Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

1981, november 29, HAZAI TÁJAKON m FILMJEGYZET Kőszeg-hegy alja A bozsoki Sibrik-kastély falai között sok híres történelmi személyiség is megfordult A római alapítású Szom­bathely (Colonia Claudia Sa- varia) és a törökverő Juri- sics váráról híres Kőszeg kö­zött alig húsz kilométeres a távolság. Mégis, aki Vas me­gye északnyugati tájaival is­merkedik, nem mulasztja el, hogy egyik városból a má­sikba tartva félúton Lukács­házánál (csekély kitérővel) a Kőszegi-hegyek felé vegye az útját, s megnézze az erdős dombok ölében megbújó ki­csiny falvakat, a kanyargós szalagutcák nagykapus, zsa- lugáteres, takaros házait. Szí­vesen látott vendég az idegen minden háznál, készségesen útbaigazítják vagy éppen vé­gigkísérik az egyutcás falun, megmutatva a műemlékeket, történeteket fűzve hozzájuk. A hegyek délkeleti lankáin lévő öt kisközség vidékét a településtörténet egy tájegy­ségként Kőszeg-hegyalja né­ven tartja számon. Kevés or­szágrész van, ahol ennyi ter­mészeti szépség, régészeti ritkaság, néprajzi érték fo­gadja az idelátogatót: Do­roszló, Szerdahely, Cák, Bo- zsok és Velem szinte az ős­kortól megőrizte múltját, ha­gyományait. A bronz- és vaskori ásatásoknál előkerült leletek (kőszerszámok, bal­ták, cserépedények stb.) bi­zonyítják az első emberi te­lepülés nyomait. Később a római birodalom idején itt, a hegyek lábánál húzódott a Borostyánkő út, amely fon­tos kereskedelmi, katonai út­vonal volt, nyomai ma is követhetők a Gyöngyös-patak mentén. A hegyaljai forrá­sok vizét agyagcső-vezetéke­ken juttatták el az ősi Savaria középületeibe, fürdőibe, ma­gánházaiba. A vidék évezredeken át mindig lakott volt, az öt fa­lu valószínűleg az Árpád-kori tulajdonosok nevét őrzi. Ké­sőbb a Kőszegi grófok kezére került az egész hegyalja. A táj gazdag természeti kincseit tárja elénk, az év minden szakában valami újat nyújtva. Tavasszal és nyáron növényritkaságokat, amelyek hazánkban csak itt élnek: a havasalji tarsókát, a tavaszi pimpót, a keskenylevelű hölgymáit, az ezerlevelű cic- kafarkot, a fehér sáfrányt. őshonos fenyvesek, bükkösök koszorúzzák a hegygerincet. Tölgyerdőkön, gyertyánoso­kon át visz az út, ősszel ha­talmas szelídgesztenye-erdők kínálják pompás gyümölcsü­ket. A sziklák között bujkáló hegyi patakokban nem ritka a pisztráng, a természetbúvá­rok megcsodálhatják az avar között surranó foltos sza­lamandrákat. De ne kalan­dozzunk el a madarak és nö­vények védett birodalmában, térjünk vissza a falukba, ré­gi időket kutatva. A szerdahelyi öregtemplom (XIV. század) oldalában — akár a mesében — háromfelé ágazik az űt. Mielőtt azon­ban elindulnánk egyiken is, nézzünk be a sokszögzáródá- sú szentélyes, egytornyos templomba, melyet a XVIII. században barokk stílusban átépítettek. Most már vá­laszthatunk a három út kö­zül. Az első a középkorba vezet, Bozsokra, ahol megis­merkedhetünk a Bornemisza János budai várnagy, a Sib- rik és a Batthyány családok históriáival. Vagyis a kastély sorsával. E kúria falai kö­zött sok történelmi szemé­lyiség töltött rövidebb, hosz- szabb időt, így Mátyás ki­rály, II. Rákóczi Ferenc feje­delem. Aki csak járt Bozso- kon, rabul ejtette a táj va­rázsa. Kovács Margit kerá- mikusművész naplójában így emlékezett meg hegyaljai-bo- zsoki utazásáról: „Élveztem benne a jelent: a varázslatos ódon kastély mai kényel­(MTI foto — KS) mét... De ezen kívül Mátyás király vendégeként is kép­zeltem magam, aki kitekintve ablakán, nézi a meghívottak gyülekezését a boltívek alatt, lesi az újonnan érkezőket.” A második út a velemi. Az ősi avar kori teraszosvárost, fellegvárat rejtő Szent Vid- hegy (568 méter magas) ol­dalában visz fel az út, mely tovább folytatódik egészen a kőszegi Szabó-hegyig, s on­nan kanyarog le a szerpen­tin a városba. Időzzünk még egy kicsit Velemben, fenn a hegycsúcson, itt a tetőn épült templomtól csodálatos pano­ráma nyílik, tiszta időben el­látni egészen a Somló-he- gyig. Velemből juthatunk el az egy óra járásnyira lévő favágók egykori pihenőhelyé­hez, a vadregényes környe­zetű, kristálytiszta vizű Bor­fia-forráshoz. (Ismeretes, hogy Velem az országos kék­túra kiindulópontja, Kősze­gig tart az útvonal első sza­kasza.) A község szubalpesi klímája miatt egyre népsze­rűbb üdülőhellyé válik. Sok hétvégi ház épült itt az el­múlt évtizedekben. Állandó KISZ-tábora van és gyer­meküdülője is. A művészeti élet számos' neves mestere gyűjti itt maga köré tanítvá­nyait a képzőművész körök alkotóházában. Fafaragások, ötvösmunkák, szőttesek, szebbnél szebb értékes ipar- művészeti munkák születnek kezük nyomán, melyeket a helyi kiállításokon láthatnak a Velemben járók. Visszatérve a hármas út­elágazáshoz: a harmadik út Cákra vezet, szőlőskertek, gyümölcsösök, présházak kö­zött. A hegyalja déli fekvésű domboldalain nagy kiterje­désű szőlőültetvények voltak egykor, melyek szélén sok száz gerendával épített, zsup- tetős pince állt. Sajnos azóta a szőlőkultúra nagy része ki­pusztult, a pincéket pedig, míg tönkre nem mentek, gyümölcs és gesztenye táro­lására használták a gazdák. Most a helyreállított borona­falas cáki pincesor idézi aí egykori hangulatot, berende­zésük megőrizte a XVIII— XIX. századi állapotot. A vendéglátás is a régi: ősszel, szüret idején, az új bor szü­letésekor kezet melengető sült gesztenyével, musttal, • mur­ával kínálják a vendéget Kőszeg-hegyalján. H. A. tiHnwflnuxMSflri hw Ki ne szeretné kifürkészni, mit hoz számára a jövő, ho­gyan alakul a sorsa? De ki láthat a jövőbe? őszintén szembenézve önmagunkkal, ha nem is olvashatjuk ki a holnap minden mozzanatát, körvonalait mégis megismer­hetjük. Ehhez azonban az szükséges, hogy megismerjük önmagunkat. De hogyan, mi­képpen? Képesek vagyunk-e kendőzetlenül a „tükörbe” nézni, hisz’ rendszerint szebbnek, jobbnak szeret­nénk látni magunkat, mint amilyenek a valóságban va­gyunk. Bármilyen szokatlan és megmagyarázhatatlan, de így igaz: ezer és ezer külső, ap­ró dologgal jobban törődünk, jobban ismerjük azokat, mint önmagunkat. Sokan le­élik az életüket és egészen másnak ismerik magukat, mint amilyenek a valóság­ban. Sok a kiábrándult, ön­magával meghasonlott, vagy a külvilággal örökös harc­ban álló ember. S ennek egyik fő Oka, hogy hiányos, vagy teljesen hiányzik az a lélektani műveltségünk, tu­dásunk, amely ma már nél­külözhetetlen és tulajdon­képpen az iskolában kellene tanitand. De sohasem késő elkezdeni A velemi alkotóház A tévé moziműsora A Magyar Televízió filmkí­nálata az utóbbi időben rend­kívül bőséges és értékekben is nagyon gazdag. Különös­képpen kitűnőnek ítélhetjük a bizonyítványt akkor, ha fi­gyelembe vesszük, hogy — éveken át jogosan osto­rozták a házimozi program­ját, mert a műsorban nehéz volt felfedezni a tudatos kon­cepció jeleit; — a Szabadság téren (azaz a Lenhossék utcában, ahol a repertoárt megtervezik és összeállítják) mind gyakrab­ban vállalkoznak a hazai filmkultúra értékeinek köz­kinccsé tételére, esetenként bizonyos rehabilitációra is; — a környező országok te­levízióinak játékfilmes vá­lasztéka elmarad a mienké­től. Előttem az idei év tv-pre- mierjeinek listája. Mármint a mozifilmeké. Rengeteg je­lentős vagy jellegzetes mű elevenedett meg 1981-ben. íme, a kiváló minőségekben való tallózásom eredménye: Alkony sugárút (eredeti be­mutató), Angi Vera, Aki meg­ölte Liberty Vallance-1 (nem játszották a széles hálózat­ban), A besúgó, Csendes Don, Dohányföldek, Egy év kilenc napja, Egy asszony meg a lá­nya, Ház a sziklák alatt. Ha­tosfogat, Kallódó emberek, A legénylakás, A legyek ura (ugyancsak premier), Vili. Henrik magánélete, Péter cár és a szerecsen, Rembrandt, Solaris, Szabadíts meg a go­nosztói, Szerelem, A vád ta- núja, Van, aki forrón szereti. Pompás mezőny. Mindenki válogathat belőle kedvére. S ráadásul könnyűszerrel meg lehetne duplázni vagy trip- lázni a felsorolást. Bizonyos tendenciák — műsorpolitikai törekvések — a fenti címlistából is kikövet­keztethetők. Kezdjük a pozitívumokkal. A tévé „megtanult” rende­zőkben gondolkozni. Ezeket a filmeket olyan kiemelkedő egyéniségek jegyzik, mint John Ford, Mihail Romm, Korda Sándor, Andrej Tar- kovszkij, Billy Wilder vagy a magyar Makk Károly, Gábor Pál stb. Az életművek folya­matos megismertetése, tár­latszerű megelevenítése ugyancsak kitűnő szokás. A televízió egy-egy sorozattal a filmtörténet érdekes képes­könyvét nyitógatja előttünk. A filmek jórésze — több­sége — ismerős (lehet) a mo­ziból, de a tévét mégsem te­kinthetjük utánjátszó intéz­ménynek. Nemcsak azért, mert egy újszülöttnek min­den vicc és minden film új. Hanem azért is, mert egy-egy felújítás a kor, az ideálok, a művészet stb. megmérésére is alkalmas. Ami elkésett talál­kozásainkat illeti, majdnem mindig haszonnal jár az is­merkedés. Magam örömmel könyve­lem el, hogy a tévémozi gaz­dái nem táplálnak előítélete­ket egyes alkotókkal, műfa­jokkal, témakörökkel stb. szemben. Én legalábbis így érzem. Ez egyszersmind a változatosságnak és az egyensúlynak az aranyfede­zete. Miért ne férne el ugyanazon a képernyőn A bagdadi tolvaj meg a Vasár­napi szülők, a Rosszemberek meg az őszt maraton? Még egy erény: a tudatos differenciálásé. Egyes film­színházakkal ellentétben ne­hézségek nélkül el lehet iga­zodni a programban, melyet a futó hét kínál. Megvan a sorozatok helye. A szombat éjszakai vetítéseket úgy di­csérem, hogy magam nem na­gyon élek velük, azt azonban készségesen elismerem: a ne­hezebb szellemi táplálékok későbbre valók. A hét vége egyébként tradicionálisan a szórakoztatásé. És most, akárcsak az „egy- felől-másfelől” felépítésű szabványkritikákban, néz­zük meg az érem másik olda­lát. Előző elismeréseim mellé odaírok néhány kérdőjelet. A rendezői-színészi sorozatok­ban néha felborul a kronoló­gia. Nem nagy dolog, de hát éppen ezért kellene jobban ügyelni rá. Említettem, hogy a Magyar Televízió — na­gyon helyesen — pártolja a hazai ipart, azaz a magyar filmművészetet. Éppen ezért furcsa, hogy egyik legnagyobb élő mesterünk, 'Jancsó Miklós filmjeinek ciklusát eddig mindig csak ígérik, de soha el nem kezdik. Miért? Egyen­letes színvonalat dőreség len­ne várni minden egyes filmes estén a tévétől, de azért a szemétkosárból kár válogat­ni. A Folytassa-sorozat ása- tag darabjait mintha on­nan vették volna. Semmi sem indokolta A lopakodó hold „felmelegítését”, kivált a kritikai pergőtűz után. Végül, de nem utolsósor­ban: ez már nem a filmet vásárlók és válogatók aszta­la, hanem a televízió műsor­szerkesztőségéé, mégis meg­említek egy több évtizedes fá­jó hiányt. Miért nincs nálunk filmművészeti ismeretterjesz­tés a képernyőn? Vita, be­szélgetés, kommentár, beve­zető? Az utóbbit a rossz nyel­vek szerint állítólag a népha­rag söpörte el. Nem lehetne újra — színesen, vonzóan, iz­galmasan — megpróbálni? S kitalálni egy olyan műsort, mely különbözik a Stúdió ’81 ajánlásaitól és riportjaitól, de nincs köze a figyelemfelkeltő reklámhoz sem? Legjobb tu­domásom szerint példáért nem kell messzire menni. Majdnem minden országban népszerűsítik a filmkultúrát — nemcsak művekkel, hanem történeti-esztétikai ismeretek „bevetésével” is. Nálunk sem szabadna vétkes nagy­vonalúsággal kitérni az ilyen javaslatok (kérések) elől. Egészében véve a Magyar Televízió játékfilmválaszté­kát nagyon nívósnak tartom. De szeretném, ha még nívó- sabb lenne, örülnék annak is, ha egyik-másik kritikai reflexiómat az illetékesek hasznosítanák. Veress József A belső utak könyve az okos „önfényképezést”. Nem öncélúan, nem az okta­lan „lelkizés” miatt, hanem azért, ihogy emberibb életet éljünk, megtaláljuk az utat az elérendő céljainkhoz, megtaláljuk a belső békén­ket, anélkül, hogy olyan tév­hitben ringatnánk magun­kat: ezek után minden csen­desen, feszültségek nélkül zajlik majd körülöttünk és mindenen könnyedén úrrá leszünk. Erről szó sincs, az élet naponta kényszerít ben­nünket döntésekre, cselek­vésre, állásfoglalásra, ezek elől nem lehet kitérni. De mennyivel könnyebben tu­dunk úrrá lenni személyes gondjainkon, ha van egy biztos belső kapaszkodónk: a józan és tárgyilagos, önisme­ret . .. Nemrég megjelent egy könyv a Gyorsuló idő soro­zatban, a Magvető Kiadó gondozásában, a címe: A bel­ső utak könyve, szerzője- Popper Péter. Arra vállalko­zott a szerző, bogy e nehe­zen hozzáférhető, és — mondjuk ki — a legtöbb em­bernél ösztönös, vagy elha­nyagolt szféra felfedezéséhez útbaigazítást, segítséget ad­jon. A belső utak könyve — amint ezt a szerző is hang­súlyozza — nem a lelkibete­geknek, a kóros lelki, érzel­mi zavarokban szenvedők­nek kíván öngyógyító recep­teket adni, hanem az egész­séges lelkületű embernek, akit naponta érnek külön­böző hatások munkahelyén, családi körben, az utcán, az élet legkülönbözőbb színte­rein. Átmenetileg konfliktu­sokba ütközik, nehezen vagy egyáltalán nem éri el kitű­zött célját, meginog a hite saját magában . . . Vagy ép­pen a külvilágot tartja si­kertelensége, boldogtalansá­ga forrásának . . . Valójában az önismeret hiányáról, vagy torzulásá­ról van szó; az ember olyan feladatokra vállalko­zott, olyan élethelyzetet ala­kított ki magának, amire egyénisége nem teszi képes­sé. Nincs más út, mint ala­pos és módszeres önmegfi­gyeléssel minél valósabb ké­pet alkotni önmagáról és azok tudatában újrafogal­mazni tennivalóit, gondjait és a megoldásukhoz vezető utakat. Popper Péter azoknak az egészséges embereknek szól, akik az „emberélet útjának felén” — előbb vagy később — utat vesztettek életük és önmaguk „nagy, sötétlő erde­jében”, a belső elégedetlen­ség, a változtatás, a fejlődés sürgető igényével nézik ön­magukat és saját erejükből szeretnének önismerethez jutni. Ez a könyv az önis­meret és az önfejlesztés le­hetőségeiről és hatásairól szól. Olyan hajtóerő forrásához igyekszik elvezetni olvasóit a szerző, amely életünk tel­jesebbé tételéhez nélkülöz­hetetlen energia. Nevez­hetjük talán a boldogság energiájának... A sikeres önismeret és önfejlesztés el­vezeti az embert ahhoz, hogy képes legyen a saját lábán megállni, tehetségének, ké­pességeinek megfelelően tel­jesíteni, produkálni tanulás­ban, munkájában, hivatásá­ban. „Képes legyen arra, hogy jól érezze magát a vi­lágban.” S hogyan juthat el az em­ber önmaga legjobb megis­meréséhez? Ehhez el kell ol- vashi a könyvet, gondosan, gondolkodó módon és egy ki­csit az én . szempontjából, ahol lehet, „behelyettesíteni” saját egyéniségünk egy-egy vonásával, élethelyzetével, megoldásaival, útkeresésé­vel. A szerző nálunk elég szokatlan — ám igen dicsé­retes — módon különféle gyakorlatokat is leír és ajánl az olvasónak, amelyek a gon­dolkodás, az akarat, az ön­uralom, az érzelmek fejlesz­tését, az ítélkezés elfogulat­lanságát. önmagunk módsze­res megfigyelését szolgálják. Szól az életvezetés problé­máiról, a szorongások, félel­mek okairól, a társas kap­csolatokról, mások megisme­résének útjairól. Az önisme­ret ugyanis kulcs a másik ember jobb megismeréséhez -— és egyben megértéséhez is —, amely igen fontos az egyén számára. „Ismerd meg önmagad és tudni fogod a sorsodat” — idézi a szerző az ókori görög jósda feliratát, amely ma sem vesztett időszerűségéből. Jó olvasmány A belső utak könyve, hasznos barátunk le­het személyiségünk, lelki éle­tünk mindennapos „karban­tartásában”. Csodákra nem képes, az utat nekünk kell végigjárni, egyedül. Páll Géza KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents