Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-24 / 250. szám
12 Kelet-Magyarország 1981. október 24. Á VOLÁN SC KÖVETKEZIK Budapesten az NYYSSC Nem szabad kikapni — A fővárosiak biztosak a győzelemben — A bíró Németh Lajos Nehéz 90 perc vár ma délután az NYVSSC NB I-es labdarúgó- csapatára. A piros-kékek Budapesten, a Volán SC Czabán Samu téri otthonában lépnek pályára, méghozzá olyan találkozón, amelyen egyszerűen nem szabad kikapniuk! Egy esetleges vereség ugyanis azt jelentené, hogy az utolsó előtti fővárosi gárda két pontra megközelítené a nyíregyházi együttest. És Papp László fial legközelebb — november 7-én — Is Idegenbe mennek, a szintén kiesés ellen harcaié Diósgyőri VTK-hoz. „Nagy csata lesz" Az NYVSSC csapata már péntek reggel elutazott a fővárosba. Délután — a mai mérkőzés időpont jálban — 13,30 órakor Papp László edzést tartott a BVSC Szőnyi utcai stadionjában. Onnan a Megyeri úti stadionba mentek át a játékosok, ahol megtekintették a villanyfényben lejátszott Újpesti Dózsa—Békéscsaba NB I-es találkozót. — A Békéscsabával a 14. fordulóban, november 28-án mérkőzünk — mondta Papp László. — Ezért határoztunk úgy, hogy a játékosokkal közösen megnézzük jövendő ellenfelünket. így mindenki láthatta, mire számíthat majd Békéscsabán. — Persze nekünk most a Volán SC elleni összecsapás mindennél fontosabb. Nagy csata lesz, hiszen a közlekedési gárda feljövőben van, a legutóbbi négy mérkőzésén veretlen maradt. Nyilván ellenünk is mindent megpróbálnak majd a győzelem megszerzéséért. Tudjuk, nem szabad veszítenünk, s ennek megfelelően küzdünk majd a Czabán Samu téri pályán. Legalább egy pontra mindenképpen számítunk ! — Ami az összeállításunkat illeti, sérülések miatt gondjaink vannak. Cséke combhúzód ássál bajlódik, de remélem vállalni tudja a játékot. Lechnernek az Achilles-ina fáj. Fecskú, aki hétfőn az edzésen sérült meg, csütörtökön már edzett. Szerencsére a tüzetes orvosi vizsgálat nem állapított meg súlyos sérülést, így az utánpótlás-válogatott akár pályára is léphet. A várható összeállításunk mindezek fi- gyemelbevételével így alakulhat: Máj er — Pólyák, Szűcs, Szikszai, Cséke — Moldván, Kléninger, vagy Kozma, Lech- ner, vagy Borbély — Kiss M., Czeczeli, Fecskú, vagy Szekrényes. Újság még az NYVSSC- nél, hogy Moldván Miklós változatlanul élvezi Mészöly Kálmán szövetségi kapitány bizalmát, tagja a norvégok ellen készülő keretnek. Vasárnaptól Tatán edzőtáborozik a válogatottal. Nincs már elsöprő lendület? A Volán SC edzőtáborban készült fel az NYVSSC ellen. A fővárosiak a Videoton és a Rába Nyílt túra Edzett vagyok ETO ellen „feltérképezték” a nyíregyházi csapat játék felfogását és annak az ellenszerét gyakorolták az edzőtáborban. — Az NYVSSC-t amelyik a Videoton és a Bába ellen játszott, mi Itthon gólokkal verjük — jelentette ki határozottan Takács Zoltán, a Volán SC vezető edzője. Jó formában vagyunk, a legutóbbi sikerek visszaadták a játékosok önbizalmát is és ez biztató. Ezzel szemben a nyíregyháziaknál már nincs az a tűz, a mindent elsöprő lendület, ami tavaly jellemezte a játékukat. Ügy érzem, két pontot fogunk szerezni és lassan elkerülünk majd a kiesöhelyekről. — Az öszeállltásunkban egy kérdőjel van: Zombori vagy Rőtül legyen-e a bal oldali középpályás. Ezt csak kezdés előtt döntöm el. Tehát így állunk ki: Varga N. — Hámori, Ebedli, Márkus, Krómer — Szeibert, Forintos, Juhász P., Zombori (Kőiül) — Kékesi, Magos. A csere- játékosok: Nagy, Acs, Hatvanger, Sebők, Kürtösi, Kotul, vagy Zombori. A Volán SC eddigi eredményei: Haladás VSE 0:3 (idegenben), Debrecen 0:0 (otthon), FTC 0:1 (i), Újpesti Dózsa 1:3 (o), Pécsi MSC 2:4 (1), Videoton 1:1 (o). Honvéd 1:1 (i), Rába ETO 2:0 (o), Ózd 2:2 (1). A gólszerzők: Magos 3, Szeibert 2, Juhász P., Sebők, Hámori, Zombori, Kékesi 1—1. A mérkőzést Németh Lajos vezeti. ö az Idén mutatkozott be bíróként az NB I-ben. Egyébként élvonalbeli labdarúgó volt, a Békéscsaba színeiben játszott, előtte pedig a Honvédban. Két segítője: Horvátb Lajos és Kovács László. Kiss Sándor mesterhármasa Újpesti Dózsa—Békéscsaba 4:0 (1:0). Megyeri út, 4000 néző, v.: Szávó. Gólszerzők: Birkás, Kiss S. 3. A Volán SC—NYVSSC találkozó mellett ma még négy mérkőzésre kerül sor: Vasas—Debrecen, ZTE—Pécsi MSC, Haladás VSE-tFTC, Rába ETO—Diósgyőr. A bajnokság állása a következő : I. Ü. Dózsa 11 5 4 2 19-10 14 2. Honvéd 10 5 3 2 18-13 13 3. Tatabánya 10 5 3 2 23-19 13 4. Csepel 10 4 5 1 9- 8 13 5. Haladás 10 5 2 3 17-12 12 6. Videoton 10 5 2 3 17-14 12 7. FTC 10 5 1 4 25-17 11 8. Rába ETO 10 5 1 4 26-22 11 9. Vasas 10 3 5 2 19-15 11 10. PMSC 10 5 1 4 16-14 11 11. NYVSSC 10 4 3 3 10-10 11 12. Debrecen 10 3 3 4 16-17 9 13. B.-csaba 11 3 3 5 14-19 9 14. ózd 10 3 2 5 19-18 8 15. ZTE 10 2 4 4 8-16 8 16. DVTK 10 2 3 5 12-18 7 17. Volán SC 10 1 5 4 10-16 7 18. SZEOL AK 10 1 — 9 7-27 S A Tatabánya—Ózd, a SZEOL AK—Bp. Honvéd és a Videoton— Csepel mérkőzéseket holnap, vasárnap játsszák. B. D. FOCI — AJÁNDÉKBA. A gyügyei Almáskert Termelőszövetkezet jó 'kapcsolatot tart a cégénydányádi általános iskolával. A tsz segítette az űj iskola építését, s azóta is meglepi mindig valamivel a sportot kedvelő gyerekeket. A diákok pedig segítik az őszi betakarítást, legutóbb például almaszüreten vettek részt. Munkájukért a termelőszövetkezet focilabdával lepte meg a gyerekeket, amit Goes János tsz-elnök adott át a labdarúgást szerető cégénydányádi iskolásoknak. (Molnár Károly felv.) Tömegsport Munkahelyi olimpia Az Edzett vagyok tömegsportmozgalom idei utolsó megyei próbájára vasárnap kerül sor — Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ezúttal a nyílt túra követelményeit teljesíthetik a résztvevők, a zempléni hegyekben. A túra résztvevőinek 9,00 órakor kell gyülekezniük a tarcali vasútállomáson. A rendezők éppen ezért vonatközlekedést ajánlanak: 8,05 órakor indul a személyvonat a nyíregyházi vasútállomásról. A fehérgyarmati városi-járási sportfelügyelőség és a labdarúgó- szövetség a munkahelyi olimpiai sportmozgalom rendezvényeinek növelésére kispályás labdarúgóbajnokságot írt ki. A tavaszi—őszi rendszerben 13 gyarmati üzem csapata játszott rendszeresen. A győzelmet a ZÖLDÉRT szerezte meg, egy ponttal a veretlen Állami Gazdaság előtt. Persze nem az eredményen, hanem a rendszeres testedzésen volt a hangsúly. A bajnokság végeredménye: 1. ZÖLDÉRT 24 22 1 1 105- 44 45 2. Állami G. 24 20 4 — 97- 31 44 3. Tsz 24 17 — 7 97- 50 34 4. Ruh. Szöv. 24 15 3 6 87- 49 33 5. Közalk. 24 13 3 8 89- 60 29 6. Téglagy. 24 11 1 12 76-111 23 7. Volán 24 9 3 12 92-110 21 8. Epszöv. 24 6 7 11 66- 77 19 9. SERKÖV 24 7 3 14 60- 76 17 10. Vízgazd. 24 5 5 14 44- 74 15 11. ÁFÉSZ 24 5 4 15 30- 82 14 12. Költ. Ü. 24 3 3 18 32- 68 9 13. Szavicsav 24 3 3 18 51- 94 9 Kilenc egyesület indul Ma kezdődik a váltó- bajnokság Ma délután 13,00 órakor kezdődik Nyíregyházán, a városi stadionban az 1981. évi országos vasutas váltóbajnokság. Az atlétikai rendezvényen kilenc egyesület váltói indulnak, s küzdenek a helyezésekért. A házigazda NYVSSC mellett nevezte atlétáit a Debreceni MVSC, a Miskolci VSC, a Haladás VSE, a Budapesti Törekvés SE, a Pécsi VSK, a Ceglédi VSE, a Szegedi VSE és a Békéscsabai MÁV is. A vasutas váltóbajnokságon a nyíregyháziak az esélyesebbek a pontverseny megnyerésére, hiszen ók az idei magyar bajnokságon maguk mögé utasították a teljes mezőnyt. A mai és a holnapi viadalon is teljes létszámmal, a válogatottjaival együtt vesz részt az NYVSSC. A házigazdáknak a szombat- helyiek, a debreceniek és a miskolciak a nagy ellenfeleik, s ugyancsak színvonalas verseny várható az első helyért. A vasutas váltóbajnokság vasárnap 9,00 órakor folytatódik. RITMIKUS SPORTGIMNASZTI- KA. Megkezdődött Münchenben a ritmikus sportgimnasztikai vl- lágbajnokság küzdelemsorozata. A várakozásnak megfelelően a szovjet Kutkajtye kezdett jól, de aztán kénytelen volt átadni a ve- zetést. A bolgár lányok ugyanis remek gyakorlatokkal rukkoltak ki és átvették az első helyet, sőt a másodikat és a harmadikat is. Holtversenyben Ralenkova és Ra- jeva áll az élen, őket Ignatova követi. Pontszámúk: Ralenkova és Rajeva 19,60—19,60, Ignatova 19,45. A magyar versenyzők helyezéséről nem kaptunk jelentést. Képünkön az egyik bolgár kislány, Anelia Ralenkova, aki sok-sok tapsot kapott a nézőktől és az egyik legmagasabb pontszámot a zsűritől. (Kélet-Magyarország telefotó) Asztalitenisz Tizekbajnokság A megyei asztalitenisz-szövetség vasárnap rendezi meg Nyíregyházán a serdülök fiú és leány Tizek-bajnokságát. Az utánpótlás legjobbjainak viadalára az 1-es számú gyakorló általános iskola tornatermében kerül sor, az Ung- vár sétány 12. szám alatt. A bajnoki érmekért ajaki, nagykállói és nyírbátori asztaliteniszezők mérkőznek. A megyei serdülők Tizek - bajnokság résztvevői, lányok: Nagy Zsuzsa, Győrfi Beáta (Nyírbátori BSC), Kovács Angéla (Ajaki Tsz SE), Kovács Katalin (Nagykállói SE}, Tóth Noémi, Koós Gabriella, Spáncz Ildikó, Kovács Anikó, Antal Andrea, Acs Eszter (Nyíregyházi Vízügyi- Medosz SE). Fiúk: Horváth Ákos, Pályi Elemér (Nyírbátori BSC), Monostori Csaba (Ajaki Tsz SE), Vajda László, Vajda Tamás (Nagykállói SE), Kékesi István, Király Csaba, Némfeth Tamás, Kas- tura Sándor, Sallai László (Nyíregyházi Vízügyi-Medosz SE). y K»le«Ifegymdg Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem önünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 RÁDIÓ 1981. október 24., szombat KOSSUTH RADIO Kb. 8,20: Mai kulturális'programok. — 8,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: 4x4 játék. — 10,10: Üvegpalota a viharban. — 10,40: Pataky Kálmán operaf el vételeiből. — 11,11: A felvilágosodás kora. I. rész. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Emmy Loose és Murray Dickie operettfelvételeiből. — 13,00: Örömök kertjében. — 14,05: A ml nemzedékünk. Jegyzet. — 14,15: Magyari Imre népi zenekara játszik. — 14,30: Szerkezet és gazdasági cél. — 15,05: UJ Zenei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A zeneirodalom remekműveiből. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 18,45: Sportkrónika, — 18,55: Pepita. Rádiószatira. — 19,43: Színes népi muzsika. — 20,37: Flotow: Márta. Négyfelvonásos vígopera. — 23,10: Telemann-művek. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Vlrágénekek. Harangozó Teréz énekel. — 8,20: Tfz perc külpolitika. — 8,38: Haj. Részletek MacDermot zenés játékából. — 9,15: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9,30: Uj pódium — Budapest, ahogy nem ismerik. — 10,33: Többet észszel. .. — 11,40: Fiataloknak! — 12,33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,30: A gyermekeknek írta Bartók Béla. — 14,00: Peter Tosh felvételeiből. — 14,35: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15,15: Köztünk maradjon. — 15,28: Orvosi tanácsok. — 15,33: Aranykoporsó. II/2. rész. — 16,35: Pophullám. — 18,00: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. — 19,28: Gilbert Bécaud és együttese az Erkel Színházban. — 20,38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 21,35: Magnóról, magnóra. — 22,20: Zenés játékokból. —23,10: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,30: Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. 9,00: Hétvégi teríték, zenével. — 9,10: ön kérdez, a hajdúsági és a szabolcsi tűzoltók válaszolnak hallgatóink levél- és telefonkérdéseire. Ri- oorter: Ágoston István, Tarna- völgyi György. — 9,40: Észak- tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelözetes. (VASÁRNAP) 8,30: Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: Délelőtti barangolások. Nézzük meg együtt. Antal István műsora. — Slágerlista. Hallgatóink levelei alapján összeállította: Haskó József — Thália Nyíregyházán. Riporter: Gönczi Mária. — utcák, terek, emléktáblák. — 9,57—10,00: Műsorelözetes. MAGYAR TV 8,10: Tévétorna (sz). — 8,15: Iskolatévé. — 8,55: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 9,15: Európa öröme (sz). — 10,20: Reklám. — 10,25: Az Onedin család. XIII/3. rész (sz). — 11,15: Az ember zenéje. — 12,10: A fele sem igaz! — 14,10: Pulzus (sz). — 14,55: Reklám. — 15,00: Hírek. — 15,05: MAFILM- magazin. — 15,20: Hagyomány- őrzők IV/1. rész (sz). — 15,50: Slágerhírlap (sz). — 16,45: Reklám. — 16,50: Kamaszkor körül. V/l. rész: Hazudik? — 17,30: Háztartás (sz). — 18,30: Parabola (sz). — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna (sz). — 19,15: Esti mese (sz). — 19,30: Tv- híradó (sz). — 20,00: Vers — mindenkinek (sz). — . 20,05: Bohócok, artisták, akrobaták és társaik. Francia filmsorozat. VI/2. rész (sz). — 20,30: Menő manó (sz). — 20,35: Humor Harold. — 21,00: Peter Gilmore énekel (sz). — 21,15: Menő manó (sz). — 21,20: Petrocelli Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat (sz). — 22,10: Manuel de Falla: Pedro mester bábszínháza. Bábopera (sz). — 22,35: Tv-hlradó 3. (sz). — 22,45: Thyl Ulenspiegel. V/3. rész (sz). 2. MOSOK 15,05: A Mézga család különös kalandjai. Magyar rajzfilmsorozat. XIII/8. rész (sz). — 15,30: Unokáink sem fogják látni. 5—6. rész (sz). — 15,55: Székesfehérvári Volán—Feenst- ra Flyers (holland) jégkorong BEK-mérkőzés. — 18,20: A faj fennmaradásának érdekében. Csehszlovák rövidfilm (sz). — 18,35: Magyar tudósok. — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Vers — mindenkinek (sz). — 20,05: A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1981-ben végzett szi- nészhallgatóinak vizsgaelőadása, felvételről (sz). — 20,55: Tv-híradó 2. (sz). — 21,15: Ritmikus sportgimnasztika világbajnokság (sz). — 22,15: Heté- rák párbeszédei (sz). SZOVJET TV 17,15: Énekkarok műsora. — 18,00: Ulanova világa (Tv-film I. , II.) — 21,00: Hírek. - 21,05: Külföldi esztrádmüsor. — Utána: hírek. — 21,35: A hét eseményei. — 21,55: Szokványos hónap. — Tv-film II. rész. ROMAN TV 10,05: Cadie — film (ism.) — II, 45: Nyelvművelés. — 13,00: Kulturális mozaik. — 18,35: A hét politikai eseményei. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv-hiradó. — 19,30: Kortársaim. — 20,00: Tv-enciklopé- dia. — 20,45: Tv a csönd — amerikai játékfilm (2. rész). — 21,35: Szórakoztató történetek. — 22,15: Tv-híradó. — 22,30: Esti mese. MOZIMŰSOR: Nyíregyháza Krúdy: MEPHISTO I—H. (m.—NSZK). Előadás kezdete: 16 és 19 óra! Nyíregyháza Béke: I, MINT IKARUS (14 év! / fr.) Előadás kezdete: 15,30 17,45 és 20 óra! Nyíregyháza Móricz: PIEDO- NE AFRIKÁBAN (Ol.-NSZK) Mátészalka Béke: CSATÄR A PÁCBAN (14 év, fr.) Klsvárda Béke: SERIFF AZ ÉGBŐL (ol.) Fehérgyarmat: MUPPET SHOW (ang.) RENDÖRÖK HÁBORÚJA (16 év!, fr.) Nyírbátor: KÖMA (16 év!, am.) Vásárosnamény: IRÁNY: BELGRAD due.) 24., szombat 19,00: CSONGOR ÉS TÜNDE JÁSZAI-bérlet. (1609) Hét végi műsor SZOMBAT Atlétika: országos vasutas váltóbajnokság a nyíregyházi városi stadionban, 13,00 órától. Röplabda, NB II: Nyírbátori BSC—Debreceni Kinizsi, férfimérkőzés a nyírbátori gimnázium tornatermében, 17,00 órától. Labdarúgás, NB I: Volán SC— NYVSSC, Czabán Samu tér, 13,30 óra, v.: Németh L. (Horváth, Kovács). Előtte Volán SC— NYVSSC, NB I-es ifjúsági mérkőzés, 11,30 órától, v.: Tátrai., VASÁRNAP Asztalitenisz: megyei serdülő Tizek-bajnokság Nyíregyházán, a jósavárosi 1-es gyakorlóiskolában, 8,30 órától. Atlétika: országos vasutas váltóbajnokság a nyíregyházi városi stadionban, 9,00 órától. Röplabda, NB II: NYVSSC— Bp. VOR SK, női mérkőzés a nyíregyházi városi stadion játékcsarnokában, 11,30 órától. Utána, 14,00 órától NYVSSC—He- jőcsaba, férfimérkőzés. Tiszavas- vári Lombik—Mezőkövesd, női mérkőzés a tiszavasvári gimnázium tornatermében, 10,00 órától. Természetjárás: Környezetvédelmi túra a sóstói erdőben, gyülekezés az erdei tornapályán, «,00 órakor. Tollaslabda: országos páros verseny Nyíregyházán, az ipari szakközépiskola Korányi utcai tornacsarnokában, 8,30 órától. Tömegsport: Edzett vagyok nyílt túra a borsodi hegyekben. Gyülekezés 9,00 órakor a tarcali vasútállomáson. A KISZ Nyíregyházi városi Bizottságának asztalitenisz-versenye a vízügyi szakközépiskola Vasvári utcai tornatermében, 7,45 órától. Labdarúgás, NB II: Asztalos János SE—Szolnoki MÁV MTE, Nyírtelek, ASE-pálya, 13,30 óra, v.: Kurmai (Kálmán, Veres). Területi bajnokság (kezdési idő 13,30 óra): Rakamaz—Hajdúszoboszló, v.: Inges (Tamasko- vics, Navraczki). Nagyhalász— Mándok, v.: Maróthy (Németh L., Ambrus). Csenger—Karcag, v.: Nagy J. (Adorján, Nagy S.). Jászkisér—Kisvárda, v.: Daróczi. Megyei bajnokság (kezdési idő 13,30 óra) : Nyh. Volán-Dózsa— Nyírmada, Zalka Máté utcai stadion, v.: Berencsi (Szegedi, Deák). Fehérgyarmat—Tyúkod, v.: Nagy J. (Pusztai, Alföldi). Má- riapócsi Rákóczi Tsz (Kisléta) — Nyh. SZÁÉV-MEZÖGÉP SE, v. : Kői (Király G., Mónus). Vásárosnamény—Baktalórántháza, v.: Dávid (Ajler, Németh M.). Ke- mecse—Nagykálló, v.: Szakács (Gáli Z., Losonczi). Tiszalök— Nyírbátor, v.: Erdélyi (Mező, Dankó). Nagyecsed—Záhony, Nyírbátorban, v.: Hekman (Bárdi, Veres T.). Mátészalka—Ib- rány, v.: Balogh (Kelemen, Bal- kányi). Tuzsér—Ópályi, v.: Virág (Tiba, Takács). NB-s serdülő- és ifjúsági mérkőzés: NYVSSC—Diósgyőri VTK, Erkel Ferenc utcai pálya, 10,00 és 11,30 óra, v.: Deák és Kozsla. FILM