Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-21 / 247. szám

1981. október 21. Kelet-Magyarország 7 Postabontás Családok gondja Panaszosunk gyermeke születése óta mozgáskép­telen. Most múlt három­éves. Az anya eddig gyer­mekgondozási szabadságon volt, most táppénzen van. Nem gyermeke miatt, sa­ját jogán, idegösszeroppa­nás miatt. Szeretne majd visszamenni dolgozni, de gyermekét nem viheti óvodába, annak betegsége miatt. Értelme nyiladozik ugyan, de a teste beteg. Ha az anya meggyógyul, újra munkába állhat, de ha ez egy éven belül nem következik be, rokkantsági nyugdíjba helyezhetik. Persze nyugdijat csak ak­kor kaphat, ha a korától függően legalább tíz év munkaviszonya van és munkaképességét legalább 67 százalékban elvesztette, vagyis rokkantságának fo­ka eléri a 67 százalékot. Ebben az esetben gyerme­kével otthon maradhatna, bizonyos nyugellátás mel­lett. Panaszosunk fiatal. Való­színű, hogy néhány hónap múlva meggyógyul. Ez is a kívánatos. Csakhogy be­teg gyermekének sorsa súlyos teherként neheze­dik a vállára. Gondja az, hogyan vállalhat mellette ismételten munkát? Nincs, akire bízza, óvodába meg nem fogadják. Általában az ilyen asszonyok otthon maradnak, megpróbálnak a családfő fizetéséből meg­élni. Szerencsére az utóbbi években az állam maga­sabb összegű családi pótlé­kot juttat azoknak a csalá­doknak, ahol testi, vagy szellemi fogyatékos gyer­mek van. Ezeknek a csa­ládoknak az anyagi hely­zetén javíthat az is, ha a tanács, a gyámhatóság ne­velési segélyt állapít meg részükre, de ez az összeg is csak ritkán pótolja az anya kieső keresetét. Hiányzik a másik jöve­delem is hónapról hónap­ra. Ezen túl pedig az ilyen áldozatot vállaló asszo­nyok nem szerezhetnek munkaviszonyuk alapján nyugdíjjogosultságot. Ta­lán amikor e korhatárt el­érik, akkor döbbennek rá, milyen áldozatot vállaltak, mennyi mindentől vonta meg őket a beteg gyer­mekről való hűséges gon­doskodás. Tenni kellene ezekért az asszonyokért, hogy ők is dolgozhassanak. Tudjuk, hogy ápolásra szoruló gyermekek nemcsak a vá­rosokban vannak, hanem kisebb településeken is, ahol a bedolgozás ismeret­len. Tudjuk: ahol erre lehe­tőséget kapnak az asszo­nyok, bedolgozói munka- vállalásuk révén is nagyon hasznos munkát tudnak végezni, és jelentős érté­ket teremtenek. Arról nem is beszélve, hogy ha az anyák nem ad­ják gyermeküket intézet­be, az állam válláról ter­het vesznek le, hiszen sze­rény számítások szerint is havonta 2000 forintnál is többe kerül egy-egy ilyen gyermek gondozása az in­tézetben. Mindenképpen a bedolgozói rendszer fej­lesztése volna célszerű. Soltész Ágnes KÖSZÖNET Amikor értesültem, hogy Nyíregyházán tapétabolt nyílt, Debrecenből felkeres­tem az üzletet. Sajnos az el­képzelésemnek megfelelő ta­pétát nem találtam, a bolt vezetője azonban igen udva­riasan közölte, hogy válasz- szam ki a mintát, s előjegy­zésbe veszi, majd értesít, ha megvásárolhatom. így is tör­tént, egy hét múlva megkap­tam a kiválasztott tapétát. Köszönöm a bolt dolgozóinak gyors, udvarias segítségét. Ha továbbra is ilyen szellem­ben végzik munkájukat, bi­zonyára nagy vevőköre lesz az üzletnek, és jó hírnévre tesznek szert. Faják Irén, Debrecen, Dobsina út. 20. sz. KIS JAVÍTÁS NAGY KÖLTSÉGGEL Sajnos gyakori látogatója vagyok Nyíregyházán a Sta­dion úti 17/10-es gyógyszer- tárnak. Egy augusztusi forró napon is oda igyekeztem, amikor messziről láttam, hogy a gyógyszertár faláról kalapáccsal és vésővel verik le a masszív vakolatot. Az állványokat megkerülve, no meg a porfelhőt is, jutottam az ajtóhoz. Zárva. Végre ki­nyílt az egyik kis ablak, s azon keresztül kaptam meg a gyógyszert. Eltűnődtem, egy kis beázás miatt ugyan mi­ért kell az egész épület falá­ról az erős vakolatot lever­ni? Milyen gazdaságtalan megoldás, pénzkidobás, hiszen egy kis helyi javítással a hi­bát el lehetett volna tüntet­ni. De nem ezt a megoldást választották. A levert vako­lat hetekig ott állt, és talán még a levél megjelenésekor is ott van. Szennyezi a kör­nyéket és bosszantja mind­azokat, akik a közösség pén­zéért felelősséget éreznek. H. J„ Nyíregyháza, Vasvári Pál utcai lakos A „MÉCSES” KLUB HAGYATÉKA ­A nyíregyházi „Mécses” nyugdíjas pedagógusok klub­ja már hat éve működik. Hat­vanöt tagja van. A progra­mok sok élményt, ismeretfel­újítást nyújtanak, s ezekről naplót vezetünk. Olyan ez, mint egy kaleidoszkóp. Meg­örökítjük benne a jelent, a jövő számára. A bejegyzések nem különleges írások, egy­szerű őszinte szavak. Bizony­ságul szolgálnak arra, mi­ként lehet közösséget kiala­kítani és összetartani. Ha va­laki vállalkozik majd e nap­ló őrzésére, elolvasva, véle­ményt alkothat arról az ösz- szetartásról, amely a klub­nak éltető eleme. Horváth József kultúrfelelős AZ ELEKTERFÉM SZÖVET­KEZET SEGÍTETT A közelmúltban panasz­kodtam, hogy hűtőszekré­nyemhez nem kapok sehol- sem profilgumit. Amint ész­revételem az újságban meg­jelent, az Elekterfém Szövet­kezet szakemberei másnap megkerestek lakásomon, s ezt követően mégegyszer, mert előbb nem voltam otthon. A kért profilgumit elhozták, és beszerelték. Köszönöm a fi­gyelmességüket, gyors segít­ségüket. Fehér László Nyíregyháza, Kossuth utca 59. sz. alatti lakos KUKORICAMORZSOLÓ Emberek segítsenek!!. Kézzel hajtható kukorica- morzsolót kaptam kölcsön, de sajnos eltörött. Szerettem vol­na helyette másikat venni, ám hiába kerestem az üzle­tekben, mindenütt úgy tájé­(Kiss Ernő rajza) koztattak, hogy már nem gyártják. Ha valaki mégis tudja, hol lehet ilyet kapni, kérem értesítsen. Molnár János Baktalórántháza ÉSSZERŰBB KÖZLEKEDÉST Tavasszal itt, Ramocsahá- zán autóbusz-fordulót építet­tünk társadalmi munkában, hogy az ibronyi autóbusz meg tudjon fordulni, s ezzel két kilométeres gyaloglástól mentesülnek az iskolába ■ igyekvő gyerekek. Ez az autó­busz ugyanis hat órakor ér ide, s ha ezzel mennek a gyerekek, késés nélkül érnek az iskolába, a későbbi járat­tal már nem így. A korábbi 5,10-es járat meg túl korai nekik. Csakhogy hiába segí­tettek a gyerekek is a busz­forduló építésénél, az autó­busz nem jön közelebb hoz­zájuk. A tél közeledtén pe­dig aggódunk mi szülők is, ha hóban, sárban és hideg­ben a gyerekeknek mégis gyalogolniuk kell majd. Az említett járat vezetője iga­zán méltányolhatná kérésün­ké | ; ™Kecskés Istvánne és tizennyolc társa, remocsaházi lakosok BÜROKRATIKUS Ismerősöm okmánybélyeg helyett illetékbélyeget ho­zott, amit nem tudtam fel­használni.' Gondoltam egysze­rű a dolog, az 1-es postahi­vatalban — ahol a bélyeget vette ismerősöm — visszacse­rélik. Ez korántsem volt így. Mondták, írjak egy kérvényt, adjam be az illetékhivatal­hoz. Meg is tettem, majd vá­laszoltak, hogy az OTP út­ján, a postán keresztül meg­kapom az okmánybélyeg el­lenértékét, amely harminc valahány forint volt. Ez így is történt, a június végén vá­sárolt bélyeg ellenértékét, kö­rülbelül két hónap múlva kaptam vissza, de micsoda bürokráciával! Tudom, nem a helyi intézmények bonyolí­tották az ügyet, nyilván köz­ponti utasítás alapján csele­kedtek. Akkor is szabad eny- nyi embert foglalkoztatni egy egyszerű cserével? Nem le­hetne egyszerűsíteni az ügy­intézést?' ’ Cs. I.-né, Nyíregyháza, Északi krt. 25. sz. alatti lakos Szerkesztői üzenetek Nemes Istvánná nyírbá­tori, Zámbó Lajosné gu- lácsi, Varga Gyuláné nyír­egyházi, Demeter Ernőné kisvárdai, Hajcsák Mihály- né nyírtéti olvasóinknak levélben válaszoltunk. özv. Pazár Andrásné nyíregyházi, Kiss Gyuláné ber&gsurányi, Riegel László nyíregyházi, Csemiczki Ist­vánná nyíregyházi, id. Szűcs József újdombrádi, Fülöp Jánosné viarsány- gyürei, Dobos Béla tyuko- di, Veres József nyíregy­házi, id. Vastag Mihály kisvárdai, Mikita Lászió­né apagyi, Csirmaz Fe- rencné ajaki, ifj. Erdei Béláné fehérgyarmati és Imre Csabáné fehérgyar­mati olvasónk ügyében az illetékesek segítségét kér­tük. Fekete Zoltán ibrányi olvasónk kedves köszönő stutaiit, megkaptuk. örü­lünk, hogy segíthettünk. Zámbó Lajosné gulácsi lakost tájékoztattuk, hogy a hoszabb ideje tartó táp­pénzes állomány miatti keresetcsökkenést figye­lembe kell venni a napkö­zi otthoni térítési díj meg­állapításánál. Téves volt az az információja, hogy ebben az esetben csak az egyik fél jövedelme szá­mít. A táppénzt is figye­lembe kell venni a díj megállapításánál. A módo­sítás végett az intézményt levélírónknak kell megke­resnie, és kérni a térítési díj újbóli megállapítását, a későbbiekben is majd ha a jövedelmükben változás áll be. Kótics Sándor nyírbátori olvasónk panaszát a kom­munális és szolgáltató vál­lalat orvosolta. özv. Baráth Istvánná kisvarsányi lakosnak a községi tanács pénzben té­rítette meg a háztáji föld­jükön történő építőanyag­tárolás miatti terméski­esést. Szabó Ferenc eperjeskei levélírónkat megkeresé­sünkre a záhonyi vasuta­sok szakszervezeti bizott­sága segélyben részesítette. Haja Gyula gégényi ol­vasónkat a községi tanács határozatban értesítette, hogy a T 5-ös felújított kerti traktora után megál­lapított adóját — a csatolt igazolások figyelembevéte­lével — törölték. Áz illetékes válaszol MÉG EBBEN AZ ÉVBEN „Válasz?” címmel megje­lent észrevételükre közöljük, hogy az utastájékoztatás kor­szerűsítésére még ebben az évben sor kerül, ennek során az autóbuszok hátsó ablaká­ba is kerül a tájékoztató táb­la. Volán 5. sz. Vállalat Nyíregyháza FOKOZZÁK AZ ELLENŐRZÉST A záhonyi „Barátság” ABC-t érintő, „Tévedés” címmel megjelent észrevé­telre — amely az árakra vo­natkozott — elmondjuk, hogy a levélben rögzítettek csak részben felelnek meg a való­ságnak. A vizsgálat során az egységvezető elismerte, hogy a gépselymet 20 fillérrel ma­gasabb áron számolták, vi­szont a fizetést követőéh á vásárló reklamálására a kár­talanítás megtörtént, és elné­zést kértek a tévedésért. A mulasztót figyelmeztetésben részesítettük. A levélben kö­zölt további cikkek esetében tételesen elemeztük a fo­gyasztói egységárakat, egyez­tettük a beérkező számlán rögzített árakkal, eltérést nem tapasztaltunk. A levél kap­csán fokozott gondot fordí­tunk az ABC-ben a fogyasz­tói árak alkalmazásának el­lenőrzésére, hogy hasonló eset ne forduljon elő. Záhony és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Sorkatonák segítése Válaszol: a Szabolcs-Szatmár 'megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság Tóth Istvánné nyírbátori lakos levelében írja, hogy fér­je sorkatonai szolgálatot teljesít, ő pedig egy gyermekével gyermekgondozási segélyen van. Kérdezi, hogy milyen el­látásban részesülhet? Családi segélyben kell részesíteni a sorkatona munka- képtelen és eltartásra szoruló hozzátartozóját, ha őt a sor­katona a bevonulást megelőzően saját keresetéből, jövedel­méből tartotta el. A családi segélyre jogosultság szem­pontjából munkaképtelennek kell tekinteni, ha jövedelme nem éri el a családi segély irányadó összegét, amely a sor­katonával közös háztartásban élő 2 hozzátartozó — tehát feleség és egy gyermek esetén — a különböző jövedelem­kiegészítésekkel együtt 2130,— Ft. A családi segély össze­ge a meglévő jövedelem — jelen esetben ha más. jövede­lemforrás nincs, a gyermekgondozási segély — és a fenti irányadó ökszeg közötti különbözet, amelyet havonta folyó­sítanak. A családi segélyt a sorkatona állandó lakhelye sze­rinti tanács egészségügyi szakigazgatási szervétől kell igé­nyelni. A kérelemhez csatolni kell a megfelelő kereseti iga­zolást, nem kell azonban csatolni igazolást a sorkatonai szolgálat teljesítésének tényéről. A családi segélyen kívül saját jogán családi pótlékra is jogosult, mivel gyermekét egyedül eltartó szülőnek minősül, ezt a saját munkahelye szerinti társadalombiztosítási szervtől kell igényelni. ------------------------------------------------------­Horváth László tiszakerecsenyi lakos arról érdeklődik levelében, hogy már több mint két. éve vonják tőle a hon­védelmi hozzájárulást, jogos-e még a további levonás? Olyan jellegű igazolást, hogy a honvédelmi hozzájá­rulás fizetésére kötelezett hadköteles milyen időtartamban tett eleget e kötelezettségének, azok a munkáltatók tudják igazolni, amelyek a munkabéréből a levonást végrehajtot­ták. Előfordulhat, hogy a fizetési kötelezettség kezdő idő­pontjától már több idő telt el, mint amilyen időtartamban folytatni kell a levonást, mégis van még tartozás. A le­vonás ugyanis több ok miatt is szünetelhet. Ennek alap­vető esete, ha a hadköteles betegsége következtében táp­pénzt, betegségi segélyt, táppénzpótló segélyt, vagy bal­eseti táppénzt kap. Amennyiben ennek időtartama három hónapnál több, a fizetési kötelezettség további három hó­napig szünetel. A szüneteltetés a fizetési kötelezettség idő­tartamát hosszabbítja meg, mivel a levonás mértéke — a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló havi jövedelem 12%-a — a szüneteltetés miatt nem növelhető. Amennyiben a munkáltató által kiadott igazolások alapján esetleges túl­fizetés állapítható meg, annak visszautalását az állandó lakhely szerinti tanács szakigazgatási szervétől kell kérni. A honvédelmi hozzájárulással kapcsolatban egyébként a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság a had­köteles kérelmével érdemben nem foglalkozhat, a hozzá­járulás kivetésére, mérséklésére, elengedésére vagy vissza­utalására a tanács pénzügyi szakigazgatási szerve illetékes. Kiss Tibor nyíregyházi lakos érdeklődik, hogy a lesze­relés után mennyi időn belül köteles jelentkezni a munka­helyén, hogy a munkaviszonya folyamatos maradjon? A hadkötelesnek a sorkatonai szolgálatból való lesze­relése után 14 napon belül, a tartalékos katonai szolgálat­ból való leszerelés után pedig — ha a szolgálat a 20 napot nem haladta meg — 2 napon belül; ha pedig azt megha­ladta, 3 napon belül kell a munkáltatónál, szövetkezetnél munkavégzésre jelentkeznie. A határidőket a hadköteles­nek saját érdekében be kell tartania. Elmulasztása ugyan­is a munkakönyv „Kilépett” bejegyzéssel történő kiadását eredményezheti.

Next

/
Thumbnails
Contents