Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-24 / 250. szám
1981. október 24. Kelet-Magyarország 9 Klubtalálkozó Fehérgyarmaton HÍREK ■ KeletMagyarország KÉPEK IFJÚSÁGI KLUBOK városi találkozója lesz október 24-én, szombaton délután Fehérgyarmaton. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeinek Karinthy-mű- sora is szórakoztatja a vendégeket, s fellépnek a debreceni „Ketten Színház” művészei is. A játékos klubvetélkedőt a Zalka Máté Gimnázium ifjúsági klubja vezeti, majd este a záhonyi Monitor diszkó stúdió szórakoztatja a vendégeket. Kulturális nap Szamosújlakon Műsoros rendezvényre hívja Szamosújlakra az érdeklődőket vásárnapra a fehér- gyarmati városi-járási művelődési központ és a szamos- újlaki művelődési ház. A műsoros napot filmvetítéssel kezdik a gyerekeknek. Délelőtt nyitják meg László Gyula fotókiállítását. Fél négytől öntevékeny művészeti együttesek szórakoztatják az újlakiakat. Fellép a fehérgyarmati művelődési központ vegyes kara, a tiszakó- ródi férfikar, a fehérgyarmati művelődési központ citera- zenekara, a kömörői népdalkor. — Bemutatkoznak a kömörői általános iskola kisdobos-úttörő zenészei, illetve táncosai is. Az IFJÚSÁGI HAZBAN tartotta ifjúsági parlamentjét az Ipari Szerelvény és Gépgyár mátészalkai gyára. Az ifjúsági parlament ülésén részt vettek a város pártós KISZ-vezetői is. A több mint négyszáz résztvevő képviseletében tizenhatan szólaltak fel és kaptak választ a városi és üzemi vezetőktől kérdéseikre. A KISZ MÁTÉSZALKA VÁROSI-JÁRÁSI BIZOTTSÁGA propagandista konferenciát rendezett október 23- án Mátészalkán az MSZMP- székház nagytermében. A propagandamunka időszerű kérdéseiről Tinay Gyula, az MSZMP városi-járási bizottságának titkára tartott előadást, majd az 1981—82-es politikai képzési év feladatairól hangzott el tájékoztató. A program végén módszertani bemutatókra, foglalkozásokra került sor. Fogadónap. Nyíregyházán Kő- rössy Kálmán, a városi tanács vb-titkára október 26-án, hétfőn délelőtt 8-tól 11 óráig fogadóórát tart hivatali helyiségében. Arany oklevél a kollégiumnak A KISZ KB, valamint a Művelődési Minisztérium által a szakmunkásképző intézetek között meghirdetett versenyben elért eredményei alapján arany oklevelet kapott Tiszavasvá- riban a 115-ös számú ipari szakmunkásképző intézet fiúkollégiuma. Az átadási ünnepséget október 20-án tartották. A fiatalok a korábbi két bronz, majd két ezüst fokozat elnyerése után vehették át az 5 ezer forint jutalommal járó arany oklevelet. A kitüntetést Szentpéte- ri Zoltán, a megyei művelődésügyi osztály középiskolai csoport vezetője adta át Papp Lászlónak, a diáktanács titkárának. Az ünnepségen részt vett a KISZ járási bizottságának titkára, Halmágyi János, aki elismeréssel szólt a . nagyszerű eredményről. A kitüntetést megelőzően az intézet a napokban vette át a KISZ megyei bizottsága, a Magyar Vörös- kereszt megyei vezetősége, a megyei tanács művelődésügyi és egészségügyi osztálya által meghirdetett Tiszta iskola, egészséges ifjúság mozgalom követelményeinek teljesítéséért járó Tiszta iskola címet is. Tv-ajánlatunlc A lottó nyerőszámai: 3, 4, 53, 68 Változik a 8-as autóbusz menetrendje A Volán 5-ös számú Vállalata értesíti az utazóközönséget, hogy október 25-től a 8-as autóbusz vonalán — munkaszüneti napokra vonatkozóan — menetrendváltozás lesz. Az új menetrend szerint a 8-as autóbuszok A fehérgyarmati fiatalok a művelődési központban emlékeztek meg az ENSZ szolidaritási akciója keretében a békemozgalom időszerű feladatairól. Ugyanitt a KISZ- fiatalokból álló Cerberus együttes (képűnkön) mai dalokat énekelt. A ROKKANTAK ÉVE alkalmából rendeztek műsoros estet október 21-én a tiszavasvári művelődési házban. A rendezvény teljes bevételét a község rokkantainak megsegítésére ajánlották fel. A vámosok napja HUMOR HAROLD — Amerikai burleszk-összeál- litás OKTÓBER 24. — SZOMBAT — 20,35 h. A VESZÉLYEZTETETT KÖRÜLMÉNYEK között élő gyerekek segélyezésére 40 ezer forintot használnak fel évente a nagyszekeresi tanács közigazgatási területén. Idén ősszel negyvenen ruhasegélyt, 34-en tanszersegélyt kaptak, s 7 gyereknek ingyenes- napköziotthonos étkezést biztosítanak. munkaszüneti napokon 7 óráig változatlan menetrend szerint; 7 órától 20 óráig 15 percenként; 20 órától 22 óra 20 perctől pedig 20 percenként közlekednek. Az első és utolsó járat időpontja nem változik. Csütörtök a vámosok nagy napja volt, míg a kábítószer-csempészek „csütörtököt mondtak”. A montreali kikötőben a kanadai királyi csendőrség két tonna hasist kobozott el. A 30 millió kanadai dollár értékű zsákmány Libanonból eredt. A pakisztáni Beludzsisztánban a vámőrség egy kamionban két és fél tonna ópiumot talált. A zsákmány értéke mintegy hatmillió amerikai dollár. Ugyanaznap Karachiban felgöngyölítettek egy nemzetközi kábítószercsempész bandát és hét tagját, köztük egy svájci állampolgárt, őrizetbe vettek. PÉNZTÁRCÁT TALÁLT egy vásárló tegnap, október 23-án 11 óra körül az Arany János utcában, a lottózó és az iparcikk kölcsönző bolt között lévő zöldséges üzletben. A pénzt, igazolt tulajdonosa, a boltban átveheti. JORGE BORROTO NOR- DELO, a kubai földművelés- ügyi minisztérium gyümölcstermesztési főosztályának vezető munkatársa október 21-e óta a Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola vendége, ahol a gyümölcstermesztés gépesítésével kapcsolatos tudományos programot egyeztetett. Itt- tartózkodása során felkereste a kemecsei, a balkányi és a mátészalkai állami gazdaságot, valamint a nyíregyházi almatárolót. Megszépült a kömörői kultúr- ház, ahol a moziüzemi vállalat rendszeresen tart filmvetítéseket is. Kicserélték a favázas székeket, s új függöny került a terembe. A SZABOLCS-SZATMÁ- RI ÁFÉSZEK gépkocsivezetőinek október 11-én Fehérgyarmaton rendezték meg a megyei versenyét. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló versenyen az első helyet Szilágyi Bálint, a Nyírbátori Áfész gépkocsivezetője szerezte meg. Bővítették a közvilágítási lámpahelyek számát Penyigén. Nyolcezer forint felhasználásával megoldódott az autóbuszváró környékének megvilágítása Is. DANTE-ILLUSZTRÁCIÓK. A fehérgyarmati művelődési központban október 23-án, fél 4-kor nyílik Máger Ágnes festőművész kiállítása, melyen Dante: Isteni színjátékához készített illusztrációk szerepelnek. A tárlatot november 10-ig tekinthetik meg az érdeklődök. A jelentős jövedelmet hozó sóderkitermelést már két kotrógép és két nagy teljesítményű szállítógép segíti Milotán. Új iskola Balkányban Elkészült a Hajdúváz szerkezetű új, nyolc tantermes általános iskola Balkányban. Építését ez év májusában kezdte cl a tervező és kivitelező Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat. A 9 millió 800 ezer forint beruházással, öt hónap alatt elkészült iskola ünnepélyes átadása november 6-án lesz. „A természet három országa" Habár az Alföldön élünk, az északi hegyvidék természeti ' világa igazán nem áll távol tőlünk, bizonyítják ezt a kirándulók ezrei, akik ott, töltik szabad idejüket. Ezért nem érdektelen az állandq kiállítás, mely a miskolci Herman Ottó Múzeum Avas aljában meghúzódó Papszer 1. alatti termeiben tekinthető meg. Észak-Magyarországról gyűjtött állatok, növények, ásványok szépen reprezentálják leromló környezetünkben meg fellelhető természeti értékeket. A kiállítás bemutatja a flóra és a fauna legjellemzőbb elemeit, és azokat a földtörténeti emlékek, ősmaradványok környezetébe helyezve láttatja meg az örök változást. Akiket viszont a „szépkövek”, azaz az ásványok érdekelnek, azok is kigyönyörködhetik magukat egy-egy szép példányban. (deák) Árvíz — 1358 ember halála Kína legnépesebb tartományában, Szecsuánban a nyári árvizek 1358 emberéletet követeltek és több mint 1,7 milliárd dolláros anyagi kárt okoztak. Erről számolt be pénteki számában a szecsu- áni tartományi napilap. Az áradások nyomán 1,1 millió ember vált hajléktalanná és 14 500-an sebesültek meg. Orvosi ügyelet Nyíregyházán a felnőtt és gyermek betegek ellátására hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a városi rendelőintézetben — Vöröshadsereg útja 14., telefon; 11-000 — tartanak ügyeletet. Szombaton 15 órától — vasárnap egész napon át — hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi ügyelet. Fogászati ellátás vasárnap a városi rendelőintézetben, 8—12 óra között van. Az injekciókat felnőtteknek és gyerekeknek — ugyanebben az időben — a Vöröshadsereg útja 16., valamint- a Korányi köz 2. szám alatti rendelőben adják be. ★ Állatorvosi ügyelet. Ezen a hét végén dr. Marosi József — Nyíregyháza, Derkovics utca 1., telefon 17-203 — tart ügyeletet. A Fáklya októberi számaiból A folyóirat 19. száma belső vezércikkben köszönti az Szovjetunió Uj alkotmánya megszületésének negyedik évfordulóját. Folytatja nemrég kezdett sorozatát a lap: ebben az USA biztonságot veszélyeztető szerepéről és a haladást minden eszközzel gátoló tevékenységéről esik szó. Egy szovjet „kitalálóművésszel” ismerkedünk meg, aki olvas a ki nem mondott gondolatokban, a sportrovat pedig szovjet vitorlázó repülőket mutat be. A Fáklya 20. számának mind a szovjet belpolitikai anyagai, mind a szovjet—magyar baráti kapcsolatok fejlődéséről szóló riportjai, mind a világpolitikai he.lyzet forrpontjait figyelmesen követő kommentárjai, illetve publicisztikái érdemesek az olvasó érdeklődésére. A Lvovban gyártott autóbuszok — a LAZ-márka — történetéből a hatvanadik esztendejéhez közelítő gyártási ágazat egész története Is kiolvasható. A színes riport átfogóan mutatja be a Ívovi törekvéseket. Tematikus írások figyelnek a kisiskolások életkori sajátosságaira és a 18—20 évesek szórakozási igényeire; a zafír, mint a gyémánt ve- télytársa mutatkozik be színes, képes oldalpáron; a szovjet porcelán érdekességeiről olvasható cikk — és a hozzá tartozó színes képek — szórakoztatják az ez iránt érdeklődőket. Lvov testvérvárosa Pécs: a magyarországi riportot fényképek kísérik. Dosz- tojevszkij-évben vagyunk: február 9-én volt halálának 100., s most november ll-én lesz születésének 160. évfordulója. A lap összeállításban beszél a halhatatlan szellemű művészetről és bemutatja az iró egykori házát, amely most múzeum. Az egyéb anyagok sorában rejtvénnyel, orosz olvasmánnyal zárul többek között a két lapszám. Harmincezer forinttal segíti a SÁR NÉLKÜL az ABC-be. BeJánkmajtisi Nagyközségi Közös fejezték a térbetonozást a tu- Tanács a kisnaményi vlzműtársu- nyogmatolcsi 39-es számú ABC lást. előtt. BEFEJEZTÉK AZ ORVOSI rendelő és lakás felújítását. Nábrá- don. Az átalakítás után a váróhelyiség lényegesen nagyobb lett. A közel 300 ezer forint értékű munkát a helyi tsz végezte. belvízelvezető árkokat építettek az idén másfél millió forintért Tiszabercelen és társközségében, Paszabon. Fiataloknak. A nagyszekeresi tanács 16 ezer forintot utalt át a közigazgatási területén működő KISZ-szervezeteknek. Pókháló jazz-rock koncertet rendeznek október 24-én, szombaton 18 órától a Nyíregyháza, borbányai művelődési házban. Október 24., szombat KRÓNIKA SALAMON NAPJA A Nap kél 6 óra 16 perckor, nyugszik 16 óra 40 i[ perckor. A Hold kél 2 óra 17 perckor, nyugszik 15 óra 47 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. október 24-én született I Arlón, és 43 éves korában, § 1944-ben a dachaui koncentrációs táborban pusztult el j Golub Rudolf bányamunkás, a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. Fiatal korától bányászként dolgozott, s a jobb munka- és kereseti lehetőség reményében 1923-ban családjával az észak-franciaországi bányavidéken, Dechy községben telepedett le. Az itt dolgozó magyar bányászok szervezésében hamarosan vezető szerepet töltött be. Már 1924-ben belépett a Francia Kommunista Pártba, ő is részt vett az FKP magyar szekciójának megalapításában és egy ideig kerületi I titkár is volt. Haladó politi- I kai magatartásáért 1932 januárjában kiutasították Franciaországból; ekkor a Szovjetunióban, Nyugat-Szi- I bériában telepedett le, s szintén bányászként sztahanovista kitüntetést szerzett. Tagja volt az SZKP-nak is. Miután, 1938-ban hazatelepült Tatabányára, megszervezte — többek közreműködésével — a bányászbizottságot, majd a bányászok egységes antifasiszta ellenállási akcióját. 1944. október 30-án tartóztatták le; előbb a komáromi Csillag-erődbe, majd a dachaui koncentrációs táborba került, ahonnan többé nem tért vissza. Időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Elszórtan kisebb eső, zápor. Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő északnyu- gáti, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 10 fok körül. Megér egy mosolyt Elemér gyorsan vezeti a motorkerékpárt és egy fenyőfának ütközik. Amikor hazatér, kijelenti: — Csak mondja még nekem valaki, hogy a fenyő puhafa! * — Nem értem, nektek asszonyoknak miért kell annyi pénz! — veszekszik Jaroslaw úr a felseségével. — Nem isztok, keveset dohányoztok, nők után nem jártok... * — Találtak valamilyen ujjlenyomatokat? — kérdezte a nyomozó egy betörés utáni helyszíni vizsgálaton. — Nem találtunk... Amihez a krapek hozzáért, azt mind el is vitte! Hírügyeletes: TÖTH ÁRPÁD Telefon: 11-277