Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-28 / 253. szám
XXXVIII. évfolyam, 253. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. október 28., szerda Lázár György az NSZK-ban Megkezdődtek Helmut Schmidt és a magyar kormányfő hivatalos tárgyalásai Folytatódik a madridi találkozó Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke — felesége társaságában — Helmut Schmidtnek, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának meghívására, kedden délelőtt háromnapos, hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezett. A magyar kormányfő kíséretében van Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Nagy János, külügyminisztériumi, Juhász Adám ipari minisztériumi államtitkár, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, valamint Kővári Péter, bonni nagykövet. Lázár Györgyöt a bonni kancellári hivatalban Helmut Schmidt fogadta ünnepélyes keretek között. A két himnusz elhangzása és a katonai tisz(Folytatás a 4. oldalon) Lázár György miniszterelnök megkezdte hivatalos NSZK- beli tárgyalásait. Képűnkön: vendéglátója, Helmut Schmidt kancellár társaságában. (Kelet-Magyarország telefotó) Napirenden: Európa biztonsága Háromhónapos szünet után kedden délben pontosan 12 órakor zárt teljes üléssel folytatta munkáját az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó. Az ülésteremben helyet foglaltak a találkozón részt vevő 35 ország képviselői, közöttük a Magyar Népköz- társaság küldöttsége Esztergályos Ferenc nagykövet, külügyminisztériumi főosztályvezető vezetésével. A teljes ülés megnyitása előtt a találkozó színhelyéül szolgáló épületben megbeszélést folytatott egymással Leo- nyid lljicsov külügyminiszter-helyettes, a Szovjetunió küldöttségének vezetője és Max Kampelman nagykövet, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője. HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Három hónap nyári szünet után tegnap ismét megkezdte munkáját az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi konferencia. Az elmúlt három hónap azonban korántsem volt uborkaszezon a világpolitikában: olyan lényeges események követték egymást, amelyek növelik annak jelentőségét is, hogy a madridi konferencia jelenlegi, harmadik szakasza végre sikeresen záruljon. Madrid jelképesen is, szervezetileg is az emlékezetes helsinki tanácskozás folytatása, mégpedig egy olyan helyzetben, amelyet épp úgy jellemez az Egyesült Államok fegyverkezési, erőpolitikai kampánya, mint az ellene vívott és örvendetesen növekvő világméretű küzdelem, s éppen ezért minden korábbinál nagyobb szükség van az enyhülési tendencia legalább részleges továbbélését bizonyító lépésekre. Madrid sikere ilyen lépés lenne. A spanyol fővárosban most már egy esztendeje folyó tanácskozás sorsa azonban — természetesen — nem Madridban dől el: a konferencia sikere attól függ, vajon Washingtonban vagy éppen a brüsszeli NATO-központban megszületik-e az alapvető politikai döntés a továbblépésre. Erre sajnos, az ismert események — neutrondöntés, a Szovjetunió szüntelen rágalmazása stb. — egyelőre kevés reményt nyújtanak. Hiába áll készen a madridi záródokumentumok mintegy nyolcvan százaléka, a célegyenes sikere attól függ, ■akarják-e Nyugaton is a hátralévő vitatott húsz százalék közös kidolgozását és azzal együtt a konferencia sikerét. Éppen a szovjet hírügynökség, a TASZSZ emlékeztet a következőkre: „Még komoly feladatok vannak hátra. Nem jött létre megállapodás az enyhülést érintő egyik legfontosabb kérdésben; az európai katonai és leszerelési témákkal foglalkozói konferencia ügyében.” (Folytatás a 4. oldalon) Papírbútor Nyíregyházáról Karácsony előtt az üzletekbe kerül: A Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárában minden készen áll a hullámpapírból készülő gyermekbútor-gar- nitúrák gyártásához. Az ötletet a televízió Hét című adásából merítették a nyíregyháziak, akik rövid idő alatt elkészítették a termeléshez szükséges speciális szerszámokat és az őszi BNV-n már be is mutatták a gyártósorról leérkezett első példányokat. A vásári seregszemlét egyúttal piackutatásra is felhasználták a vállalat kereskedelmi szakemberei, miközben a szabolcsi megyeszékhelyen a gyári óvoda kicsinyei, illetve gépek „tesztelték” a garnitúrát. Mindkét helyszínen kiderült, hogy a papírbútorok alkalmasak a sorozatgyártásra. Az apróságok között osztatlan sikert arató bútordarabok jól vizsgáztak a roppantógé- pek alatt is. A kockaülőke például csak 620 kilónyi terhelés után változtatta meg alakját A garnitúra elemei: asztalka, szék, polcos és fiókos szekrény, heverő, babaház és puff. A három—öt rétegű hullámpkpírból készülő gyermekbútorokat a Centrum áruházak forgalmazzák. A kereskedelmi tárgyalások eredményeként a Centrum négy áruházában jelenik majd meg a nyíregyházi papírgyár új terméke a karácsonyi vásárt megelőző »napokban. Az elképzelések szerint a nyíregyházi és a debreceni Centrum mellett a fővárosban az Úttörő, valamint az Otthon Áruházban kapható majd a papírbú tor-garnitúra. A nyíregyházi gyár laponként szállítja termékét, amelynek összeállítása — a mellékelt útmutató alapján — a vásárlókra vár majd. Újabb alkotásokkal bővült a szoborpark Rákóczi-ünnepség Vaján . Molnár Béla a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára leleplezi Vak Bottyán mellszobrát. (E. E. felv.) MA Beruházások menetrendje (2. oldal) Olvasóink leveleiből (7. oldal) Drecin József előadása Nyíregyházán Drecin József művelődés- ügyi miniszterhelyettes, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnöke Kultúra és gazdaság címmel tartott előadást tegnap délután a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán a közgazdasági hetek keretében. Drecin József előadásában kifejtette, hogy a kultúra és a gazdaság egymással kölcsönhatásban van, fejlődésük, valamint az egymásra gyakorolt hatásuk elválaszthatatlan. NDK-beli vendég megyénkben Kedden Nyíregyházára érkezett Volker Hille, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága mellett működő Szocialista Gazdaság- irányítási Intézet tudományos munkatársa. Délelőtt Ekler György, a megyei pártbizottság titkára tájékoztatta a vendéget megyénk életéről, majd Szemián Tibor, a városi pártbizottság titkára ismertette a megyeszékhely gazdasági helyzetét. Volker Hille a nap folyamán megtekintette a megyei művelődési központot és a nyíregyházi papírgyárba is ellátogatott, ahol előadást tartott „A Német Szocialista Egységpárt tapasztalatai. a X. kongresszus gazdasági stratégiája” címmel. N Szerdai programjában szerepel a Sóstói Múzeumfalu megtekintése, majd a Sza- bolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattal ismerkedik, délután pedig a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán tart előadást. Ünnepséget tartottak október 27-én Vajám a Vay Ádám Múzeumot övező szoborparkban. Az eseményt a múzeumi és műemléki hónap keretében a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és megyei bizottsága, a Magyar Néphadsereg nyíregyházi magasabb egysége és a Vay Ádám Múzeum rendezte. A Himnusz hangjaival vette kezdetét az ünnepség. A megjelenteket — köztük Tar Imrét, a megyei pártbizottság első titkárát és Tisza Lászlót, a megyei tanács elnökét — Gulyás Emilné, a Hazafias Népfront megyei titkára köszöntötte. Ünnepi beszédet Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott. Méltatta a helyi múzeum hagyományápoló munkáját. Az intézmény az utóbbi két évtized alatt jelentősen kivette részét a kuruc szabadság- harc emlékeinek összegyűjtésében. Azután szólt a felavatásra kerülő szobrok alakjairól, Esze Tamásról és Vak Bottyán Jánosról:-------A tarpáTszületésű Esze Tamás saját sorsán tapasztalta a császári elnyomást, és korán megértette a fegyveres felkelés szükségességét, ö volt" annak a küldöttségnek a vezetője, amelyik felkereste Rákóczi Ferencet, és a küzdelem élére hazahívta. A legendás Vak Bottyán pedig végvári katonaként szerzett tapasztalatokat. Ismerte a nép életét, Bécs elnyomó célját, ezért Rákóczi zászlaja alá állt, katonái élén sok csatában győzedelmeskedett. A kuruc szabadságharcban jó célért fogott össze nemes és jobbágy, a felkelés a jobb jövőt hordozta magában. Küzdelmük, helytállásuk jelenünknek is szép példa, hiszen a nemzeti összefogás ma is alkotó, cselekvő erő. Befejezésül köszönetét mondott a szoborpark gyarapítóinak, és leleplezte Esze Tamás és Vak Bottyán mellszobrait, melyek Nagy István János és Garami László szobrászművészek alkotásai. A szobrokat rövid beszédben Sipos György, a Hazafias Népfront vajai községi titkára vette át. Ezt követően a megyei és helyi szervek képviselői koszorúkat helyeztek el a szobrok talapzatán. Az ünnepség a Szózattal ért véget. Este a vajai művelődési házban Rákóczi és bujdosó társai hamvai hazahozatalának 75. évfordulója alkalmából Zachar József hadtörténész tartott előadást. A kuruc hősök emlékét idéző műsort adtak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei. Haiminckétezer tonna kenyér évente A sütőipar munkáját értékelte Nyíregyházán a városi tanács vb Háromszázharmincezer ember — a nyíregyházi és a kis- várdai járás, Balkány, Kál- lósemjén és Szakoly, valamint Nyíregyháza területén élők — kenyérellátásáról kell gondoskodnia a Nyíregyházi Sütőipari Vállalatnak. Hogyan tesznek eleget feladatuknak? — ezt értékelte keddi ülésén a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Nyíregyháza nyolc üzemében, a nagykállói, a balkányi, az újfehértói, a tiszavasvári, a tiszalöki, a gávavencsellői, a demecseri, a dombrádi, a kis- várdai, a záhonyi és a mán- doki üzemben évente átlag 32 ezer tonna kenyeret, 68 millió süteményt, hét és fél millió forint értékű egyéb terméket készítenek a vállalat dolgozói, s mivel az új kenyérgyárak kivételével a legtöbb helyen korszerűtlenek, nem eléggé termelékenyek az üzemek, majdnem mindenütt három műszakban kell dolgozni, hogy kielégíthessék az igényeket. Zsemléből 25—30 ezer, kifliből 80—90 ezer, egyéb süteményekből 25 ezer darab, a gyógytermékek közül diétás zsemléből 3—400 darab, Gra- ham-kenyérből 5—600 darab készül naponta Nyíregyházán, s most vár engedélyezésre két új termékük. A nagy számok ellenére sem képes a vállalat a lakosság igényeit süteményekből teljes mértékben kielégíteni, a gondok csak 1984-ben, az új kenyérgyár belépésével enyhülnek. A kapacitás maximális kihasználása, a szűk raktári kapacitás a kenyér minőségén is érezhető: gyakran kell szállítani meleg kenyeret, ez deformálódáshoz vezet. A gondok közé sorolható, hogy a megyében több fajta búzát termelnek, s mivel mindegyik fajtának más a sikértartalma, a technológia rugalmas változtatása ellenére is változó időnként a kenyér minősége. A végrehajtó bizottság amellett, hogy elismeréssel szólt a minőségi, a mennyiségi javulásról, a választék bővüléséről, az ellátás további javítása érdekében felkérte a vállalatot, hogy tegye hatékonyabbá a kenyér minőségének kiszállítás előtti belső ellenőrzését, javítsa a technológiát a péksütemények készítésében, kezelje kiemelten a kereskedelem rendeléseinek kielégítését, a szállítás jobb megszervezésével pedig segítse elő, hogy a kenyér minden boltba időben érkezzen meg.