Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-21 / 247. szám
4 Kelet-Magyarország 1981. október 21. Kommentár Vihar egy kijelentés körül Nyugat-Európa biztonsági érdekei nem feltétlenül esnek egybe az Egyesült Államokéval — ezzel a tényezővel Washingtonnak márcsak taktikai szempontból is egyre inkább számolnia kellene. Miközben azonban számos nyugat-európai, sőt NATO- ország még kormányszinten is érzékelteti azt-az aggályát, amely szerint Washington „adott esetben” kész nukleáris hadszíntérré tenni Európát; Ronald Reagan kijelentette, hogy a maga részéről elképzelhetőnek tartja „korlátozott” nukleáris összecsapás bekövetkezését Európában — anélkül, hogy ez általános atomháborúhoz vezetne. Nem kell nagy fantázia annak megértéséhez, miért keltett kontinensünk nyugati fe- lében a szokásosnál is* nagyobb vihart ez a meglehetősen felelőtlen elnöki nyilatkozat. Csak egy a számtalan riadt visszhang közül: Hans Koschnick, a nyugatnémet kormánypárt, az SPD egyik legilletékesebb je, biztonság- politikai szóvivője (egyébként Bréma polgármestere) például felszólította az amerikai kabinetet: foglaljon állást az elnök kijelentésével kapcsolatban! Reagan, oldalán Weinberger hadügyminiszterrel, új fegyverkezési programot jelentett be. Ami még ennél is nagyobb baj, az élet- veszélyes fegyverkezési hajsza folytatása. Amire eddig Washingtonban „csak” célozgattak, azt az Egyesült Államok elnöke most kimondta. Az első visszhangokból kiderül, hogy ma is érvényes a régi igazság: aki szelet vet, ne csodálkozzék, ha vihart arat. H. E. Kádár János fogadta Giulio Andreottit TELEX Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden délelőtt a KB székházában fogadta Giulio Andreottit, az olasz képviselőház külügyi bizottságának és az Interparlamentáris Unió olasz csoportjának elnökét. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Jelen volt Giulio Bilancioni, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete. Ugyancsak kedden fogadta Púja Frigyes külügyminiszter a KülgyminisztériumKádár János kedden fogadta Giulio Andreottit. ban Giulio Andreottit. A nyílt, őszinte légkörű eszmecserén áttekintették országaink kétoldalú kapcsolatait, s véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről. Ott volt Barcs Sándor, az Interparlamentális Unió magyar csoportjának elnöke, továbbá Giulio Bilancioni. Délután Giulio Andreotti Esztergomba látogatott, ahol az érseki palotában találkozott Lékai László bíboros, esztergomi érsekkel. Brezsnyev—Arafat találkozó A Szovjetunió és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet folytatja erőfeszítéseit az átfogó közel-keleti rendezés érdekében — hangoztatta Le- onyid Brezsnyev és Jasszer Arafat keddi megbeszélésén. Az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé(Folytatás az 1. oldalról) A vitában P. Szabó Gyula, a termelési és ellátási bizottság nevében a belvizes területek, a tervezett komplex melioráció gondjaival foglalkozott. Elmondta: a Hazafias Népfront összefogásával a kutató intézetben, a tanácsoknál és szakvállalatoknál dolgozó mezőgazdasági szakemberek társadalmi munkában a komplex melioráció jobb végrehajtása érdekében szakjavaslatot dolgoznak ki. Márton István a terv- és költség- vetési bizottság nevében egyebek között az ipar és a településfejlesztés összhangjáról szólt. Növelni szükséges a kisvárosok és a nagyközségek szerepét. A településfejlesztés tervezését országos szintről a megyéhez kell decentralizálni. Tisza Bálintné a fehér- gyarmati városi és járási megyei tanácstagok nevében újabb ipartelepítést kért az ott élő lakosság teljesebb foglalkoztatása érdekében. Kevésnek tartja a járásban lévő építőipari kapacitást, kérte a megyei tanács intézkedését. Sulyok József, a tiszavasvári tanács elnöke a gyors ütemben fejlődő nagyközség városiasodását ismertette. Elmondta: a község lakossága a VI. ötéves terv idején 41 milliós társadalmi munkát teljesít. Papp Lajos államtitkár felszólalásában elismeréssel szólt arról az előrehaladásról, amelyet Szabolcs-Szatmár az utóbbi évtizedben elért. A most elfogadásra kerülő terv szinkronban van az országos irányelvekkel, biztosítja a megye arányos fejlődését. A nehezebb gazdasági körülmények között a jövőben a tanácsi munkában még nagyobb teret kell kapjon a gazdasági szervező, irányító munka. A meglévő kapacitás jobb kihasználásával, egymás közötti kooperációval, rugalmas kisüzemek létesítésével, szakszerűbb munkával, az intenzív fejlődés útján kell haladni. A XII. kongresszus határozatai alapján Szabolcs-Szatmár tanácsainak munkájában is előtérbe kerül a lakásgazdálkodás, a gyermek- és egészségügyi intézmények fejlesztése, fenntartása. A terv nyitott, jó végrehajtása, alakítása az eddiginél nagyobb helyi önállóságot kíván. A kormány azon dolgozik, hogy még több döntési jog kerüljön a tanácsokhoz. A megye foglalkoztatási gondjai kapcsán Papp Lajos javasolta, hogy éljenek a tanácsok a január 1-én életbelépő kisvállalatok, társulatok alapításának lehetőségeivel. A lakossági szemlélet alakításával olyan plusz milliókhoz juthatunk — társadalmi munkával —, amelynek hasznát közvetlenül az ott élők élvezik. A felszólalásokra Pénzes János válaszolt, majd a tanácsülés egyhangúlag elfogadta a terület- és településfejlesztési tervet. A tanács a következőkben személyi kérdésekben döntött. A Hazafias Népfront megyei elnökségének ajánlásait Gulyás Emilné, megyei titkár ismertette. Ennek alapján Pénzes Jánost, a megyei tanács elnökét — aki más fontos beosztást fog betölteni — érdemei elismerése mellett funkciójából felmentette. Közel egy évtizedes munkássága elismerése jeléül Pénzes Jánosnak a testület Szabolcs-Szatmár megye tanácsának alkotói díját adományozta. Tisza Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét a testület megyei tanács elnökévé választotta. Lakatos Andrást, a nyírtassi Dózsa Tsz elnökét, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagját a megyei tanács elnökhelyettesévé választották. Papp Lajos államtitkár a kormány, Tar Imre a megyei pártbizottság, Seres Antal tanácstag a testület nevében méltatta Pénzes Jánosnak a megye fejlődése érdekében végzett munkásságát, s kívánt sikereket a megyei tanács új tisztségviselőinek. nek elnöke, kedden a Kremlben fogadta a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnökét, s tájékoztatta őt arról, hogy a PFSZ moszkvai képviselete hivatalos diplomáciai statust kapott a Szovjetunióban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Borisz Ponomar- jov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. Palesztin részről résztvett a találkozón Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője. Brezsnyev és Arafat a politikai kérdések széles körét tekintette át, elsősorban a közel-keleti helyzetet. PRESLEY ÉS A GYÓGYSZEREK Tizenkét féle fájdalomcsillapítót és nyugtatószert szedett Elvis Presley, a rock and roll királyának tartott, 1977-ben elhunyt neves amerikai énekes. Erről tanúskodott hétfőn Memphisben egy kaliforniai orvosszakértő az énekes volt háziorvosa, George Nichopoulos ellen folyó perben. Nichopoulost azzal vádolják, hogy túlzott adagokban írt fel Presley-nek gyógyszereket. A szakértő a mephisi baptista kórházból, a halottszemle helyszínéről beszerzett vér- és szövetminta alapján tette megállapításait. MITTERRAND MEXIKÓBAN Hétfőn Mexikóvárosba érkezett Francois Mitterrand francia elnök és nyomban megkezdte tárgyalásait vendéglátójával, Jósé Lopez Portillo mexikói államfőval. Az első találkozón átfogó kérdésekről volt szó, „a békéről, a biztonságról és a világ egyensúlyi helyzetéről” folyt eszmecsere. A két államfő négyszemközti megbeszélése után a két ország minisztereinek bevonásával folytatódott a tanácskozás. Mitterrand a csütörtökön kezdődő „észak—dél” csúcs- értekezleten' vesz részt, de utazását úgy időzítette, hogy legyen ideje a francia—mexikói párbeszédre is. NEMZETKÖZI ÜJSAGÍRÖKONGRESSZUS A szovjet fővárosban keddenfolytatódott a Nemzetközi Üjságíró Szervezet IX. kongresszusa, amely több mint száz ország csaknem félezer újságírójának részvételével elsősorban azt vizsgálja, mit tehetnek a sajtó munkatársai a békéért, a népek közötti együttműködésért, az enyhülésért. A kongresszus résztvevői, köztük a Magyar Újságírók Szövetségének delegátusai kedden délelőtt megkoszorúzták Lenin mauzóleumát.A tanácskozás plenáris ülésén a NUSZ különböző állandó munkabizottságainak beszámolóit ismertették. Megkezdődtek a felszólalások is. Szalontay Mihály: 12. — Hát persze, én kérem, személyesen, magam szemeivel nem, de ugye a rend az rend kérem, és én takarítottam a harmadikon. És ugye kérem, mert hogy a szoba már le volt mondva, és szedtem össze a kislány otthagyott holmijait, és ugye kérem, mind olyan volt... — És elvitte később? — Hát egy félóra múlva el, mert ugye kérem, ebből a szobából jött ki. De ugye nem én adtam neki oda, hanem a második emeleti szobaasz- szony. De ő most lakodalomban van, mert esküszik a keresztlánya, a Bori. Az öreg sóhajtott. — De ha tetszik akarni, tudok mesélni róla is, meg a Boriról is. — És mikor ment el ez a férfi? — Hát azt kérem én nem tudom, mert nekem hat órakor letelt. _ — Én se kérem, mert én meg a harmadikon takarítottam. — És mire emlékeznek akkor? — Hát ugye ... A két ember tanácstalanul nézett egymásra. Odakintről az építkezés tompa moraja mint egy afrikai lokali-dob üteme üzent, s csak sokára ragyogott föl a nő arca: — Hát... hát. .. tetszik tudni, háromszor is összecsukódott a liftajtó, mert olyan udvarias volt a fiatalember, hogy mindig előre akart engedni. Aztán mikor egy kisasszonyka be akart menni előttünk az ajtón, mert hogy parasztnak nézett minket, akik nem tudjuk a fotócellát, — hát nem mondom, először, na de most már öt éve járok vele... — még meg is fogta a karját, és nyersen mondta neki: „Vársz a sorodra!” Meg is lepődött ám nagyon, pedig egy nagyon puccos kurva volt. Már bocsánat. — És azzal a lánnyal volt? — A nem, biztos nem. Mert az a lány már fiújával, vagy kivel, egy hete már itt lakott. Avval biztosan nem. — Meg akart vele ismerkedni? — A, a lány előbb mérgesen nézte, de a férfi ügyet se vetett rá. Engem betusz1. Á svéd hólabda Smink és allűrök nélküli sztár. Amerikában istenítették. Mindaddig, míg el nem hagyta férjét és gyermekét, hogy Rossellini rendezőt Itáliába kövesse. Ez a házasság sem sikerült. A harmadik szintúgy. Ingrid Bergman 65 éves korában kezdte írni visz- szaemlékezéseit. David Selznik, aki akkoriban éppen az „Elfújta a szél”-t forgatta, megszemlélte az új svéd jövevényt. Nem, nem volt szép a szó klasszikus értelmében, az orra túl nagy, a fogai ferdék, a szemöldöke ki- szedetlen és soha nem volt az arcán make-up. Soha nem sminkelte magát. „Ez meg fog változni” — hangoztatta gyakran. De semmi nem változott. Még lehetetlen nevét, „Eingrid Börgman”, melybe egész Amerikának beletört a nyelve, sem módosította. Három évig írta a memoárját. Egyáltalán nem akarta megírni. De Robertino, közel 30 éves fia azt mondta neki: „Mama, ha meghalsz, lehetetlen emberek, lehetetlen dől- gokat fognak írni rólad és mi nem fogunk tudni megvédeni, mert nem tudjuk, hogyan is történt valójában.” Megér- tette. Ezek után írta meg. Régi levelekből és naplókból „táplálkozott”. „Semmit nem dobtam el” — mondja. „Mindent megőriztem.” Még azokat a kis cédulákat is, melyeket a gyerekei írtak neki az ajtóra: „Elmentünk egy partira, ma este egyedül kell maradnod.” Egész múltját előszedte dobozokból és ládákból. Már George Bemard Shaw-t is magával ragadta 1945- ben, aki 89 éves volt akkor, és hevesen flörtölt vele. Miért nem játssza el a Johannáját Amerikában? Mert nem találja jónak? Túlságosan intellektuális. Orléans-i Johanna parasztlány, komoly, egyszerű, bátor, de nem elmés, bájos, számító és humoros. Shaw levegő után kapkod, megsértődik, azt mondja, nem ért hozzá. „Az Orléans-i szűz” a legjobb, amit valaha írt De azért viszont akarja látni. Bergman azt mondja, hama- rosan jön a férje, ő is biztosan szívesen eljönne teára. Shaw: „Mit kezdjek a férjével? Magát akarom.” Férje, a fogorvos, Petter Lindström megrémült volna tőle. Akkor, mikor egész Amerika a lába előtt hevert, a riporterek a legszebb asszonynak kiáltották ki, a „svéd hólabdának, aki felforrósítja Hollywoodot”, férje félve zsörtölődött. „Egyszerűen nem szabad annyit beszélned” — prédikálta újra meg újra. „Nagyon intelligensen nézel ki. Hallgass és hagyd az embereket gondolkodni, akkor az is leszel.” Ez megsebezte ártatlanságát, félőssé tette, bizonytalanná. Mind a mai napig. És Petter Lindströmöt nem túl hízelgő jelzőkkel és jelenetekben ábrázolja. Nem tudja, rossz néven fogja-e venni tőle. „El kell magyaráznom az embereknek, miért hagytam, hogy mindig ő döntsön helyettem.” Következik: 2. Az olasz férj költ, mondta: „Menjen néni, maga anyánk lehetne”. Aztán jött ő, és csak aztán a lány. De akkor már az inkább kíváncsi volt, mint haragos. — Honnan tudja? — Ó, érzem én azt, kérem. — Mondja, és nem tudná annak a lánynak a címét? — Ó, hát annak kérem nem, de a férfinak igen. — Akivel együtt volt? — Mert, hogy én kérem bodrogi vagyok, és ismerek ott mindenkit. És tudom, hogy a férfi a bodrogi tanácsnál dolgozik. Sukorónak hívják, kérem szépen. Az apja még vitéz Sukoró volt. De ő már tanácsi főelvtárs kérem. ö biztosan meg tudja mondani, ha akarja. Az öreg szürkületben szállt ki a kocsiból, a bodrogi tanács előtt. A téren egy 19-es emlékmű állt. Az ominózus honvéd tartotta, csillogástól mészkő-üres szemeivel, a mészkövet vérző másik sebesült honvédet, és ha négy évtized galamb-üledéke nem kristályosította volna szürke guano bronzzá a giccshalmazt, az eső már régen elmosta volna. — Sukoró elvtársat keresem — mondta a portásnak, és szinte mechanikusan nyújtott át neki egy húszast. Kövér, nagy darab ember volt a portás, olyan máié, kósza bajusszal, ősi török eredetű vérforrásokkal, de nem a vérengző, anatóliai janicsárok emlékszagával, hanem az évtizedek óta puha háremben kövéredő ősbasák dohány-illatával. Csongor- szivar szaga volt. „Valószínűleg ez Európa legbüdösebb szivarja” — gondolta magában az öreg. — Ne tessék már viccelni kérem. Sukoró elvtárs nem a lakásosztályon van. — De nekem beszélnem kell vele most rögtön. Mesz- sziről jöttem, Pestről. — Ö, kérem, persze, hogyne. — Csodálkozás volt és tisztelet az öreg hófehér hajának. — Elment már, de hát segítek én, mert tetszik tudni az elvtárs, mindig be szokott nézni ide a presszóba. Mert, hogy'van presszó itt. Mert hogy régen kocsma volt. Mert hogy a népek most is úgy hívják, betérek a „Baka-ujjába” a szobornak pont odamutat az a része, rá a kocsmára. Aztán, hogy eszpresszó lett, rajta maradt kérem. Most már csak úgy mondják, hogy betérek a „Bakába”. Tessék csak jönni, megmutatom én Sukoró elvtársat, én is hatósági ember volnék, osztán az ember mindent megtesz a hivatalos kollégának. — Menjünk — mondta az öreg nagyon fáradtan, szavát nem is hallotta a törökivadék. Csak a feje rezzenését tudhatta bólintásnak. A nagy darab ember kijött a kuckóból, ráfordítottta a kulcsot a kapusfülkére, azzal szelíden, könyökénél irányította az öreget a sárga épület sarka felé, ahol a szürkületben már valami homályos neonfénynek igyekvő portál is feltünedezett. (Folytatjuk)
