Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-05 / 208. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1981. szeptember 5. Kommentár Megölték a beiruti francia nagykövetet Egyezkedés Singapore-ban Egy singapore-i keltezésű hír arról számol be, hogy a kambodzsai kormányellenes csoportosulások vezetői megbeszélést folytattak. Norodom Szihanuk, Khieu Samphan és Son Sann azért ült tárgyaló- asztalhoz, hogy valamiféle „koalíciós kormányt” tákol- janak össze. Már önmagában az is furcsa, hogy a kisöprű- zött vezetők nagy hirtelen egységre törekednek. Persze, csak az első hallásra cseng szokatlanul a hír, a körülményeket jobban szemügyre véve mindjárt érthetővé válik. Washingtont és Pekinget már régóta aggasztja, hogy az úgynevezett Kambodzsa- kérdésben nem sikerült előbbre lépni. Nem járt teljes sikerrel az a próbálkozás sem, hogy Szi- hanukot kibékítsék a „vörös khmerekkel”. A herceg állhatatosságában persze sokan kételkednek: Szihanuk ugyanis hosszas kérlelésre — kínai és amerikai nyomásra — vállalta, hogy „adott esetben” ismét betölti az államfői tisztséget. Természetesen ennek egyelőre igen sok az akadálya. Például az a korántsem elhanyagolható körülmény, hogy Kambodzsa népének elege volt a népír- tókból, a hercegből, s az új kormány működése alatt már sikerült hatvan üzemet, ösz- szesen háromszáz kisebb-na- gyobb vállalatot helyreállítani, illetve újjáépíteni. A cserekereskedelem helyébe újra pénz lépett, ismét benépesültek a piacok, megnyíltak az iskolák. Kambodzsa népe ismét emberhez méltó módon élhet. Kína és az USA számára ezek a kérlelhetetlen tények kínosak. Pekingben és Washingtonban ugyanis azon fáradoznak, hogy Kambodzsa körül ismét felszítsák a vitát, netán az ENSZ küszöbön- álló közgyűlésén újból ki- kényszerítsék a „kambodzsai kérdés” napirendre tűzését Ehhez azonban nélkülözhetetlen a hatalomból kiebru- dalt, egymással versengő ellenforradalmi csoportosulások között legalább a látszólagos egység létrehozása, amit a most vonakodva aláírt közös nyilatkozat is csak részben szentesít. Gy. D. Pénteken délben eddig ismeretlen merénylők Beirut nyugati részében merényletet követtek el Louis Delamare Franciaország libanoni nagykövete ellen. A diplomatát súlyos sérülésekkel azonnal a közeli Barbir kórházba szállították, de húsz perccel később az ötvenkilenc esztendős Delamare a műtőasztalon meghalt. A nagykövetet ösz- szesen tíz találat érte, három golyó a fejébe, négy a mellkasába fúródott. A hivatalába tartó Delamare gépkocsiját a „zöld vonal” közelében fegyveresek feltartóztatták és golyózáport zúdítottak a diplomatára. További részletek egyelőre nem ismeretesek. Bányászkatasztrifa Csehszlovákiában Hatvanöt emberéletet követelő bánya-tömegszeren- csétlenség történt Csehszlovákiában. Mint a pénteken Prágában kiadott hivatalos közlemény megállapítja, az Észak-csehországi Barnaszén-bányászati Vállalat egyik mély művelésű üzemében, amely Zaluzi közelében van, eddig ismeretlen okból robbanás történt a csütörtök délutáni műszakban, amikor ott 105 bányász dolgozott. Azonnal bevetették a mentőosztagokat, s azoknak sikerült 40 bányászt élve kimenteniük, de minden erőfeszítésük és az összes lehetséges eszköz felhasználása ellenére a súlyos bányakatasztrófának 65 halálos áldozata van. A történtek okának kivizsgálására kormánybizottság alakul, Ladislav Gerle miniszterelnök-helyettes vezetésével. Az állami, szakszervezeti és gazdasági szervek gondoskodnak az áldozatok családjairól. (Folytatás az 1. oldalról) tosítanak a vállalatoknak az újítások díjazására, és lehetővé teszik az újítások és találmányok hasznosításában közreműködők anyagi elismerését. A Tudománypolitikai Bizottság határozata alapján folyamatban van a szabadalmi jogszabályok felülvizsgálata, amelynek nyomán egyszerűsödnek, gyorsulnak a szabadalmi eljárások, hatásosabb lesz a találmányokkal összefüggő jogi védelem. Jogszabálytervezetek készülnek, amelyek a jelenleginél konkrétabb támpontot nyújtanak a feltalálók díjazásának megállapításához. A szabadalmi-újítási információs rendszer kiépítésének jobb feltételeit is igyekeznek megteremteni. Mindennél fontosabb azonban a vállalati szemlélet megváltoztatása, az olyan ösztönzés, ami anyagiakat sem igényel — hangsúlyozta a SZOT elnöksége. A teendők megvitatására javasolta az újítók és feltalálók V. országos tanácskozásának megrendezését. A testület napirendjén szerepelt — véleményezés céljából — az állami vállalatokról szóló törvény és a végrehajtási rendelet módosításáról szóló előterjesztés is. Az elnökség megvitatta és elfogadta a szakszervezeti tagság üdültetésének új szabályzatát, amely részleteiben rendezi a beutalóra való jogosultság, a beutalás feltételeit, az egyes üdültetési formákban való részvétel lehetőségeit Az elnökség megtárgyalta a SZOT 1982. évi költségvetésének irányelveit is. A SZOT elnöksége végül kiadta a magyar szakszervezetek állásfoglalását a rakétafegyverkezés és a neutronfegyverek gyártása ellen. IrkasYÜ Sztrugackij Borisz Sztrugackij: ■ r11 ijiVB pteTT<j MiliM 'I . r i | | l ’. : 30. Mit jelentsen ez? Eközben az r ebéd véget ér, mindenki feláll, én pedig valahogy félek felállni... Látom, hogy felém jön a király, de én továbbra is ott ülök a helyemen, mint valami parlagi báró, aki nem ismeri az etikettet. őfelsége odajön hozzám, kegyesen elmosolyodik, kezét a vállamra teszi. „Kedves dón Tameo, mi már felkeltünk, és megyünk a balettet nézni, ön pedig még mindig ül. Mi történt önnel, csak nem feküdte meg a gyomrát?” — „Felség — feleltem —, vétesse a fejemet, de nedves a nadrágom.” őfelsége erre nevetni kegyeskedett, és megparancsolta, hogy álljak fel. Én felálltam, és mindenki hahotázott! Nemes donok, az egész ebédet egy rumos tortán ültem végig! őfelsége harsányan nevetni kegyeskedett. „Reba, Reba — mondta —, ez megint a maga tréfája! Szíveskedjék letisztítani a nemes dönt, hiszen összepiszkította az üle- pét!” Az udvaroncok kacagtak. Az ilyen tréfák egyébként szokásosak voltak a királyi asztalnál. A meghívottakat pástétomba, elfűrészelt lábú karosszékbe, lúdtojásokra ültették. Mérgezett tűkbe is ültettek. A király szerette, ha szórakoztatták. Felharsantak a kürtök, dallamosan felordított a szertartásügyi miniszter, sánti- kálva belépett a király, és mindenki elhelyezkedett. Ru- matának hallgatag szomszédok jutottak. Jobbján a mogorva, nagy étkű dón Pythá- nak rengő hústömege töltötte be a karosszéket, balján író Gur bámult az üres tányérba. Miközben tőrével aprította az ürülapockát, jobbra sandított, és nyomban elfordult: dón Pytha egy egészben megsütött vaddisznó fölé hajolt, s úgy dolgozott, mint egy automata. Csont nem maradt utána. Rumata visszafojtotta lélegzetét, és egy hajtásra megivott egy pohár irukani bort. Azután balra sandított. író Gur bágyadtan turkált kanalával a salátás- tányérkában. — Mi újat ír, Gur atya? — kérdezte félhangosan Rumata. — írok? ... Én?... Nem tudom. Sok mindent. — Verset? — Igen ... verset... — Pocsék versei vannak, Gur atya. Igen, igen, ön nem költő. — Nem költő... Olykor magam is eltűnődöm: ki vagyok tulajdonképpen? És mitől félek? Nem tudom. — Nézzen a tányérjába, és egyék tovább. Megmondom, kicsoda: Zseniális író, egy új és igen termékeny irányzat felfedezője az irodalomban. Száz esztendő múlva, de talán előbb is, sok tucatnyi író halad majd az ön nyomdokain. — Isten mentse meg őket! —szakadt ki Gurból. — Most megmondom, hogy mitől fél. — A sötétségtől. Sötétben a látomások hatalmában vagyunk. De legjobban a homálytól félek, mert a homályban minden egyformán szürkévé válik. — Kitűnő mondás, Gur atya. Egyébként kapható-e még a műve? — Nem tudom... És nem Is akarom tudni. — Jegyezze meg: egy példány megtalálható az anyaországban, a császár könyvtárában. Egy másik a szao- ni Ritkaságok Múzeumában van. A harmadik nálam. — Én... nem is tudom... Szeretném elolvasni... átolvasni... — Szívesen kölcsönadom... — És azután?... — Azután visszaadja. — És azután visszaadják ILYENEK VAGYUNK?! Társasutazás—inkognitóban — Hi dispiace moltó — Jb-A - t1 A romantika ára: 13 ezer líra! „Mit ér az ember, ha magyar?” — bevallom, abban a tíz napban, amit a COOP- TOURIST társasútján Olaszországban töltöttem, gyakran eszembe jutott Ady kérdése. Kerestem a választ utcán, üzletekben, múzeumokban, strandokon, szórakozóhelyen — mindenütt, ahol kis társaságunk megfordult. Elvégre az olaszoknak van ösz- szehasonlítási alapjuk: a világ minden részéből turisták millióit vonzzák ide az ó- és középkori emlékek. Persze az a bizonyos megméretés nemcsak a költőpénz súlyától függ, hanem attól is, hogy betartjuk-e a turista etika szabályait. Egyáltalán: gondolunk-e arra, hogy viselkedésünkből A MAGYAROKRÓL vonják le a konzekvenciát? A legtöbb emberen, amikor átlépi az országhatárt, valami megmagyarázhatatlan átváltozás vehető észre: úgy érzi nincsenek rá vonatkozó konvenciók, külföldön többet engedhet meg magának, követelőzőbb, kritikusabb lesz; míg otthon erénycsősz, itt a lolce vita elvét vallja... ★ Azon a bizonyos hajnalon, szokásunkhoz híven, megrohamoztuk autóbuszunkat, merthogy tengelyen (a kerék feletti ülésen) senki sem akart ülni útunk első állomásáig: Velencéig. Bár az idegenvezető udvariasságra szólította fel a tisztelt társaságot, de mi a „testvéries” elosztás mellett döntöttünk, megegyeztünk, hogy a „há- tulsó pár előre fuss” szisztémával időnként helyet cserélünk. A határon túl azonban a busz első felében ülőknek valahogy kihagyott a memóriája, a hátul zötykölődők pedig nem szóltak, mert mit is mondhattak volna? Például : „Idefigyeljen maga hogyishívják itt a panorámás páholyban, menjen már kicsit hátra az útdöngölő nyeregbe!” — így mégse lehet egy először látott emberrel tárgyalni, amikor még a nevét se tudom. Mert a csoportos utakon nem szokás önnek kamatostul! — mondta éles hangon Gur. — Don Reba nagyon ráijesztett önre, Gur atya. — Rám ijesztett... Került már ön valaha is olyan helyzetbe, hogy a tulajdon gyermekeit kellett elégetnie? Mit tud ön a félelemről, nemes dón?! — Én fejet hajtok ön előtt mindazért, amit át kellett élnie, Gur atya. De őszintén elítélem önt azért, hogy megadta magát. — író Gur hirtelen olyan halk suttogásba fogott, hogy Rumata a csámcsogás és a hangok zúgása közepette alig hallotta: — De mire való mindez?... Mi az igazság?... Haar herceg valóban szerette a szépséges, rézbőrű Jainevnivorát... Gyermekeik voltak... Jainevnivorát megmérgezték... De nekem megmagyarázták, hogy ez hazugság... Megmagyarázták, hogy az az igazság, ami jelenleg a király javát szolgálja... Minden egyéb hazugság és bűn. Egész életemben hazugságot írtam... És csak most írok igazat... Hirtelen felállt, és éhek- lőn harsogta: Nagy és dicső, mint az öröklét A király, és Fennköltnek hívják! Meghátrált előtte a végtelenség S átengedte az elsőség jogát! (Folytatjuk) bemutatkozni, itt mindenki inkognitóban maradhat, az utazási irodák ezt szavatolják — mondta az idegenvezetőnk. Ezért aztán már az első nap után így „jelöltük” egymást: az orvos házaspár: Dokiék, a zenész és felesége: Violinék, a maszek szabó: Dárius, a nyugdíjas cipész: Csoszogi, a három barátnő (a fodrász, a pincérlány, és a tanítónő): a három grácia... Mindenkinek volt álneve, még a robusztus termetű, zárkózott útitársunknak is, akit a szobaszáma után „nagy 28-asnak” kereszteltünk el. Na, de ne vágjak a dolgok elébe: az ország különböző részéből verbuválódott csoportunk (elárulta őket a naógrádi, vazsi, szögedi stb. tájszólásuk) a hosszú út ellenére cseppet sem volt elcsigázott, amikor megérkeztünk a lagúnák városába és beszálltunk a Canal Granden végigvivő vízivillamosba, a vaporettóba. A látvány, a kőbe, márványba faragott történelem meg végképp elűzte a fáradtságunkat; a széles csatorna két partján feltűnő csipkésen áttört falu paloták, az álomváros bizánci, mór és reneszánsz díszletei között huszadik századi kis szürke statisztáknak éreztük magunkat. Áthajózva a világhírű Rialto-híd márvány bolthajtása alatt hamarosan kikötöttünk a város díszkapuja előtt, a Szt. Márk-öböl- ben. Velence szívében, a kicsi, de elegáns Hotel Scan- dinaviában szálltunk meg, csak egy éjszakára. Leraktuk a csomagokat, s a vörösboros vacsora után sétára indultunk, hogy esti fényben is lássuk Adria királynőjét. Ilyenkor vétek aludni — ezt tartják az olaszok is —, s éjfélig csodáltuk a halványrózsaszínű és fehér épületek dús márvány- faragású falait, a házak csúcsíves ablakait, árkádsorait. A Szt. Márk téren és a Piazettán adott találkozót a világ: hullámzott, keringett a tereken a bábel-bál. A híres Óratoronynál bámészkodott csoportunk, mellettem egy idős házaspár a meghatódás- tól közlékenyen elárulta, hogy ötven évvel ezelőtt szerettek volna ide jönni nászúira. Szeptember végén lesz az aranylakodalmuk ... Ami késik nem múlik. A gondo- lázásról viszont le kellett mondaniuk, mert 13 ezer lírát (kb. 380 forintot) kértek egy kis romantikáért, így a csendes vizű riókon ringatózva sikló karcsú járműveket inkább a partról néztük. Hogyan lehet egy délelőtt- be egy hétre való látnivalót belesűríteni ? Másnap megtudtam, mert oly tömény mennyiségben zúdította ránk idegenvezetőnk a város 1500 éves történetét, hogy délre már két lábon járó komputernek éreztem magamat, degeszre táplált memóriaagy- gyal. Egy óra a Doge-palotá- ban: Berohanás a Porta della Cartán, átvágtunk a bronzkutas udvaron, fel az Óriások lépcsőjén, be a hadiflotta vezetőinek szobájába, ki a loggiára, fel a második emeletre: várószobák, tízek tanácsa, inkvizitorok terme, a dogék lakosztálya, végül a nagytanács terem, közben Veronese, Tiziano és Tintoretto szebbnél szebb képeire vethettünk egyenként öt pillantást. Az utóbbi mesteré a Föld legnagyobb olajfestménye, a Paradicsom, melyen még senki sem tudta megszámolni a rajta nyüzsgő alakokat (a magyar társasutazó ne is kísérletezzen, fél napig is eltarthat). Aztán vissza a cenzorok lépcsőjére, fel a Sóhaj ok-hídj ára, el a börtönük előtt, s újból kinn álltunk kábán a tűző napfényben. Amikor az Óratorony tetején megmozdultak a zöld mórok, s a két gigászi bronzszobor tizenkettőt ütött a harang oldalára, befejeződött erőltetett menetünk, melyet még az idősek is zokszó nélkül bírtak. Éhesen, szomjasan értünk vissza a szállodába, s vártunk a csomagjainkért jövő hordárokra. Akinek volt egy kis hazaija, téliszalámi, sajt, paprika, leült a stílbútoros hallba, s lakmározott a zsírpapíros, szalvétás terítéke fölött. De még le se nyelték az első falatot, a hoteltulajdonos olaszos hangerővel ránk ripa- kodott: Mi dispiace molto! Questo non camping! (Nagyon sajnálom! Ez nem kemping!) Fülig vörös lett a társaság, a maradékok pillanatok alatt eltűntek a táskákban. Távozáskor a barátságos arivederci helyett egy mogorva addio! köszöntéssel vettek búcsút tőlünk. Horváth Anita (Folytatjuk) MUNKAHELY, MUNKÁSSZÁLLÓ, ÉTKEZÉS EGY HELYEN. A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat a kispesti lakótelep építéséhez felvételre keres: ács, vasbetonszerelő, kőműves, csőszerelő, hegesztő, kubikos, betanított és segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, munkásszálló a lakótelep új épületében, napi étkezésbiztosítás. Jelentkezés a helyszínen, kispesti metróvégállomástól 100 m-re, a lakótelep építkezésénél felállított lakókocsiban, vagy a vállalat központjában. Gödöllő, Tessedik Sámuel út 6., vagy a vállalat 32. sz. építésvezetőségén, Budapest,- VI., Zichy Jenő út 1. (Bajcsy-Zs. sarok.) (1057)
