Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-13 / 240. szám
2 Kelet-Magyarország 1981. október 13. uH&hang „Kabay János" Mezőgazdasági Főiskola Érdeklődéssel olvastam az „Anonymitás” c. cikket (Kelet-Magyaror- szág, 1981. okt. 6.), amely joggal kifogásolja az iskolák, gyárak névtelenségét. Példaként felhozta a Mezőgazdasági Főiskolát, amelynek még mindig nincsen névadója. Ezt én régóta helytelenítem, és egyben jelzem, hogy legutoljára 1980. márciusában javasoltam a Kabay János név felvételét. Kabay János (1896—1936) ugyanis az alkaloidakutatás világhírű képviselője, a magyar mezőgazdasági kémiai ipar úttörője és egyben példaképe a mostoha körülmények, illetve adottságok ellenére is eredményes újítónak, feltalálónak. Széles körben ismeretes, hogy Büdszent- mihályon született és csakis a szülőföldjén volt hajlandó létrehozni az Alkaloida Vegyészeti Gyárat, hiába kapott megyén kívüli városoktól csábító ajánlatokat. A Mezőgazdasági Főiskola akkori főigazgatója dr. Pethő Ferenc 1980. március 21-i válaszlevelében ezt írta: „A névadással kapcsolatos megjegyzést köszönjük, alkalmas helyen és időben javaslatunkat megtesz- szük.” Ügy gondolom, hogy az idő most már megérett, s a „Kabay János Mezőgazdasági Főiskola” vonzó és szerencsés névadás lenne. Krúdy ezt így féjézté ki: „No lám, nem mindig közepes a termés Nyírben, nemcsak, a szabolcsi krumpli és a piricsei árvalányhaj termése van biztosítva, hanem a jeles embereké is!” Dr. Fazekas Árpád VESZÉLYEZTETETT GYERMEKEK (5.) Merre vezet az útjuk? Akepernyö] fflfl Mi lehet azokkal az állami gondozott fiatalokkal, akik abbahagyják a tanulást? Magukra maradnak-e azok, akik szakmát szereznek, önálló életet kezdenek? Két olyan kritikus pont a vér szerinti családtól távol került fiatalok életében, amely számos veszélyforrást tartogat. „Sajnos, a középiskolában, szakmunkásképzőben tanuló fiatalok egyharmada év közben, vagy év végén lemorzsolódik, abbahagyja a tanulmányait. Oka, hogy nehéz a beilleszkedés, nehezen szokják meg a kötöttségeket, az iskolai fegyelmet. Gyengék a tanulmányi eredményeik és sok a kudarcuk is. Végül: vágynak a kötetlen életre és minél előbb pénzt akarnak keresni.” A velük foglalkozó gyermekvédelmi és gyermekotthoni szakemberek sok év tapasztalatait sürítik a fenti megállapításokban. Elmondják, hogy a szakmunkásképzőt végzett fiatalok elhelyezése megfelelő munkahelyeken, általában megoldott. Egy másik vélemény szerint viszont nem ilyen egyszerű a helyzet: gond a fiatal szakmunkások elhelyezése, mert a megyében kevés az olyan munkahely, amely szállást is tud adni a fiataloknak. Még nehezebb az általános iskolát, vagy kisegítő iskolát, szakmunkásképzőt, középiskolát abbahagyó fiatalok elhelyezése. ök is a fővárosba, vagy környékére kerülnek, olyan gyárakba, ahol még nagy a munkaerőhiány. A nyíregyházi intézet csaknem 30 gyárral tart kapcsolatot. A megoldás az lenne — mondják a gyermekvédelem megyei vezetői — ha Nyíregyházán állhatnának munkába ezek a fiatalok, így a segítség, az ellenőrzés közvetlenebb lenne. Itt azonban állandó munkára 18 éven aluli fiatalt alig alkalmaznak. Egyre nehezebb a fiatalkorú állami gondozottak munkába állítása. Különösen a kisegítő, vagy foglalkoztató iskolát végzettek elhelyezése megoldhatatlan. Az ilyen értelmileg fogyatékos, de hasznos munkára alkalmas fiatalok évekig nem tudnak bejutni az országos illetékességű speciális otthonokba. Több helyet a vevőnek! Tisztaság, szavatosság, szolgáltatások A megyei tanács kereskedelmi osztályának állásfoglalása szerint a VI. ötéves tervben — amikor a kereskedelmi fejlesztésék a minimálisra szűkültek — különösen fontos, hogy a legkisebb falusi bolttól a nagy ABC-ig mindenütt jobb körülmények közt költsük el a pénzünket. — Mindennapi közérzetünket alapvetően befolyásolja, milyen állapotok uralkodnak boltjainkban — fogalmaz Bódi Andrásné főelőadó. — Sok múlik a boltvezetőn. Mert például ha rossz szállítási szerződéseket kötött a partner vállalatokkal, lépten-nyomon reklamálnia kell, természetesen nem marad ideje arra, hogy a bolt tisztaságára, az áruk elhelyezésére, a dolgozók hangnemére is figyeljen. Míg korábban megvehet- tük a kiválasztott árut, s utána magunk gondoskodtunk a továbbiakról, most a kereskedelmi szerv „maga- sabbrendűségét” jelzi, ha minél több szolgáltatással áll a vásárlók rendelkezésére. Már megszoktuk, hogy a nagyobb áruházakban vásárolt függönyt beszegik, a konfekcióruhát méretre igazítják — általában díjtalanul. A híradás-technikai eszközöket és a tartós fogyasztási cikkeket házhoz szállítják, üzembe helyezik. Kisgyerekes anyák örülnek, ha nem kell emeletről emeletre cipelni a gyereket, hanem vigyáznak rá a vásárlás ideje alatt. De hasonlóan népszerű az órajavítás, a harsinyaszem-felsze- dés, no és az OTP-ügyinté- zés. Az élelmiszerrészlegek szolgáltatása is bővül. Egyre több boltban gép szeleteli a felvágottat, zsugorfóliába csomagolják — előre — a sajtot, a húskészítményt és a tőkehúst is. Előrendelést vesznek fel a cukrászsüteményre, a hidegkonyhai termékekre. Több nyíregyházi áruház rendezi át belső megjelenési formáját. Az elv: több hely jusson a vásárlóknak, esztétikusabban mutassák be az áruválasztékot. Nemrég fejezték be a Nyírfa átalakítását, a napokban készült el a Kelet Áruház élelmiszer- háztartási osztálya és most dolgoznak a földszinti pipere- és bútorrészleg alakításán. A vevők tapasztalatai kedvezőek. T. K. A fiatalok többsége megállja a helyét a munkában, amennyiben megfelelő brigádba, kisebb közösségbe kerül és jó indítást kapott a gyermekotthontól, vagy a nevelő szülőktől. Mi lesz azokkal, akik bűnbe sodródnak, nem tudnak élni a közösség, az állami gondoskodás lehetőségeivel? Külön figyelmet érdemel az állami gondozott, volt gondozott fiatalok, bűnelkövetési statisztikája és intézeti utógondozásuk. Tavaly az év első felében a megyében 67 fiatalkorúnak szűnt meg az utógondozása, ebből 57 eredményesen, megváltozva folytatja életét, tíz azonban visz- szaesett. Bárhonnan indulunk is el: a szálak a családhoz, az iskolához, majd az eredményes gyermekotthoni nevelést, speciálisabb képzést ma még kevésbé nyújtó intézményekhez vezetnek. Megvannak a gyámhatóságok a tanácsi szervek, a társadalmi és töMerre tovább? megszervezetek sajátos tennivalói is. Jó lenne valóban közüggyé tenni a veszélybe sodort gyermekek ügyét. Ehhez szemléletünkön is változtatni kellene. Ne csak az ordítóan veszélyes helyzetben lévőkkel foglalkozzunk, hanem a rejtett, de ugyanolyan káros következményekkel járó esetekkel is. Különösen sürgető megyénkben az értelmi fogyatékos fiatalok számára újabb kisegítő osztályok szervezése, ennek módszeresebb támogatása, csakúgy, mint a megyei nevelési tanácsadó intézet munkájának, szerepkörének növelése ä megelőzésben, a terápiában, a családgondozásban. Fontos megyénkben a fiatalkorút foglalkoztató üzem, vagy üzemrész kialakítása, ifjúsági otthonnal. Jó lenne leküzdeni az örökbefogadás buktatóit is. VÉGE Páll Géza LOPTAK A SZESZTESTVÉREK Golenyáék köszmétéje Nem is hinné az ember, mi mindenből pénzt lehet csinálni. Két nyírbátori szesztestvér, a 31 éves Gole- nya József és a 43 éves Végvári Zoltán — régóta ismerik egymást, egy munkahelyen, a MEZŐGÉP-nél dolgoztak, de Golenya állandó munkát már régen nem vállal — felfigyelt rá, hogy milyen jó piaca van a köszmé- tefácskáknak. No, nekik sem kellett több. Április 4-én a Dinnyés-hegyi szőlőskertben bementek Fodor László kertjébe, s onnan 98 darab, már elültetett köszmétefát elloptak. Utána Orosz Miklós kertjében néztek körül, onnan száz kösz- métefácskát vittek el. Persze, Golenya már hamarabb fölfedezte az italozáshoz föltétlenül szükségesnek látszó pénzforrást. Tavaly ősszel a Bákonyi-kert- ből Baracsi Bélától lopott el 20 köszmétefát, márciusban pedig a Kisbóni szőlőskertben Ravasz Lászlótól 158 darabot. December elején együtt látogatták meg Viski Endre nyírcsászári kertjét, s onnan e látogatás eredménye nyomán 117 köszmétefácska tűnt elVégvári egyedül is megpróbálta: április 7-én a Bá- konyi-kertben Boros Nán- dorné szőlőskertjéből lovasí- tott meg 110 darab köszmétefát. A köszmétefáknak csak egy része lett meg, ami persze még azokat a tulajdonosokat sem vigasztalja, akik visszakapták a fácskákat: új munka elültetni,, s még kérdés, hogy megfogan-e. A két szesztestvér persze nemcsak a köszmétefákra specializálta magát, hanem például tavaly ősszel a helyi Uj Barázda Tsz Báthori-ta- ny áj áról elloptak egy juhot. Egy hét múlva visszamentek, s megint elvittek egyet. (A juhokat lefoglalták és visszaadták a téesznek.) Végvári a munkahelyén sem fért a bőrébe. Két év alatt különféle csavarokat és alátéteket lopott el csaknem háromezer forint értékben. Ezeket is lefoglalták és visz- szaadták a MEZÖGÉP-nek. A Nyíregyházi Megyei Bíróság a lopások miatt Végvárit nyolc, Golenyát hét hónap börtönre büntette. Mindkét vádlott esetében elrendelte, hogy az alkoholizmusuk miatt kényszergyógyításnak kötelesek alávetni magukat. Az ítélet jogerős. (k) Kevés kivétellel régi ismerősöket láthattunk viszont az Onecíin család újabb sorozatában, tegyem hozzá mindjárt, hogy a magam részéről örömmel. A nem túlságosan mély mondani valójú, sokszor naiv dramaturgiával szerkesztett egyes epizódok végeredményben mindig kellemes kikapcsolódást jelentenek. Azt hiszem, hogy ebben — a jó mesterségbeli tudással, kellően adagolt látványosizgalmas és részlethű megjelenítésen kívül — önmagában a hajózás romantikája is részes. (A klasszikus kapitalizmus kora angol társadalmának meglehetősen felületes ábrázolása már csak ráadás, ámbátor fezt is (szívesen vehetjük.) Nos, várjuk a következő epizódokat. Az sem baj persze, ha valamelyiket esetleg elmulasztanánk, hiszen ugyanezt a világot ábrázolja valamennyi. Csütörtökön majdnem el- borzasztott Albert Fischer kitűnő ismeretterjesztő filmje, a Méreg a fegyverük. Előbb úgy hittem, hogy kétszer is meggondolom majd, mielőtt netán a tengerbe lépek valahol „ ... a képeskönyvbe illő, gyönyörű kék lagúnák paradicsomában.” Aztán rájönni véltem, hogy talán éppen ez volt a félórás film célja: igenis gondoljunk a veszélyekkel, legyünk körültekintőek — azzal együtt, hogy a fürdőzésre kijelölt területeken természetesen hivatalból gondoskodnak az „időzített bombák” ártalmatlanná tételéről. A műsorszerkesztés ritka előzékenységéből ezúttal időveszteség nélkül át lehetett kapcsolni a kettes csatornára amelyen Bogáti Péter és dr. Szegő Tamás groteszkbe hajló vidám té' véjátékát sugározták, Beteget vegyenek címmel. Az egyetlen alapötletre (a gyomorbaját táppénzcsa- lóknak kiárusító ügyeskedő lebukására) épített komédia nagy erénye a mértéktartó összefogottság volt: nem akart többet adni (időben sem) az alapötlet nyújtotta lehetőségeknél. A Pécsi Nemzeti Színház művészei humorosan karakteri- záló alakításait szívesen láttuk a darabban, többségük új arcként szerepelt a képernyőn. Egyszerre két megyei múzeumunknak — a vásaros- naményinak és a mátészalkainak — is jó, bőséggel kiérdemelt propagandát jelentett Orbán Ágnes rendező, Sasvári Lajos operatőr és Márkus István „szakértő és beszélgetőtárs” (lám, milyen fura közreműködői megjelölések vannak!) emlékezetes, szombat koraesti portréfilmje Csiszár Árpádról, a Beregi Múzeum igazgatójáról. Túl az áldozatos életpálya érzékletes bemutatásán és az illusztris riportalany szuggesztivitásán, szerintem elsősorban az ügy, az értékeink összegyűjtésének és felmutatásának szükségessége, sőt: eredményessége volt a műsor legfőbb érdeme. Készítői jó szolgálatot tettek Szabolcs-Szatmár bemutatásában. Ami pedig a másik jelentős tájmúzeumunkat, a Szatmári Múzeumot illeti, igazgatója, dr. Farkas József nem mindennapi érzékkel és tapintattal találta meg a módját annak, hogy egy füst alatt a szatmári vidék megőrzésre méltó kincseire is 'felhívja a' figyelmet. Merkovszky Pál A RÁDIÓ MELLETT Értelmiségiekkel folytatott beszélgetés során hangzott el a „Nem munka, nem kötelesség” címszó alatt, hogy az újságokból, folyóiratokból, könyvekből, a hírközlő eszközökből nyert folyamatos tájékozódás mennyire nélkülözhetetlen manapság a munkájukban éppúgy, mint a világgal, a környezetükkel való kapcsolatukban. Azt hiszem azonban, hogy természetesen nemcsak az értelmiségi, hanem minden más foglalkozású ember hasznát veszi annak, ha tájékozott. Mindenekelőtt a saját szakmájában, de a haza és a világ dolgaiban is legyen tisztában az újjal, a lényegessel. Az egri megyei könyvtárban — mint az interjúból megtudtuk — az igazgatónő kezdeményezésére összejönnek azok, akikben él ez a nyitottság, s az a kívánság, hogy az általuk olvasott és érdekesnek, tanulságosnak vagy éppen vitathatónak tartott írásokról, cikkekről, tanulmányokról véleményt cseréljenek. Biztos vagyok benne, hogy ilyen beszélgetések országszerte nagyon sok helyen folynak olyanok között, akiknek szinte lét- szükséglet a naprakész tájékozottság. Folynak munkahelyeken, társaságban, tömegközlekedési járműveken, és ki tudná felsorolni, még miféle alkalmakkor. Ez az egri vitakör mégis figyelmet érdemel abból a szempontból, hogy bizonyos mértékben szervezett, de egyben rugalmas is. Igazodik az aktualitásokhoz, a legidőszerűbb kérdésekhez, és bizonyára a résztvevők idővel való gazdálkodásához is. A rádióadásból azonban hiányoltam, hogy sem az interjúban, sem az utána több személy részvételével folytatott beszélgetésben nem esett S£P arról: tanárokon és népművelőkön kívül még milyen foglalkozású értelmiségiek szoktak részt venni ezeken az eszmecseréken, mennyire tág, menynyire nyitott — ilyen értelemben is — ez a vitakör. Nagyon sajnálni fogom, ha az Életem muzsikája sorozatban befejeződik Doráti Antal pályaemlékeinek közlése. A hazánkból elszármazott hírneves karmester előadónak is kiváló. Olyan le- bilincsélően beszéli el történeteit, hogy az ember csak utólag veszi észre: nemcsak élettörténetet, hanem némi zenei elméletet, de még inkább előadói stílusismeretet is kapott amellett, hogy számos nagyszerű muzsikusról, zeneszerzőről, karmesterről is szerez hiteles információkat. Doráti Antal emlékezéseit elsősorban a fiataloknak szánta a rádióidé a felnőtt is örömét leli bennük. Az érdekességeken kívül például az is megejtő, hogy ez a sok évtizede külföldön élő művész még mindig milyen jól, sőt nagyszerűen beszél magyarul. Seregi István
