Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-05 / 208. szám
A SZOT-elnökség ülése Kedvezőbb lehetőségek az újítémozgalomnak Állásfoglalás a fegyverkezési hajsza ellen Pénteken ülést tartott a SZOT elnöksége. A testület a többi között megvitatta az újítómozgalom és a feltalálói tevékenység helyzetét. — Nyugtalanító jelenség, hogy az utóbbi években csökkent az újítások száma, és viszonylag kevés a találmány is — állapította meg az elnökség. Hazánkban 10 ezer lakosra számítva évente csak 1,3 találmány jut, alig egyharma- da a környező országokénak. A dolgozók, s a közreműködő műszakiak nem eléggé érdekeltek újítások és találmányok kidolgozásában, hasznosításában. Mindenekelőtt azonban a vállalati illetékesek közömbössége lohasztja le az újítókedvet. Az állami és társadalmi szervek fokozott segítséget igyekeznek nyújtani az újítói és feltalálói mozgalom fellendítéséhez. Napirenden van egy olyan terv, amelynek alapján kedvezőbb lehetőségeket biz(Folytatás a 4. oldalon) Tanévnyitó tanácskozás az oktatási igazgatóságon Pénteken, az MSZMP megyei bizottsága oktatási igazgatóságán az intézmény tanárai, a nyíregyházi főiskolák marxizmus—leninizmus tanszékeinek munkatársai és a városi-járási pártbizottságok képviselőinek részvételével nyitották meg az 1981— 82-es oktatási évet. Simkovics Gyula igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket — közöttük Guides! Sándort, a megyei pártbizottság titkárát, majd Mar- kovics Miklós igazgató szólt az elmúlt tanév tanulságairól, s elemezte az új évad legfontosabb tennivalóit. Hangsúlyozta: az oktatási igazgatóságon minden eddiginél több hallgatót képeznek a most induló formában. Az esti egyetem általános tagozatain, a szakosítókon és a továbbképző tanfolyamokon kilencven csoportban több mint kétezren készülnek a jövő megnövekedett feladataira, s ez önmagában is hatékonyabb, az élethez szorosan kapcsolódó munkára kötelezi a marxizmus—leninizmus propagandistáit. Az ezt követő vitában a megyei pártbizottság üdvözletét és elvárásait Ekler György titkár tolmácsolta. Egészségügyi ifjúsági napok Nyíregyházán szeptember 4-én tartották a megyei egészségügyi ifjúsági napokat a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács és a Jósa András Kórház-Rendelőintézet KISZ-bizottsága szervezésében a sóstói vezetőképző táborban. A 21 előadás a korszerű diagnosztikai és gyógyítási eljárások tapasztalataival foglalkozott. Az előadásokat a bőr-, a belgyógyászati, a szülészeti, a reumatológiai és a gyermekosztály fiatal orvosai, valamint a KÖJÁL szakemberei tartották. Este diszkóval zárták az ifjúsági napot. Kongresszusi készülődés a fogyasztási szövetkezete k be n Javuló vásárlási körülmények Gondosabb előkészítés, jobb szervezés Takarékosabb beruházások a tsz-ekben A IX. kongresszusra készülnek Szabolcs-Szatmár megye fogyasztási szövetkezetei. A november 14-én nyíló kongresszus tiszteletére a megyében működő 24 ÁFÉSZ és 19 takarékszövetkezet közel féléves akcióprogramot készített. A MÉSZÖV három szövetkezeti ágazatában 1981- ben 11 ezer 500-zal kívánja növelni -fogyasztási szövetkezetei, takarékszövetkezetei és lakásszövetkezetei tagjainak számát. Közöttük is elsősorban a nők és a fiatalok részarányát szeretnék emelni. Az ÁFÉSZ-ek tavaszi küldött- közgyűlésén több szövetkezet tagsága hozott olyan döntést, hogy a tagok alaprészjegyét 300 forintra, más helyeken pedig 200 forintra emelik, így a megye fogyasztási szövetkezeteiben több mint 5 millió forinttal, a takarék- szövetkezetekben pedig félmillió forinttal növekszik majd az alaprészjegyek ösz- szege. A IX. kongresszus megrendezésének évében az ÁFÉSZ- ek törekvése áruforgalmi, felvásárlási és gazdálkodási terveik teljesítésére, illetve túlteljesítésére irányul. Hét és fél százalékos bolti kiskereskedelmi, közel 6 százalékos vendéglátóipari és 12 százalékos árutermelési forgalomnövekedést szeretnének elérni. Idén 123 ezer tonna zöldség, gyümölcs felvásárlását tervezik és ez az előző évinél 14 százalékkal nagyobb mennyiség. A vásárlási körülményeket javítja az az idén megvalósuló 98 millió forint értékű beruházás, amely révén a bolti és vendéglátóipari alapterület a megyében 6200 négyzetméterrel nő. Hárommillió forint értékű társadalmi munka elvégzését vállalták idén Szabolcs- Szatmár szövetkezeteinek dolgozói. A kongresszus előkészületeihez tartoznak a szövetkezetek szervezésében lebonyolítandó kulturális és sport- rendezvények is. A szövetkezeti mozgalom történetéből rendezett vetélkedő elődöntői már befejeződtek. A szövetkezeti dolgozókból és a szocialista brigádtagokból álló csapatok legjobbjai szeptember 20-án a döntőben mérhetik össze tudásukat. A programsorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz az őszi megyei könyvhetek november 2-i megnyitója, melyet a Tiszavasvári ÁFÉSZ rendez összekapcsolva ezt a község felszabadulási évfordulójára szervezett ünnepi eseményekkel. Pénteken délelőtt a tisza- dobi Táncsics Tsz-ben tartotta ülését a területi szövetség termelési és közgazdasági bizottsága. Megtárgyalták a mezőgazdasági támogatási rendszer változásának hatását a termelőszövetkezetek fejlesztési lehetőségeire. Egyebek között megállapították: az 1981-es év beruházási fellendülést hozott a termelőszövetkezetekben. A szelektív üzemi fejlesztési politika lehetővé tette a támogatási formák fokozottabb igénybevételét, ezzel a saját források vásárlóerejének növekedését. A műszaki megoldások fejlődése eredményeként a beruházási költségek a MÉM irányszámok alatt maradnak, esetenként figyelemre méltó költségtakarékosságot érnek el a tsz-ek. A tervező és kivitelező kapacitás egyensúlyba került a beruházási igényekkel. Javult az előkészítő munka, az együttműködés szervezettsége. A folyamatban levő nagyobb beruházások között a 10 ezer tonna kapacitású vajai hűtőtároló építése terv szerint halad. Üj tejtermelési tehenészeti telep épül a domhrádi Petőfi Tsz-ben. A nagyecsedi Rákóczi Tsz-ben 15 millió forintos beruházással építik a MEDICOR Orvor. si Műszergyár telepét, és ugyanitt egy 600 férőhelyes tehenészeti telep létesül. Ezek a legjelentősebb beruházások, emellett több tsz-ben bővítik az állatférőhelyeket, kétszer annyi takarmánykeverőt és ötször nagyobb sze- mestermény-tároló teret adnak át az idén, mint a múlt évben. Az ülésen a TESZÖV feladataként határozták meg többek között: az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítsanak az exportárualapot növelő beruházások szervezésére, segítsék a költségtakarékos beruházási módszerek elterjesztését, szorgalmazzák a gyorsan megtérülő gépi beruházásokat. A tanácskozáson megtárgyalták az áruforgalmazás helyzetét, a vállalatok és a termelőszövetkezetek kapcsolatát Gyógyszerraktár, vagy házipatika? (2. oldal) „Felajánljuk segítségünket" (3. oldal) A tiszalöki hajójavító üzemben az idén tizenkét vontató motoros, uszály, lakóhajó és úszótestet újítanak fel. Emellett évente két-három saját tervezésű, kétszáz tonnás uszályt is gyártanak a tiszai hajós fuvarozás részére. A képen: a só jatér. (MTI Foto: Oláh Tibor felvétele) Valuta ipari almából Megyénkben elsőnek a Nyíregyházi Konzervgyár vajai almafeldolgozó üzemében augusztus közepén láttak a munkához. A tervek szerint ebben az évben 39 ezer tonna almát dolgoznak fel, ami 40 százalékkal több, mint a múlt évi. A vajai üzemből az almalevet Nyíregyházára szállítják, ahol sűrítés után tőkés országokba exportálják. Képeink az almaválogató gépről és a préselésről készült. (Elek Emil felv.) Magyarország S? XXXVIII. évfolyam, 208. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. szeptember 5., szombat j-J . ml m n m A