Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-26 / 252. szám

1981. október 27. Kelet-Magyarország 3 Ügyintézők H ogyan lehet össze­hasonlítani egy beregi községi ta­nács kollektívájának munkáját, mondjuk a SZAEV egyik kőműves­brigádjának munkájá­val? Sehogy, illetve még­is. Bő féléves tapasztalat bizonyítja, hogy az ügy­intézők is tudnak lelkiis­meretesebb, jobb munkát végezni, ha brigádba tö­mörülnek. A vásárosna- ményi járás tanácsain megalakított munkakol­lektívák 3—4 év múlva megkaphatják a szocia­lista brigád címet is. Egyelőre munkakollek­tíváknak nevezik ezeket a brigádokat, amelyek ez év márciusában egy sor felajánlást tettek. A la­kosság veheti hasznát, hogy a felajánlások többsége az ügyintézéssel kapcsolatos. Az ügyira­tok mögött minden eset­ben emberek állnak, az elintézés minősége (né­ha határideje) sorsdöntő lehet életükben. Bizo­nyos, hogy a mozgalom mind a lakosságnak, mind a tanácsi dolgozók­nak hasznára válhat. Kezdetben ugyan sokan vitatták, hogy van-e ér­telme ezen a területen a munkakollektívák létre­hozásának. Már az első fél év is igazolta, hogy van. A szakszervezet kezdeményezte a mun­kamozgalmat. Juhász Endre, a járáshoz tarto­zó tanácsi dolgozó szb- titkára arról számolt be, hogy tavasz óta tizen­négy helyen működik munkakollektíva. Kettő a járási hivatalban, ti­zenkettő pedig a helyi tanácsoknál. Az előbbi két kollektíva vállalta, hogy takarékoskodik az árammal, elkerülhető esetben nem telefonál­nak, s jobban megnézik, hogy a gépkocsival há­nyán és hová mennek. Takarékoskodásuk anya­gi haszna később szá­mokkal is mérhető lesz. A tizenkét községi ta­nács munkakollektívájá-. nak vállalása konkrét, teljesíthető és ellenőriz­hető. A Csarodai Közös Községi Tanács dolgozói vállalták, hogy az elin­tézési határidőt 30-ról 20 napra rövidítik. A csa- rodaiak vállalásai között szerepel még, hogy a rendkívüli segélykérel­meket három napon be­lül elintézik. Vagyis nem csupán a száraz paragrafusokat veszik figyelembe a baj­bajutottak megsegítésé­nél. Az aranyosapáti ta­nács kollektívájának vál­lalásai hasonlók. De a Tisza-parti község ügy­intézői egy humánus fel­adatot is tűztek maguk elé: „Minden évben részt veszünk véradáson." Kell-e magyarázni ennek jelentőségét? A Tarpai Nagyköz­ségi Közös Tanács nem kis létszámú kollektívájának felaján­lásairól Vasicsek And- rásné előadó ezt mond­ta : „Amióta hivatalosan is létezik ez a kollektí­va, serkentjük egymást a munkában”. Sütő Gá­bor, a közös tanács szak- szervezeti bizalmija pe­dig figyelemreméltó kez­deti eredményről számolt be. Elmondta, hogy már­cius óta a tanácstagok­nak nem a hivatalsegéd viszi ki a tanácsülésekre invitáló meghívókat. A munkakollektíva vala­melyik tagja, előadó, fő­előadó, va'gy csoportve­zető személyesen kézbe­sít néhány jó szó kísére­tében. Azóta nagyobb a tanácstagok megjelenési aránya. A tarpai, illetve az említett tizennégy beregi példa követésre méltó. Mert a kollektívában dolgozók nem aktátfor­gató hivatalnokok, ha­nem ügyintézők. A szó jó értelmében. N. L. Ládafiából az OTP-be Lakás az ifjúsági betéteseknek A ládafiában gyűjtögetett pénzt öreg napjaira tartalé­kolta a házaspár. Manapság már csak néhány idős embert kell meggyőzni az effajta ta­karékoskodás hátrányáról a vásárosnaményi járásban. Az OTP városi-járási fiókjának alkalmazottai az októberi ta­karékossági hónap alkalmá­ból sorra látogatják a város üzemeit és a járás falvait. Érezhetően nőtt a betétállo­mány ebben a hónapban, bár most helyezték el a takarék­ban az almából, a dohány­ból és a szerződött állatok eladásából származó bevéte­leket. Jelenleg 150 millió fo­rintos betétet kezel a fiók. pénzgyűjtést. Varsánygyüré- ben a termelőszövetkezetben került sor ilyen eseményre, ezenkívül a KlSZ-szerveze- tek vezetőit is bevonják a ta­karékossági mozgalom ter­jesztésébe. Sokan részesítik előnyben a KST-t, mintegy 4 ezer tag 4 millió forintot gyűjtött ösz- sze egy esztendő alatt. A KST-vel rendelkezők általá­ban októberben és karácsony előtt veszik ki pénzüket a ta­karékból. További előnyt is élveznek, mert a havonta félretett összeg kétszeresét kérhetik hitelként, négy hó­napra vállalva a visszafize­tést. karbantar­tok. A Nyíregy­házi Konzervgyár­ban nagy szükség van a tmk-dolgo- zók munkájára. Ha üzemkörben egy szalag leáll, az ö gyors segítségük­kel indulhat újra a termelés. Ké­pünk: Molnár Mik­lós az üvegszállító pályát javltja. (Elek Emil felv.) Kiskocsiban nagy rakomány Nagy úr a piac! Kisvárdán a BEÁG-ban dolgoznak az agyak Jelenleg a kiskocsi körül forog az üzem, de ez csak addig lesz igaz, mígnem a kiskocsi forog az üzemben. A kiskocsit ugyan emberek ta­lálták ki, igazi szülője még­iscsak a piac. Hogy mindez rébusz? Első hallásra igen. De eredjünk a kocsi nyomá­ba, s kiderül: ez maga a rea­litás. Észnél kell lenni állapították meg Kisvár­dán az elektroakusztikai gyárban. Az alaptevékeny­séggel az üzem nincsen le­terhelve. A kilátások bizony­talanok. Kell valami, ami a rendszeres foglalkoztatást biztosítja. Marad az üzem melléküzeme: képkeret, szek­rénysor. Az utóbbi az rend­ben is van. Amit gyártanak, eladják, sosincs egy darab sem a raktáron. A képkeret szép, jó, van is érdeklődés itthon és a világpiacon. —Ez így mind igaz — summáz az igazgató, Tóth Sándor —, csak van egy szépséghibája. A mi áraink magasak. Gya­korta 15—20, a legjobb eset­ben is 10 százalékkal kérünk többet, mint például a cseh­szlovákok. A faipari üzem vezetője, Bogáti János mondja: — A technológiánk ősrégi. Amióta emlékszem, úgy dolgoztunk, hogy egy-egy lécet naponta nyolcszor ide-oda szállítot­tak. Nem egyenként, hanem kötegben, ez sokszor 30—50 kilót is elért. — Ez rendkívül fárasztó dolog — magyarázza Driszku Istvánná és Vedres Istvánná gépkezelő. — A vállunkat összetörte a léc, a bőrünket becsípte. S ami nem mellé­kes, olyan súly, hogy férfi­nak is elég. Persze, hogy drága így a munka — fejtegeti Szerdi László művezető —, hiszen a fázisok között sok a holt idő, a munka lassú, s nyilvánvaló, ha a hatékony­ság kicsi, az önköltség nagy, akkor a termék aligha ver­senyképes. Külföldi piacunk ma is van — magyarázza Tóth Sán­dor —, szállítunk Ciprusra, Máltára, Svédországba. De lenne ajánlat Tunéziából, ke­resnek az NSZK-ból. Lénye­gében ha helyre tudjuk hoz­ni a sok évvel ezelőtt elron­tott renomét, bárhol ott le­hetnénk. Mert mi a követel­mény: rendes ár, pontos szál­lítás, kiváló minőség. — A kocsi ezek után szü­letett meg — folytatja Bogá­ti János. Pontosabban a ko­csi jelképpé vált, mert tulaj­donképpen a termelési folya­mat ésszerűsítése, átszervezé­se, a nehéz munka kiküszö­bölése, a holt idők megszün­tetése volt a cél, s ehhez kí­nálkozott eszközként a sínen guruló kocsi. — Anélkül, hogy a szerke­zet elvét mondanám el, ami egyébként sem érdekes a laikusnak — mondja az igaz­gató — inkább arról vala­mit, mit hoz a kocsi. Az ész- szerűsítés előzetes számítá­sok szerint — persze csak ha tökéletes lesz, s ez még kb. fél év — a termelést 40—50 százalékkal növeli, az önkölt­séget pedig tetemesen csök­kenti. Árainkat így 5—7—10 százalékkal vagyunk képesek mérsékelni, illetve igazítani a világpiaci árakhoz. A kezdeti tartózkodás után a dolgozók is felengednek. Erről így beszél Driszkuné és Vedresné: — Az első kocsi sikertelen volt. Dűlt, borult a léc, nem tartottuk jónak. — A második sem hozott döntő változást, de talán most már kiforogja magát. Félni nem félek tőle, bár az újat szokni kell. — Remélem, mielőtt beve­zetik, megbeszélik velünk, s arról is hallunk, hogy vajon hogyan hat ez a bérre. Az biztos, hogy valamivel több lesz, de már az is nyere­mény, hogy a nehéz munka kiesik.' — Mit tagadjam — vág közbe Szerdi — én is bizal­matlan voltam, mert nem is láttam az első példány készí­tését. Pedig a mi tapasztala­tunkkal talán gyorsabban is célhoz értek volna a gyártók. A fejtörés meghozta az eredményt, a műhelyben már ide-oda gurul a jónak látszó kiskocsi. — Az igazság az — fejtegeti Tóth Sándor igazga­tó —, senki nem adott volna milliókat arra, hogy automa­tizált üzemet építsünk, hogy gépeket vegyünk. Mert itt csak sok mil­lió segített volna. Mi ma­radt más, mint megkeresni, hol vannak lehetőségeink. fgy lett aztán igaz, hogy a piac megindította az agya­kat, s kikényszerített belő­lünk valami újat. A jelek szerint 1982-ben már jobb ártételekkel, jó minőséggel, s a gyors reagá­lás minden előnyével állnak a piac rendelkezésére. — Ez igaz, mint ahogy az is, hogy a piac nagy úr — magyarázza Tóth Sándor —, de az a baj, hogy ezzel az úr­ral csak közvetítők útján tudunk érintkezni. A külke­reskedelem pedig vagy siet vagy nem, vagy érdeke vagy nem, hogy ügyeinket intéz­ze. Nem önálló exportjog kellene ide, hanem legalább az a lehetőség, hogy a ren­delővel közvetlenül tárgyal­hassunk. Mi tudjuk mink van, mikorra, mennyiért. Ezeket a dolgokat eseten­ként pár óra alatt lehet tisz­tázni. Most ez hetekig tart, levelek jönnek-mennek. — Ha kicsik vagyunk is — fejtegeti Bogáti János üzemvezető —, termékeink garantáltan jók. Ha nem is csillagászati számokban mér­hetően, de hasznot hoznak a népgazdaságnak. Így aztán érdekünk, hogy kihasználjuk a kicsinység előnyét, a gyors piaci alkalmazkodást. Ehhez kellene több lehetőség. A kiskocsi története ennyi. Érthető, miért e körül forog most a BEAG kisvárdai gyá­rában minden. Kikezdhetet­len az érdekeltségi rendszer, hiszen elképzeléseik a nép­gazdaságot éppúgy szolgál­ják, mint a dolgozókat. Hogy az egész nem nagy dolog? így igaz. Egy a sok kicsiség közül, melyek összessége mégis komoly eredményt ígér. Ez a találmány legfőbb rakománya. Bürget Lajos Kényszerpihenőben Az OTP a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek egy részét lakásberuhá­zásra fordítja. Nemrégi­ben adták át a Jablonkov utcai 12 lakást, s még a VI. ötéves tervben négyszintes épületekben nyolcvan lakást építenek fel, hagyományos eljárással, téglából. A taná­csi kijelölésű OTP-s lakások kiutalásánál előnyt élveznek az ifjúsági takarékbetétes fiatalok. Ezek száma örven­detesen gyarapszik, most 2260-an gyűjtik pénzüket if­júsági takarékban. A beté­tek összege változó, rendsze­rint 2—300 forintot helyeznek el a takarékoskodók, de janu­ár elsejétől nem ritka az ezer-ezerötszáz forintos havi betét sem. A takarékossági hónap al­kalmat ad arra is, hogy játé­kos formában, szellemi vetél­kedőkkel, kiselőadásokkal népszerűsítsék a rendszeres — Könyörtelen az idő. A szűnni nem akaró esőt újabb és újabb felhők pótolják, s úgy néz ki, egyhamar nincs is remény, hogy elálljon az égi áldás. Ez nem éppen be­takarításra való idő, sokszor úgy érzem, kitol velem az idő. Mert nincs annál rosz- szabb, mint a*zt várni, hogy elálljon az eső. Kényszerpi­henő ez a javából. S mit lehet ilyenkör csinálni? Körbenéz­zük a gépet, kijavítjuk a ki- sebb-nagyobb hibákat. Persze nincs ezzel semmi baj sem, és semmi porcikám sem kívánja ezt a kényszerpihenőt. Tegnap is esett, s úgy lát­szik 1981 október közepe nem iratkozik be a legszebb őszi napok sorába. Munkánk pe­dig bőven akad. A búza, a napraforgó után még lábon áll a kukorica fele. Szerencsé­re idáig nem lehetett panasza senkinek sem az időjárásra. Igazi nyárutó volt. A kom­bájnok az eső ellenére még elmennének, viszont a szem­szállítók már nehezebben, meg a cséplés sem az igazi. A hatvan-hetven mázsával meg­pakolt pótkocsik elsüllyedné­nek, a cséplés meg azért ne­héz, mert vizes a kukorica bajusza. — Az eső elállta után gyor­san megszárad, nem kell egy óra se neki. De most itt kuk­solhatunk a műhelyben, s ar­ra vagyunk kárhoztatva, hogy az eső végét várjuk. Az idő meg nem sok jóval biztat. Inkább tornyosulnak a fekete felhők, mintsem felszakadoz­nának. Mit tehetünk, megal­kuszunk az égiekkel. — Ezzel a Claas Domirtá- torral már ötödik éve járok. Egy rossz szót sem mondha­tok rá, ördöngős egy masina. Tavalyelőtt is egy nap ki- lencvenkét tonna kukoricát vágtam vele. Az legalább ti­zenöt hektár. Előtte egy John Deere-vel kombájnoltam. Príma gép az is, nem is na­gyon tudok különbséget ten­ni a kettő között. A Claas jól bírja a strapát, csak most ősszel kezdett betegeskedni. A minap is kicseréltünk egy csőtörő fogaskerék csapágyat, de van olyan része, amelyet az öt év alatt nem szedtünk szét. Az meg csak természe­tes, hogy öt év nem száll el nyomtalanul egy kombájn felett. — Itt-ott megkopik, meg­hibásodik egy-egy alkatrész, cserére szorul az ékszíj, de ez még korántsem jelenti a gép halálát. Megy ez még az elkövetkezendő esztendőkben is, vágja majd a búzát, nap­raforgót, kukoricát. Azért hosszú utat tettem meg idáig. A legelső gépet 1962-ben kap­tam a téeszben. Az egy lánc­talpas traktor volt. öt évvel később már MTZ-vel jártam, s abban az évben ültem elő­ször kombájnra, egy SZK né­gyesre. Azóta le sem szálltam róluk. — Összenőttem a gépekkel. Az egyik traktorost nem en­gedik vezetni az orvosok. Nem is tudom elképzelni mi lenne velem, ha erre a sors­Kedvez­mény PÁLYÁZAT ÜTJAN álla­mi támogatást kaphatnak mezőgazdasági nagyüzemek, gabonaforgalmi és malomipa­ri vállalatok, illetve társulá­saik gabonatárolók építésére, az állami tervbizottság most megjelent határozata alapján. Az építéshez általában 30— 50 százalékos hozzájárulást ad az állam, a további költ­ségeket a beruházók bankhi­telből vagy saját alapból fe­dezik. A kedvezmény a raktárépí­tési kedv fokozását szolgálja. Erre azért van szükség, mert a VI. ötéves terv időszakának is az egyik kiemelt feladata a gabonaprogram, amely elő­irányozta a jelenlegi egy főre jutó évi 1,3 tonnás termés to­vábbi 10—15 százalékos bőví­tését. A termelésfelfutással azonban a raktárfejlesztés eddig sem tartott lépést. A termésnek jelenleg mintegy 75 százalékát lehet viszony­lag korszerű tárolókban elhe­lyezni. A többi ideiglenes tá­rolókba kerül, ahol magasak a kezelési költségek, s köny- nyebben romlik a termény minősége. A VI. ötéves tervidőszak­ban központi forrásból jelen­tős összeget, csaknem három- milliárd forintot fordítanak raktárfejlesztésre. Ennek egy részét nyerhetik el azok az üzemek, amelyek maguk is hajlandók áldozni a beruhá­zásra. fgy előreláthatóan to­vábbi 1,3—1,4 milliárd fo­rinttal bővül a raktárépítést szolgáló keret, s 1985-ig hoz­závetőleg 1 millió tonnával nő a korszerű gabonaraktár- tér. Eszerint a tervidőszak végére a gabonának több mint 80 százalékát a csúcs­idényben is korszerű körül­mények között tárolhatják. A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEKNEK más tekintet­ben is mindinkább érdekük­ké válik a tárolóépítés. Ed­dig ugyanis a bértárolást vállaló gazdaság a raktározás eredményeként a külföldön jobban értékesíthető gabona árából semmit sem kapott vissza, az idén azonban a külkereskedelmi haszon egy részét a gabonaipar már meg­oszthatja a gazdaságokkal. Ez a többletjövedelem a beruhá­zás megtérülési költségét to­vább csökkentheti. Nem ritkán az is előfordul, hogy a gazdaságok tárolóhi­ány miatt közvetlenül az ara­tás után kénytelenek eladni a gabonát, amit aztán később drágábban és még a szállítá­si költségekkel is terhelten vásárolják vissza állataik etetésére. Az állattartó gaz­daságok közül mind többen élnek a lehetőséggel, helyi raktárak építését tervezik, ezekkel ugyanis végső soron 10 százalékkal csökkenthetik a takarmányozási költsége­ket. ra jutnék... De erről még beszélni sem jó. Ameddig bí­rok, a kezemben marad a vo­lán. Jó időben reggel hétkor már a határban vagyunk, s amíg látunk, megyünk. Még enni is csak a szemürítéskor szoktam. Azzal sem megy az idő. Mikor az ember le sem száll a gépről, az az élet. Aki nem ült kombájnon, nem is tudja mit jelent onnan a ma­gasból nézni a kukoricát, amint eltűnik a hatalmas test gyomrában. — No, mintha megembe­relné magát az időjárás, sza­kadozik a felhőzet, az eső is alábbhagy. Megyek is, egy óra múlva már a határban leszünk. Elmondta: Csürke Béla, a tarpai Esze Tamás Termelő- szövetkezet kombájnosa. Lejegyezte: Sipos Béla.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents