Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-13 / 266. szám

1981. november 13. Kelet-Magyarország 3 ft kisvállalkozások szerepe gazdaságinkban Beszélgetés dr. Villányi Miklós pénzügyminiszter-helyettessel Január elsejétől életbe lépnek az új vállalkozási formákat lehetővé tevő és szabályozó rendeletek. Vál­lalatok leányvállalatot ala­píthatnak. kisszövetkeze­tek és szövetkezeti szak­csoportok jöhetnek létre, magánszemélyek (de vál­lalatok is) gazdasági mun­kaközösséget alakíthatnak — megnő a kisvállalkozá­sok szerepe hazánk gaz­daságában. Dr. Villanyi Miklós pénz­ügyminiszter-helyettest a kis­vállalkozásoknak a gazdaság egészében várható szerepéről kérdeztük meg. — Az új vállalkozási formák életbe lépésével mennyiben változik a gaz­daság egésze? — Hangsúlyozni szeretném, hogy nemcsak a kisvállalko­zásokról van szó: a cél egész gazdálkodási rendszerünk megújítása. Javítani kell a hatékonyságot, a központi és vállalati irányítást, a szabá­lyozást, az eddiginél teljeseb­ben ki kell használni a tár-' sadalmi munkaidőalapot. És ez a megújulás elsősorban a szocialista szektor üzemeihez kapcsolódik. — Miért van, s miért van erre szükség? — Tervezési rendszerünk, gazdaságirányításunk elemei 1968 óta folyamatosan fejlőd­tek. A szervezeti rendszerben viszont azóta sem történt lé­nyeges változás, az élmaradt a követelményektől... Az ál­lamosítástól napjainkig a be­következett szervezeti válto­zások nagyon határozottan a centralizációt erősítették. Ez objektív tendencia: világje­lenség. Bizonyos időszakok­ban nálunk ez a folyamat egyoldalúvá, a gazdaság ob­jektív mozgásához képest túl­zottá, erőltetetté vált. Ez az, amit úgymond, vissza kell „gombolnunk”. Magyarorszá­gon egy üzemben átlagosan kilencszer annyi ember dol­gozik, mint például Ausztriá­ban, hússzor annyi, mint Svájcban, Dániában, vagy Belgiumban ... Szükség van tehát a szervezeti változások­ra és ezen belül a rugalmas, gyorsan alkalmazkodó kisvál­lalkozásokra. — Ahogy nő az életszín­vonal, az emberek szükségle­tei egyre differenciáltabbak, egyedibbek lesznek: ezeket kizárólag nagy sorozatokban gyártott termékekkel nem le­het kielégíteni. Változnak is az igények, mégpedig gyor­san, és ezekre azonnal rugal­masan kell reagálni. — Mit várhatunk a vál­tozásoktól? — Arra számítunk, hogy fo­kozatosan csökken a hiány­cikkek száma. Észrevehető javulást várunk a szolgálta­tások területén is. Jobb fel­tételei lesznek a lakossági i pénzeszközök termelési célú felhasználásának és — azok számára, akik részt vesznek a vállalkozásokban — a fel­halmozásának is. Létrejönnek a töredék-munkaerő hasznosí­tásának ésszerűbb keretei: ennek többek között az ötna.- pos munkahét bevezetéséből adódó több szabad idő ad je- • lentőséget. Arra számítunk, hogy a jelenleg is meglévő „fusi”-munka fokozatosan le­gálissá, szabályozottá válik. A fogyasztás, de a jövedelem szempontjából is szélesebb le­hetőséget teremtünk tehát az egyéni célok gyorsabb eléré­séhez ... Ami pedig a nagy­üzemeket illeti: jó szellemű Verseny alakulhat ki, a kü­lönféle szervezeti formában működő gazdálkodó egységek között az eddiginél gyümöl­csözőbb kapcsolatok jöhetnek létre, összefoglalva: azt vár­juk, hogy nőjön a hatékony­ság a népgazdaság szocialista szektorában is! — Említette, hogy a szo­cialista vállalatok szerve­zetében is lesznek válto­zások. — Eddig tíz tröszt szűnt meg, 125 önálló vállalat jött létre. Hangsúlyozni kell azon­ban, hogy ahol a centralizá­ció a valós érdek, ott tovább­ra is azt támogatjuk! A mér­ce egyre inkább az lesz, hogy az adott gazdasági cél milyen szervezeti keretek között ér­hető el a legjobban, a leggaz­daságosabban. Nagyon lénye­ges a vállalatok belső tevé­kenységi körének megújítá­sa. A külkereskedelmi, de a kutató-fejlesztő munkának is az eddiginél sokkal inkább részévé kell válnia a vállala­tok életének. Nagy je­lentősége van a vállala­ton belüli döntések decentra­lizációjának, és kevesebb lesz a külső beavatkozás is. Kiter­jed á szerződéses rendszer, bérbe lehet adni eszközöket, gazdagodik tehát az együtt­működés a vállalatok között. — Egyesek félnek az új vállalkozási formáktól, pontosabban a társadalmi közérzetet féltik a válto­zástól ... — Alapvető tulajdonviszo­nyainkban természetesen nem lesz változás. Egyetlen olyan intézkedés sem jelent meg és nem is fog megjelenni, ami meglévő szocialista tulajdonú termelőeszközöket magánkéz­be adna! Akik a társadalmi közérzetre hivatkozva félnek a kisvállalkozásoktól, azok­nak azt felelhetem: a társa­dalom közérzete akkor a leg­rosszabb, ha az ellátásban hi­ányok vannak. És ahol jó az ellátás, megvan az egészséges konkurrencia, ott a kisiparo­sok sem tesznek szert indoko­latlanul magas jövedelemre. — A kisvállalatok és ezen belül a nagyobb számú kis­iparosok közti verseny alakít­hatja ki ebben a körben is a megrendelők, a piac ellenőrző szerepét, és szüntetheti meg — a ma nem ritkán előfordu­ló — a teljesítményekkel, a szolgáltatás minőségével nem arányos, magas árakat. Per­sze, akadhatnak kiugróan magas jövedelmek. De ez nem lesz tipikus. És ha valaki na­pi 10—12 órás megfeszített munkával magasabb jövede­lemhez jut, az nem is baj! Sőt, az állami vállalatoknál is jpbban kell differenciálni a dolgozók jövedelmét, a tel­jesítmények alapján. — Jövedelemszabályo­zás. Többen tudni vélik, hogy a kisvállalkozásokat kedvezőbben bírálják majd el, mint az állami vállalatokat... — Erre nagyon határozot­tan és egyértelműen válaszol­hatok. Az a célunk, hogy ne az elvonás mértéke, hanem objektív lehetőségeik, teljesít­ményük hozza kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb helyzet­be a vállalkozási formákat és az egyes vállalkozásokat. El­térő megoldások, eltérő sza­bályok lehetnek, de a köve­telmény minden szervezeti formával szemben azonos lesz! A kisvállalkozások ala­csonyabb általános költsége, rugalmassága valóban nem kis lehetőség, de ez helyze­tükből, szervezeti formájuk­ból következik. — Ez objektív előny, amit nem „felülről juttatunk” ne­kik, viszont éppen azért en­gedünk szabad teret meg­alakulásuknak, hogy ezt az egész népgazdaság számára kamatoztassák. És az esetle­ges aggályoskodóknak arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a kisvállalkozások sem­miféle indulótőkét nem kap­nak, csak minimális hitelt... — A kisvállalkozások­nak úgynevezett egyszerű­sített könyvvitelt kell ve­zetniük. Nem lehetne-e esetleg hasonlóan egysze­rűsíteni a nagyvállalatok adminisztrációs kötelezett­ségeit is? — Szeretném leszögezni, hogy a megbízható, sokoldalú adatszolgáltatásra a jövőben is szükség lesz. A nagyválla­latoknál nem csökken az ad­minisztrációs kötelezettség. Ha azonban a kisvállalkozá­sok egyszerűsített könyvvitele beválik, ennek tanulságait fi­gyelembe véve talán a na­gyoknál is léphetünk majd ... — A kisvállalkozások­nak aligha lesz szükségük olyan korszerű termelőesz­közök üzemeltetésére, ami­lyenek a nagyvállalatok túlnyomó részében már jellemzők. Nem visszalé­pés-e a korszerű gépek mellől elvonni a szakem­bereket? — Ahhoz nincs elég erőfor­rásunk, hogy a gazdaság va­lamennyi területét korszerű eszközökkel lássuk el. Az is igaz, hogy közepes vagy kis­vállalkozás is lehet korszerű. Vigyázni kell azonban a kor­szerűség fogalmával is: ná­lunk ez nagyon sok esetben a drágábbat jelentette. Más­részt az sem biztos, hogy az ezeken a korszerű berendezé­seken dolgozó munkások ter­melése minden esetben a tár­sadalom számára legfonto­sabb szükségleteket elégítette ki. — Meggyőződésem egyéb­ként, hogy nem lesz általános szakember-elvándorlás: há­rom-négy év alatt talán száz­kétszázezer ember átáramlá- sára számíthatunk ... és, ha ők rugalmasabban, a társa­dalmi igényekre érzékenyeb­ben végzik majd munkájukat, akkor érdemes volt változtat­nunk. Mindamellett azt is ki kell jelentenem, hogy a ha tást folyamatosan figyelem mel fogjuk kísérni, és ha a gyakorlatban nem ezek a cé lók valósulnak meg, eltökél­tek vagyunk a változtatásra M. T, Pörögnek a vetélő csévélők a kender-juta nagyhalászi gyárában. Mackó Lajosné a tizenkét fejű gép kezelője a szövéshez készíti a fonalat. Gombnyomásra indul a vonat Egy berendezés tizedik „születésnapja" Egy majdnem ablak nélküli szobából ötven kilométerre lát Molnár László. A debre­ceni második emeletről látja, hogy a budapesti személyvo­nat most indult el Rakamaz- ról, ezért a Tokaji úti sorom­pót le kell zárni. Beszól a mikrofonba, hogy a tokaji forgalmista tudja, melyik vá­gányra érkezik a vonat, tájé­koztassa az utasokat. Ennek megfelelően egy gombnyo- mássarállítja a váltókat az állomáson. Az országban egyedülálló berendezés ünnepli sikerek­ben gazdag tizedik születés­napját Debrecenben, a MÁV- igazgatóságon. Közel ötven kilométeres pályán, .Nyíregy­háza és Mezőzombor között a vonatok indítását, a váltók, sorompók, jelzők állítását a központi forgalomirányító berendezés segítségével egy gombnyomással végzik. — Ez az ország legforgal­masabb egyvágányú pályája, de az átbocsátó képessége akár a kétvágányú pályákkal felveszi a versenyt, ahol nincs szembeforgalom — tájékoztat Erdélyi Zoltán üzemviteli osz­tályvezető-helyettes, aki már a berendezés próbájánál is bábáskodott. A tíz évvel ezelőtti kiépí­tés két részből állt. Először az egyes állomásokat látták el a legmodernebb biztosító berendezésekkel, majd a táv- irányítást építették ki. A szovjet berendezés másfél év alatt megszolgálta az árát. Az üzembe helyezést viszont öt­éves felmérő, elemző, terve­ző- és építőmunka előzte meg. A hangszóró újra megszó­lal Debrecenben. Nyírtelekről jelentkezik ■ be egy váltótisz­tító, hogy állítsák át az egyik váltót, mert meg akarja pu­colni a másik oldalát is. Mol­nár László válaszol, elég egy gombnyomás. Aztán Nyír­egyháza Északi rendezővel vált néhány szót. Egy teher­vonat érkezett Záhony felől, de a személyzetet cserélik, másik mozdonyvezető ül fel. | Egyedüli az országban | Fényjelek mutatják | Hehet az expressz Az irányítóasztalon három mikrofon, fél tucatnyi tele­fon, árkus papíron a vonato­kat jelző kimutatás. A leg­fontosabb tudnivalókat azon­ban a szemben, fél körben elhelyezkedő nagy tábla mu­tatja. Valamennyi állomás valamennyi vágányának képe látható, külön fényjelek mu­tatják a sorompók, jelzők ál­lását. Piros fény jelzi a fog­lalt vágányokat, ebből lát­ható, merre haladnak a vo­natok. — Második éve kezelem a berendezést, — mondja Mol­nár László. — Bár milliós ér­tékekről van szó, azonban könnyűnek tűnik a szolgálat, mert a táblán látom a moz­gást, ennek megfelelően indí­tom a vonatokat. Egyszerre ketten teljesíte­nek szolgálatot. Mona Gyula a másik irányító. S hogy még­sem könnyű a berendezés működtetése, s hogy nagy fi­gyelmet követel, azt a négy­hat óránkénti váltás bizo­nyítja. — Tíz év alatt egyetlen baleset sem volt a vonalon — büszkélkedik Erdélyi Zoltán. A biztonságot a nagyfokú automatizálás szolgálja, fgy minden mozdonnyal rádiós kapcsolatban áll az irányító, s ha a nyílt pályán valami­lyen ok miatt megáll a vonat, akkor külön pályatelefonok vannak, ahonnan segítséget, utasítást kérhetnek. S hogy a berendezést kezelő ember se tévedhessen, az automata minden utasítást külön ellen­őriz. Addig nem kap szabad utat a vonat, amíg az auto­mata nem „tapogatta” le a vonalat, hogy szabad-e az út. Ugyancsak nem mehet, ha a sorompókat néni zárták le. S olyan programozás is lehet­séges, hogy a szembe jövő vonatok úgy találkozzanak egy-egy állomáson, hogy mi­kor beérkezik-az egyik, azon­nal szabad utat kapjon a má­sik, s ehhez átállítsák a vál­tókat. — Amikor a pálya átépí­tése volt két évvel ezelőtt — szól a magyarázat —, akkor az állomásokról irányították a forgalmat. A kapacitás 12—17 százalékkal csökkent, s ez bi­zonyítja a központi forga­lomirányító berendezés elő­nyét. Amíg beszélgetünk, a sze­mélyvonat már elhagyta Tár­cáit is. Utána tehervonat ha­lad viszonylag gyorsan, hi­szen neki nem kell minden állomáson megállni. A gyors- és expresszvonatok viszont akár óránként 120 kilométe­res sebességgel roboghatnak át a kisebb állomásokon. Lányi Botond l^Jrilvai Gábor hazaérke­zel zett. Pontosabban: majdnem haza, mert Fehérgyarmaton született, s ma Nagykállóban a Balkányi Állami Gazdaság sertéstele­pének helyettes vezetője. Hosszú volt az út, kilomé­terekben mérve különösen, mert szülei tanárok, számos helyen megfordultak, míg Esztergomban gyökeret ver­tek. Tiszalök, Ujfehértó, Fe­hérgyarmat, Kiskunhalas, Esztergom voltak az állomá­sok 1945. és 1958. között. Szilvái Gábor tehát Eszter­gomból jött. — Debrecenben végeztem az agrártudományi egyete­men, aztán háromnegyed évet Komárom megyében töltöt­tem, mert az ottani tanács­csal tanulmányi szerződést kötöttem. Amikor a friss diplomával jelentkeztem, azt mondták, menjek a földhiva­talba, ott majd akad valami munka. Valami akadt, de semmi köze sem volt a szak­mámhoz, az állattenyésztés­hez. így aztán, az első adan­dó alkalommal eljöttem, igaz, ebbe belejátszott az is, hogy feleségem debreceni, s ő is közelebb akart kerülni szülő­földjéhez. A sertéstelep helyettes ve­zetője mindössze 26 éves. Ag­rárértelmiségi, annak min­den sajátos felhangjával egyetemben, habár ő a fel­zet, de tény, itt a bezártság sokkal nagyobb.) Ide tarto­zik, hogy szakmájától elsza­kadni magánemberként sem tud, mert az élethez, az in­duláshoz szükséges többletet is állattenyésztésből szerzi: sertéseket tart. Tipikus — nézek. Ennél sokkal több, ke­veseknek adódik — véli Szil­vái Gábor —. A pénzre pedig szükség van, hathónapos a kisgyerek, a feleségem otthon van vele, s az én fizetésem sem túl sok. Négyezer forint, Diplomával a tanyán hangokon csak mosolyog, mert a szakma szeretete előbbre való. Ha valaki, hát Szilvái Gá­bor még ma is a klasszikus­nak mondható agrárértelmi­ségi életet éli. Annak mai változatát. Tanyán lakik, már amennyiben a mini lakóte­lep, a maga komfortjával, an­nak számít. De tény: jócskán kívül esik Nagykállón, s így az élet jobbára a. munkahely­re és az otthonra korlátozó­dik. (Tegyük hozzá: város­ban sem sokkal jobb a hely­mondhatnánk rosszalló hang­súllyal —, a kulturálódásra, a művelődésre, az értelmiségi létre gondolva. De a rosszal­lásnak aligha van helye. A pluszt mindenki azzal szerzi, amihez ért. A szerelő délután is szerel, a tanár különórát tart, az agrárius pedig nö­vényt termel, állatot tenyészt. S az oly sokat emlegetett kultúrára, csak az esti órák jutnak mindenkinek, feltéve, ha az igények adottak. — Újságokat járatok, olva­sok, rádiót hallgatok, tévét persze még csak kezdő va­gyok. Ülünk az asztalnál, s a rö­vidre tervezett beszélgetés órákra nyúlik. Mert csak az, amit a szakmájáról mond, kü­lön írás tárgya lehetne. Hogy miért pont a sertéseket vá­lasztotta, s nem a csirkéket vagy a szarvasmarhát? — Talán ezt a legnehezebb tenyészteni — kezd szaksze­rű, ám érthető magyarázatba. — Két véglet van, a baromfi és a szarvasmarha. A barom­fi olyan, mint a kukorica, nincs benne semmi egyedi. A szarvasmarháknál viszont az ember minden jószágot is­mer, itt pontosan tudni lehet, hogy a két állat „frigyéből”, mit várhatok. A sertés köz­tiül van, nem lehet annyira populációgenetikai elvek sze­rint dolgozni, vagyis nehéz őket egyenként ismerni, de csoportosan sem lehet őket nyomon követni. Ez nehézzé teszi az eredmények kiszámí­tását. Aztán, még egy tévhitet el­oszlat, mert szerinte a sertés nem piszkos állat, csak teszi, amit tennie kell. Bőre vastag, párologtató mirigyei nincse­nek. Ezért érthetően keresi a nedves helyeket, s ez az élős­ködők elpusztitásához is kell. S arról már nem eshet szó: buta, vagy okos állat-e a ser­tés? — Tervek? Azok vannak — mondja végezetül. — Sze­retnék közgazdasági ismere­teket is szerezni. Persze, ha itt is úgy akarják. Speidl Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents