Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-23 / 249. szám
4' Kelet-Magyarország 1981. október 23. K özismert tény: legfőbb tőkés gazdasági partnerünk a Német Szövetségi Köztársaság. Az sem vitás, hogy az NSZK egyben Nyugat-Európának politikailag egyik legfontosabb állama. Minden amellett szól tehát, hogy jó kapcsolatot tartsunk vele, s — miután ez a kívánság kölcsönös — a két ország viszonya az elmúlt időben kedvezően alakult. Erre a kapcsolatra annál is inkább ügyelünk, mert a nemzetközi körülmények romlanak, ha tehát egy szocialista és egy kapitalista állam tartja, erősíti az összekötő szálakat, ennek ma tokozott jelentősége van. Magyar szemmel nézve a két ország kapcsolataiban elsőrendű helye és szerepe van a gazdaságnak. E tekintetben jó mérleget, dinamikus fejlődést mutatnak az utóbbi esztendők: tavalyi árucsere-forgalmunk már túlhaladta a négymilliárd márkát. De nézzünk az önmagában sem kis szám mögé. Behozatalunk az NSZK-ból kétharmadrészt anyag- és félkész gyártmány, s ez természetes, hiszen iparilag igen fejlett partnerről van szó. De a gazdag fogyasztásicikk- és mezőgazdasági kivitel mellett — ők is csaknem felerészt anyagot és félgyártmányokat, tehát ipari termékeket vásárolnak tőlünk. Ez pedig elsősorban a több mint négyszáz kooperációs megállapodásnak köszönhető, amelyet magyar vállalatok kötöttek NSZK-beli cégekkel közös gyártásra-értékesítésre. Két esztendővel ezelőtt Schmidt kancellár, ittjárta- kor elismeréssel szólt a magyar külkereskedők és «vállalatok rugalmasságáról. Tegyük hozzá, hogy erre az erényre a jövőben az eddiginél is nagyobb szükségünk lesz. Igaz, iparkodnak a nyugatnémet gyárak, üzemek is — különösen a kis és közép- vállalatok törekszenek közös termelésre, értékesítésre. Ne feledkezzünk meg más területekről, a tudományról és a kultúráról sem, hiszen a német nyelvterülettel évszázadosak a szellemi kapcsolataink. A két kormány nemrégiben egy kulturális vegyes bizottságot alakított, amely e területen van hivatva összehangolni, ösztönözni az együttműködést. Miközben az érdeklődő magyarok színpadon, könyvekben, folyóiratokban ismerkedhetnek a nyugatnémet irodalom legjobb alkotásaival, az NSZK közönsége egyebek között a meg-megismétlődő magyar napokon láthatja művészeinket, hallgathatja zenekarainkat. Legutóbb például Duisburgban rendeztünk közösen Bartók-ünnepséget, amelyet Pozsgay Imre művelődési miniszter nyitott meg. Mindennek azonban a politika ad hátteret. Ismételjük meg az előbbi tételt: milyen hatással lehet az általános nemzetközi helyzet romlása a magyar—NSZK viszonyra? Mi készek vagyunk minden lehetőt megtenni az enyhülés megőrzéséért, noha ez korántsem könnyű. Súlyosodnak a problémák, a kelet—nyugati vitákban vannak kérdések, amelyeket nyilvánvalóan másképpen ítél meg egy NATO-ország, mint a Varsói Szerződés egyik tagja, érthető tehát, ha több területen ellentétesek a nézeteink az NSZK-val is. Bizonyos alapvető közös érdekeltségünk azonban nem változott. Két esztendővel ezelőtt, amikor Kádár János viszontlátogatá- son fogadta a kancellárt, pohárköszöntőjében ezt mondta: „A békés egymás mellett élés politikájának nincs észszerű alternatívája.” Helmut Schmidt válaszbeszédében hasonlóan fogalmazott: „A fegyverzetellenőrzés és -korlátozás politikája a fegyverkezési hajsza egyetlen alternatívája.” E mondatokból és az azóta elhangzottakból bát ran levonhatjuk a következtetést, hogy mind Magyarország, mind az NSZK el akarja kerülni a nemzetközi helyzet éleződését, kívánja az enyhülést, mégha egy s más vonatkozásban eltérően is értékelik ezt a fogalmat. sszegezve: Magyarország és az NSZK politikai kapcsolatai változatlanul rendezettek, korrektek. Négy esztendje, Kádár János bonni látogatása óta ismétlődnek a különböző magas szintű eszmecserék. A kancellár említett, 1979-es budapesti tartózkodása óta miniszteri találkozókon ta nulmányozták a különböző szakterületeket, s hadd emlékeztessünk Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának jó kapcsolataira a Német Szak- szervezeti Szövetség vezetőivel, Púja Frigyes külügyminiszter tavalyi, bonni látó gatására, s három nyugatnémet miniszter idei tanácskozásaira fővárosunkban. E kapcsolatrendszer jelentős eseménye lesz miniszterelnökünk, Lázár György közeljövőben esedékes, hivatalos NSZK-beli látogatása is. A magas szintű látogatások sora tehát folytatódik. Ma gyarország nemzeti érdekeit szolgálja kapcsolataink fejlesztésével, egyben ily módon is hozzájárul az enyhülés megőrzéséhez, a különböző társadalmi rendszerű államok együttélésének erősítéséhez, megóvásához. HOLNAPTÓL RENDSZÁMMAL, FORGALMI ENGEDÉLLYEL, RÉSZLETRE IS VÁSÁROLHAT MOTORKERÉKPÁRT A BÜZA TÉRI ÁRUHÁZBAN AJÁNLATUNK: MZ 125-ös STANDARD motorkerékpár 12 200 Ft MZ 125/1-es LUXUS motorkerékpár 12 900 Ft JÁWA 350-es CZETKA 2-es motorkerékpár 18 900 Ft ÜJ RÉSZLETFIZETÉSI FELTÉTELEK! TÁJÉKOZTATÁS, FELVILÁGOSÍTÁS, OTP-ÜGYINTÉZÉS AZ ÁRUHÁZBAN (1631) Kadhafi nyilatkozata: Hz USB támadást készít elő Líbia ellen Az Egyesült Államok kihívó közel-keleti politikáját bírálta az ABC amerikai televíziós társaságnak adott nyilatkozatában Moamer el Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője. Kadhafi rámutatott: a légi előrejelző és ellenőrző radar- rendszerrel (AWACS) ellátott különleges amerikai felderítő gépek Egyiptomba való küldése ellentétes az arab népek érdekeivel és csupán az amerikai imperializmus he- gemonisztikus céljait szolgálja. „Az AWACS-gépek Egyiptomba való küldését Egyiptom, Líbia, valamint az ösz- szes arab ország ügyeibe való fegyveres beavatkozásnak tekintjük” — hangsúlyozta. Kadhafi rámutatott, hogy az amerikai imperializmus támadást készít elő Líbia ellen. „Készek vagyunk a vék- sókig ellenállni az agresz- szoroknak” — hangoztatta a líbiai vezető. Utalt arra, hogy a szudáni rendszer szintén Líbiába való fegyveres behatolásra készül és Khartoum ugyanilyen terveket sző Csád ellen. Cancunban tartják a fejlett és fejlődő országok közti együttműködést megvitató úgynevezett észak—dél konferenciát. Képünkön: a házigazda López Portillo mexikói elnök (jobbra), az amerikai küldöttséget vezető Reagan elnökkel. Madridban tanácskozik a Spanyol Szocialista Munkáspárt XXIX. kongresszusa. Felipe Gonzalez, a párt (ötitkára beszámolójában határozottan visszautasította Reagan amerikai elnök „korlátozott” nukleáris háborúelméletét, és ellenezte Spanyolország belépését a NATO-ba. (Kelet-Magyarország telefotó) Szalontay Mihály: 14. — Ó, azt mi nem tartunk, de konyakunk az van, Cabinet is, meg Lánchíd is. Az öregnek eszébe jutottak az 50-es évek rum piálá- sai, úgy, hogy rezzenő pillantással szelíden kérte: — Akkor talán a Lánchidat próbáljuk meg. Gyorsan eljutottak a lényegig. Józsikám ugyan szemérmetlenül tagadni akarta, hogy ő valaha is látta volna a várost, a jelzett időben, vagy pláne belülről a szállodát, „mert hogy én családos ember vagyok, kérem”, de a ge- neralissime azonnal lelőtte. — Most hagyjuk a fal dumát. Józsikám, itt mindenki tudja, két heted és negyedévi -fizetésed ment rá Mucókádra. Nem titok, nem szégyen, mindenki tudja, még a nyolcéves Beácskád is. Pont ennek az édes, aranyos író elvtársnak fogod itt megjátszani magad, akit tegnap éste láttunk a tv-ben személyesen. — No, hát én ezzel a Murákéval szeretnék beszélni. — Azzal kérem, most nem lehet, mert az délelőttös — mondta a generalissime. — Mert itt, tetszik tudni, következtetés is van, és aki rosszul viseli magát, az megy a közkonyhába. — Na de, a Sukoró úr biztos tudja, hol lakik. — Én nem kérem, én nem! — Nem a fenét, nem tudod! Csak be vagy tojva, félsz tőle. Mert a Végén összevesztek. Ö megtépte Mucókát, Mu- cóka meg őt. Mucóka egyedül él, s ha éppen egyedül van, akkor a riporter elvtárs beszélhet vele. Csak nem fog itt aludni, azért mert te gyáva vagy, s nem mered megmutatni, hol lakik. — Köszönöm, kedves, maga drága és gondolatolvasó. Egy óra és öt kör telt el, amíg végre elindultak, és az öreg csöngethetett egy korhadt fakerítésű, de valaha masszív vasúti talpfa vastagságú gerendakerítés kapuján. A meleg, a doh, penész, vizelet szagát hozta 'fel az öreg kerítésből. De ez most meg- nyugtatólag hatott az öregre, az emberi élvezetre alkalmatlan helyi konyak nyomása után. Villany gyűlt az oszloptor3. A vizsga Ingrid Bergman ma Londonban él. Reggel 6 órakor kel, „tovább nem tudok aludni”, almaiét és kávét készít magának, újságot olvas, takarítja a lakást. Délutánonként levelekre válaszol, masszázsra, varrónőhöz, moziba, orvoshoz megy. Három rák miatti műtét van már mögötte. Esténként a televíziót nézi. Vasárnaponként Londonban kocsikázik. A kulisszák mögött állok, és a nevemet hallom. Futok, ugróm egyet, és már ott is vagyok, a színpad közepén, mintha halottakat akartam volna feléleszteni. Rövid szü- ■ netet tartok, majd elmondom az első mondatomat. Azután gyors pillantást vetek a sötét színpadtérben levő zsűrire — és nem merek hinni a szememnek. Rám se néznek. Igen, a vizsgáztatók közül néhány a sorban mögötte ülő kollégájával beszélget. Leírhatatlan rémület fogott el, az erős izgalomtól egy szót sem tudtam kimondani, a következő mondatomat teljesen elfelejtettem. Az emberek rám néztek, és hangosan beszélgettek egymással. Egészen elsápadtam a kétségbeeséstől. Nem tudtam tovább koncentrálni. Utána hallottam, hogy valaki azt mondja: „Elég, elég. Ennyi volt. Köszönjük, kisasszony... a következőt, kérem. . . ” Letántorogtam a színpadról. Nem láttam senkit, nem vettem észre semmit. Egész egyszerűen elhagytam a színházat. És arra gondoltam, hogy Otto bácsi elé kell állnom, és meg kell neki mondanom, hogy a stockholmi Királyi Színház felvételi vizsgáján 30 1 másodperc múlva leküldték a színpadról. „Meg sem hallgattak. Ügy találták, hogy any- nyira sem vagyok érdemes, hogy meghallgassanak.” Ez az igazság. Az élet értelmetlen. A partra mentem. Csak egy kiút maradt — a folyóba ugrani és meghalni. Ha élnének a szüleim, és segíthetnének ... Szülei két, alapjában különböző világból származtak. Apja bohém volt, német édesanyja nagyon polgáriasán nevelte. Mégis boldogok voltak egymással. Három gyermekük volt. Az első gyermek szülés közben halt meg, a második szülés után egy héttel. Én hét évvel később jöttem a világra, egyáltalán nem emlékszem az édesanyámra ■— mondja Bergman. Apa lefényképezett az ölében, mikor egyéves voltam, azután még egyszer a második születésnapomon. A harmadik születésnapomon úgy fényképezett le, amint virágot teszek az édesanyám sírjára. Szerettem álruhába öltözni, és ez apának is örömet okozott. Bolondos kalapokat rakott rám, pipát dugott a számba, feltett nekem egy szemüveget, és lefényképezett. Vagy a nagy tükör előtt álltam, és különböző szerepeket játszottam — a nagy medvétől kezdve az idős hölgyig és a fiatal hercegig. Következik: 4. Ezt akarom csinálni... nácos parasztház udvari frontján, kopogó lépések után két fekete bogár kerekedett csodálkozva az Öregre. — Kit tetszik keresni? — Kovács Klára elvtársnőt, azaz Mucókát — mondta az öreg. — Én vagyok — mondta a Két fekete kőrisbogár —, de honnan tudja a nevem és ki maga? Az öreg megmondta a nevét, bemondta munkahelyét, és így folytatta: — Nem hiszem, hogy tud róla, de írok is. Biztos nem olvasta a könyveimet, nem is érdekes. Nyomozok valaki után, keresem valakinek a nyomát, s ne haragudjon, magához vezettek a szálak. Hátha maga tud valamit segíteni. Ekkor kinyílt a korhadt faajtó, s kiderült, hogy a két fekete bogárhoz egy fürdőköpeny tartozik, és aki benne volt, kategorikusan azt mondta: — Én kérehn nem tudok semmit. — Ne dobjon ki — mondta az öreg fáradtan —, mutassam az igazolványomat? — Maga nekem ne mutasson semmit, nem vagyok én Sukoró! Tudja az egy olyan, aki mindenkit igazoltat. De ha akarja tudni, igenis olvastam. Vagyis olvasni akartam, de megvettem, ha nem is az összesét, de legalábbis egy könyvét, ezt a fontosat, „Az utolsó partot”. Nem tetszett! Olyan komplikáltak a képek. — És ezért dob most ki? — Nem dobom ki, csak nem engedem be, mert nem tudom, hogy mit akar. — De hát kinyitotta az ajtót, már be is engedett. — Hát persze, hogy beengedtem. Az itteni férfiak nem olyan mamlaszok, akkor már a csukott kapun is bejöttek volna régen. Na mire vár? Nem ilyennek képzeltem! Szóval legalább egy olvasóm van Bodrogon — gondolta az öreg, miközben Mucóka kétszer gondosan bezárta mögötte azt a kerítéskaput, amibe csak egyszer kellene belerúgnia valakinek ahhoz, hogy kidőljön. Parasztszobából átalakított kellemes kis lakás volt Mu- cókáé. Kis előtér, benne két- platnis villanyrezsó, szép régi írásos tányérok alatt, beljebb modern heverő, dohányzóasztal, az obiigát két fotel, és tényleg könyvespolc szorosan megrakva. Lapjával és élivei, és a magnó, ami akkor is szórta a mindenütt hallható divatricsajt, szerencsére nem túl hangosan. A kisasztalra olyan pillanatokon belül került két pohár, és egy fekete címkés üveg, hogy az Öreg meglepődve kérdezte: — Vár valakit, zavarok? — Á, dehogy, meg ha majd jön, kirúgom. — Ide figyeljen, van egy barátom. Volt. Most nem érdekes a többi. Utoljára ... y- ben lakott, szállodában. Magának ott látnia kellett. Erről akarok magával beszélni. — Én kérem, tisztességes lány vagyok. A magam módján, de tisztességes. (Folytatjuk)
