Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-26 / 277. szám
XXXVIII. évfolyam, 277. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. november 26., csütörtök Brezsnyev hazaérkezett Közös közlemény a szovjet —NSZK csúcstalálkozóról Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke háromnapos látogatása befejeztével szerdán délben hazautazott Bonnból. Brezsnyev szerdán délelőtt szálláshelyén találkozott Herbert Mies-szel, a Német Kommunista Párt elnökével. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón megvitatták a két párt együttműködését, a kommunista pártok előtt álló feladatokat, a béke ügyének kérdéseit. A szovjet államfőt látogatásának befejeztével katonai tiszteletadással búcsúztatták a gymnichi kastély előtt. Brezs- nyevvel együtt utazott el Bonnból Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, valamint az SZKP KB főtitkárának kíséretében lévő többi szovjet személyiség is. Brezsnyev látogatásáról Moszkvában és Bonnban közös közleményt adtak ki. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a kora délutáni órákban érkezett vissza Moszkvába. A repülőtéren az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, és póttagjai, az SZKP Központi Bizottságának titkárai, a szovjet kormány és a Legfelsőbb Tanács elnökségének tagjai fogadták. Hírmagyarázónk írja: Leonyid Brezsnyev sorrendben harmadik bonni látogatása és a nyugatnémet politikusokkal folytatott tárgyalásai méltán keltették fel a nemzetközi közvélemény érdeklődését. A hatvanórás csúcstalálkozó napirendjén sorsdöntő nemzetközi kérdések, és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei szerepeltek. A tárgyalásokon csakúgy, mint Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt közel kétórás négyszemközti megbeszélésén korunk legégetőbb kérdése, a nukleáris háború veszélyének elhárítása került előtérbe. A vélemények megegyeztek a tekintetben, hogy Európa népei válaszút előtt állnak: vagy sikerül konkrét megállapodásra jutni a leszerelés kérdésében, vagy folytatódik az eszeveszett fegyverkezési hajsza. Ennek — az amerikaiak által szorgalmazott — újabb fordulója pedig nemcsak nagyobb terheket ró a világgazdaság negatív tendenciái miatt amúgy is súlyos gondokkal küzdő népekre. hanem közelebb hozza egy minden eddiginél pusztítóbb, nukleáris háború veszélyét. A veszély nagyságát a nyugatnémetek saját bőrükön érzik. hiszen az amerikai kormány szándékai szerint ide telepítenék az 572 Pershing—2 és cirkáló rakéta jelentős részét, válaszcsapás veszélyének téve ki Európa egyik legsűrűbben lakott országát. Ez a magyarázata az NSZK-ban hónapok óta tartó tiltakozó megmozdulásoknak. A tárgyalásokon egyetértés alakult ki abban, hogy minden erőt a béke védelmére, az enyhülési politika folytatására. a vitás kérdések tárgyalásos rendezésére és az együttműködésre kell fordítani. A cél eléréséhez vezető utak megítélésében a vélemények eltértek egymástól és ezt egyik fél sem hallgatta el. A szovjet kormány nevében Leonyid Brezsnyev azt javasolta, hogy a hétfőn Genfben kezdődő tárgyalások idejére mindkét fél tartózkodjék a már meglévő középhatótávolságú eszközök korszerűsítésétől, ne telepítsen újakat. Ha e javaslatát elfogadják. a Szovjetunió kész csökkenteni európai területein a már rendszerbe állított közép-hatótávolságú rakétáinak a számát. Ez új és konstruktív javaslat, amely lehe(Folytatás a 4. oldalon) Ülést tartott a Vöröskereszt megyei vezetősége A Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége november 25- én Nyíregyházán ülést tartott. Napirendre került az ifjúsági vöröskeresztes munka és személyi kérdésekben is döntöttek. A megyei vezetőség munkájában részt vett Hantos János, a Vöröskereszt főtitkára, Ekler György, a megyei pártbizottság titkára. A Vöröskereszt megyei vezetősége egészségi állapotára való tekintettel felmentette megyei titkári tisztségéből Pá- mer Józsefet, akinek Hantos János adta át a Magyar Vörös- kereszt országos vezetőségének ajándékát. Ezt követően a megyei vezetőség kooptálta soraiba és megválasztotta megyei titkárnak Bürget Lajosnét, aki eddig a megyei pártbizottság politikai munkatársa volt. A nap folyamán Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára megköszönte Bürget Lajosnénak a pártbizottságon végzett munkáját és átadta a megyei pártbizottság ajándékát. MA Finisben az építők (2. oldal) Vasutasváros születik (3. oldal) Az NB l-ből jelentjük A rakamazi Győzelem Termelőszövetkezetben a jó időt kihasználva még mindig dolgoznak a gépek a földeken. Horváth Sándor tízhektáros táblán, szerves anyagot szór a talajra. (Jávor László felvétele) Termelékenységi Társulás: Számítógépes készletgazdálkodás Az országban elsőként számítógépes készletgazdálkodási rendszert dolgoznak ki, a zömmel szabolcs-szatmári vállalatokból, intézményekből, gyárakból álló Kelet-magyarországi Termelékenységi Társulás szakemberei. Az egy esztendeje alakult társulás 23 tagvállalatának vezetői szerda délelőtt a Nyíregyházi Konzervgyárban tárgyalták meg az ezzel kapcsolatos tennivalókat. A társulás, s egyben a tanácskozás célja egy olyan mintarendszer kidolgozása, ami a számítástechnika alkalmazásával jelentősen megkönnyíti a készletnyilvántartást, a készletgazdálkodást, s az információ áramlásának útját a társulás taggazdaságai között. Az egységes munkát könnyíti majd az a terv is, mely szerint a MAGÉV a megyében egy telepet hoz létre, s később a keresett anyag zömét itt találhatják meg a gazdaságok. A tanácskozás résztvevői megismerkedtek a VIEWDATA képernyős adatátviteli rendszerrel, meghatározták a szükséges szervezési feladatokat, megegyeztek az egységes kódrendszer alkalmazásában, s a tennivalók végrehajtásának munkamegosztásában. Kel et-magya ro rszág i (8. oldal) Lázár György Borsodban Szerdán Miskolcon, a Lenin Kohászati Művekben tartotta meg soron lévő ülését az országgyűlési képviselők Borsod megyei csoportja Az ülésen, amelyen részt vett és felszólalt Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Miskolc város 5. számú választókerületépek képviselője'is, tájékoztató hangzott el a több mint kétszázéves nagyüzem munkájáról, és a képviselők megtekintették a nagyüzem tízmilliárd forintos költséggel épülő kombinált acélművét. A cso- portüjés témájához hat képviselő, köztük Lázár György szólt hozzá. Tovább fejleszthető megyénk könnyűipara Országos len-, kender- és vegyiszálipari vándorgyűlés Nyíregyházán és Nagyhalászban A len-, kender- és vegyi - szálipari vándorgyűlést megyénkben rendezi az idén a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület, november 25—26-án. Az iparág országos szemléje ez a rendezvénysorozat. amelyen a három érintett terület vezető szakemberei számolnak be tapasztalataikról, kapcsolataik alakulásáról, terveikről Az eseményre először kerül sor Szabolcs-Szatmárban. annak eredményeként, hogy az utóbbi egy évtizedben a textil-, ruházati ipar a megye egyik legnagyobb létszámot foglalkoztató, országosan is jelentős részarányt képviselő területté nőtte ki magát A vándorgyűlést a megyei tanács nagytermében Kelényi Gábor főtanácsos, az Ipari Minisztérium főosztályvezetője nyitotta meg; az iparág VI ötéves tervének eddigi A vándorgyűlés résztvevőinek egy csoportja. Vfzműátadás Tiborszálláson Jelentős esemény színhelye volt szerdán Tiborszál- lás. Elkészült a három település (Mérk, Vállaj és Ti- borszállás) lakosságát ellátó vízmű harmadik szakasza is. A létesítmény — mely hosz- szú időre megoldja a környék egészséges ivóvízzel történő ellátását — 30 millió forintba került A tiborszál- lási rész ünnepélyes átadását tegnap tartották. Az eseményen részt vett Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, az érintett települések lakosságának országgyűlési képviselője tapasztalatairól, a gazdasági szabályozásról beszélt. Ezek a kérdések képezik ugyanis a rendezvény központi témáját, amelyekről a program során az ipar nagyvállalatainak vezetői tartottak ismertetőt: így Tóth László, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat vezérigazgatója. Pásztor István, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat közgaz- dasagi főosztályvezetője. Kovács György, a Magyar Vis- cosagyár igazgatója és Húszak Vilmos, a Kender-Juta- Polytextil Vállalat vezérigazgatója. Kánási Erika, a megyei tanács vb ipari osztályának vezetője megyénk könnyűiparáról, ezen belül a textiliparról a tanácskozáson többek között elmondta: fejlődő könnyűiparunk egyes termé(Folytatás a 4. oldalon) Kombinált szalagablakokat készítenek a Fémmunkás Vállalat balkán.vi üzemében. (Gaál Béla felvétele) Minőségi átvétel a tejtermelésben A tejtermelés szintjének emelése továbbra is kiemelt feladat a megyében. Az átvételnél viszont nagyobb gondot fordítanak a minőségre, a higiéniás feltételekre. A megyében a szakosított telepek mellett továbbra is szorgalmazzák a háztájiban való tehéntartást, s ehhez mind a mezőgazdasági üzemek, mind a tejipar segítséget ad. Erről, s a következő időszak feladatairól folytQ tott megbeszélést szerdám Hosszú László, a megyei pártbizottság titkára Sinka Istvánnal, a Tejipari Vállalatok Trösztje vezérigazgatójával. A szabolcsi tejipari vállalat irányításában a tröszt azt szorgalmazza, hogy jobban alkalmazkodjon a változó termelési viszonyokhoz, olyan kapcsolatot alakítson ki a termelőkkel, amely révén nem csökken a tejtermelés.