Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

4 Kelet-Magyarország 1981. november 11. Angola nemzeti ünnepén Hat évvel ezelőtt, 1975. november 11-én vált független­né Angola, ekkor alakult meg az Angolai Népi Köztár­saság. A főváros, Luanda stadionjában ünnepélyesen fel­vont nemzeti lobogó több száz éves portugál gyarmati uralom végét jelképezte. Űj korszak kezdődött a hazánk­nál mintegy 13-szor nagyobb, ám gyéren lakott, mintegy 6 és fél milliós nyugat-afrikai állam történetében. Nehéz körülmények között került sor az önállóság kiki­áltására. Az ország vezető felszabadító ereje, az MPLA ellen fordultak egyes szakadár szervezetek, s létében fe­nyegette a luandai rendszert a dél-afrikai fajüldöző re­zsim hadseregének támadása is. Az intervenciós kísérle­teket a fiatal állam a szocialista országok, elsősorban Ku­ba és a Szovjetunió segítségével verte vissza. De a fegy­veres beavatkozás veszélye Pretoria részéről azóta is fenn­áll, rendszeresek a támadások Angola déli területei ellen. A kormányzást kézbevevö MPLA-Munkapárt heyzetét a belső gondok is nehezítik. Ilyen a portugálok távozása után fellépő szakemberhiány, az alacsony munkatermelé­kenység. Fájdalmasan sújtja az országot a gyarmati múlt, az elmaradottság megannyi nehezen leküzdhető öröksége. A következetes, antiimperialista politikát folytató Angolá­ban azonban az önvédelmi harccal párhuzamosan nagy erőfeszítéseket tesznek a népgazdaság talpraállítására, a | kiválasztott szocialista irányzatú fejlődés követésére. Nemzeti ünnepükön köszöntve a baráti angolai népet, j sok sikert kívánunk országépítő munkájukhoz. Napi külpolitikai kommentár Karibi fenyegetés N icaraguában kedden ri­adókészültségbe he­lyezték a sandinista forradalmi hadsereg egysé­geit. Kubában nagyszabású tüntetéseken válaszol a nép Washington meg-megújuló, de mostanában egyre fenye­getőbb kihívásaira. Kétségte­len, hogy az utóbbi időben komoly aggodalomra okot adó nyilatkozatok láttak napvilágot az USA fővárosá­ban. Haig külügyminiszter például kilátásba helyezte, hogy rövidesen „megfelelő büntetésben” részesítik Ku­bát, amiért támogatja a kö­zép-amerikai hazafias erő­ket. Az ABC amerikai rádió- és tv-társaság — hivatkozva a Pentagonra — olyan „érte­sülést” szellőztetett, misze­rint öt-hatszáz különlegesen kiképzett kufcai katona in­dult volna Nicaraguába, hogy onnan Salvadorba behatolva csatlakozzék a juntával szemben álló gerillákhoz. Egy nappal később az ABC már háromezer l*ubaival riogatta hallgatóit. Kiszivárgott annak híre is, hogy a washingtoni had- és külügyminisztérium azt vizs­gálja, milyen következmé­nyekkel járna egy Kuba vagy Nicaragua elleni kato­nai lépés. Tulajdonképpen nem újke­letű Washington dühe a la­tin-amerikai kontinens első szocialista állama, Kuba el­len, s az sem meglepő, hogy Somoza elűzése, a sandinista forradalom győzelme óta Ni­caragua is szüntelenül szál­ka az Egyesült Államok sze­mében. Méginkább fokozó­dott a két országgal szembe­ni fenyegetés, amióta Salva­dorban a gerillák megszilár­dították helyzetüket, s akció­ikkal nyugtalanítják a jun­tát. Hasonló a helyzet Gua­temalában és Hondurasban, az USA két hű szövetségesé­nél is: a diktatúrák ellen egyre szaporodnak a jól szer­vezett gerillatámadások. A z Egyesült Államok sze­retne Közép-Ameriká- ban, a karibi térségben rendet teremteni, csakhogy a népelnyomó rendszerekkel szemben nőttön nő az elége­detlenség. Washington Kubát vádolja a feszültség szításá­val, s most — úgy tűnik — ürügyeket keres a szocialista szigetország megleckézteté- séhez. Nyilvánvaló, hogy a hangulatkeltés egyetlen célt szolgál: az amerikai közvéle­mény meggyőzősét arról, hogy bármely lépés — akár a katonai akció — teljesen indokolt Közép-Amerikában, netán Kuba ellen. Kockázatos manőver kör­vonalai bontakoznak ki Wa­shingtonban. Kuba ugyanis a szocialista tábor elidegenít­hetetlen része. A békeszerető milliók, a népelnyomó dikta­túrák ellenfelei szerte- a vi­lágon egyértelműen elítélnek mindenfajta provokációt, amely akár Kuba, akár a ha­ladás útjára lépett Nicaragua ellen irányul. Gyapay Dénes (Folytatás az 1. oldalról) fejlődött a mozgalom szere­pe a városon is; elsősorban a kereskedelemiben és a la­kásépítésiben. A szövetkezeti tevékenység területi kisaéle- sedése nyomán gyakorlatilag az egész társadalom kapcso­latba került a mozgalommal. Az elmúlt időszakban a szövetkezeti keretek között olyan anyagi kapacitás jött létre, ami hosszabb távon is biztos alapot ad a megnöve­kedett feladatok színvonalas ellátásához. Kialakult a szövetkezetek mezőgazdasági kapcsolat­rendszere. Az ÁFÉSZ-ek évente átlagosan 8 milliárd forint értékű áruval, alap­anyaggal, termékkel, ter­ménnyel stb. látják el a kis­termelőket. A szövetkezetek ipari ter­melésének növekedési üteme évente meghaladja a 8 száza­lékot. Különösen figyelemre méltó, hogy . az élelmiszer­feldolgozás aránya megköze­lítette a 60 százalékot. Ezek az üzemek amellett, hogy hozzájárulnak a helyi ellátás javításához, gyümölcsöző kapcsolatokat építettek ki a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekkel is. Helmut Schmidt, Brezsnyev bonni látogatásáról A nyugati politika képvi­selője kívánok lenni, a Leo- nyid Brezsnyevvel folytatan­dó tárgyalásaimon — jelen­tette ki- Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja kedden Bonnban a Nyugatnémet Lapkiadók Szövetségének ve­zetősége előtt. Az NSZK - nem szakítható ki a nyugati szövetségi rend­szerből és ezt a Szovjetunió vezetése is tudja — mondta a kancellár. A nyugatnémet vezetés és a lakosság ameri- kabarátságához és szövetségi hűségéhez semmi kétség nem férhet. Az NSZK kormánya Ronald Reagan amerikai el­nökkel és a többi nyugati kormánnyal teljes egyetér­tésben folytatja majd a tár­gyalásokat. Helmut Schmidt fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi helyzetben tapasztalható fe­szültségek ellenére „nem sza­kadt meg a párbeszéd a két nagyhatalom között”. A nyu­gatnémet kormányfő szerint ebben „jelentős szerepet” játszott az NSZK is, mind az Egyesült Államok, mind a (Folytatás az 1. oldalról) tak kezdeményezések a kis­mamák általános és szakmai továbbképzésére. A Legna­gyobb hiányosság ezen a té­ren tapasztalható. A szakmai képzésnek, továbbképzésnek egyik fő akadálya a családi szemlélet és magatartás, fgy például a családon belüli munkamegosztás hiánya, a gyermek felügyeletének meg­oldatlansága. Idetartozik a kisközségekben a szolgáltatás etégtelensége, az egészség- ügyi ellátottság alacsony szintje, valamint a közlekedé­si problémák. De nem meg­felelő a tanulás érdekében ki­fejtett propaganda sem. ösz- szegezve megállapítható, hogy Szovjetunió felé, s ezért nem véletlen, hogy a Szovjetunió vezetője éppen Bonnt keresi fel. A kancellár a küszöbön­álló szovjet—amerikai tár­gyalások „eszményi céljának” ismételten 'az úgynevezett nullaváltozatot nevezte. Mint ismeretes, az amerikai és a nyugatnémet kormány értel­mezése szerint ez azt jelen­tené, hogy a Szovjetunió sze­relje le összes Európában ta­lálható SS—20-as rakétáját Ebben az esetben a nyugati fél hajlandó lenne lemonda­ni az 572 amerikai közép­hatótávolságú rakéta nyugat­európai telepítéséről. Ez a tárgyalási koncepció nem ve­szi figyelembe az Európában elhelyezett amerikai előretolt nukleáris rendszereket, ame­lyek pedig szintén a közép- hatótávolságú fegyverek ka­tegóriájába tartoznak. Ezért néhány nyugatnémet lap is sokkal .inkább „taktikainak” és „propagandajellegűnek” nevezte a „nullaváltozatot”, semmint megvalósíthatónak. a gyermekgondozási segélyen lévő nők munkahelyükkel va- ló kapcsolattartása, de külö­nösen a képzésben való rész­vételük elmarad az üzemi és társadalmi igényektől. A gyermekgondozási segé­lyen lévő nők életkörülmé­nyei, közérzetük, tanulásuk, művelődési feltételeik javítá­sában a szövetkezetek párt­ós gazdaságvezetői erősítsék együttműködésüket a községi tömeg- és társadalmi szervek­kel. A megyei szövetségek is fordítsanak nagyobb gondot az oktatási és továbbképzési tervek elkészítésénél a gyer­mekgondozási segélyen lévők­re, adjanak segítséget a tag- szövetkezeteknek. Nem tudom, honnan vet­tem a bátorságot, hogy így beszéljek Selznikkel. csak 23 éves voltam, és eddig min­dig a férfiak döntéseire ha­gyatkoztam. Most először fordult elő, hogy határozott nemet mndtam. Egymással szemben ültünk, és szótlanul meredtünk egymásra. Még az evést is abbahagyta. Egy darabig csendben ül­tünk egymással szemben. Majd hirtelen azt mondta: „Van egy ötletem, ami olyan egyszerű, hogy még senki nem jött rá Hollywoodban. Semmit nem fogunk változ­tatni magán. Semmit nem veszünk el, és semmit nem teszünk hozzá. Olyan marad, amilyen. Még a nevét is meg fogjá tartani. Maga lesz Hol­lywood első természetes szí­nésznője. Reggel korán még beszélünk erről.” Másnap reggel a stúdió sminkszobájában ültem, kö­rülöttem specialisták, akik mind arra vártak, hogy olló­ikkal, fésűikkel, üvegcséik­kel rám vethessék magukat. David 0. Selznik azt mond­ta: „Ezen a lányon semmit nem változtatunk! Olyan marad, amilyen. Még a ne­vét is megtartja, mert eddig senki nem volt Hollywood­ban, aki az eredeti nevén dolgozott volna. Aki a legke­vesebbet is mer változtatni rajta, azt megölöm." Ezután jött az első jelene­tem az „Intermezzó”-ban, és David O. Selznik előszava: ez lesz az első találkozásom az amerikai közönséggel, en­nek szenzációsnak kell len­nie, szenzációsnak. Még egyszer belenéztem a forgatókönyvbe. Be kellett jönnöm egy ajtón, a kalapo­mat és a kabátomat felakasz­tani a hallban, majd végig­menni egy folyosón. Benézek egy szobába, és mit látok? A világhírű hegedűművészt, amint elbűvülő kislányát kí­séri. De hogyan kell felakasz­tani egy kabátot, megállni egy folyosón, és titokban fi­gyelni ezt a kis jelenetet, hogy mindez szenzációs le­gyen? „Nos" — mondta David a tizedik felvételnél: „Azt sze­retném, ha az új arc emó­ciónak az erőssége, melyet Hollywoodba hoztam, olyan legyen, hogy a nézők levegő után kapkodjanak, és felki- áltsanak.” „De hogyan csináljam meg? Milyen eszközökkel? Csak egy férfit látok meg a lányát, amint zenélnek” — kérdeztem. „Nem tudom. Próbálkoz­zunk.” Tehát újra és újra megpróbáltuk. Megnézte a felvételeket és azt mondta, tovább kell próbálkoznunk, talán történik valami, ami meggyőz minket, fgy újra és újra leforgattuk a jelenetet. Ha azt mondom, harminc­szor, akkor nem túlzók. Az egész filmet leforgattuk, és ismét az első jelenetet ját­szottuk. Az utolsó munkana­pomon volt, az Európába va­ló visszautazásom előtti utol­só órákban. A műterem előtt már várt a kocsi. „Még egy­szer, kérem” — mondta Da­vid. „De még el kell hoz­nom a csomagomat” — el­lenkeztem. „Elhozatjuk” — nyugtatott meg. „Ne izgasd fel magad, el fogod érni a vonatodat.” Még egyszer el- játszottuk a jelenetet. Következik: 15. Újra Amerikában Együttes ülést tartott a TESZÖV és a KISZQV nőbizottsága ilyet, mindenki tisztelte. Ezért aztán a házát államosították, de a kitelepítést kikerülte, és így nyugdíj mellett besegített utódjának, egy örökké haj­szolt harmincon aluli fiatal orvosnőnek, akit tanított is, akiben a lelket is tartotta, s aki hol örült az öreg jelenlé­tének, hol félt attól, hogy ez a „baráti” kapcsolat társadal­milag még valami bajt hoz rá. 28 Hazament, és estig ült a fe­nekén nyugodtan. Sötétedés­kor bement a kerületbe, elin­tézte a legsürgősebb intézni­valókat, majd megkérte a kis Jakab Erzsit, hogy írjon le neki néhány sort. Aki beült a gép mellé, s majdnem elsírta magát, amikor elolvasta, amit Miki diktált. Tömören, be­tegségére, szívizomgyulladás­ra hivatkozva lemondott tiszt­ségéről, s kérte a központot, hogy engedjék el tanulni, se­gítsék bejutni valamelyik egyetem bölcsészkarára. Er­zsit szinte szertartásosan homlokon csókolta, aki most már kedvesen bőgött, s ügyet­lenül, maszatos arccal szájon puszilta. Hazament, anyjától megkérdezte, Kollár doktor úr otthon van-e, azt mondta, hogy biztosan, este sehova nem megy a vénember már. Azzal fölment a szomszéd ház harmadik emeletére, nyugdí­jas körzeti orvosukhoz, aki egyszerre volt a környéknek megbecsült nyugdíjasa, és a burzsoázia ittmaradt repre­zentánsa. Kollár doktor úr ugyanis miközben az az öt­emeletes pesti bérház, amibe lakott, valamilyen módon a tulajdona volt, a környék OTI-orvosa volt, szeretett, kedves doktor bácsija, s mint Mikit gyermekkora óta is­merte az öreg, sokat évődött a selypítő, az s-eket nehezen ejtő kisgyerekkel, szinte előt­te nőtt föl, hiszen ha bármi baj volt vele, ő látta először. Az orvos otthon volt, régi, múzeumi méretű és külsejű rádióján valami zenét hallga­tott, amiben elmerült. oly­annyira, hogy nem is vette észre a belépőt, ült a bő ko­pott bársonyszürke karosszék­ben, felegyenesedett derék­kal, mintha egy nagy szimfo­nikus zenekar előtt valóságo­san állna, és vezényelt. Ve­zényelte a rádiózenét. Kono­kul még akkor is, amikor már észrevette a leülő Mikit, és abba is szinte beleszuggerál- ta az áradó dallamok hallo­mását, tudomásulvételét. — Smetana — mondta, amikor véget ért a zene. — A Moldva. Hallottad már? — Még nem. Hiányossága­im vannak komoly zene ügy­ben. — Hogy tetszik ezt érteni? — S magyar nyelv ügyben is... — Tudod ki fejezi így ki magát: „hiányosságaim van­nak Egy finánc. Miki a szemhunyor ravasz­di fényén már látta, hogy az öreg elemében van. Vette a kesztyűt. — Tetszik haragudni a fi­náncokra. Helytelen. — Nem hargszom, csak olyan félemberek. Se kato­nák, se civilek. És mindig minden szivaromat elkoboz­ták, ha megjöttem szabadság­ról, akár Bécs felől, akár Ab­bázia felől. — Igazuk volt, egy orvos ne .szivarozzon. (Folytatjuk) Keresse fel Vas—Műszaki Qz let ház un kát Nyíregyháza, Széchenyi u. 49. szám alatt, ahol a CSAVARSZAKÜZLETBEN a nyers, fényes, horganyzott, kadmiumozott és réz csavaráru teljes méretválasztékban az önök rendelkezésére áll. Új áruként ajánljuk: a belövoszeget és a „POP” szegecset. (1697) 14. „A lányon nem változtatunk...”

Next

/
Thumbnails
Contents