Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-13 / 240. szám

4 Kelet-Magyarország 1981. október 13. Kommentár A londoni repeszbomba Emberemlékezet óta ez volt az angol főváros egyik legrosszabb víkendje: egy Londonban történt bomba­robbanás egy embert meg­ölt, negyvenet pedig megse­besített- Jogos a kérdés: ma, amikor a terrorcselekmé­nyek nem szokatlanok a földkerekség jó néhány or­szágában, miért okozott egész Angliára kiterjedő, óriási sokkot? A robbantás módja nyil­vánvalóan a válasznak csak az egyik és nem is a legfon­tosabb eleme. A szerkezet valóban — ismét csak az an­gol sajtó általánosan hasz­nált kifejezése — „a leggo­noszabb” fajta volt: úgyne­vezett repeszbomba, tizenöt— húsz centiméteres tűkkel kombinálva. A sokkhatás másik, fontosabb oka azon­ban az, hogy a londoniak ettől a naptól kezdve ismét úgy érzik: bárhol, bárkivel megtörténhet a legrosszabb. 1980 decembere óta ugyanis az IRA (az ír köztársasági hadsereg) szélsőséges szár­nya nem követett el semmi­féle merényletet London, il­letve más angol nagyváro­sok utcáin. Mi késztette az IRA-t az eddig Anglia területén fenn­tartott, ha nem is fegyver-, de legalább robbantásszünet felrúgására? A válasz egy­értelmű : az észak-írországi éhségsztrájkakció összeom­lása. Emlékezhetünk: tíz po­litikai fogoly halt önkéntes éhhalált a belfasti Maze bör­tönben, anélkül, hogy a Thatcher-kabinet bármiben is engedett volna követelé­seiknek. Az IRA — amelynek ve­zérkarában nyilvánvalóan tovább tart a szárnyak küz­delme' r^peskpkkel és hosszú "tűkkel reagált a kor­mány nyilatkozataira és nyil­vánvalóvá tette, hogy az éh­ségsztrájkakció minapi leál­lításával a küzdelmet koránt­sem tekintik befejezettnek. Ez a lépés nemcsak gyilkos, hanem öngyilkos taktika is, tekintettel a brit közvéle­mény félelmére. Az északír politikát azon­ban egyik oldalról sem a jó­zanság — hanem már régen a keserűség és a gyűlölet — motiválja. H. E. Kép a háromszázezres nagy bonni béketüntetésről. A felső tábla felirata: „Ki a NATO-ból!” (Kelet-Magyarország tele- fotó) TELEX TRÓPUSI VIHAR MEXIKÓBAN A hét végén 52 személy életét követelte a Mexikóban pusztító trópusi vihar, a „Lí­dia” hurrikán, közöttük a mentőalakulatok hat tagjáét, akik az ítéletidő következté­ben támadt árvizek által kö­rülzárt lakosokat akarták ki­menteni. A tomboló szélvész­ben százhúszan eltűntek. A vihar okozta károk következ­tében mintegy 40 ezer ember vált hajléktalanná. ÉSZAK-ATLANTI KÖZGYŰLÉS Lengyelországban megünnepelték a néphadsereg napját A lengyel néphadsereg lét- arról, hogy az évforduló al- rejöttének 38. évfordulója al- kalmából Dmitri) Usztyinov kaiméból — a napok óta fo- marsall, a Szovjetunió honvé- lyó ünnepségsorozat kereté- delmi minisztere táviratban ben — vasárnap Varsóban üdvözölte Wojciech Jaruzelski ünnepélyes őrségváltás volt hadseregtábornokot, Lengyel- az ismeretlen katona sírjánál, ország miniszterelnökét és A varsói rádió beszámolt nemzetvédelmi miniszterét. Thatcher asszony nyilatkozata: Sohasem ad politikai státust az IRB-foglyoknak Hétfőn Münchenben meg­kezdődött az észak-atlanti közgyűlés 27. éves konferen­ciája. A tanácskozáson a NATO- tagállamok csaknem kétszáz küldötte van jelen. Görögor­szág képviselői nem vesznek részt a konferencián. Távol- maradásukat a küszöbönálló választásokkal indokolták. A konferencia napirendjén a következő témák szerepel­nek: a nukleáris fegyverek Európában, a NATO katona- politikájával összefüggő gaz­dasági kérdések, az emberi jogok és az információ sza­bad áramlása. Margaret Thatcher brit Thatcher a merénylet el- miniszterelnök szerint az követőit az emberi életet sem- Egyesült Államokból az ír mibe vevő bűnözőknek ne- köztársasági hadseregnek jut- vezte, és erre hivatkozva is- tatott dollárok miatt követ- mételte meg, hogy sohasem hették el a szombati londoni fog politikai státust adni az pokolgépes merényletet. IRA-foglyoknak. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője háromnapos látogatásra To­kióba érkezett. A képen Tosio Kimura volt japán külügy­miniszterrel. (Kelet-Magyarország telefotó) TÜDÖ­ÉS SZÍVÁTÜLTETÉS Vasárnap a kaliforniai Stanford egyetem orvostudo­mányi központjának sebészei öt és fél órás műtéttel új tü­dőt és szívet ültettek Barry Davis 40 éves férfi mellkasá­ba. Az átültetett szervek egy 20 éves donortól származnak. Nem sokkal az első műtét után egy második, ezúttal kétórás sebészi beavatkozásra is szükség volt, hogy Davis mellkasi belső vérzését elál­líthassák. A beteg hétfőre válságos állapotba került, mesterséges lélegeztető ké­szülékkel tartják életben. En­nek ellenére az orvosok úgy vélik, hogy a körülmények­hez képest Davis „jó állapot­ban van”. Ez volt a klinika negyedik ilyen vállalkozása, egyben a hetedik tüdő-szív átültetés a világon. A 45 éves Mary Gohlke él a legrégeb­ben új tüdővel és szívvel. Alig nyolc hónappal ezelőtt ő volt a klinika első ilyen bete­ge. ■ ■ Szalontay Mihály: \ylí cutofsó cnav ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»•■■■■■■■■■■■■■a 5. — No, jó-jó —, azzal meg­lökte Ambrus vállát, lecsú­szott a föld-salak-kosz keve­rékén, kinyitotta a kocsiajtót, beült a volán mellé, egy pil­lanatra a működő automatiz­musok erejével rákoccantotta homlokát a műbőrrel szegett kormánykerék felső peremé­re, aztán mert hogy lefelé állt a kocsi orra, kiengedte a kéziféket, rükvercből ket­tesbe tette a sebességváltót, s már nagy erővel kinyomta a kuplungot. A kocsi lassan kezdett gurulni, amikor már kellően felgyorsult, ráenged­te a gyújtást, felengedte tal­pa a pedált. Sík mezőben óriási vad­gesztenyefa alatt hevert a kék kocsi roncsa. Nemrég eshetett az eső, a levegő szin­te gőzölgött. Az országút mentén két oldalt dús réteg vastag füve zöldellt, s az Öreg nem értette, hogy pont itt a két domb között az egyenesben, a végig tiszta jó fellátású úton. itt történ­hetett Mikivel, ami történt. Hiszen közismerten jó veze­tő volt, nyugodt autós, jó reflexű, béketűrő, a ve­szélyt előre felismerő. Ö maga utált autózni, s ha csak lehetett, Mikit kérte meg, vigye ide, vagy oda, imádták mindketten a hosz- szú autós dumákat, sokszor csak azért kísérte el Mikit, hogy megbeszéljék a megbe- szélendőket, és ha már hosz- szabb időre kimaradt, akkor szinte keresték az alkalmat, hova menjenek. Dél körül lehetett, mert a nap igencsak fölülről tűzött, mégis a rét felett könnyű párafelhő lebegett, ami leg­alábbis szokatlan, az öreg így tudta, a föld kigőzölgés köde csak alkonyatkor csa­pódik ki. A fa mellett meg­állt, kiszállt, megnézte két­oldalt az országutat, olyan két és fél, három méter árok húzódott, puha, vas­tag füves árok, a sok eső­zés átáztatta a talajt, de se­hol semmiféle nyomot nem látott, itt-ott csillantak csak meg az országúton a Fiat hi­ányzó első szélvédőjének morzsalék üvegdarabkái, de egyébként olyan volt az or­szágút, mintha valaki lesö­pörte volna. y Visszaült a kocsiba, amennyire az árok, hiányzó padka engedte lehúzódott az országúiról, de két bal ke­reke így is fennmaradt a be­tonon. Behúzta a kéziféket, gondosan bezárta a kocsit, s odament a roncshoz. A ko­csi motorrésze teljesen be­csúszott a két első ülés elé, a kormánykerék meg gro­teszken a kocsi tetejét érin­tette hetykén és természet- ellenesen felfelé görbülve. Két első kerék nem is volt, a kocsi az első üléseknél kezdődött, a piros műbőr bo­rította kagylóüléseknél. Ami furcsa volt, s feltűnt neki, hogy valahogy az ütés a ve­zető felőli résznél lehetett nagyobb, és csak ferde-fur­csán a kisebb a másik olda­lon. Ezen az oldalon oldala sem volt a kocsinak, amelyik közepén még meg is bicsak- lott, eleje és a hátsó lökhá­rító tompaszögben felfelé mutattak, és a kipufogócső mintha még füstölögne. Ahogy megfogta a töredezett kék festékes bádogot, az for­ró volt, magába szívta a na­pot, hiába adta árnyékát az öreg gesztenyefa. Átment a kocsi túloldalára, itt még ajtó is volt, ha lógott is, már-már beült, mert úgy ol­dalra tett lábbal befért vol­na, de ahogy tenyere ráért az ülésre, valami puhát ér­zett ... Fölemelte a tenyerét, nézte, alvadt vér volt, a vérpiros ülésen vérpiros vér. Nézte a tenyerét, ujját, nem undorodott, csak vala­mi végtelen nagy fáradtság vett rajta erőt, valami olyas­mit érzett, mintha valaki vagy valami tiszta erővel gyomorszájon ütötte volna, de úgy, hogy egy pillanatra bele is kábult-ájult volna az ütésbe, aztán gyorsan magá­hoz térne, és csak az utóér­zés szörnyűséges nagy üres­sége maradna meg ... Néz­te a tenyerét. „Ez hát a vé­red! Ez maradt? Ennyi?” Aztán elővette a zsebkendő­jét, gondosan letörölte, de úgy, hogy a zsebkendőben benne maradjanak az alvadt vérrögöcskék, összehajtogat­ta a zsebkendőt, s eltette. Aztán egy kicsit kijjebb fe­szítette a kocsi ajtaját, szinte lemállt a karosszéria­roncsról, s a kesztyűtartót vette szemügyre. Valakik már kiüríthették, mert csak néhány csavart, egy törött csavarhúzót, egy dossziét s néhány gombóccá gyűrt pa­pírdarabot talált. Ezeket szedte ki, simította tenyeré­re, s próbálta mik is azok, küldenek-e valami üzenetet a túlvilágról. Az egyik régi szerviz­számla volt, olajcseréről, eldobta. A másik egy szállo­daszámla volt, megnézte a dátumot, három héttel eze­lőtt volt, s az egyik közeli város híres, régi, öreg szál­lodája nyugtázta vele az éj­szakai szállásért az összeget. Nagy volt az összeg, az Öreg jobban szemügyre vette, lát­ta, két szoba számlája. Egy második emeletié, meg egy harmadik emeleti szobát tüntetett fel a számla. Zseb­re tette a számlát, és tovább keresett. (Folytatjuk) VIETNAM Nomádok letelepítése Egy jó évtizede Vietnam északi területein kereken 340 ezer család még égetéssel te­remtett irtásokon gazdálko­dott. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy felégették az őserdő egy darabját, majd a hamuval ily módon megtrá­gyázott földbe hegyi rizst, maniókát, tököt és zöldsége­ket ültettek. Két-három ara­tás után a föld kimerült, a nomád parasztok tovább vándoroltak és egy másik er­dőrészt égettek fel. Mintegy 12 éve megkezdték a noma- dizáló népesség letelepítését. Azóta az erdőégetők száma mintegy 60 ezer családra csökkent. Vietnamban 68 nemzeti kisebbség él, amelyek az 55 milliónyi népességnek mint­egy 15—16 százalékát teszik ki. Az alkotmány teljes egyenjogúságot biztosít szá­mukra és minden állami és társadalmi intézményben képviselve vannak. A kor­mány különböző kedvezmé­nyekkel nagy gondot fordít támogatásukra. Észak-Vietnamban sikerült az írástudatlanságot nagy részben felszámolni. Ebben nagy szerepük volt a vidéki központokban a nemzetiségi fiatalok számára berendezett iskoláknak, ahol az általános műveltségen kívül mezőgaz­dasági és állattenyésztési tudnivalókra is oktatták őket. A legelmaradottabb vidékeken az oktatási és egészségügyi intézmények egész hálózatát építették ki. Kis erőművek gondoskodnak a falvak energiaellátásáról. Erdőirtás Song-Lonái, Thanh Hoa tartományban. Az utóbbi 12 évben letelepe­dett, kereken 280 ezer csa­lád számára 100 ezer hektár földet tettek megművelhető- vé: több mint a felén öntöz­hető, teraszos rizsföldeket rendeztek be. Jelentős ipari üzemeket is telepítettek ide, a többi között az ország leg­nagyobb acél- és hengermű­vét. Dél-Vietnam felszabadítása után a párt és a kormány nemzetiségi politikáját erre az országrészre is kiterjesz­tette. Példa erre Dák La fa­lu, Kon Tűm megyei szék­helyétől északra, a központi felföldön. 1976-ban indult itt a program a nomadizáló tör­zsek letelepítésére. A Dák La folyó völgyében létesült hasonnevű falunak több mint 4000 különböző nemze­tiségű lakója van. A 840 csa­lád valamennyiének kis háza van, ezer négyzetméteres kerttel. Dák La így önmagát látja el élelmiszerrel. Az első kőházakban egészségügyi in­tézményeket helyeztek el, 1400 fiatal látogatja az isko­la 1—8. osztályát. Dél-Vietnamban még kü­lönösen sok a teendő a nem­zeti kisebbségek érdekében. Az oktatásügyet például az ország egyéb területeinek színvonalára kell emelni. El kell látni a lakosságot ele­gendő ivóvízzel, elektromos energiával és fogyasztási cik­kekkel. A legtávolabb fekvő vidékeket utakkal kell csat­lakoztatni az ország köz­pontjaihoz. g—i. Vetésre készítik elő a rizsföldet An Bien körzetben, Kien Giang tartományban. (Fotók: VNA — MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents