Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-10 / 212. szám

Gyara­podunk .. z atlétika, vagy az úszás jó értője már részeredmények­ből következtetni tud ar­ra, hogy az adott távon világcsúcs születik-e, avagy tisztes, ám nem le­becsülendő eredménnyel csap — ér — célba a ver­senyző. A megyei részidőket, ha tetszik, részeredmé­nyeket nézve bízvást mondhatjuk, ha világra­szóló eredmény nem is, de nagyon is értékelendő eredmény mindenképpen születik 1981-ben. Az év első felében ja­vultak lakásviszonyaink, 886 új otthonba költöztek, vagy költözhetnek a rá­szorulók, közülük 286-an a 190 milliót érő, állami erőből épülő lakásokba. Csak példaként: a nyír­egyházi Szamuely téri lakótelepen 87 lakás ké­szült el, s Mátészalkán is 22-vel gyarapodott az ott­honok száma. Hetvenegy kilométerrel lett, vagy lesz hamarosan több a vízhálózat, s bir­tokba vehető 5 kilométer csatorna is. Kulturális cé­lokra félév alatt 93 mil­liót fordítottunk, s az egészségügy — a megyei kórház nagy jelentőségű rekonstrukcióján belül — 14 millió forintnyi érték­kel gyarapodott. A moso­da, a konyha már új a kórházban, s aki arra jár s ért is valamelyest a dol­gokhoz, az a bontakozó kontúrok láttán már kö­vetkeztethet a hamarosan kibontakozó egészre is. Van színházunk, s lesz — hiszen az utolsókat si­mítják rajta — szép mű­velődési házunk, s ha hoz­zátesszük, hogy Nyírcsá­szári, Kótaj, Nagykálló, Ibrány iskolásai új tanter­mek, s egyéb szükséges helyiségek tucatjaiban kezdhették az új tanévet, kiderül, hogy nem csak a testnek, de a szellemnek is igyekszünk megadni azt, ami szükséges. A felsorolás korántsem teljes, hiszen nehéz lenne mindent ideírni, ami idén már elkészült, vagy elké­szül, s nehéz elmondani a gazdagodásnak azon ap­róbb tételeit, melyek csak a kívülállók szemében ap­rók, ám egy adott kis kö­zösség életében nagyon is jelentősek. E gy szó, mint száz: ismét és mindig gyarapodunk va­lamivel, s ha a sportha­sonlatnál maradva a rész- eredményeket vizsgáljuk, biztosak lehetünk az idei tisztes előrehaladásban is. S. Z. a Szovjetunió támogatja a térség békéjét Brezsnyev találkozója a kambodzsai pártvezetővel Leonyid Brezsnyev szerdán Moszkvában fogadta Pen So- vant, a Kambodzsai Népi For­radalmi Párt Központi Bi­zottságának főtitkárát. a Kambodzsai Népköztársaság miniszterelnökét. Pen Sovan üdülésen tartózkodik a Szov­jetunióban. A baráti találkozón az SZKP KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács elnökségének elnöke tájékoztatta vendégét arról, hogyan munkálkodik az SZKP és a szovjet nép a tár­sadalmi-gazdasági fejlődés­sel kapcsolatos kongresszusi program megvalósításán, szólt az SZKP és a szovjet kor­mány külpolitikai tevékeny­ségéről, amely a béke és a nemzetközi biztonság megszi­lárdítására irányul. A két politikus újólag meg­erősítette. hogy a Szovjet­unió és Kambodzsa érvényte­lennek tekinti a Kambodzsá­ról tárgyaló úgynevezett nemzetközi konferencia hatá­rozatait. Ezek a döntések csupán a szuverén országok belügyeibe való beavatkozás­ra tett kísérletek voltak. Leonyid Brezsnyev kijelen­tette, hogy a Szovjetunió ha­tározottan támogatja Viet­nam, Kambodzsa és Laosz békekezdeményezéseit, töb­bek között azt a javaslatu­kat, hogy az indokínai orszá­gok és az ASEAN tagállamai tartsanak regionális konfe­renciát. Egy ilyen tanácsko­zás mindenképpen hozzájá­rulna a térség békéjének megszilárdításához, az ott uralkodó légkör javításához. Leonyid Brezsnyev és ven­dége áttekintette a szovjet— kambodzsai együttműködés továbbfejlesztésének lehető­ségeit. Pen Sovan pártja, kor­mánya és az egész kambod­zsai nép nevében köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió kormányának és népének azért a sokoldalú támoga­tásért, amelyet Kambodzsá­nak nyújtott és nyújt.’ A találkozó szívélyes, bará­ti légkörben zajlott le, és a megbeszélést a megvitatott kérdésekben a teljes nézet- azonosság jellemezte. Teljes kapacitással dolgoznak a nyírbogáti „Rákóczi” Tsz dohányszárító telepén. I (Császár Csaba felvétele) Ghanaiak Tiszavasváriban Vetőmag őszre októberiig búzából minden igényt kielégítenek Szerdán az illetékes irá­nyítószervek, az érdekelt vál­lalatok képviselőinek részvé­telével a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Nyírsé­gi Központjában tanácskozás­sal egybekötött sajtótájékoz­tatót tartottak az őszi vető­magellátásról, különös tekin­tettel a kalászosok termeszté­sére. A vetőmagkészletekről, az igények kielégítéséről Kiss László, a nyírségi központ igazgatója tartott tájékozta­tót. Megyénkben a közelmúlt­ban különböző gazdaságpoli­tikai felmérések és intézke­dések születtek — tájérte­kezleteket tartottak — annak érdekében, hogy a gabona­félékből az eddigieknél ma­gasabb termésátlagokat érje­nek el a termelők. Minden termést kialakító tényezőt szakmailag magas színvona­lon kell alkalmazni a sikeres termesztés érdekében. A ter­méseredményeket befolyásoló feltételek közül igen jelentős szerepe van a biológiai alap­nak, a jó minőségű vetőmag­nak. Az elmúlt évek tapaszta­latai alapján mintegy 17 bú­za-, öt árpa- és három rozs­fajta került elszaporításra. Ezek közül legfontosabb ke­nyérgabonánk a búza, mely­ből a vállalat rendelkezik kellő mennyiségben azokkal a fajtákkal, amelyek alkalma­sak — egyéb tényezők bizto­más fajtákkal is, amennyi­ben a gazdaságok tapasztala­ta, a fajták kipróbálása ezt indokolja. Jelentős készlet van GK Tiszatájból, Marton- vásári 5—6—7-ből. Rana bú­zákból és GK Szeged fajták­ból. A kedvező betakarítási le­hetőség nyomán ez évben idő­ben megtörtént a vetőmag feldolgozása, fémzárolása és már nagy ütemben halad a búza kiszállítása is. Az idei vetőmagfajták minősége, használati értéke igen jó. A gazdaságok ez őszre az elmúlt évhez képest mérsékelten csökkentették a korai érésű búzák arányát. A rendelések­nek mintegy 40 százaléka ko­rai, a többi középérésű. Az utóbbiak növekedése elsősor­ban a Martonvásári 8-as ki­tűnő tulajdonságokkal rendel­kező magyar búzafajta nö­vekvő elterjedésével magya­rázható. A termelő gazdaságok ed­digi vetőmag rendelése őszi árpából és rozsból jónak ítél­hető, míg az őszi búza-rende­lésben lemaradás mutatkozik. A vállalat várja a gazdaságok sürgős rendeléseit, mert ok­tóber 1-ig a búzavetőmagot minden termelő rendelkezé­sére kívánják adni. Az igé­nyelt őszi árpa vetőmagot már kiszállították, ha továb­bi rendelés lenne, azt is ki tudják elégíteni. Rozsból a rendelt mennyiség 70 százalé­kát szállították ki eddig. A következő évek vetőmag­ellátását megalapozó elit készletekből is elegendő mennyiséggel rendelkezik a vállalat, amelyet a vetőmag­termelésre szerződött gazda­ságok kapnak meg. Az 1982— 83-as évekre az eddigi 17 faj­tát 12-re csökkenti a vállalat. Megyénkben nincs szükség a most használatos nagy számú fajtára. A 12 közül is 4 az a fajta, amely az összmennyi- ség 80 százalékát teszi ki. Ezek elsősorban a kiváló tu­lajdonságú marton vásáriak. Hótól fogadja az almát Új hűtöház Vaján A héten fejezi be szakmai tapasztalatszerzését az az öt ghanai fiatal, akik az Alka­loida Vegyészeti Gyárban töltöttek öt hetet. A TESCO Műszaki és Tudományos Szer­vezési Iroda rendezésében félévet töltöttek hazánkban: gyógyszergyáraink termelé­sével ismerkedtek. Az afrikai ország szakemberei végzett vegyészek, gyógyszerészek, s a magyarországi tapasztala­tokat a hazai gyógyszergyár­tásukban fogják hasznosítani. sítása mellett — a megyei termésátlagok fokozására. A vállalat megyénk gaz­daságai számára elsősorban ajánlja a Martonvásári 4-es, 8-as, valamint a Jubilejnaja 50 fajtákat, de rendelkezik lásában. A létesítményben, ti­zenkét különböző nagyságú termet alakítottak ki, s ezek­ből nyolc — a hűtött tér ka­pacitásának fele — szabályo­zott légterű. így lehetőség van az almát márciusig, áp­rilisig tárolni, minimális vesz­teséggel. Szeptember végén kerül a helyére az olasz Roda válogató gépsor. Ez óránként tizenhat tonna alma manipu­lálását teszi lehetővé. Emel­lett — szükség esetén — ké­zi válogatást is alkalmaznak a tárolóban. Az idény kezdetére elké­szült a két 30 tonnás hídmér­leg, az iparvágány, s most ké­szül a 120 tonnás vasúti híd­mérleg. Ezt szeptember utolsó napjaira már üzembe helye­zik. Építik a szociális létesít­ményeket és az irodát is, így a kapcsolódó épületekkel együtt 1982 áprilisára készül el a hűtőház. Az első almaszállítmány csütörtökön délután érkezik a baktalórántházi Dózsa Ter­melőszövetkezetből. Ezzel megkezdődik a teljes üzem, s fokozatosan feltöltik a hűtő­kamrákat. A maximális ki­használás érdekében pedig más termelőszövetkezeteknek is végeznek bértárolást Vaján. Először fogad almát csütör­tökön a vajai 10 ezer 360 ton­na gyümölcs tárolására alkal­mas hűtőház, amely közel 400 millió forintos beruházással épült négy termelőszövetkezet — Vaja, Baktalórántháza, Jármi és Nyírmada — társu­KÉSIK A RENDELÉS II Kelet­Wagyarnrszág XXXVIII. évfolyam, 212. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. szeptember 10., csütörtök Magyar—nicaraguai tárgyalások Enrique Baltodano nicara­guai iparügyi miniszter veze­tésével delegáció érkezett Bu­dapestre, s szerdán megkez­dődtek a tárgyalások a két ország közötti gazdasági együttműködés bővítési le­hetőségeiről. A magyar tár­gyaló delegációt Veress Péter külkereskedelmi miniszter vezeti. | A Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyárának balkányl üzemében idén 90 millió forint értékben készítenek fém

Next

/
Thumbnails
Contents