Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
1981. szeptember 6. BODNÁR ISTVÁN VIHART KAVARVA Milyen hatalmas erő és mennyi türelmes tápászkodás lármáz föl egyre egyiket éj szüli másikat sóhaj fakasztja kialszanak és földerengenek mint fények a tűzhányó falán és vihart kavarva bennem visszahúznak a létezésbe V. Szabolcsi Tárlat: Berecz András: Kárpátalja. (Reprók: Gaál B.) — Igen — mondta barnán az asszony. — Miből? — Sütöttünk, fiam, kóstoljátok meg. És engedjétek az embert, hadd takaríthassa be az újat Kenyér nélkül nem megyen. — Nem bizony — mondta Jóska —, a szövetkezetben sem megyen. S fölvéve az asztalon lévő, már megvágott cipót tört belőle. Tört a hallgatag két társának is. — Finom. Nagyon finom, Kati néném. Az ember ne is higgye, hogy ilyen finom kenyeret lehet manapság enni. Persze — emelte meg az ujját Jóska — Kálmán bátyám most szépen beteszi a cipókat a kubikostarisznyájába és lejön velünk a központba. A cipókat elkobozzuk a szövetkezet javára. — Hogy aratunk akkor, édes fiam, milyen étekkel? — Levesen — nevetett vidáman Jóska. — Kálmán bátyám tudja a legjobban, milyen jókat lehet a jó, sovány levesektől pisilni. S hogy’ megérik így az ember aratás közben! Az aszalt szilva például nagyon jó télen. Igaz, Kálmán bátyám? Maga igazán tudhatja, volt része benne, mielőtt belegyakta volna magát a felesége vagyonába! Na, gyerünk. A gazda nem szólt. Sohasem szólt a világ előtt, magába gyűrt minden hántást mindenkor. Vette most is a kubikostarisznyáját, amelybe kétheti élelem fért, betette a cipókat, s ment. Csak Katalin asszony szájában gyűlt a nyál, hogy köpjön. A férje fogta be a száját: — Hagyd, Kati. Majd csak ne tartozz hozzájuk. Nagyon alacsony volt az ég akkor mindaddig, míg' Széki Kálmán leülte az egyhetes büntetést a rendőrségen az eldugott búza miatt, majd pedig, amíg ki nem fizették az ezerforintos pénzbírságot. Alacsony volt az ég akkor. Széki Kálmán tán ebbe halt bele. S mégis, a temetés után nemsokára, Széki Kálmánná belépett a szövetkezetbe. Harminc évvel ezelőtt. S talán három szép fiának is így lett szép útja az életben; diplomata, közgazdász, mérnök lett a három fiúból. Csak ő maradt meg a faluban, hiába hívták a gyerekek, ő nem tudott innen elszakadni semmiképp. Most Jóskának fennen és magabiztosan hangzott a szavai: — Nagy szégyen nekünk, hogy a disznóktól lopja a kenyeret, Kati néném. Nem az értéke miatt szégyelljük, hisz mindössze tizenötezer forintot fizetünk a városnak évente a száraz kenyérért De nem gondolt arra, hogy ezzel lejáratja a mi nagy szövetkezetünk tekintélyét? Széki Kálmánná a disznók kenyerét eszi! Nem szégyenli magát? Katalin asszonynak gyűlt a nyála. Azóta gyűlt már a nyála. — Nyugdíjba küldjük, azonnal. — Fiam! — kiáltotta! — Ez a rend. — De hisz az kenyér volt, kenyér! S összeesett. Kint nagyon magas volt az ég. „Sajnálom itthagyni ezt a földet...“ r így élünk Zsírostanyán kezében három kétkilós kenyérrel. — Hét végére még ennyi is kevés. Hat gyerekem van. A háza a másik tanyai utca elején áll. Nála van bekötve a telefon! Ez jelenti a kapcsolatot a külvilággal. A telefon itt életet menthet, a betegségről azonnal értesíthetik a tyukodi orvost. A temető hal meg először. Némán vallanak a fejfák: négy éve ide már nem temetkeznek. A sírhalmok mellett mély árok fut. Vezeti a tekintetet. Néhány száz méterre a lombok hasadéka házakat láttat. Zsírostanya. Húsz, huszonöt lakás. Ugyanannyi család? Talán. Az ott élőknek nem egyszerű a válasz. * A térképen Tyúkodtól csak Zsírostanyáig fut az út. A kíváncsiság továbbvisz a bal oldalon feltűnő házak mellett. Vajon hogyan ér véget az út? Szép ívű fordulóval, vagy csak hirtelen vége szakad? Bukkanok, gödrök nélkül a távolban is lény lett fekete csíkja. A vibráló nyári horizonton templom, házak tűntek fel. A szembejövő foga- tostól megtudtuk, hogy az már Nagyecsed. Az út tavaly készült el végig. Zsírostanyán a műút mellett az első ház a Kása családé. Négy gyerek szaladgál a ház körül. Kása Józsefnét mosás közben zavarjuk. A kérdéseinkre lassan oldódik bizalmatlansága. Ritka erre a soha nem látott arc. Gyöngyösről kerültek ide, ahol az ipari szerelvény és gépgyár könyvelésén Kósáné dolgozik. Most gyermekgondozásin van itthon a legkisebbel, Krisztiánnal. A három lány közül Mariann a legidősebb, tízéves. Tyúkodon jár iskolába. Mikrobusz viszi hetente tíz társával a diák- o‘thonba. Csak hétvégeken jön haza. Ezer négyszögöl az udvar. Haszonbérben még egy holdat művelnek. A férj fuvaros. A négy lónak, a három tehénnek sok takarmány kell. — Érden építkezünk. Szép nagy lakásunk lesz, ha elkészül. Erőt gyűjteni jöttünk ide a tanyára. A férjem hajnali négykor már megy a fogattal. A környéken vállal fuvart. A tehenekből is jön egy kis pénz. Bár az egyik üszőnk tavaly elhullott. Úgy mondják, ahol a haszon, ott a kár is. Szemben ikerablakos ház. Bármelyik falunak díszére válna. Itt értéktelen. Lakói hamarosan elköltöznek, végleg magára hagyják. Dudálva befordul a műútról egy Trabant. A sárrázó aszfalton álldogál kis ideig, majd a döccenőket tapogatva elindul a házak között a földúton. „A zöldséges! Megjött!” — zsibongják a gyerekek. — Mikor esik az eső, lehetetlen végighajtani az utcán. Ragadós, marasztaló a sár — kiáltja búcsúzóul utánunk Kósáné. A vándor zöídségárus, Erdei Gyula leszázalékolt nyugdíjas. Fábiánházi kertjében a A tanyai boltban hetente háromszor vásárolhatnak. (Jávor László felvételei) fólia alatt nevelt káposztát, hagymát, karalábét, sárgarépát a környező tanyákon kínálja. Bár a kertekben Zsírostanyán sok minden megterem, a korai zöldségnek itt is van piaca. Mire utolérjük a Trabantot, már körbe vették a vevők, Papp József né két káposztát tesz a mérlegre. Négy fiút nevelt fel a zsírostanyai portán. A legkisebb még szakközépiskolába jár, a többieket már útra engedte. Töltött káposztát főz a hét végére, hátha váratlanul beállítanak fiai az unokákkal. — Nem sokáig lakunk már mi sem itt. Nagyecseden építettünk. Az ősszel odaköltözünk. Sajnálom itthagyni ezt a földet, mert jó termő. Gazdagon jutalmazza a munkát. De messze van mindentől, öregek, betegesek vagyunk a párommal. A faluban talán jobb lesz. A tanyára Tyúkodról hetente háromszor jön ki a boltos: hétfőn, szerdán, pénteken. Ottjártunkkor éppen nyitva tartott. — Ha tíz perccel korábban jönnek, szinte mindenkit itt találnak. Akkor gyűlünk ösz- sze, mikor a kenyeret hozzák. A bolt előtt indulni készül özvegy Sempergel Lajosné, Kósáéknál nagy a család. ki töltelékárut — kezdi Dobos József boltvezető. — A legtöbb a szeszből fogy. Keresett a befőtt, a cigaretta, a kávé és természetesen az élelmiszerek: zsír, olaj, cukor, kenyér. Minden nyitvatartás- kor egy mázsa húsz kiló kenyér fogy el. Töltelékáruból kevés van, édességet meg egy éve nem kaptam a tyukodi ABC-től. (Később Tyúkodon Bódi Józseftől, az ÄBC boltvezetőhelyettesétől megtudtuk: ha tizenöt nappal korábban megkapnák a rendelést, akkor töltelékáruból is több jutna Zsírostanyára, Az édességgel hasonló a helyzet !) Búcsúzóul lelkünkre kötik a tanyaiak: ha járunk Tyúkodon a tanácsházán, említsük meg azt is, hogy a tanya legelője szemetes, sáros, az állatoknak nincs ivóvizük. A tőzeggödörből isznak, csoda, hogy nem betegedtek meg. A tyukodi nagyközségi tanácsházán Bereczki István tanácselnökkel így először a legelőről beszélgetünk. Hozzá még ebben az ügyben nem fordultak, de megígéri, hogy utánanéz. — Hirtelen megszaporodott az állatállomány — teszi hozzá. — A tsz is helyezett ki házakhoz tejhaszonra szarvas- marhákat. Korábban nem kellett senkinek a kaszáló, most meg még az árokparton is marakodnak. A buszjárattal hozakodunk elő. Ez korántsem olyan egyszerű. — Tavaly már kértük az 5. sz. Volántól, de elutasító válasz jött. Egy év alatt az útviszonyok javultak. Nagyecsed—Tyúkod között végig jó a műút. — Magunk is meggyőződtünk erről — válaszolta kérdésünkre Mezei Tibor, a Volán személyforgalmi csoportjának koordinátora. — Nem értjük, hogy a helyi tanács miért nem rendelte meg a fordulót is, amikor az útépítő gépek a helyszínen voltak. Anélkül nem biztonságos a közlekedés. Hogyan vélekedett a buszjáratról a zsírostanyai asz- szony? „Ha a buszt rendeznék, a fiatalok is itt maradnának, talán vissza is jönnének.” De ha minden változatlanul marad, néhány év múlva nyolcezer liter tej hiányzik havonta mindannyiunk asztaláról. Reszler Gábor Mit hozott a posta? Röpködnek a'boltból kilépő zsírostanyaiak mondatai. — Nyugodtan élünk ebben a fészekben — kezdik. — Szépek voltak valamikor ezek az utcák, az udvarok. Virág, rend mindenütt. Most fáj az ember szíve, ha végigmegy. — A fiatalok javarészt elmentek. A házak romlanak. Innen már csak szökni lehet! — nem titkolják keserűségüket. A heves mondatok után lecsitulnak a kedélyek. — Harmincöt fejős tehén van a tanyán — mondja Veres Györgyné tejbegyűjtő. — Kétszázötven, háromszáz liter tejet viszünk be naponta Tyúkodra. Májusban nyolcezer litert fejtek. Több tejet adunk, mint a tyukodiak. Az utolsó mondat újra felborzolja a hangulatot. — Buszjáratot mégsem kapunk. A munkásbuszra nem lehet felülni. Aki nem tud kerékpározni,- gyalog járja meg a falut. Már aki bírja. A tanácsülésen többször fölvetettük, eddig hiába. Ha a buszt rendeznék, a fiatalok is itt maradnának, talán vissza is jönnének. A boltban az ajtó mellett hűtő duruzsol. Tetején kávédaráló. — Tavaly kaptuk mind a kettőt. Addig nem hozhattam KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
