Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-16 / 243. szám

4 Kelet-Magyarország 1981. október 16. November 23-án Brezsnyev Bonnba látogat Kommentár Fenyegető. manőverek Javában folynak már a nagyszabású közel-keleti, hadgyakorlat-sorozat, a „Fé­nyes Csillag” előkészületei. A manővereket az amerikai haderő kijelölt egységei Egyiptom, Szudán, Szomália, és Omán területén hajtják végre. A hadgyakorlat előkészüle­tei — katonaiak és politikai­ak — valamint a manőverek helye és az abban részt vevő erők kijelölése egyaránt jo­gos gyanút kelt a világ köz­véleményében, mindenekelőtt a térség népeiben. Ennek a gyanúnak megalapozója az a fékevesztett propaganda- kampány, ami jelenleg folyik Líbia ellen, s aminek nyil­vánvaló irányítói Washing­tonban vannak. Bizonyítja ezt az is, hogy miközben Mu­barak, az új egyiptomi veze­tő óvakodott attól, hogy előd­jének meggyilkolását valami­képpen is összefüggésbe hozza Líbiával, az amerikai propa­gandagépezet máris bosszúért kiált. .. Jelek szerint ehhez csatlakozott Nimeri szudáni államfő, aki a kairói parla­mentben elmondott beszédé­ben többször is kirohant Lí­bia ellen. Khartoumban mel­lesleg éppen most folytattak tárgyalásokat magas rangú amerikai szakértők a Szu­dánnak nyújtandó fegyver­segélyről. Szomáliát pedig katonai szerződés köti az Egyesült Államokhoz: a mo- gadishui vezetés, amely szembekerült szomszédaival, támaszpontokat bocsátott az amerikaiak rendelkezésére. Az ománi monarchia szintén az USA katonai támogatásá­ban véli meglelni belpoliti­kai biztonságát. A „Fényes Csillag” tehát olyan országok területén ke­rül megrendezésre, amelyek feszült viszonyban állnak ha­ladó szomszédaikkal. A fő célra, a Líbia elleni fenye­getésre utal a földközi-tenge­ri amerikai erők fokozott ké­szültsége, az egyiptomi és szudáni csapatoknak átcso­portosítása a líbiai határhoz. A manőverek veszélyes kö­vetkezményekei járhatnak, nem zárható ki egy széle­sebb, katonai kaland kocká­zata sem az amúgy is vál­sággal terhes térségben. M. G. Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke Helmut Schmidt- nek, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kan­cellárjának meghívására no­vember 23—24-én hivatalos látogatást tesz Bonnban. Ez lesz a szovjet államfő harmadik látogatása az NSZK fővárosában. Brezs­nyev először 1973 májusában, majd pontosan öt évvel ké­sőbb, 1978 májusában járt Bonnban, közben 1975-ben Helsinkiben is találkozott Schmidt kancellárral, aki — elődjéhez, Willy Brandthoz hasonlóan — szintén gyakori vendég a szovjet fővárosban. Schmidt legutóbb a múlt év júniusának végén járt hiva­talos úton Moszkvában. A két kormány között azóta is rendszeres a magas szintű Csütörtökön Moszkvában véget ért a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa Végre­hajtó Bizottságának 101. ülé­se. Az ülésen a tagállamok állandó képviselői, a minisz­terelnök-helyettesek vettek részt. Az ülés elnöki tisztét hazánk állandó képviselője, Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese töltötte be. A tanácskozás munkájá­ban részt vett Jugoszlávia kapcsolat, ennek utolsó fon­tosabb állomásai azok a megbeszélések voltak, ame­lyeket Genscher külügymi­niszter folytatott ez év tava­szán Moszkvában. A bonni látogatást érdek­lődéssel várják Moszkvában. A jelenlegi kiéleződött nem­zetközi helyzetben ugyanis különleges jelentősége van annak a párbeszédnek, ame­lyet a Szovjetunió a NATO egyik vezető államával foly­tat. A szovjet vezetés igen elé­gedett a két ország közötti gazdasági kapcsolatok alaku­lásával. Bár e téren is to­vábbi előrelépést lát lehetsé­gesnek, az NSZK-t olyan leg­fontosabb tőkés kereskedel­mi partnerének tekinti, amely maga is érdekelt a hosszú távra szóló gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, s megtartja vállalt kötelezett­ségeit. képviselője. Ugyancsak részt vett az ülésen Nyikolaj Fagy­gye jev, a KGST titkára. A Végrehajtó Bizottság ülése áttekintette a tanács Szófiában megtartott XXXV. ülésszakán elfogadott határo­zatokból, valamint a testvé- pártok vezetőinek 1981-ben, a Krímben megártott talál­kozóin létrejött megállapodá­sokból fakadó feladatokat. Marjai József csütörtökön este hazaérkezett Budapestre. Az amerikai kormány AWACS felderítő repülőgépeket irá­nyít Egyiptomba. Az amerikai képviselőház egyébként dön­tő többséggel leszavazta ugyanennek a gépnek Szaúd- Arábia részére történő eladását. Képünkön: a hírekben oly sokszor szereplő, különleges radarberendezéssel felszerelt repülőgép. (Kelet-Magyarország telefotó) Véget ért a KGST ülésszaka Szalontay Mihály: cutofsó cnaj) 8. Ahogy felemelte a fejét, hárman is álltak körülötte, szemmel láthatóan erre a vi­dékre való emberek, nem valami hatóságiak, csak olyan mezei magyarok. — Jó napot — mondta. — Jó napot — biccentet­tek azok is. De olyan há­romfele álltak, s ugyancsak vizslatva, mint aki nagyon vigyáz, el ne szalajtsa a ki­öntött ürgét. ' — Nem tudják, hogyan történt? — kérdezte az öreg. — Mán hogyne — mondta az első, aki balról állt, mi­cisapkában, overallban, csiz­mában, de az overallja fö­lött még egy olyan viharka- bátszerűség is volt, csak úgy vállára vetve. A középső a legidősebb köztük, kajla kalapos, baj­szos, pipás, görbedt hátú öregember, és végsőül a harmadik, egy kamaszkorát alig íheghaiadó, ' botos kis gyerekember, hajadonfőit, ingben, tornacipőben. — Hát hogyan? — Hát... mint az egyszeri bíróságon — mondta az öreg­emben — Miért, ott hogy volt? — Csak úgy, mint itt. Nagy baj esett, összetört az autó, azt a bíró kérdezi az embört, aki tetthelyen látta, hogy esett. Hát az kezdi, reggeli felkelésnél, itatásnál, de mondja a bíró, csak rö­viden. No ha, röviden — mondja az ember — akkor úgy esett: az út kanyarodott, az autó nem! Csönd lett, nem nevettek, de az Öreg felnézett az égre, vissza a három emberre. Mérhetetlenül kicsinnyé zsu­gorodtak most a távolságok' — és a fájdalom — a hatal­mas mezejét visszamérve, csak annyit mondott: — A barátom volt. Több mint testvér. A kajlabajuszú kisöreg megemelte a kalapját, s azt mondta csendesen: — Már bocsánat...! Az öreg felment a saját kocsijához, elővette a Hassel- bladot, s nekiállt a roncsról képeket csinálni. Gyors egy­másután készített vagy húsz fotót, bele a fát, a tájat, a saját kocsiját az úttal együtt, lopva a még mindig ott ál­ló három embert. Megint a középső kisöreg szólalt még: — Olyan újságíróféle volt... — Az — bólintott az öreg. — Hova lett? — Elvitték a mentők — mondta a gyerekember. — Mentők? — Hát vagy a fekete ko­csi. Ki tudja, én dolgoztam, nemigen nézelődtem. — Bibircsók bátyám volt itt mindvégig — mutatott a pipás kisemberre. — Öt még tanúnak is fölírták. — Fel a fene... — sercin- tett a most már Bibircsók névre hallgató kisöreg. Az Öreg oda is ment hoz­zá, nyújtotta a kezét, be­mutatkozott. A kisember gyorsan billentette a kalap­ját, aztán nyúlf a kéz után, reszelő, bütykös kis keze el­veszett az öreg markában. Lekezelt a másik kettővel is, az egyik traktoros volt, a dombhajlatban állt masinája, a gyerekember pedig az út­szakaszőrnek volt valami re- tyerutyája, és az árokban kaszálta a füvet szénának. Mint kiderült, ő jóval odébb dolgozott, amikor a sárga nyergesvontatós, a hatalmas kamion és a kék kocsi ösz- szeütközött. Majdnem totális volt az ütközés, a csattanás, a zaj megreszkettette a kör­nyék levegőjét, és ezt a fiú is hallotta, meg a traktoros is, pedig majd mindketten jó kilométerre voltak. (Folytatjuk) Németh Károly beszéde Nyíregyházán (Folytatás az 1. oldalról) ramja ennek a megyének is, amelyekért keményen kell dolgozni. Ha itt tartok, sze­retném megmondani, hogy a szabolcsiak érezzék: munká­juk, előrehaladásuk válto­zatlanul a központi vezetés figyelmének középpontjában áll. — Ha a követelményekhez igazodva dolgozunk, megbir­kózunk a feladatokkal. To­vább folytatjuk a lakásépí­tést, meg fogjuk oldani né­hány szociális gondunkat, hogy az alacsony nyugdíjak­ból élőknél legalábbis bizto­sítsuk a nyugdíj reálértékét. A gyermekneveléshez a tár­sadalom az eddigieknél na­gyobb mértékben járul hoz­zá, a családalapító fiatalok lakáshoz segítése is a figye­lem központjába kerül. Nem kerülhet le a napirendről or­szágosan, a megyében, a leg­kisebb községben sem, hogy az áruellátás színvonalát fenntartsuk, sőt javítsuk. An­nak, hogy a kedvező folya­matok a gazdaságban, a tu­dományban, az áruellátás­ban, a kultúrában szabadab­ban bontakozhassanak ki, a legfőbb feltétele, hogy kö­vetkezetesen a párt eddigi politikai irányvonalán halad­junk előre. Országosan és an­nak a helyi alkalmazásában. Ez viszont azt jelenti, hogy meg kell védeni a párt poli­tikáját mindenfajta torzítás­sal szemben. Nem szabad en­gedni, hogy akár balra, akár jobbra eltérítsék pártunkat helyes politikai irányvonalá­tól. Ez nem jelent egyhely­ben topogást, hanem éppen azt, hogy alkalmazkodni kell a változó feltételekhez és követelményekhez, de a poli­tika fő vonala szerint. E te­kintetben az a lényeg, hogy mindenki világosan lássa: a párt elhatározása, hogy a párttagság teljes egyetértésé­vel, népünk támogatásával folytassuk az eddigi politi­kát, hogy a szövetségi politi­ka, a szocialista nemzeti egy­ség erősítésének, a szocialis­ta demokrácia még jobb al­kalmazásának útját járjuk. Itt még szintén nagy tarta­lékok vannak. — Természetesen a párt egységében vallott nézeteink­nek — mint minden nézet­nek — alapvető elve a szó és a tett egysége. Ezzel különö­sebb bajok nincsenek, de ahol bajok vannak, az a vég­rehajtásban jelentkezik. Ezekkel szembe kell néznünk és javítanunk kell rajta. — A mi alapállásunk, az MSZMP alapállása: a párt van a népért, a párt úgy ve­zet, hogy szolgál, mégpedig odaadással szolgál. A legna­gyobb vívmányunk, hogy az ezen az alapon újjászervezett pártunk vissza tudta szerez­ni a tömegek bizalmát, hogy együtt tudja velük megvaló­sítani a politikát. De a bi­zalmat nem elég megszerez­ni, meg is kell tartani, újból és újból rá kell szolgálni. Ez pedig a jelenleginél is ele­venebb tömegkapcsolatokat tételez fel. Annyian vagyunk egy feladat megoldására, ahány embert a feladat he­lyességéről meg tudunk győz­ni. Többet és jobban kell po­litizálni, őszintén kell tájé­koztatni. Nyíltan kell beszél­ni a gondokról és problémák­ról is, ezt becsülik az embe­rek, nem a mellébeszélést — és igazuk van. — Országunkban a töme­gek elismerik a jó munkát, a kommunisták és vezetők áldozatos tevékenységét. Nem azt kívánjuk, hogy a vezetők aszkéták legyenek, hiszen- attól, hogy kommunisták va­gyunk, nem vagyunk külön­leges anyagból gyúrva. Vi­szont joggal háborodnak fel az emberek, amikor azt tapasztalják, hogy a szó és a tett nem esik egybe. Ez nem gyakori társadalmunkban, de sajnos nem is idegen. Erről azért kell beszélni, mert ha növekszenek a feladatok, ha nagyobb áldozatvállalást, jobb munkát kérünk, ez más­képp nem megy, mint kom­munista példamutatással. A Központi Bizottság titká­ra szólt arról, hogy az ellen- forradalom 25. évfordulója kapcsán elhatározta a párt: szól e témáról, mert sok kö­rülmény arra ösztönöz. Egy bizonyosfajta tartozásunk is van. Felnőtt közben egy nem­zedék, s szükséges hogy meg­mutassuk, mi vezetett 1956- hoz, hogyan nézett szembe a párt ezekkel a hibákkal, mi­lyen módon vonta le a tanul­ságot és hogyan hasznosítja azt a jelen és a jövő számá­ra. Ismerniük kell a fiatalok­nak, de az idősebb nemze­déknek is: a gyors konszoli­dáció titka abban van, hogy a pártnak volt ereje megújí­tani önmagét, kiküszöbölni azokat a súlyos hibákat, ame­lyek az ellenforradalomhoz is vezettek. Ez a politika tet­te lehetővé például a szocia­lista mezőgazdaság átalakítá­sát, E tanulságok ösztönöz­tek minket, hogyan kell meg­reformálni gazdaságunkat, hogyan kell nagyobb önálló­ságot adni a vállalatoknak, termelőszövetkezeteknek. A párt azóta is szembenéz a hi­bákkal, nem tartja magát té­vedhetetlennek. Ez a politika nemzeti politika, a hazasze­retet politikája, amely inter­nacionalista gondolkodásra szólít. A szocialista gondolko­dás szerves része a nemzeti érzés. Ez nem jelenti nálunk más népek lebecsülését, sem azt, hogy mi más népek ro­vására akarunk jobban élni, de azt jelenti, hogy igazából és őszintén szolgáljuk ezt a hazát, a proletár internacio­nalizmus ügyét. Németh Károly beszéde második részében a külpoli­tika időszerű kérdéseiről szólt. Hangsúlyozta: hazánk ereje a nemzetközi küzdőté­ren belső munkája eredmé­nyeiből fakad. Ezért is köte­lességünk erőnk, tudásunk javát adva dolgozni. Tar Imre a résztvevők ne­vében megköszönte a tájé­koztatót és kérte Németh elv­társat: tolmácsolja a Közpon­ti Bizottságnak Szabolcs- Szatmár megye kommunistá­inak, lakosságának üdvözle­tét, jókívánságait. # Németh Károly a nap fo­lyamán a záhonyi átrakókör­zet pártbizottsága meghívá­sának is eleget tett. A ven­déget és a társaságában ér­kezett megyei vezetőket Ge- rőcs István üzemi pártbizott­sági titkár köszöntötte a tér­ség hétezer dolgozója nevé­ben. A magyar—szovjet áru­forgalom bonyolításában kulcsszerepet játszó körzet fejlődését demonstrációs táb­lán mutatta be, s elmondta: Záhony a felszabadulás óta eltelt 36 év alatt vált a hét­száz fős kisközségből vasutas várossá. Nagy változás ment végbe a munkakörülményekben is. Amíg korábban a nehéz és az egészséget rontó fizikai munka dominált, ma már csupán 450 ember rakodik kézzel, főleg olyan áruk ki­rakásánál, amelyet nem le­het gépesíteni. Kialakult a szakembergárda, s 103 dolgo­zó végzett egyetemet, főisko­lát. A szocialista brigádmoz­galomnak itt nagy hagyomá­nyai vannak, a munkaverseny eredményeit számos magas kitüntetés honorálta. A jó munkának megfelelően emel­kedett a vasutas dolgozók jö­vedelme is. Az átrakókörzet dolgozói évente 550 ezer normálkocsit — vagyis 40 percenként egy vagont — raknak meg, s e teljesítményükkel Európában csak Hamburg és Amszter­dam kikötői kapacitása előzi meg őket. Az utóbbi évtized nagy fejlesztései között meg­épült az első fedett átrakó, működik a vasércátrakó, egy év múlva munkába áll a szá­mítóközpont nagy kapacitású elektronikus gépe. Az emberi munka további könnyítésére már készülnek a tervek, a kézi átrakást is fedett csarnok alatt végezhetik a jövőben. Németh elvtárs a vasút és a község kapcsolatáról, a nők elhelyezkedési lehetőségeiről, az egészségügyi helyzetről, a bérezésről érdeklődött, majd megkérdezte: mit üzennek a záhonyiak a legfelsőbb párt- és állami vezetésnek? A vá­lasz az volt: amennyiben tud­nak, segítsenek átrakási gond­jaik megoldásában, s abban, hogy ez a vasutas település a jövőben elnyerhesse a városi rangot. A Központi Bizottság tit­kára ezt követően kérte: tol­mácsolják elismerését a hét­ezres kollektívának, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy nagy feladatainkat a zökkenők ellenére is sikerül megoldani. Elmondta: „Az it­teni munka jellemzője a szov­jet—magyar kapcsolatoknak. Ez a szárazföldi kikötő — amely alapvető befolyást gya­korol gazdasági életünkre — a magyar—szovjet barátság kikötője is. Az itt látható zászlók, oklevelek mögött szép munka van. Nagyok az itteni feladatok, de ehhez van erő, tapasztalat, tudás is. Jó, hogy a nehéz fizikai munká­ra kényszerítő körülmények mind jobban csökkentek az évek során, s hogy most azon gondolkodnak, hogyan lehet a csökkent munkaképsségüek számára megfelelő foglalkoz­tatási lehetőséget találni. Amit lehet, meg kell tenni az emberekért. Ha óvoda, uszo­da, sporttelep, szórakozóhely létesül, ha javul az élet- és munkakörülmény, ez rengete­get jelent. A várossá válásra való készülődés esetében is az a döntő, hogy az emberekről való gondoskodást szolgálja. Ha ez hiánytalanul megvan, örülni fogunk annak, hogy van olyan városunk is, amelyet a nem könnyű munkát végző vasutasok irányítanak.” Németh elvtárs szólt arról: nagy politikai erő a Záhony­ban dolgozó ezer párttag, a KISZ, a szakszervezet sokezer tagja. Rájuk lehet építeni a jövőben is. „Irigylem a köz­vetlen arcvonalban dolgozó­kat, hiszen naponta látják munkájuk eredményét.” A vendégnek ezt követően Rigó Zoltán üzemigazgató mu­tatta be az eperjeskei átrakó munkáját. Németh Károly ezután a Hungarofruct tuzsé- ri hűtőházának tevékenységé­vel ismerkedett. A Központi Bizottság titká­ra csütörtökön az esti órák­ban elutazott megyénkből. A Központi Bizottság titkára az eperjeskei átrakónál.

Next

/
Thumbnails
Contents