Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
1981. szeptember 30. KELET-MASYARORSZÁG 7 olvasóink leveleiből Postabontás „Saját kérésére...“ Nyugdíjas korú levélírónk panaszolja, hogy egy-*, szer azon vette magát észre: nyugdíjazták. Főnöke majdhogynem titokban indította el ezt a folyamatot. Ami azonban a legjobban bosszantja, papírján ez áll: „Saját kérésére”. írja, hogy nem tett lépéseket, amikor ez a tudomására jutott, pedig bizonyára sokan kiálltak volna mellette, és talán még maradhatott volna hosszabb-rövidebb ideig a beosztásában. Önérzete azonban azt diktálta, fogadja el a történteket, ne akarja a munkahelye nyakába varrnia magát. Levelében említi, hogy a történtek okát pontosan tudja, illetve sejti. Nem dicsekvésképpen említi, hogy nagytudású kollégának beosztottjának tekintette a főnöke, akitől a nyugdíjazásával megszabadul, és úgy gondolja, hogy most ö felemelkedik. Alátámasztja ezt az érzését azzal is levélírónk, hogy említi: főnöke igyekszik magát fiatalabb, kevésbé tapasztalt gyengébb képességű kollegákkal körülvenni, lehet azért, hogy a törpék között óriásnak tűnjön? Bevallja levélírónk, hogy amikor ötven egynéhány éves volt, elhatározta, abban a pillanatban, ahogy eléri a korhatárt, nyugdíjba megy, otthagyja íróasztalát, menekül a munkahely gondjai elől. Most azonban korántsem ezek az érzések vezérlik. Az idő elrohant ugyan, de ő magát ugyanolyan rugalmasnak, frissnek érzi, mint évekkel ezelőtt. Miért kell hát abbahagynia? Nyugdíjba készülő levélírónk sorai őszinték, és kiderül belőlük, hogy bizony az utóbbi időben már nehéz volt lépést tartania a követelményekkel. A gyártmányfejlesztéssel nem sokat törődött. Lehet, emberi gyarlósága miatt, mert ez olyan „fa” volt, amely már nem neki ad árnyékot. Ez lehetett az elfáradás jele is, de kétségtelen, hogy a fejlődést gátló tényező volt. Levélírónk egyébként jól -érezte magát a munkahe- jén, sokan ismerték, jó kapcsolatait, a körülményeit — az asztalán sorakozó telefonokat, a vállalati gépkocsit — sajnálja, s ez emberi dolog. Ki őszinte és bevallja, ki nem, inkább titkolja. Mindenkivel megtörténhet ez, hiszen előbb utóbb elérkezik ez a kor, a nyugdíjazás korszaka. Levélírónk esete azonban tanulságos. Helyes, ha az ember felismeri: önismerete véges. Lehet, hogy mi magunkat még rugalmasnak érezzük, szellemileg frissnek, de környezetünk korántsem így látja, nem biztos, hogy ezzel egyetért. Nem árt tehát, ha az ember tisztázza helyét és hasznát a világban (ez egyébként minden korban, korosztályra érvényes), és tudomásul veszi, hogy nem pótolhatatlan. Ezekkel mindig jó, helyes tisztában lennünk, a nyugdíjbavonulás korszakában talán mégin- kább. Így magunk helyzetét könnyítjük meg. Soltész Ágnes KÖSZÖNET Bensőséges ünnepség színhelye volt a közelmúltban a győrteleki szociális otthon. A rokkantak napja alkalmából a milotai cigányegyüttes, s a népdalkor, a sonkádi citera- zenekar, a kispaládi tánccsoport, valamint a tiszabecsi művelődési ház tagjai szórakoztatták színvonalas műsorukkal az otthon lakóit. Ezúton szeretnénk megköszönni kedvességüket, figyelmességüket. Az otthon lakói nevében: Rozgonyi Győzőné intézetvezető KÁR LENNE ... Lehet, csak kósza hír? Bárcsak az volna, még biztosan nem tudom, de úgy hírlik, hogy a jósavárosi Oázis cukrászda október 1-től megszűnik, illetve más jelleggel fog működni. Mi, itt lakók ezt rendkívül sajnáljuk. Ugyanis tudvalevő, hogy Jósaváros- ban nagyon sok gyermek van, és e családok az ünnepi és vasárnapi süteményüket, — kitűnő minőségben — ebben a cukrászdában szerzik be. Nem beszélve a fagylaltról. Erénye volt a cukrászdának, hogy itt senki sem dohányzott. Miért kell hát változtatni a jól bevált módszeren, amivel a vásárlók is elégedettek voltak? Tőkésné Nagy Éva jósavárosi lakos KÉRÉS A POSTÁHOZ Komoró községben új utca nyílt:' Tölgyes utcának hívják. Igaz, még viszonylag kevesen laknak itt, de már jó néhány új ház áll és benne — ha jól számolom — nyolc család. Hozzánk eddig még nem jutottak el a postai küldemények, ugyanis a kézbesítő arra hivatkozik, hogy nem tartozunk a munkaterületéhez. így mi megyünk a postánkért, és néha bizony négy-öt nappal később kapjuk kézhez a pénzt, vagy az ajánlott levelet. Kérjük, hogy kapcsolják be a mi utcánkat is a postai szolgálatba, hiszen — bízunk benne —, egyre többen leszünk. Lakatos Gergelyné, a Tölgyes utca lakói nevében SZÉP GESZTUS A közelmúltban a Tempó szövetkezet Jég utcai telepére vittem el javítás céljából a Trabant Hycomat kocsimat. Többféle javítást kértem, volt benne lakatosmunka, és a teljes festése is szerepelt a kívánságaim között. Mintegy kilencezer forintot tett ki a számla, amelyből mindössze 3 ezer forintot kellett megfizetnem, csupán az anyagköltséget. A többit — vagyis a munkájuk ellenértékét — a Jég utcai telepen dolgozók a rokkantak nemzetközi éve alkalmából ajándékba adták. Ezúton is szeretném megköszönni ezt a kivételes, nem várt ajándékot. Tomasovszki Bertalan Nagyhalász, Hunyadi utca 52. sz. alatti lakos ELHANYAGOLT MŰVELŐDÉSI HÁZ — Cili, meddig tartsuk még...?! Tavasszal azért kellett a szerkesztőség segítségét kérni, hogy a Gyüre községben lévő mozi, illetve művelődési ház veszélyes kéményét mielőbb bontsák le és építsék újjá. Az előbbi megtörtént, de az épület gazdája, a tanács a kémény felépítéséről nem gondoskodik. Jön a . tél, az épületet nem lehet fűteni, már a kitört ablakok miatt sem. Félünk, hogy megismétlődik a tavalyi eset, amikor ugyan még a kémény állt és fűtöttünk, de a meleg a hibás ablakokon át távozott. Sajnos, Nagyvarsány- ban sem dicsekedhetnek a hasonló célt szolgáló épülettel, ott meg az ajtók vannak leszakadva, elhanyagolt az épület. Az itt élő és szórakozni vágyó emberek nevében kérem a tanács intézkedését. Gál István Gyüre UTÓLAGOS MEGJEGYZÉS Nyíregyházán, az Ofotért sávházban lévő üzletébe adtam be fémkeretes Bitocalis szemüvegemet, hogy a fiam részére megfelelő üveget helyezzenek el benne. Természetesnek vettem, hogy a drága üveget, — melynek elkészítésére heteket vártam annak idején — kiveszik, s tartaléküveg gyanánt visszakapom. Hasonló esetekben eddig ugyanis ez történt. Nagyon meglepett, amikor a megadott időben a szemüvegért elmentem, s közölték velem, hogy a régi üveget kiütötték a keretből, nem tudják visszaadni. Tekintve, hogy a fémkeretbe az új üveget csak a csavarok meg- lazításával lehet behelyezni, érthetetlennek látszik ez a tudatosan kárt okozó módszer. Az eladó közölte, hogy a megrendeléskor kellett volna szólni. Sajnos, már csak utólag tudom ezt megtenni. M. L. Nyíregyháza, Bethlen G. utcai lakos KÉSIK A JAVÍTÁS Tíz éve, hogy a Gelkával átalánydíjas szerződést kötöttem. Gondolva, hogy mint nyugdíjasnak milyen előnyös lesz: nem kell majd nagy összeget fizetnem egy-egy javítás esetén. Most csalódás ért, mert augusztus óta öt ízben telefonáltam a mátészalkai Gelka szerviznek, hogy jöjjenek megjavítani a készülékemet, és nem jönnek. Egyhavi átalánydíjnak megfelelő összeget már telefonra költöttem, hiába. Legutóbb azt válaszolták, hogy nincs képcső. Nem azért mondom, de tíz év alatt már legalább két képcső árát kifizettem, s most használhatatlanul itt áll a televízióm. Vajon meddig? Id. Kiss Bálint Tunyogmatolcs, Dózsa Gy. u. 98. szám Szerkesztői üzenetek Halhóber József nyíregyházi, Szatmári László válla- ji, Nagy Ferencné vásáros- naményi, Somogyi Béla kál- lósemjéni, ifj. Kónya Miklós mátészalkai, Kiss Ernő mátészalkai és Kovácsné Kapitány Mária nyíregyházi olvasóinknak levélben válaszoltunk. Orgonán Józsefné aranyosapáti, Csorba Béla nyíregyházi, Meggyesi Barnabás nyíregyházi, Papp Ferencné mátészalkai, Czif- ra János teremi, özv. Hla- vati Sándor nyíregyházi, Tóth Béláné gyulaházi, Tóth József besenyődi, Tar- cza Jenő rozsályi, Kótics Sándor nyírbátori, Veres Béla nyírbátori, Kaszás Pálné berkeszi, Fecskovics Sándorné penészleki, Kocsis Károly nagyecsedi, Simkó Istvánná nyíregyházi, id. Kiss Bálint tunyogmatolcsi olvasóink ügyében az illetékesek segítségét kértük. Csizmás Antalné mária- pócsi lakos kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Kaposi Ferenc nyírparasznyai levélírónk panaszával kapcsolatosan a Tí- TÁSZ szakemberei lakásán fogyasztásmérő-hitelesítést végeztek, megállapították, hogy levélírónk fogyasztás- mérője jó. Somogyi Béla kállósemjeni lakost tájékoztattuk a Mozgássérültek Szabolcs- Szatmár megyei Egyesületének pontos címéről: Nyíregyháza, Pf. 173. 4401. özv. Rácz Bertalanná ti- szaadonyi olvasónkat az Állami Biztosító Szabolcs- Szatmár megyei Igazgatósága tájékoztatta, hogy a levelében jelzett biztosítást a vásárosnaményi fiókuknál is megkötheti. Porkoláb Antal kemecsei lakos által a magyar állam javára felajánlott földterülete utáni adóját a községi tanács törölte. Ax illetékes válaszol LEBONTJÁK A közelmúltban szóvátet- ték Nyíregyházán, a Dózsa György utca 9. szám alatti épület állapotát. Elmondjuk, hogy a kezelésünkben lévő épület javítása, karbantartása minden évben folyamatosan megtörtént. Mivel az épület tartószerkezete nagymértékben elavult, megsüly- lyedt, ezért a városi -tanács műszaki osztálya az épületet életveszélyessé nyilvánította és elrendelte az épület lebontását. Tájékozódásunkra az igazgatási osztály közölte, hogy az épületben lakók elhelyezése részben megtörtént, illetve a közületi bérlők elhelyezése folyamatban van. A teljes kiürítés megtörténte után vállalatunk az épület lebontását soron kívül elvégzi. Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat A LAKOSSÁG IS SEGÍTHET „Gondatlanság” címmel megjelent cikk alapján a közterület-fenntartó vállalat képviselőjével felülvizsgáltuk az autóbuszváró helyiségek köztisztasági állapotát. Megállapítottuk, hogy a cikkben jelzett helyen valóban nem takarítottak, ami egyébként a vállalatnak szerződésben vállalt, kötelessége. A hiányosságok' ellenért megjegyezzük, hogy a város külső részein lévő autóbusz- váró helyiségeket továbbra sem fogjuk tudni — anyagi okok miatt — naponta takarítani, ezért kérjük a lakosságot, hogy a körzetükben védnökségvállalással, társadalmi ellenőrzéssel, közösen lépjünk fel a szemetelők, a parkrongálók ellen. Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Műszaki és Fenntartási Iroda Nyugdíjasok pótszabadsága AZ ELVESZETT BIZONYÍTVÁNY PÓTLÁSA — AZ ÉJJELIŐRÜK MUNKARENDJE B. Varga Károly tiszabezdédi olvasónk mint nyugdíjas, éjjeliőri munkakört lát el az egyik termelőszövetkezetnél. A munkáltatója ez évi szabadságát tizenkét napban határozta meg, figyelmen kívül hagyva a munkaviszony után járó pótszabadságot. Érdeklődésére a munkáltató arról tájékoztatta, hogy pótszabadság csak a nyugdíjas évek alatt végzett munkaviszony után illeti meg. Olvasónk tudomása szerint — mint levelében írja — nem nyugdíjas munkaviszony után is megilleti a pótszáfladságTévedett a munkáltató akkor, amikor a pótszabadság kiszámításánál figyelmen kívül hagyta a korábbi munka- viszonyban töltött éveket- A nyugdíjas dolgozókat ugyanazok a járandóságok illetik meg — többek között pót- szabadság is — mint a vele azonos munkakörülmények között dolgozó aktív dolgozókat. Figyelmen kívül kell hagyni a munkaviszonyban töltött időt három évig, ha a dolgozót fegyelmi büntetéssel elbocsátották, („kilépett” munkakönyvi bejegyzés) egy évig ha a dolgozó súlyos fegyelmi büntetésben részesült és munkahelyet változtatott és a fegyelmi büntetést valamilyen ok folytán végrehajtani nem lehet. Amennyiben ezek a tilalmak nem állnak fenn, úgy megalapozottan kérheti a korábbi munkaviszonya alapján is a pótszabadság kiadását. Kiss Gyuláné gacsályi olvasónk 1978-ban munkaviszonyt létesített az egyik intézménynél. A munkaszerződésben az egészségügyi szakiskola elvégzésében is megállapodtak. Ennek a megállapodásnak férjhezmenetele és gyermekszülése miatt nem tudott eleget tenni- Jelenleg gyermekgondozási szabadságon van- A munkáltató 1981. június 30-án a munkaviszonyát felmondással megszüntette. A levelében foglaltak szerint a felmondás indokát a munkáltató a szakképesítés megszerzésének elmaradásában jelölte meg. A felmondást azért is sérelmezi, mert férje jelenleg sorkatonai szolgálatot teljesítOlvasónk levele alapján határozatlan időre szóló munkaviszonyt létesített, ebben az esetben a munkáltató a munkaviszony felmondással való megszüntetésével többszörösen megsértette a hatályos jogszabályokat- A gyermekgondozási szabadságon lévő nőnek vagy a sorkatonai szolgálatot teljesítő feleségének a munkaviszonyát felmondással megszüntetni nem lehet. Olvasónk tehát kérelmével forduljon az intézmény mellett működő munkaügyi döntőbizottsághoz és kérje a munkaviszonyának helyreállítását. A felmondási tilalom mindaddig és azt követő tizenöt napig fennáll, amíg a dolgozó gyermekgondozási szabadságon van, illetve a férje sorkatonai szolgálatot teljesít. Ezt követően azonban — mivel a felmondási indoka a valóságnak megfelel — a munkáltató megalapozottan szüntetheti meg olvasónk munkaviszonyát. Árokszállási Béláné nagyhalászi lakos férje felnőttként szakmunkásbizonyítványt szerzett, ami időközben elkallódott. Ezt követően munkahelyet változtatott, ahol a szakmunkásbizonyítványt bemutatni nem tudja, a személyi igazolvánnyal való igazolást nem fogadták el- Kérdése az, hogy milyen módon tudja az elveszett bizonyítványt pótolni? Olvasónk kérelmével forduljon .ahhoz az intézethez, ahol szakmunkásvizsgát tett és kérjen a bizonyítványról hivatalos másolatot. Ha az intézet valamilyen oknál fogva másolatot nem adna, úgy forduljon az intézet akkori felügyeleti szervéhez, ahol a szakmunkásbizonyítványokról készített kimutatást huszonöt évig megőrzikKosa Imre olcsvai olvasónk nyugdíjasként dolgozik mint éjjeliőr az egyik vállalatnál. Munkaidő beosztása szerint minden második nap este hat órától van szolgálatban. Fizetése 1900,— Ft, amiből négy százalék nyugdíjjárulékot vonnak le- Kérdése az, hogy az éjjeliőrt be lehet-e osztani nappali munkára, illetve miért vonnak le a keresetéből nyugdíj járulékot ? Olvasónk levelében írtak szerint a havi törvényes munkaidőt (191 óra) csak úgy dolgozza le, ha esetenként a levelében közölt munkaidőn túl is foglalkoztatják- Amennyiben a munkaszerződése megkötésekor a törvényestől eltérő mértékű munkaidőben állapodtak meg, például havi 180 órában, az ezen felül elrendelt és végzett munka túlmunkának minősül, amit a. túlóra díjazására vonatkozó szabályok szerint kell elszámolni. Nyugdíjjárulék levonása a vonatkozó törvény előírásainak megfelel, azt olvasónk nem kifogásolhatja. Nagy Mihály, SZMT politikai főmunkatárs :*:%*:*• 1H Bffl H| WM x Hff v lPi ■XvXvXvXv JHHSSS mgm ... ■HB v. v. HRgi vX:X:X:XvX M WsM -x-x-i nwmÉfilBBi Wmm :x H «1 >x*>x:xxHl Mi Mi Mi :$ mm jggggg