Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-23 / 300. szám
1981. decelnber 23. Kelet-Magyarország 5 December Kitüntetések A rokkantak éve alkalmából az 5. sz. Volán Vállalat tanműhelyének dolgozói, valamint a Bláthy Ottó', a Gagarin, a Fidel Castro, a Haladás és a Zalka Máté Szocialista Brigád tagjai elektromos rokkantkocsit készítettek Amit Ferenc nyíregyházi rokkantnak. A mintegy 25 ezer forint értékű jármű előállítását a vállalat is támogatta. A december 20-án készült felvétel az átadás pillanatát örökítette meg. (D. Nagy Imre felvétele) 23., szerda A Fehérgyarmati 1. sz. Ének-zene tagozatos Általános Iskola növendékei és tanárai december 21-én búcsúztatták az óévet koncertjükkel. A művelődési központ színháztermében zongorás és hegedűs növendékek és tanárok mellett először mutatkoztak be a város lakossága előtt a Bárány Béla vezette fúvós tanszak növendékei. A képen a kamaraegyüttes. (M. K.) A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes művészi’ munkássága elismeréseként Ruttkai Éva Kos- suth-díjas színművésznőnek a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. ★ Az Elnöki Tanács Rubik Ernőnek, az Iparművészeti Főiskola adjunktusának eredményes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést kedden Méhes Lajos ipari miniszter adta át. Mentesítő vonatok KRÓNIKA VIKTÓRIA NAPJA A Nap kél 7 óra 30 perckor — nyugszik 15- óra 56 perckor. A Hold kél 4 óra 23 perckor — nyugszik 14 óra 20 perckor. Karácsony előtt és az ünnepek alatt — a várhatóan megnövekedő utasforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében — több mentesítő vonatot indít a MÁV a nyíregyházi pályaudvarról. E- szerint december 23-án, szerdán induló vonatok: 12.40 Budapest—Nyugati (gyors), 16.37 Budapest—Keleti (gyors), 18.25 Budapest—Nyugati (gyors), 21.50 Vásárosnamény—Záhony (személy), 23.05 Budapest—Nyugati (személy). December 24-én, csütörtökön egy mentesítő gyorsvonat indul 8,40-kor Budapest—Nyugati pályaudvarra. December 25-én, pénteken minden vonat menetrend szerint közlekedik. December 26-án, szombaton a következő mentesítő vonatokat indítja a MÁV Nyíregyházáról: 12.40 Budapest—Nyugati (gyors), 13.50 Budapest—Nyugati (személy), 15.20 Budapest—Nyugati (gyors), 15.35 Budapest—Nyugati (gyors), 18.37 Budapest—Keleti (gyors), 18.25 Budapest—Nyugati (gyors), 19,10 Budapest—Nyugati (személy), 22.36 Budapest—Nyugati (személy), 23.05 Budapest—Nyugati (személy), December 27-én, vasárnap három mentesítő Járatot indít a MÁV: 12.40 Budapest—Nyugati (gyors), 15.20 Budapest—Nyugati (gyors), 16.37 Budapest—Keleti (gyors). Telefondoktor A lábdagadás okairól. December 24-én, csütörtökön délután 14 órától 18 óráig ebben a témában várja az érdeklődök kérdéseit és tanácsokat ad a telefondoktor, a nyíregyházi 10-800- as hívószámon. A vidéken lakó, vagy telefonnal nem rendelkező érdeklődők az előadással, vagy más egészségügyi problémával kapcsolatos kérdéseiket írásban is elküldhetik. Cím: Telefondoktor-szolgálat, Nyíregyháza, Bocskai utca 61., 4400. ic Mixer kislakáshoz. A KEMÉV a közelmúltban négy csehszlovák gyártmányú mixerkocsit vásárolt. A próba- üzemelést már megkezdték a vállalat nyíregyházi, Tünde utcai telepén. A mixerkocsik az építkezési szezon kezdetétől elsősorban a lakossági szolgáltatást bővítik. Megrendelésre a vállalat az építkezés színhelyére viszi a kevert betont. Csúszik A nyíregyházi mentő- állomástól kapott tájékoztatás szerint az utóbbi napokban nem történt súlyos közúti baleset, ám annál több. láb- és kartöréses beteget szállítottak a baleseti sebészetre. Hidegre, fagyosra fordult az időjárás. Ez pedig magával hozta a síkos, csúszós utakat, s a szokásosnál többszörösére emelkedett a köny- nyebb balesetek száma. Mindennap több tíz embert ér baj. Hétfőn például a nyíregyházi járás nagy részéből huszonkilenc töréses beteget hoztak a kórházba. Csak Üjfehértó és Érpatak térségében tizenhármán törték lábukat, kezüket, míg Nyíregyházán kilenc esetben riasztották a mentőket hasonló okok miatt. Mindegyik baleset közvetlen kapcsolatban volt a csúszós úttal. Éppen ezért elgondolkoztatok ezek a számok. Ennyire nem vigyáznánk saját testi épségünkre? Vagy nem hiszünk a meteorológiai jelentéseknek? Nem tudom, mindenesetre nem árt megtisztítani a hótól, a jégtől a járdákat, s ugyanakkor a saját érdekünkben nézzünk a lábunk elé is. (sípos) SZAVICSAV KÖZLEMÉNYE! Értesítjük fürdőző vendégeinket, hogy a nyíregyházi, mátészalkai, kisvárdai kádfürdők, és a sóstói uszoda, december 25— 26-án, valamint január 1-én zárva tart. December 24-én és december 31-én a fürdők 18 óráig tartanak nyitva. (1974) KREK KÉPÉR-Or Közel másfél ezren fordultak meg az idén a rozsályi tanács fogszakorvosi rendelőjében. A felnőttek mellett az iskolások szervezetten járnak a fogászati rendelésre. JÓL SIKERÜLT művész- közönség találkozó színhelye volt az elmúlt napokban a tiszadadai művelődési ház, ahol Hartmann Teréz, Vennes Emmy és Kovács Gyula színművészek, a Móricz Zsig- mond Színház tagjai adtak műsort és válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. Újfajta szonda működését próbálják ki az NSZK-beli Lübeck közlekedési rendőrei; a készülék belefújás után azonnal és megbízhatóan méri, s számszerűen feltünteti a szondáztatott személy véralkohol-százalékát, ha az illető szeszes italt fogyasztott.-Or Termelőszövetkezeti jo- gászoknák tartottak továbbképzést kedden a TESZÖV székházában. A továbbképzésen előadás hangzott el a termelőszövetkezetek társadalmi tulajdonának védelméről. AZ ELMÚLT ÖT EV egészségügyi ismeretterjesztő munkáját és a jövő feladatait tárgyalta meg kedden a TIT egészségügyi szakosztálya. Az ülésen elkészítették az 1982- es egészségügyi ismeretterjesztés munkatervét is. A TELEVÍZIÓ szerdán 21,30 órakor kezdődő Kockázat című adásában azokről a körülményekről lesz szó, amelyek közepette 1982. január 1-től önálló vállalkozásba kezdhetnek magánemberek és állami vállalatok egyaránt. A műsor mottója: Kockázat, mindkét oldalon. Az államé országos méretű, a vállalkozóké pedig saját pénztárcájukra megy. A vitaműsor résztvevői magánvállalkozók, nagyüzemek igazgatói és az illetékes minisztériumok szakemberei. Vállalkozás, illetve bérlet keretében működtet 1982 januárjától több gépi eszközt a botpaládi Uj Barázda Termelőszövetkezet. így kölesei telephellyel egy szállító és egy szippantó gépjárművet bocsátanak a lakosság rendelkezésére, ugyanakkor bérleti formában történő üzemeltetését tervezik egy erő- és permetezőgépnek, valamint drótkötőegységnek. " Orvosi ügyeletek az ünnepeken Nyíregyházán a felnőtt és gyermek betegek ellátására hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a városi rendelőintézetben — Vöröshadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. A karácsonyi ünnepek alatt, csütörtökön reggel 7 órától — pénteken és szombaton egész napon át — vasárnap reggel 7 óráig lesz állandó orvosi ügyelet. Vasárnap hétköznapi munkarend szerint rendelnek. Fogászati ellátás csütörtökön, pénteken és szombaton a városi rendelőintézetben, 8—12 óra között lesz. Az injekciókat felnőtteknek és gyermekeknek — ugyanebben az időben — a Vöröshadsereg útja 16., valamint a Korányi köz 2. szám alatti rendelőben adják be. Állatorvosi ügyelet. Az ünnepek alatt, december 25-én, pénteken dr. Dezső József — Nyíregyháza, Állatkórház, telefon 10-436 — december 26- án, szombaton dr. PonCsák Miklós — Állatkórház — december 27-én, vasárnap dr. Gubicz Pál — Nyíregyháza, Puskin utca 22., telefon 18- 047 — tart ügyeletet. , Á boltok ünnepi nyitvatartósa December 23-án, szerdán teljes munkanap lesz a kereskedelemben. Valamennyi élelmiszerüzlet, piaci iparcikk-, ruházati szaküzlet, áruház, dohány- és édességbolt, virágbolt és vendéglátóhely a szerdai nyitvatartási rendjüknek megfelelően várja a vásárlókat. December 24-én, csütörtökön lesz a heti pihenőnap, de ezen a napon az egyműszakosnál nagyobb élelmiszerüzletek (kistelepüléseken, ahol csak ilyen van, ott ezek is) a dohány-, az édesség- és virágboltokkal együtt reggel 7-től 13 óráig, a vendéglátóhelyek pedig 15 óráig tartanak nyitva. Karácsony két napja — december 25 és 26 — munkaszüneti nap, ekkor a dohány- és virágboltok, valamint a vendéglátóhelyek tartanak nyitva. December 27-én, vasárnap mindenkinek munkanap lesz, így a boltokban hétköznapi, pontosabban szerdai nyitvatartás szerint fogadják a vásárlókat. Kilencven évvel ezelőtt, 1891., december 23-án született Gyulán, és 53 éves korában, 1944 december végén pusztult el a németországi Mühldorfban, fasiszta internálótáborban Bródy Imre fizikus, a kriptontöltésü Izzólámpa feltalálója. A budapesti tudomány- egyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1917-ben doktori értekezésében elsőnek számította ki az egyetemes gázok kémiai állandóját kvantumelméleti módszerekkel. 1919-ben Klupháty Jenő mellett a műegyetemen tanársegéd, majd a fehérterror elöl-Göt- tingenbe emigrált; itt a No- bel-díjas fizikus, Max Born munkatársa lett. Hazatérése után, 1923-ban az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában kapott munkát. Az általa kidolgozott kripton- lámpa gyártásához — kutatásai alapjárf — Ajkán építették fel a világon az első gazdaságosan üzemelő krip- tongyárat. Találmánya, a kriptonlámpa 1937-'ben jelent meg először a világpiacon, s rögtön hatalmas sikert aratott. A tudós kutatót 1944-ben a fasiszták elhurcolták, s így pályája korán félbeszakadt. Róla nevezték el az Eötvös Loránd Fizikai Társulat évenként átadásra kerülő, 1950-ben alapított díjfct. Időjárás Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 11807 Trabant Lim. (Bp.) 6512 Trabant Lim. (Győr) 5257 Trabant Lim. (Debr.) 3022 Trabant Lim. Sp. (Bp.) 6668 Trabant Lim. Sp. (Győr) 5978 Trabant Lim. Sp. (Debr.) 3273 Trabant Combi (Bp.) 2976 Trabant Combi (Győr) 2784 Wartburg Lim. (Bp.) 6506 Wartburg Lim. (Győr) 3418 Wartburg de Lux. (Bp.) 7168 Wartburg de Lux. (Győr) 3645 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1207 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 949 Wartburg Tourist (Bp.) 2244 Wartburg Tourist (Győr) 1581 Skoda 105 S (Bp.) 4995 Skoda 105 S (Győr) 4140 Skoda 105 S (Debr.) 3876 Skoda 120 L (Bp.) 5587 Skoda 120 L (Győr) 4001 Skoda 120 L (Debr.) 3426 Lada 1200 (Bp.) 13075 Lada 1200 (Debr.) 9441 Lada 1200 (Győr) 1584 Lada 1300 (Bp.) 6452 Lada 1300 (Debr.) 4660 Lada 1300 (Győr) 1252 Lada 1500 (Bp.) 6887 Lada 1500 (Debr.) 5406 Lada 1500 (Győr) 1874 Lada 1600 (Bp.) 2603 Lada 1600 (Debr.) 1161 Lada Combi (Bp.). 3891 Lada Combi (Debr.) 1552 Moszkvics (Bp.) 11192 Polski Fiat 126 P (Bp.) 11487 Polski Fiat 126 P (Győr) 3705 Polski i Fiat 126 P (Debr.) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2536 Dácia (Bp.) 4589 Dácia (Debr.) 4129 Zaporozsec (Bp.) 32974 A HUNNIACOOP SZABOLCSI BAROMFIFELDOLGOZÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KÖZÖS VÁLLALAT KIS VÁRD AI telephelyére felvételre kerei marős szakmunkást, 5 évei gyakorlattal. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi vezetőjénél. (1926) + A korszerű jogalkalmazás szociológiai kérdései címmel tartott előadást december 22-én Kulcsár Kálmán, • akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója. Az előadás az MSZMP Oktatási Igazgatóságán „A szocialista állam fejlődése és működése” speciális továbbképző tanfolyam keretében hangzott el. Várható időjárás az ország területén ma estig: átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon többfelé havas eső, ónos eső, gso, északon eleinte főként hó. Sok helyen élénk, időnként erős, rövid ideig viharos déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 6 fok között. Hírügyeletes: sípos béla Telefon: 11-277 A Magyar Nemzeti Bank közleménye VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN 1981. DECEMBER 22-TÖL Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma Hollandi forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Török líra USA dollár Vásárolható legmagasabb bankjegycímletek Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban 50 6 308,42 6 698,64 50 3 811,55 4 047,31 5 000 87,57 92,99 1 000 455,42 483,59 100 764,22 811,50 500 582,57 618,61 500 53,43 56,73 1 000 1 348,71 1 432,13 10 000 151,81 161,20 1 000 76,00 80,70 100 2 818,30 2 992,62 10 11 859,67 12 593,25 100 580,82 616,74 1 000 1 475,78 1 567,06 50 000 27,65 29,36 1 000 210,70 223,74 5 000 50,94 * 54,10 5 000 34,36 36,48 1 000 1 795,53 1 906,59 100 602,53 639,79 1 000 ‘ 25,65 27,23 100 3 339,68 3.546,26 || KeletBbgyarnrszüg SO