Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-28 / 279. szám
4 Kelet-Magyarország 1981. november 28. Szpirosz Kipricmu Budapesten Képünkön: Losonczi Pál és Szpirosz Kiprianu. (Kelet-Magyarország telelőtől (Folytatás az 1. oldalról) A felek áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását, a gazdasági, műszaki és ipari együttműködés eredményeit. fejlesztésének további lehetőségeit. Véleményt cseréltek a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a világbékét fenyegető fegyverkezési verseny megfékezésére, a népek közötti barátság és megértés szellemének erősítésére, s szót váltottak a Földközi-tenger térségében kialakult helyzetről, továbbá a ciprusi kérdésről. Este a parlament Vadásztermében díszvacsorát adtak a ciprusi vendég tiszteletére, ahol Losonczi Pál és Szpirosz Kiprianu pohárköszöntőt mondott. Napi külpolitikai kommentár Valóban zöld fény? A mi várható volt, bekövetkezett: a spanyol szenátus, mint azt a hírügynökségek gyorshírben jelentették, felhatalmazta a kabinetet: kezdjen tárgyalásokat a Spanyol Királyság N ATO-belépeséről. Ezzel megkezdődik a belépés jóelőre kidolgozott forgatókönyv új fejezete. A most soron következő két lépés a következő: 1. az ország brüsz- szeli nagykövete hivatalosan közli Joseph Luns-szel, az Atlanti Szövetség főtitkárával: a madridi kormányzat „kész elfogadni” a szervezet felkérését, hogy országa lépjen be a katonai tömbbe és 2. ennek nyomán december 10-én, a szervezet miniszteri tanácsának ülésén, az erre az alkalomra Brüsszelbe utazó Jósé Pedro Perez-Llorca spanyol külügyminiszter jelenlétében elhangzik majd a meghívás. A belépési eljárás tehát megindult és minden jel arra mutat, hogy a célszalag át- szakítása már csak idő (és nem is olyan hosszú idő) kérdése. A szenátus döntésének az a lényege, hogy — miután a Cortez, a parlament alsóháza jóváhagyta a belépés tervét — a felsőházi jóváhagyás jogilag zöld fényt jelez a Brüsz- szel felé vezető úton. Ám — és erről mostanában sokat cikkezik a NATO- ellenesnek nem mondható nyugati sajtó — kizárólag csak jogilag. Sem a világ, sem a spanyol nép nem felejti el, hogy az eljárás morális háttere több szempontból is megkérdőjelezhető. Ez a megállapítás mind a belpolitikai módszerekre, mind a veszélyes külpolitikai kisugárzásokra vonatkozik. A belpolitikában két tényező érdémel figyelmet. Az egyik, hogy hiába tiltakoztak óriási tömegtüntetéseken Hispániában, hiába mutatta ki valamennyi felmérés, hogy népszavazás esetén a spanyol nép nemet mondott volna a belépésre, a spanyol népet gyakorlatilag nem kérdezték meg, sőt akarata ellen hoztak történelmi horderejű döntést. A másik tényező a hadsereg szerepével kapcsolatos. Nyílt titok, hogy a madridi vezetés azt reméli: az atlanti tagsággal a korábbinál jobban kordában tartható a puccsveszéllyel fenyegető spanyol hadsereg. Az ellenzék azonban joggal emlékeztet arra, hogy az ugyancsak NATO-tag Görögországban a NATO hallgatólagos támogatásával fojtotta meg évekre a demokráciát az ezredesek puccsa. Ami pedig a külpolitikát illeti, a kép — sajnos — még egyértelműbb. A Nyugat, amely oly szívesen beszél egyensúlyról, szemrebbenés nélkül borítja fel a katonai szövetségek valóban létfontosságú és valóban érzékeny egyensúlyát azzal, hogy Euró. pa egyik legnagyobb országát beveszi az atlanti tömbbe. Harmat Endre Baráti találkozó a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Baráti találkozót rendeztek a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában a Hazafias Népfront Országos Tanácsának budapesti és megyei bizottságai vezetőinek, tisztség- viselőinek és munkatársainak részvételével. A találkozón jelen volt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete köszönetét mondott a népfront munkatársainak és aktivistáinak a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza és a népfrontmozgalom közötti több éves gyümölcsöző együttműködésért, valamint a szovjet és a magyar nép közötti barátság elmélyítésében kifejtett munkáért. Válaszában Sarlós István méltatta a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza sokoldalú tevékenységét, azt a munkát, amelyet a két nép barátságának és együttműködésének szilárdításáért végez. A találkozó résztvevői megtekintették a Szovjet- Észtországot bemutató kiállítást. A katonai enyhülés és biztonság kérdéseiről Tanácskozott a madridi Nem sok szó esett a madridi találkozó vitáinak középpontjában álló katonai enyhülési és biztonsági kérdésekről a pénteken megtartott teljes ülésen — bár a szerkesztőcsoportokban és a nemhivatalos megbeszéléseken éppen erre fordítják a küldöttségek a legtöbb figyelmet. Különösen aktívak a semleges országok, amelyek megkísérlik kipuhatolni, van-e lehetőség az álláspontok közelítésére a katonai enyhülési és leszerelési értekezlet vitás kérdéseiben. A pénteki teljes ülésen, amelyen a küldöttségek jóváhagyták a találkozó december 4-ig érvényes munka- programját, elsőként Detlev Zu Rantzau nagykövet, az NSZK képviselője szólt a többi között Leonyid Brezs- nyev és Helmut Schmidt bonni tárgyalásainak jelentőségéről. W. J. Wilberforce nagykövet, az angol küldöttség vezetője ismét a Szovjetuniót vádolta azzal, hogy a madridi találkozó kezdete óta nem változtatott magatartásán, egyéni problémákat sorolt fel találkozó és a családegyesítési esetek minél nagyobb számban való megoldását sürgette. Sz. A. Kondrasov, a szovjet küldöttség helyettes vezetője az elhangzott felszólalásokra válaszolva méltatta Leonyid Brezsnyev bonni látogatásának eredményeit. Kifejtette a szovjet álláspontot a Madridban felvetett és az együttműködés humanitárius vonatkozásait érintő kérdésekben és hangsúlyozta, hogy a szovjet küldöttség ezekben a kérdésekben nemcsak kész a megegyezésre, hanem megfelelő szövegjavaslatokat is előterjesztett. A szovjet küldött rosszhiszeműnek és provokatívnak minősítette a brit küldöttség vezetőjének felszólalását, amely hátráltatja a madridi találkozó befejezését. Radoslav Klein nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője óva intett attól, hogy a találkozón terméketlen vitákat folytasanak olyan kérdésekről, amelyek nem tartoznak oda. A madridi találkozó legközelebbi teljes ülését kedden tartják. Befejeződött a Béke és Szocializmus folyóirat tanácskozása Prágában pénteken véget ért a „Béke és szocializmus” című nemzetközi elméleti és tájékoztató folyóirat munkájában részt vevő kommunista és munkáspártok tanácskozása. A konferencián Gye- nes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett az MSZMP küldöttsége is. A kiadott közlemény ismerteti, hogy a tanácskozáson 90 párt képviselői vettek részt. Megvitatták a szerkesztő bizottság és a szerkesztő tanács jelentését a folyóiratnak az előző, 1977 áprilisi tanácsülés óta végzett munkájáról, valamint a további feladatokat. A felszólalók pártjuk nevében méltatták a folyóirat munkáját, megtették kritikai észrevételeiket és javaslataikat a közös tevékenység javítására. Javasolták, hogy a szerkesztő bizottság és a szerkesztő tanács vegye figyelembe az elhangzott ajánlásokat. Aláhúzták annak szükségességét, hogy a pártok képviselőinek a folyóiratnál dolgozó nemzetközi kollektívája az egyenjogúság és az együttműködés szellemében fejtse ki tevékenységét a béke, a demokrácia, a nemzeti felszabadulás és függetlenség / javára. A tanácskozás nyílt, építő, elvtársi légkörben zajlott le — állapította meg a közlemény. Régi barátom, Jean Renoir rendező volt az, aki megmentett. Hollywoodi barátságunk idején gyakran mondtam Jeannak, hogy feltétlenül együtt kellene dolgoznunk. Jean bölcsen rám nézett, és azt mondta: „Még nem jött el az ideje, Ingrid. Te túlságosan nagy sztár vagy nekem. Megvárom, míg egy kicsit lejjebb száll a dicsőséged. Hollywoodban ez mindenkivel így történik. Ha veled is így lesz, jövök a hálómmal, és kihalászlak.” 1956-ban Jean Renoir meglátogatott bennünket Róma melletti villánkban, „Santa Marinellában”, és azt mondta: „Ingrid, itt az idő. Készen van a hálóm. Szeretnék Párizsban filmet forgatni veled.” Megmondtam neki, hogy ez teljesen lehetetlen. Roberto soha nem engedné meg nekem, hogy más rendezővel dolgozzam. De Jean nem engedett, és azt mondta, beszél Róbertéval. És mit válaszolt Roberto? Azt mondta, ez ragyogó ötlet Jeantól. Így azután elutaztam Párizsba, hogy leforgassam az „Elena és a férfi- ak”-at. Roberto pálfordulásának talán azokhoz a házassági problémákhoz völ t • köze, melyek időközben adódtak. Egy évvel korábban írtam egy eléggé kétségbeesett levelet egyik barátomnak: „ ... Roberto éppen most utazott el Olaszországba, és azt mondta, soha nem jön visza. Nála van egy levelem, amelyben egyetértek a válással és azzal, hogy a gyerekeket csak Olaszországban vagy Franciaországban lehet nevelni. A levelet Roberto erőszakolta ki belőlem. Magával vitte a gyerekek útlevelét is. Mint már korábban mondtam neked, nem tudom, hogy komolyan gondolja-e vagy sem. De félek. Ügy gondolom, hogy ez alkalommal komolyan gondolja.” Miután Renoir filmje elkészült, felhívott egyik nap egy barátnőm, és azt kérdezte, nem akarok-e találkozni a hollywoodi rendezővel, Anatole Litvakkal. Nagyon- nagyon fontos lenne. Egy szálloda bárjában beszéltünk meg találkozót, és Litvak a filmjéről, az „Anasztáziáról” mesélt nekem. Eljátszanám-e a szerepet? Ha igen, a többi embert is meggyőzi. A „többi ember” az amerikai Twentieth Century-Fox filmtársaság volt, akiknek a szemében én még mindig méreg voltam a mozipénztárak számára. Érdekelt a dolog. A Fox többször foglalkozott az ügygyei. Végül megkaptam a táviratot: Egyetértettek. Már csak Róberténak kellett megmagyaráznom, hogy filmet fogok készíteni, és ráadásul Angliában. Róberténak ez egyáltalán nem tetszett. Kerültük egymást, azzal -fenyegetett, hogy Ferrarijával nekihajt a legközelebbi fának. Mindig is ijesztgetett öngyilkossági ötletével, de nem hittem neki. Megmondtam, feltétlenül le akarom forgatni ezt a filmet. Jó szerep, és ezen kívül a pénzre is szükségünk van. Űjra olyan filmeket kell forgatnom, melyek megfelelnek a stílusomnak, amelyek sikeresek. Következik: 28. Színpadon Párizsban Szalontay Mihály: i Sfe cutofsó aup 43. Megnyílt a LEMP plénuma Varsóban pénteken délelőtt megkezdte munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának VI. plénuma. A tanácskozáson, amelyen Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Központi Bizottság első titkára elnököl, megvitatják, hogy milyen feladatok állnak a párt előtt a válság leküzdésében, a gazdasági reform bevezetésében és a jövő évi népgazdasági terv végrehajtásában. A LEMP Központi Bizottságának ülését megnyitva Wojciech Jaruzelski rámutatott, hogy a gazdasági reform bevezetésére nehézségekkel és konfliktusokkal terhes időszakban kerül sor, amikor kiélezett osztályharc folyik. A vitában kifejezésre kell jutniok azoknak a véleményeknek és javaslatoknak, amelyek az ülést megelőző pártértekezleteken hangzottak el. Ugyancsak nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a jelenlegi helyzetben a gazdasági problémák szorosan ösz- szefonódnak a politikai kérdésekkel, köztük párton belüli problémákkal is — mondotta a szónok. Megnyitójának végén Jaruzelski rámutatott: meg kell határozni, hogyan lépjenek fel a gazdasági életben, a munkahelyeken tapasztalható káros jelenségekkel szemben, majd hangsúlyozta, hogy a nemzeti egyetértés frontjának eszméjét csak akkor lehet megvalósítani, ha az országban rend és nyugalom van. Fogta hát Jusztit és nagy araszos léptekkel dagasztva a vizet, emelte feje fölé a lányt, s lökte át egy lendülettel a harmadik drótén, majd ő maga is elszakadt a ragacsos altalajtól. Bizony itt már úszni kellett, kemény, tért ölelő mozdulatokkal. Feje ritmikus buktatásával igyekezett leküzdeni az árt, s megnyerni azt a két- három métert, amire szükség volt. Vagy izmai fáradtak, vagy itt volt a legerősebb a sodrás, mindenesetre az eddig egy pillanatnak tűnő cselekvéssor lüktető fejében órákká változott. Állandóan azt képzelte, hogy hátába villan az őrtorony reflektora, és ez újabb dü- hödtebb vízalatti karcsapá- sokra, energikus rúgásokra sarkallta. Ismerte a víz természetét, hogy sodrás ellenében csak gyors, elaprózott, folyamatos, nagyon energikus úszással lehet tért nyerni. Legszívesebben sprintéit volna, de félt, hogy akkor nagyon kiemelkedik a vízből, nagy zajt csap, s ezért inkább megmaradt a mellúszásnál. Előtte Juszt! bukdácsolt, már túljutva az utolsó drótakadáLyon is. Mély volt a víz, azért nem törődve Robi figyelmeztetésével, kicsit hátrább húzott a part felé, hátha ott sekélyebb a víz, le tud állni. A kerítés fölött olyan öt-hat méterre végre talajt kapott lába. Ha éppen ágaskodva is, nagy nehezen, de gyalogolni tudott az iszapban. Jusztit, mint egy rongyzsákot tolta maga előtt, megállás nélkül, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy minél gyorsabban, minél távolabbra kerüljön a kerítéstől, őrtoronytól. Húsz-harminc méterre aztán a vékony iszapréteg alatt keményebb agyagföld húzódott meg, ami ha iszaposabb is volt — többször bele-bele- bukdácsolt arccal, fejjel a koszos vízbe —. de jobb elrugaszkodást adott, gyorsabb haladást. Itt állt meg tulajdonképpen először egy pillanatra, szinte levegőt is itt vett először, itt érzékelte, hogy az egész eddigi manővert úgy csinálta végig, mint valami vizalatti úszást. Ránézett Jusztira, nem sokat látott belőle, de a svájcisapka valahol elveszett, haja kibomlott, szorosan rátapadt, perev páncélsisakként borítva fejét, nyakát. Baljával az ő jobb kezét markolta, de olyan szorosan, olyan görcsösen, hogy szinte fájt. Most már valamivel gyorsabban haladtak — a víz itt csak derékig ért —, igaz kicsit zajosabban is, de az is lehet, hogy mostanra jutottak el a saját mozgásuk keltette zajok meghallásáig. Elérték a bokros részt, ahol kövekből, földhányásból, kis sarkantyú volt a Dunában, lehet, hogy természetes, lehet hogy emberkéz műve, mindenesetre Miki megállította Jusztit, behúzódtak a bokrok közé, még ugyan bakáig vízben, de azért már a parton, s hallgatózni 'kezdtek. Mikinek csak most ötlött föl, hogy tulajdonképpen osztrák határőrökkel is találkozhatnak, s neki azt sem szabad, hiszen ő vissza akar kerülni. Kétszáz-kétszázötven méterre lehettek a drótkerítéstől, semmi nem mozdult, csak a víz loccsant-toccsant egyet-egyet, ahogy valami hal feldobja magát, madár csapódhatott a felszínén, vagy a kis kósza hullám nekiütközött a parton kőnek, fának, bokorvesszőnek. — Na most merre? — suttogta a fülébe Juszti. — Csak tovább a parton. Térdig, bokáig vízben, nyomunk ne maradjon. (Folytatjuk) 27. Roberto pálfordulása INGRID BERGMAN L. Életem
