Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-10 / 263. szám
4 Kelet-Magyarország 1981. november 10. Napi külpolitikai kommentár A brüsszeli voksolás Egy vesztes és két nyertes. A belgiumi vallon pártok vezetői a választások eredményeit hallgatják. Balról jobbra: Paul Boeynants kereszténydemokrata, Guy Spitaels szocialista és Jean Goi liberális pártvezető. (Kelet-Magyarország telefotó) Díszünnepség (Folytatás az 1. oldalról) együtt ismét felvonultak a hazájuk védelmére kész katonai alakulatok. Áthömpöly- gött a téren a dolgozók ünnepi menete. A felvonulók transzparensei a munkasikerekről, a jövő feladatairól számoltak be. Láttuk a testvéri szocialista államok, valamennyi ország dolgozói iránti barátságunkat és szolidaritásunkat tanúsító jelszavakat, a békéért vívott harcra szóló felhívásokat. A Szovjetunió fő terén kirajzolódott hatalmas tabló népünk életéről, tevékenységéről, törekvéseiről adott képet. A szovjet emberek nagy feladatokat oldanak meg. Megvalósítják a kommunista építés új szakaszának, az SZKP XXVI. kongresszusa által megjelölt feladatait. Az utunkon felmerülő bonyolult feladatok megoldása a nép alkotó erőinek legteljesebb összefogását követeli meg, szervezettséget, fegyelmet, kezdeményezőkészséget, s jó minőségű munkát igényel. Ezekre hív fel a párt is, s az a támogatás, amelyben irányvonalát az egész nép részesíti, a kitűzött feladatok sikeres teljesítésének záloga. Moszkvában Bonyolult nemzetközi körülmények között élünk és dolgozunk. Az imperializmus agresszív köreinek veszélyes tervei és kalandor politikája fenyegetést jelent a békére és a népek biztonságára. Ilyen körülmények között a Szovjetuniónak és szocialista szövetségeseinek ereje, szilárd, következetes békepolitikánk, a minden józanul gondolkodó, békeszerető erővel folytatott együttműködésünk egyre nyilvánvalóbban a világbéke megőrzésének egyik fő biztosítékává válik. Ezen az ünnepi napon ismét kijelentjük: a Szovjetunió mindent meg fog tenni azért, hogy elősegítse a népek reményeinek valóra válását, szilárdan és rendíthetetlenül védelmezni fogja a béke, az igazságosság és a szabadság ügyét. Beszéde végén Leonyid Brezsnyev a szovjet népre és kommunista pártjára, a szilárd, törhetetlen békére ürítette poharát. Az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnöksége elnökének pohárköszöntőjét a jelenlevők hosszan tartó tapssal fogadták. A fogadás ünnepi, szívélyes légkörben ment végbe. A nyugati világ sajtójában mindinkább polgárjogot nyer a „kormányzati válság” kifejezés. Ez nem tévesztendő össze egy-egy kabinet krízisével: hosszabb távú, következményeiben meglehetősen fenyegető jelenségről van szó; arról a vitathatatlan tényről, hogy jó néhány országban a számos kisebb pártcsoport léte és harca szinte végletesen kuszává, zavarossá teszi a politikai életet, az államot pedig tekintélyes szakértők szerint „csaknem kormányozha- tatlanná”. Hogy mennyire valós dilemmáról van szó, azt jól tükrözik a vasárnapi belga választások előzményei és eredményei is. Az elmúlt hat esztendőben nyolc (!) koalíci- ós kormányt ítéltek bukásra a kis nyugat-európai ország belpolitikai porondjának sajátosságai. Most hétmillió szavazó járult az urnák elé (a törvény szerint a szavazás kötelező), köztük 850 ezer új választó. A fiatalok részvétele azonkereszténydemokraták rovására nyertek voksokat. ösz- szességében mégis jobbrato- lódásról beszélhetünk és ennek nyilvánvaló oka, hogy az eddigi balközépnek tekinthető koalíciók az ország egyetlen gondját sem voltak képesek megoldani. Belgium egyik legrégibb problémája a gazdasági-etnikai-nyelvi alapú vallon—£la- mand ellentét. (5,5 millió flamand, 3,5 millió vallon és az ugyancsak megosztott egymillió brüsszeli alkotja a népességet.) Gyakorlatilag — a kommunistákon kívül — szinte minden pártból kettő létezik: pártcsoportok számát e nemzetiségi szembenállás duplázza meg. Bármilyen fejlesztésről vagy beruházásról legyen szó a parlamentben, a vita mindig a vallon—flamand ellentétbe torkollott és nincs ok annak feltételezésére, hogy ez a jövőben nem így lesz. Átadták a Hild-érmet Mátészalkán (Folytatás az 1. oldalról) zett társadalmi munkája, amely egyben ennél lényegesen nagyobb összeget igénylő fejlesztések megvalósításához jelentett kiinduló alapot. Lánczi János beszéde után Barna Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkára ismertette elnökségük áUás- foglalását, amelynek alapján az idén adományozott két Hild-érem egyikét Mátészalka kapta. Az emlékérmet, s az oklevelet ezután Kelemen Lajos, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke, a Fővárosi Tanács általános elnökhelyettese adta át a város tanácsának és társadalmának, s kívánt további eredményes fejlesztő munkát, összefogást a kibontakozó városépítéshez. Tisza László, a megyei tanács elnöke kért szót ezután, válthatják sokat ígérő terveiket. Ehhez kívánt sikereket a megye párt-, tanácsi és társadalmi életének vezetői nevében. A város tanácstagjainak képviseletében Király Miklós, a vb tagja mondott köszönetét az elismerésért és a jókívánságokért. Ezt követően díszpolgári cím odaítéléséről döntött a tanács, majd társadalmi munkásokat tüntettek ki. A város díszpolgári címét Szoko- lai Örs várostervezőnek adományozták, aki Mátészalka jövőjét meghatározó első városrendezési terveket készítette. Korán bekövetkezett halála miatt az elismerést özvegye vette át. Ezután 48 személy és kollektíva vett át társadalmi elismeréseket a város fejlesztésében végzett munkáért. 13. Tanulják meg a nevem Vacsora után egy magánházba mentünk. Ott még több vendég volt, akik azért jöttek, hogy megnézzenek egy filmet. Közben újra meg újra megkérdeztem Irénét, hogy nem jön-e még a férje. Biztatott, hogy majd később, aztán olyan érdekes lett a film, hogy teljesen elfelejtettem David O. Selzniket, míg Valaki meg nem kopogtatta a vállamat, és azt nem mondta, Mister Selznik a konyhában tartózkodik, és szeretne megismerkedni velem. Körülbelül hajnali egy óra lehetett, mikor rátaláltam — a konyhaasztalon fekve. Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy keresztben fekszik az asztalon, miközben töménytelen mennyiségű ételt tömött magába. Mikor beléptem az ajtón, rám meredt, és azt mondta: „Üristen! Vegye le a cipőjét!” — „Nem segítene” — válaszoltam. „Nagyon lapos sarkú cipőt hordok.” Sóhajtott. Megkérdeztem, nincs-e ellene kifogása, ha leülök. „Természetesen nincs” — felelte. Egy idő múlva azt mondta: „Feltételezem, osztja a véleményemet arról, hogy meg kell változtatnia a nevét.” Meglepetten néztem rá, és megráztam a fejemet. „Kezdjük a keresztnévvel” — folytatta. „Az Ingrid lehetetlenül hangzik. Minden amerikai Eingridnek ejtené. És a Bergman! Túlságosan német, érti, mire gondolok .. . Biztosan nehézségeink lesznek Németországgal, és mindenki azt gondolná, hogy német színésznőt szerződtettünk, és senki nem akarná megnézni a filmjét. A férje neve, Lind- ström pedig úgy hangzik, mint a Lindberg — tudja, a híres repülőről van szó. ö egy népi hős, itt mindenki csak Lindynek hívja. Mi lenne, ha Lindynek neveznénk el?” Megráztam a fejemet. Nagyon hűvös és nyugodt maradtam, de éreztem, amint percről percre haragosabb lettem. „Senkinek a becenevét nem akarom. Egyáltalán nem akarom megváltoztatni a nevemet. Ingr,id Bergmannak hívnak, és az embereknek meg kell tanulniuk helyesen kimondani a nevemet. Ha megváltoztatom a nevemet, és ha Amerikában nem fognak szeretni, hogy állok elő, ha visszatértem Svédországba!” Selznik vett magának még valami ennivalót, kissé zavartan rám nevetett, majd elejtette az ügyet: „Okay, okay, erről később még beszélhetünk. Ezenkívül még néhány dolgot kell korrigálnunk magán: a szemöldöke túlságosan vastag, a fogai sincsenek egészen rendben és egyáltalán ...” Most aztán végleg elegem lett: „Azt hiszem, nagy hibát követett el, Mr. Selznik” — mondtam. „Ügy látszik zsák- bamacskát vásárolt. Azt hittem, látta a filmemet, az „In- termezzó”-t, és tetszettem magának. Most, hogy már látott, mindent meg akar változtatni rajtam. Ezek után inkább lemondok az egészről. Nem kell többet beszélnünk erről, nem akarok több bosz- szúságot okozni magának. Egyszerűen elfelejtjük az egészet. Holnap az első vonattal visszautazom.” Következik: 14. „A lányon nem változtatunk ...” ban nem fecskendezett friss vért Brüsszel belpolitikai érrendszerébe: a parlamenti erőviszonyok úgy változtak meg, hogy a problémák lényegét illetően tulajdonképp minden maradt a régiben. Az eredmény lényege az, hogy az eddig kormányzó kereszténydemokrata párt évtizedes vezető szerepe megrendült és legalábbis valószínű, hogy kénytelen lesz ellenzékbe vonulni. A szocialisták Flandriában, Vallóniában és az önálló tartományként működő fővárosban, Brüsszelben nagyjából megőrizték híveiket. Ez annyit jelent, hogy a (kereszténydemokratáktól inkább jobbra álló) liberálisok mind a vallon, mind a flamand területeken inkább a M ivel a szocialisták megtartották, a liberálisok növelték szavazataik számát, az lenne a logikus, hogy az új koalíciós kabinet gerince e két (illetve a flamand—vallon kettőzöttség miatt négy) párt legyen. Ez azonban a köztük húzódó politikai szakadék miatt szinte elképzelhetetlen. így aztán (hiába igyekeztek kikapcsolni a kampányból a nemzetiségeken és a pártokon túlmutató egyetlen kulcsfontosságú témát, a rakétatelepítésekét) a választási eredmény ismeretében is csaknem lehetetlen egyelőre megjósolni: milyen lesz a Belga Királyság következő kabinetje. A politikai megfigyelők mindenesetre elhúzódó koalíciós tárgyalásokat jósolnak. Harmat Endre s köszöntötte a Hild-érmes, város társadalmát, tanácsát. Elmondta: a megye település- hálózatában fontos helyet tölt be Mátészalka, s funkcióit egyre magasabb színvonalon tölti be. A helyi adottságokra támaszkodva jól bontakoztatják ki a város érdekében a lakosság és a munkahelyek öntevékenységét. Hangsúlyozta: az értékes várospolitikai kitüntetés komoly kötelezettségeket is ró a tanácsra, Mátészalka társadalmára. Új helyzetben, nehezebb gazdasági körülmények között kell bizonyítani és folytatni a megkezdett munkát. Erre az eddigi eredmények alapján számítani is lehet: jó politikai légkörben tevékenykedhetnek a város- fejlesztésért, sok jó szakembere van már Mátészalkának, s a széles körű társadalmi összefogásra alapozva valóra Társadalmi segítség a szabadságukért, a haladásért küzdő népeknek Számos vállalati, intézményi kollektíva és magánszemély járult hozzá az utóbbi hetekben — az őszi szolidaritási akciósorozat idején — anyagi támogatással is a társadalmi haladásért küzdő népek segítéséhez. A Magyar Szolidaritási Bizottság ezzel kapcsolatos hétfőn nyilvánosságra hozott közleménye szerint a bizottság szolidáris tási számlájára befizetett ösz- szegekből többek között gyógyszereket, élelmiszereket, használati cikkeket, ruhaneműt és iskolaszereket vásároltak, s juttattak el Angolába, Mozambikba, Namíbiába, Nicaraguába, Etiópiába, a JNDK-ba, Kambodzsába, Vietnamba. E forrásokból támogatták a chilei hazafiak, a Palesztinái felszabadítá- si mozgalom küzdelmét, s ugyancsak ebből az alapból segítették a kambodzsai árváknak épülő gyermekotthon létesítését. Jelentős összeget fizetett be a szolidaritási bizottság számlájára többek között az újkéri Dózsa Népe Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet, a sümegi Foltex Háziipari Szövetkezet, a Váci Híradás- technikai Anyagok Gyára,, a Budapesti Kéziszövők Szövetkezete, a kisiparosok dorogi és székesfehérvári körzeti csoportja, a kiskunfélegyházi téesz „Kiskun” Szocialista Brigádja, a Lajta-hansági Állami Gazdaság és a Magyaróvári Timföld és Műko- ronggyár. A Magyar Szolidaritási Bizottság önzetlen segítségükért köszönetét fejezte ki az érintett közösségeknek és személyeknek. 27. — Mind a kettő öregem, de csak utóbbit, csak ezt tudjuk számon tartani. A műszaki zár külső oldala, a drótkerítés mögött nekünk is megközelíthetetlen. Itt belül van az aknazár és a sorompó között egy szakasz a határ mentén végig felásva, szépen elgereblyézve, s ebben minden nyom meglátszik, ha csak repülni nem tud az illető. De gondolom az ellenség — ellenség, akár be, akár ki akar menni az országból. — Valami ilyesmiről van szó — mondta Miki nagyon halkan, miközben régi gyerekszokás szerint guzsgolt a víz fölött, álla térdkalácsán, s mutatóujjal piszkálta a vizet. — Valami ilyesmi kellene. — Milyesmi? — Egy kiskapu, ahol kivihetem Jusztinkát. A másik kettő elszörnyül- ködött. — Te megőrültél! — Nem én — mondta Miki. — Tudjátok jól, én soha senkit cserben nem hagyok. Amíg ő el nem árul. — Gyerek vagy! Ez most nem bandázás. Nem tudod, mit beszélsz, már a szövegért, a vállalkozás akarásáért lecsukhatnak, már a disszidálás szándéka is büntetendő. Miki csak ingatta a fejét. — Én soha senkit cserben nem hagyok. Ha segítetek, és lebukom, titeket sem. Ha nem segítetek, akkor is nekivágok. — Tisztára őrült! — De mondd, miért akarsz te disszidálni? — Akar a fene! Én rögtön visszajövök. Nekem csak Jusztinkát kell átjuttatnom. — És mondd, te elmeháborodott, hogy képzeled?! Azt hiszed a határ, az valami szellős óriási sajt, tele lyukakkal? S hogy mi tudunk neked valami kis oldalajtót, ahol kiengedünk, meg beengedünk? — És ha ez a lány tényleg kém? S ha te ebben az egészben egy átvert önérzetes nyuszika vagy? — Nem az. Egy ijedt kis liba. Táncosnő. Itt szeretne élni, karriert csinálni, ez volt az egyetlen vágya. Most nem érti, hogy mi történik körülötte, mint ahogy mi sem. A szakmai intrikák sokkal jobban érdeklik, mint saját sorsa. De én valami szörnyű veszélyt érzek. Nem tudom megmondani, hogy miért és azt sem, hogy mit. S nem értem, hogy egy bakter meg egy öreg parasztasszony... Másnap újra találkoztak vonatindulás előtt. Béla változatlanul kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem, nem, ez őrültség. Miklóst cserben hagyta józan esze, nem szabad, nem lehet, kár a fáradtságért. Géza komoran hallgatott, majd közvetlen az indulás előtt a pályaudvari nyüzsgés-forgásban félrehúzta Mikit, mintegy kizárva a dologból Bélát, és azt mondta rekedten, de elszántan: — Bélának igaza van. De ha mégis... szóval akkor én... a határsávbelépőt, abban tudok segíteni. — Elintézed? — kérdezte. Géza nem felelt, csak bólintott. Visszamentek a . vagonlépcsőhöz, már integettek, sípoltak, a kocsisor szinte mozgásba lendült, amikor Béla is leugrott. Látszott; hogy a feszültségtől majd szétrobbant, s az arcába lihegte : — Te őrült, te átkozott őrült! Semmi hülyeséget ne csinálj, két nap múlva fel- küldőm Robit. Ha nem változik az ábra, vele beszéld meg. Várj rá, de gondolt meg, mindnyájunkat pokolra küldesz !... A vonat már elment, Béla szaladt, felugrott. ®éza az ablakból integetett, és most döbbent rá a szokásos spét- reakcióban, hogy nem is kérdezte meg, Géza miért ment vissza váratlanul Bélával, hiszen ő nem is mondta, jelezte, hogy el akar utazni. (Folytatjuk) Szalontay Mihály:
