Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
1981. december 20. Kelet-Magyarors*ág 15 Átadták a Kabay üános-emlékérmeket A Kabay János-em- lékérmeket az idén hatodik alkalommal ítélte oda az MTESZ megyei elnöksége. A társadalmi elismerést évente két műszaki szakembernek adományozzák, azoknak, akik kiemelkedő eredményeket értek el szakmai munkájukban és a megye fejlődését elősegítő tudományos egyesületi életben egyaránt. Az idei kitüntetetteknek • pénteken délután ünnepség keretében adta át az elismerést László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese, az MTESZ megyei elnöke. Az 1981. évi Kabay János-emlékérmeket Hahner Lajos, az MTESZ megyei elnökségének tagja (aki több évig a Textilipari Műszaki Egyesület megyei elnöki tisztét is betöltötte) és Frankó János, az Országos Erdészeti Egyesület megyei titkára kapta. Képünkön: László András köszönti a kitüntetetteket. (GB) Értelmiségi aktíva érte kéz let A megyei pártbizottság ez év október 19-én foglalkozott a megye értelmiségének helyzetével és határozatot hozott a további feladatokról. E határozatot ismertették szombaton délelőtt a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán tartott értelmiségi aktívaértekezleten, melynek előadója Ekler György, a megyei párt- bizottság titkára volt. A pártbizottsági határozat ismertetését vita követte. Hegszűnt az A Tiszán és mellékfolyóin tovább folytatódott az apadás. Megszüntették a Krasz- nán is az árvízvédelmi • készültséget, így csak a Tisza alsó szakaszán és a Lónyai-csa- tornán tartanak figyelő szolgálatot. Vízállások 19-én Sza- bolcs-Szatmárban: A Tisza Tiszabercelnél 674 cm, apadó. A Lónyai-csatorna Demecser- nél 700 cm, apadó, Kemecsé- nél 686 cm, apadó. Az elmúlt 24 órában toárvízveszély vábbra is folyamatosan üzemeltek a szivattyútelepek. A főcsatornában összegyűlt jégdugó átmenetileg vízszint emelkedést okozott. A korábbi hóátfúvásokból keletkezett hótorlaszok, valamint a jégdugó eltávolítása megtörtént. Legutóbb, megyénkben 14 szivattyútelep és hordozható szivattyú üzemelt. A védekezésben 176 fő vett részt, az átemelt vízmennyiség 1,65 millió köbméter volt. FOGADÓNAPOK. Vásárosna- raényban Czakó János, a városi tanács elnöke december 21-én, hétfőn délelőtt 8—12 óráig; Kisvárdán Úri Dezső, a városi tanács elnökhelyettese, Nyírbátorban Nagy László, a városi tanács vb-titkára 9-től 12 óráig; Fehér- gyarmaton Szabó Endre, a városi tanács elnöke december 22-én, kedden 9-től 12 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Atomenergia és környezet- védelem a címe a TIT Bessenyei György Szabadegyetem természettudományi tagozata következő előadásának, mely december 21-én, hétfőn délután 6 órakor kezdődik a művelődési központ kamaratermében. Előadó dr. Berényi Dénes akadémikus, az MTA Atomkutató Intézetének igazgatója. ÜLÉST TART 23-ÁN, kedden a Nyíregyházi Városi Tanács. A napirenden előterjesztés szerepel a város jövő évi költségvetéséről és fejlesztésének tervéről. Tájékoztatás hangzik el a végrehajtó bizottság 1982. évi munkatervéről, végül az új- közterület-használati díjakról, és az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat átszervezéséről lesz szó. Lottótájélcoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatot 40 fogadó ért el, nyereményük egyenként 209 ezer 982 forint. Három találata 4126 fogadónak volt, nyereményük 1018 forint. A kéttalálatos szelvények száma 146 477 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. ÚJABB DOKUMENTUMOKKAL bővül a Botpalád és Tiszabecs közötti Bajnokon épített kis emlékház gyűjteménye. A botpaláéi termelőszövetkezet tagjai szabad idejükben összegyűjtötték a Tiszahát Rákóczi seregében harcoló katonáinak névsorát, felkutatták az emlékhellyel — a kurucok itt vívták első győztes csatáik egyikét — kapcsolatos dokumentumokat, s a tájegység jellegzetes munkaeszközeivel együtt kiállítják az emlékházban. Hírügyeletei: BALOGH GÉZA Talsfon: 11-ÍTT Nyugdíjas fodrászok találkozója Szombat délelőtt nyugdíjastalálkozóra került sor a Nyíregyházi Fodrászipari Szövetkezetnél. A meghívott ötvenöt nyugdíjast Siska Józsefné elnöknő tájékoztatta a szövetkezet idei munkájáról, majd vásárlási utalványokat adott át a vezetőség nevében. A találkozón Önody István a KISZÖV elnöke Zentai Mi- hálynénak a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója, Sze- pesvári Andrásnénak pedig a Kiváló Dolgozó kitüntetést adta át. Jégpáncél Panaszkodnak a nyíregyháziak, hogy nincs a városban korcsolyapálya. Minő badarság! Én meg nem tudom mondani, hol élnek ezek a morcos városiak. Mert állíthatom, igenis van korcsolyapályánk. Nem is egy! Igaz, nem széles, de legalább jó hosszú. Több tucat kilométer. S van egy óriási előnye: nem került egy fillérbe sem. Ráadásul az embernek még korcsolyára sem kell költenie, megteszi a félcipő is. Az viszont már néha zavaró, hogy a járókelő akkor is kénytelen csúszkálni, ha semmi kedve hozzá. Mert — ahogy talán már rá is jöttek — a nyíregyházi járdákról van szó. Jégpáncél fedi a legtöbb helyen, s furcsán imbolygó, dülöngélő embereket látni lépten-nyo- mon a város legkülönfélébb pontjain. Néhányan talán örülnek az égből jött ajándéknak, de a többség annak örülne, ha a járásra alkalmassá tennék a járdákat. Ha már a neve jár-da, s nem kor- csolyáz-da ... (bg) Ünnepi buszközlekedés A karácsonyi és az újévi 29. munkanap, december 30. a ünnepek ideje alatt az autó- hét utolsó előtti munkanapja, buszok közlekedési rendje a december 31. munkaszüneti következő: nap. December 23. a hét utolsó 1982. január 1-én és 2-án előtti munkanapja, december munkaszüneti nap, január. 3- 24—25—26. munkaszüneti nap, án a hét első munkanapjának december 27. a hét első megfelelően közlekednek az munkanapja, december 28— autóbuszjáratok. Burgonyapenelygyár Az ormánsági Vajszlón befejező szakaszába érkezett az ország első burgonyapelyhet gyártó üzemének építése. Megtörtént a technológiai szerelés és megkezdődött a gépek hideg bejáratása. A program szerint a berendezést januárban adják át próbaüzemelésre. Ez szinte egyedülálló beruházási tempóra vall, hiszen az építkezés májusban kezdődött és az attól számított egy éven belül már termelni fog az üzem, amely több mint százötven millió forintba kerül. Létrehozója az ország egyik legnagyobb és legjobb burgonyatermelő gazdasága: a Szentlőrinci Állami Gazdaság. Évente kétezer tonna burgonyapehely készül majd Vajszlón. Mindenekelőtt a sütőipart látja el a kedvelt krumpliskenyér alapanyagával, amelyet jelenleg kemény valutáért importálunk, de a konzerv- és hűtőiparnak is szállít feldolgozott burgonyát. Egyúttal előkészületek történnek az üzem további bővítésére, ami lehetővé teszi a burgonyapehely exportját. A „KÖNYV ÉS IFJÚSÁG” szerre három helyszínen — a című vetélkedő járási döntő- járási könyvtárban, a helyi jét december 21-én Vásáros- könyvesboltban, valamint az naményban rendezik meg a áfész ifjúsági klubjában — beregi fiatalok. A játékos zajlik hat csapat részvételé- döntő érdekessége, hogy egy- vei. Tévé-ajánlatunk 1981. december 26., szombat. 19,00: A Hét. (Riportfilmet forgat a magyar koronáról) (Gaál Béla felvétele) Á KPM közleménye A vasúti és a menetrend- szerinti távolsági autóbuszközlekedésben a havi és a félhavi bérletek, valamint a hét végi hazautazást és a munká- bajárást szolgáló menetjegyek ára 1982. január 1-től 25 százalékkal emelkedik. A díjemelés teljes egészében a munkáltatókat terheli, a dolgozók által fizetendő összeg aránya tehát csökken. Az intézkedés célja, hogy a személyszállítás költségvetési terhei mérséklődjenek, a termeléshez szükséges utazások költségeinek emelkedéséből a munkáltatók is részt vállaljanak. Január 1-től a távolsági menetrendszerinti autóbuszközlekedésben a bérletek árát a dolgozók és a munkáltatók országosan azonos arányban térítik. A dolgozók egységesen a felemelt bérletár 20 százalékát fizetik, ami megfelel az eddig fizetett legalacsonyabb térítésnek. Az egységes térítési arány országos bevezetése megoldja azt az évek óta fennálló visszás helyzetet, hogy egyes dolgozók az azonos bérletárból más és más összeget voltak kénytelenek fizetni. Az egységesítés következtében előfordulhat, hogy egyeseknél — kerekítés miatt — elenyésző mértékben, egy-két forinttal emelkedik, a dolgozók többségénél — akik eddig magasabb százalékot térítettek — viszont csökken a havi utazási költség; az adminisztráció azonban mindenütt jelentősen egyszerűsödik. A MÁV, a GYSEV és a BKV-HÉV vonalain a munká- bajáró dolgozók által fizetendő összeg változatlan marad. 20., vasárnap KRÓNIKA ’TEOFIL NAPJA A Nap kél 7 óra 28 perckor, nyugszik 15 óra 55 perckor. A Hold kél 1 óra 14 perckor, nyugszik 13 óra 07 percí kor. Százhavatí év.^él, _(ezelőtt, 1821. decemTfér 20-0«“ szüle- j tett Veszprémben, és 62 éves " korában, 1883-ban hunyt el Borsos József festőművész. Tanulmányait Bécsben végezte, ahol korán magára vonta a figyelmet. Jelentős sikereket ért el neves kortársakról festett arcképeivel és polgári témákat ábrázoló, gondosan megmunkált életképeivel. Ilyen például az 1847-ben alkotott Bor, asz- szony, szerelem, valamint a három évvel később festett Lányok bál után; mirtdkettő a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Jellegzetesen biedermeier, anyagszerűen festett, élénk, erőteljes, finoman árnyalt színei, harmonikus kompozíciója csakhamar kedveltté tette a fejlődő Pest műpártoló közönsége körében is. Miután vagyonát a tőzsdén elvesztette, 1861- ben Bécsből végleg Pestre költözött. Az ekkoriban divatba jövő fotográfiával azonban nem tudván versenyezni, maga is fényképészműhelyt nyitott; végül a Szép Juhászné vendéglő tulajdonosaként halt meg. Jelentősebb munkái: A levél, Szőlőt-, J csóíCó£ Nemzetőr, Fürdő nők, Galambposta. 1 1981. december 21., hétfő IZIDOR NAPJA A Nap kél 7 óra 29 perckor, nyugszik 15 óra 55 perckor. A Hold kél 2 óra 18 perckor, nyugszik 13 óra 29 perckor. Százharminc évvel ezelőtt, 1851. december 21-én született, és 57 éves korában, 1908. december 21-én halt meg Kogutowicz Manó neves geográfus és térképész, a hazai kartográfia megalapítója, akinek kiváló földrajzi és egyéb atlaszait diákok nemzedékei használták az elemi iskolában, s a középiskolákban is. Tanulmányainak befejezése jután, katoijai pályára lépett, de ^zt csakhamar felcserélte a tanárival. Azt ta- 2 pasztalva, hogy iskoláink külföldi térképeket, taneszközöket használnak, elhatározta egy magyar földrajzi intézet létrehozását. 1885-ben készítette el Magyarország első megyei kézi atlaszát; 1890-ben megalapította a Magyar Földrajzi Intézetet, melynek első igazgatója lett. Munkássága során 35 megyei falitérképet, igen sok kézi atlaszt, földrajzi és történelmi térképet, atlaszt tervezett és rajzolt; ezek kivitelezésében a tudományos kartográfia és térképsokszorosító technika korszerű módszereit alkalmazva. Munkásságát fia, Kogutowicz Károly folytatta (1886— 1948), akinek intézetében 1919-ben katonai térképek is készültek a hadra kelt Vö- ■ rös Hadsereg számára. Időjáráii Várható időjárás ma estig: eleinte borult idő országos havazással, délen és keleten eleinte ismét esővel. Később északnyugat felől felszakadozó felhőzet és már csak hózáporok. Erős, gyakran viharos északi szél. Hófúvások. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap mínusz 2, mínusz 6 fok között. Állatorvosi ügyelet. Ezen a hét végén dr. Marton Gyula — Nyíregyháza, Árpád u. 41., telefon 16-421 — tart ügyeletet. || l tol«Iragyarországj KÉPEK