Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. október 25. §1 HAZAI TÁJAKON ^ ] Múzeummá vált matyó múlt Aki napjainkban Mezőkövesden jár, talán kétkedéssel fogadja Bálint György 1936. május 7-én megjelent Varrottas és nyomor című cikkét. így írt Bálint György: „Mezőkövesd évek óta az ország legszebb idegenforgalmi kirakata. A nagy idegenforgalmi szezon idején naponta robognak az autocarok e szép és színes matyófaluba, hogy az idegenek igazi magyar parasztokat láthassanak, igazi nemzeti viseletben. Idegenvezetők több nyelven magyarázzák a turisták előtt a falu szépségeit. A matyók ott állnak ünnepi viseletűkben, s az idegenvezetők büszkén mutatnak rájuk: íme, a matyók, voici les matyó, these are the matyos. A matyók pedig hallgatagon álldogálnak gyönyörű varrottasaikban. Eny- nyit lát az idegen. Ez van a kirakatban ... A festői matyóhímzések elcsigázott, rosszul táplált, beteg testeket takarnak. 13 820 nincstelen, filléres keresetek, 60 százalékos munkabércsökkenés, tüdővész, trachoma, életképMúlt századi, vályogfalú, szalmatetős matyóház, az újonnan átadott matyó tájházak egyike. télén gyerekek — íme, a matyók, uraim és hölgyeim, íme, a ,magyar falvak királynője’! A matyó paraszt vasárnap világraszóló látványosság, hétköznap nincstelen kínlódó zsellér. Meg kell menteni Mezőkövesdet, rendet és jólétet kell teremteni sürgősen a tarka kirakat mögött, mert különben az egész Mezőkövesd nem lesz egyéb, mint borzalmas, kegyetlen hazugság”. Ma már szükségtelen bizonygatni, mennyire igaza volt Bálint Györgynek negyvenöt évvel ezelőtt, és azt sem kell erősítgetni, hogy Mezőkövesd élete mennyire megváltozott. Ami Bálint Györgyöt felháborította, ma már a múlté, de mementóként, gondos múzeumi keretben és tálalásban ott található még a matyó városban. Mezőkövesden a megyei múzeumi szervezet keretében működő Matyó Rokka és gyékényből font gyermekültető, a régi matyó élet jellegzetes darabjai a tájházban. Múzeum mellett a nem kevésbé híres Kis Jankó Bori Emlékmúzeum, és ez év június 26-tól két matyó tájház is őrzi és ismerteti a múltat az utókorral. Az ötvenes évek derekán elhunyt matyó népművész, a nagyhírű hímzőasszony, Kis Jankó Bori mezőkövesdi háza, a róla elnevezett utcában immár több mint két évtizede emlékmúzeum. A Matyó Háziipari Szövetkezethez tartozó emlékidéző ház berendezése, s a ház külseje is igen markánsan idézi meg a matyó múltat és Kis Jankó Bori művészetét. Természetesen megtalálhatók az emlékmúzeumban a Kis Jankó Bori rajzolta hímzésminták, a hímzések, a nagyhírű népművész életére, munkásságára utaló relikviák. A házat már a népművész életében is látogatták a világ minden tájáról, erről tanúskodnak a harmincas évektől vezetett emlékkönyv bejegyzései is. Feltétlenül érdemes felkeresni, megtekinteni. A legősibb matyó utcák egyikében áll ez az emlékmúzeum, s nem messze tőle, a 21-es számú házban, meg a szomszédos Mogyoró köz 4. szám alatt nyílt meg a Borsod megyei Múzeumi Igazgatósághoz tartozó két tájház. Mindkettőben Gari Margit, az ízes-szíves, nagy néprajzi felkészültségű asszony a kalauzunk. Gari Margit néni a húszas évektől áll kapcsolatban a néprajzzal, .már apjához járSzobabelső a Kis Jankó Bori Emlékmúzeumban: Juhász Antalnéval, a múzeum gondnokával. » tak a magyar népélet kutatói, több mint tíz évig a Kis Jankó Bori Emlékmúzeum gondnoka volt, a Matyó Háziipari Szövetkezettől ment nyugdíjba! s most a tájházakat kezeli nagy szakértelemmel és ügyszeretettel. A Mogyoró köz 4. szám alatti ház a múlt század második felében épült. Vályogfalú, nádtetős. A szegényparasztok jellegzetes há- romosztatú háza, most látható berendezése a századunk elejének lakásbelsejét érzékelteti. A „házban”, azaz az utcai helyiségben századvégi festett bútorok, „piros pipi karton” ágynemű, az időszak divatjának megfelelően, a falakon tányérok, szentképek, fotók, a pitvarban és a konyhában egyszerűbb fazekasmunkák, a konyhalócán kis almárium. A kamrában a menyecske ágya, ládája, háztartási eszközök, meg az éppen nem használt A matyó múltról mindent tudó Gari Margit néni, a két új matyó tájház kezelője. ruhadarabok. Ugyancsak a múlt századból való a másik ház, a Kis Jankó Bori utca 21. szám alatti, amelyet 1899-ben alakítottak át istállóból lakóházzá, majd szabadkéményét az ötvenes években lebontották. Berendezése már az 1920-as évek lakásbelsőjét, divatját és szegényparaszti tárgyi környezetét tárja a látogató elé. A búboskemence helyett itt már beépített rakott tűzhely van, a bútorzat már nem parasztosan festett, a láda helyett komódot találunk, az ágynemű is fehér, a cserépedények mellett már megjelentek a gyári termékek — vasfazekak, bádogvödrök —, általában a tárgyak már a húszas éveknek felelnek meg. Mindkét ház udvarán konyhajellegzetes matyó ablak a tájházon: muskátli és szentszobrocska. (Laczó József felvételei — KS) kerti vetemények és kiskerti virágok idézik a régi matyó környezetet. Alig pár lépés a városias főútvonaltól ez a múltat idéző néhány ház. Mezőkövesden múzeumi látvánnyá lett a matyó múlt. De emlékezni kell rá, és nemcsak a néprajzkutatóknak. Ezt szolgálják a Matyó Múzeum mellett az új táj házak is. Benedek Miklós FILM JEGYZET néphatalmat fenyegető csoportokkal szemben. Róla szól a mű, tehát „illetékes” a válaszadásban. A következőket mondotta alkalmi kritikusként: „Dobozy Imre ragaszkodott a tényékhez és Keleti Márton is jó érzékkel vitte vászonra életem e nehéz fejezetét. Megható dolog, ha az ember saját magát látja viszont s külön öröm, hogy a kitűnő Ladányi Ferenc bújt a bőrömbe. Nem először izgultam végig a Tegnapot, most is tetszett, de azért huszonöt év nagy idő, ezúttal már kicsit kívülről szemléltem a magam sztoriját. Objektívebben. Szigorúbban. Annak idején Dobozyéknak részleteztem a véleményemet. Ha ma kérdeznének, talán a Szabó Gyula játszotta kiska- tona jeleneteit tenném hangsúlyosabbá, lélektanilag hitelesebbé. Túlságosan gyors, motiválatlan az ő „átállása”, majd megtérése, illetve már- tíromsága.” Mit tehetnék hozzá Horváth Gyula bírálatához? Mindössze két további meg • jegyzést. A néhai Keleti Márton mestere volt a hatáskeltésnek. A Tegnap — mint megállapítottuk — korántsem remekmű, az epizódokban azonban sokszor felízzik az atmoszféra és a helyszínek — laktanya, falu stb. — „élnek”. A rendezőnek a színészvezetés mindig erőssége volt. Ladányi Ferenc mellett Makláry Zoltán, Bitskey Tibor és Pécsi Sándor tetszett. Egy epizódban viszontláttuk a tüneményesen fiatal Holl Istvánt, a nyíregyházi színház jelenlegi tagját. Végül még egy észrevétel a margóra: Hasznos és tanulságos, ha megmérjük a Tegnapot, meg a tegnapot. Nagy- és kisbetűvel egyaránt. Veress József Olcsó könyvtár Az Olcsó Könyvtár felszabadulás utáni könyvkiadásunk legrégebbi könyvsorozata. Az első sárga, vékonyka kötetek valóban népolvasmányok voltak. Az utóbbi időben újszerű vállalkozásnak lehetünk szemtanúi. Tematikus összeállítások, egy-egy kort bemutató kötetek jelennek meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Az egyik legutóbbi — számszerűit a 857. kötet — A császári Róma címet viseli. A római császárkor első éve i. e. 48, utolsó éve pedig 476, mi- koris Odoaker germán király letette trónjáról az utolsó „Caesart”, az Augustulus (fel- ségecske) néven emlegetett Romulust. Révay József ösz- szeállításában és válogatásában ismerkedhetünk meg a római császárság aranykorával és összeomlásával. Történeti jellegű összeállítás az Olcsó Könyvtár másik új kötete is, mely a Hunyadiak korát mutatja be, Kulcsár Péter válogatásában. Négy történetíró műveiből készült az az összeállítás, amely Mátyás uralkodását közvetlenül megelőző korszaktól II. Ulászló uralkodásáig dolgozza fel történelmünk oly sok dicsőségben és kudarcban bővelkedő korszakát. Mátyás király a fő alakja, ki régebbi történelmünk kétségtelenül legnagyobb szereplője volt, míg a korszakhatárként jelzett II. Ulászló a legelárvul- tabb és a legszegényebb. Feljegyezték róla, hogy sokszor annyi pénze sem volt, hogy rendesen étkezzen és még a komornyikjának is tartozott. Mátyás alakját kitörölhetetlenül őrzi népünk emlékezete. A történetírók műveiből kapunk képet a 15. századi magyar valóságról; a királyi pompáról, a politikai és társadalmi válságról, a mindennapos szokásokról. A 15. de még inkább a 16. század műfaja volt a históriás ének, a „beszélt irodalom”, a megélt valóságon alapuló — ma így mondjuk — tényirodalom. A bukaresti Albatrosz Könyvkiadó a 16. századi magyar irodalmi műveltségnek nem egyedüli, de legfőbb hordozóit mutatja a Históriás énekek és széphistóriák című kötete. A kor sajátos műfaja volt az ének, mely nem az olvasónak, hanem a hallgatónak szólt. A regősök hősökről, nagy csatákról beszéltek a török, tatár, az éhínség és pestis gyötörte országban. Az oktató, buzdító, feddő célzatú dalok a nép sorsáért aggódó lantosok mindennapi szózatai fennmaradásáért. A széphistóriák témája, hangneme már kevésbé váteszi, mint a dalosoké, több bennük a vidám, s kevesebb a nemzeti elem. Az ismert énekszerzők (Tinódi Lantos Sebestyén Ilosvai Selymes Péter vagy Ráskai Gáspár) mellett külör értéke a kötetnek, hogy olyar széphistóriákat is közöl, melyek jórésze csak tudományo: igényű kiadványokban lát ál tálában napvilágot. Tegnap A cím ezúttal kettős értelmű. Egyrészt társadalmunk és filmművészetünk közelmúltjára utal (különös tekintettel az ellenforradalom óta eltelt negyedszázadra), másrészt Keleti Márton 1956 drámáját idéző alkotására, melyet ismét megtekinthettünk. Ezekben a napokban számos fórumon esik szó a huszonöt évvel ezelőtti eseményekről, a tragédia okairól, következményeiről és tanulságairól. Rovatunk hasábjain filmekről szoktunk írni, kézenfekvő tehát, ha 1956-ra emlékezve a szokásos kiindulópontot választjuk. Két fontos konklúziót szeretnénk mindenekelőtt megemlíteni. A társadalmi trauma filmművészetünk fejlődését is megbénította. Az ötvenes évek közepén kibontakozott új hullám — melynek többek között a Budapesti tavaszt, a Körhintát, a Hannibál tanár urat, a Szakadékot köszönhettük — az emlékezetes október után megtorpant. Az eszmei zűrzavar a stúdiók életében is maradandóan kártékony nyomokat hagyott; amit nemcsak az 1957-es, 1958-as termés szerény színvonala bizonyít, hanem az általános egyensúlyvesztés is, mely legjelentősebb alkotóink munkásságában is kimutatható. Egyetlen példa: Fábri Zoltán, aki ekkoriban emelkedett a klasszisok közé, a Bolond áprilissal — szerencsére csak átmenetileg — feladta korábbi elveit s eszmeiművészi szempontból egyaránt visszalépett. A másik általános tanulság szerencsére örvendetesebb. A konszolidáció — abban az értelemben, hogy rendezőink igyekeztek szembenézni 1956-tal és felmérni az össznépi és személyes sors robbanásainak erőtereit — meglepően gyorsnak mondható. Nem sokkal a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulását és programjának megfogalmazását követően megszülettek azok a filmek, melyek a művészet nyelvén hirdették a szocializmus elveinek permanenciá- ját, valamint az elkötelezettség és kísérletezés folyamatosságát. Ezek egyike a Tegnap. Mielőtt friss benyomásaimról szólnék, egy nagyon lényeges körülményre hívom fel a figyelmet. Az Éjfélkor című filmből — ez volt az első művészi helyzetjelentés — meg a témakört feldolgozó egyéb alkotásokból természetesen hiányzott az analízis mélysége. Természetesen, írom, s a szót kétszeresen alá kell húznom. Többször hangsúlyoztam már kritikai jegyzeteimben, hogy a filmeseknek elsősorban az őket körülvevő valóságból, vagyis az adott jelenből kell elsősorban meríteniük, vannak azonban olyan nagy horderejű események, ok-okozati összefüggések, melyek „feltérképezéséhez” bizonyos történelmi távlat szükséges. Elvileg — elméletileg — elképzelhető, hogy valamelyik kivételes képességű művész a világ változásaival szinkronban fest hiteles képet a történésekről. Gyakorlatilag persze más a helyzet. Az ellenforradalmat — mely nemcsak néhány ember, hanem az egész ország, sőt a teljes szocialista világrend- szer életében meghatározó szerepet játszott — igaz tükörben láttatni, mindenolda- lúan megeleveníteni lehetetlen volt egyik napról a másikra. Hogy miért fontosak mégis az októberi vihart bemutató filmek? Mindenekelőtt azért, mert közéleti gondokat tártak a néző elé. Ébren tartották az érdeklődést a politika időszerű gondjai iránt. Kísérletet tettek arra, hogy a képek erejével hirdessenek bizonyos igazságokat. Továbbá, s ez sem mellékes misszió, előkészítették az utat a későbbi, minden tekintetben hiteles lenyomatokhoz (utóbbiak közé tartozik a Húsz óra vagy a Tízezer nap). Ami a Tegnapot illeti, megvallom, már csak néhány mozzanatára emlékeztem. Láttam annak idején, de nem gyakorolt rám elementáris hatást. Most ellenőrizhettem önmagamat — méghozzá különleges nézőtárssal együtt. Velem együtt tekintette meg a filmet Horváth Gyula, a munkásmozgalom veteránja. Azért örültem ennek a lehetőségnek (mármint alkalmi szomszédomnak), mert a nyugalmazott belügyminiszterhelyettes volt a „modellje” a Ladányi Ferenc által megszemélyesített figurának. Vagyis a kommunista tisztnek, aki példamutató határozottsággal teljesítette kötelességét a KM