Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-29 / 228. szám
4 K ELET-M AG YARORSZÁ G 1981. szeptember 29. Losonczi Pál beszéde a fegyveres érék aapja alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) védek, a Magyar Tanács- köztársaságot oltalmazó vöröskatonák, a fiatal szovjet állam fennmaradásáért küzdő magyar internacionalisták, a spanyol szabadságharc lövészárkaiban és a fasizmus elleni frontokon helytálló hősök dicső tetteit. Példájukból a magunk számára is hitet, lelkesedést és erőt merítünk, a jelent és jövőt formáló történelmi feladataink teljesítéséhez. Amikor tisztelettel és kegyelettel adózunk hős elődeink emlékének, jóleső büszkeséggel gondolhatunk arra, hogy népünk, munkásosztályunk legjobb fiai mindig és mindenütt ott álltak az emberi haladás élvonalában. Tudták, mit kell tenniük: ha kellett dolgoztak, s ha az ügy úgy kívánta, vállalták a harcot is a dicső célokért, sokan áldozva életüket népünk és más népek boldogulásáért. Büszkén szólhatok ezen a szép ünnepen arról is, hogy fegyveres erőink és testülete- ink tagjai méltóak a gazdag örökségre. Nem csupán hűségesen őrzik, de a szocialista hazafiság szellemében tovább gazdagítják, mélyítik is a forradalmi harcok gazdag örökségét, harci erényeit. Tudván-tudják, hogy csakis ilyen emberi értékek birtokában felelhetnek meg a feltétlen bizalomnak, a rájuk bízott megtisztelő feladatoknak. Tisztelt elvtársak! Hazánkban a szocialista építőmunka éveiben mindannyiunk sorsát meghatározó történelmi jelentőségű eredmények születtek. Az utóbbi negyedszázad különösen gazdag volt sikerekben. Kipróbált, jó úton járunk. Népünk töretlen bizalommal követi a párt bevált, jóváhagyott politikáját, és a XII. kongresz- szuson kijelölt úton halad tovább, hogy újabb eredményeket érjen el a fejlett szocialista társadalom építésében. Elmondhatom, hogy fegyveres erőink hivatásuk magaslatán állnak. Néphadseregünk harckészültsége és fegyverzete megfelel a kor színvonalának. Fegyelmezetten és szervezetten teljesíti kötelességét a határőrség, a rendőrség, a munkásőrség. A fegyveres erők szerves része társadalmunknak. Ott vannak mindenütt, ahol a dolgozó emberek életét, vagyonát veszély fenyegeti. Éberen őrzik határainkat, a társadalom rendjét, a közbiztonságot és részt vállalnak az építőmunkából is. Mindezért joggal övezi a fegyveres erők egész személyi állományát dolgozó népünk tisztelete, megbecsülése, szeretete. A béke eddig sem volt sem ajándék, sem a véletlen műve. A Szovjetunió és a mmtmmmmmaBmum szocialista népek, a haladásért küzdő erők több mint három és fél évtizedes harcának köszönhető, hogy ma békében élhetünk. Mi tudjuk, milyen nagy erőfeszítések és áldozatok árán teremtettük meg a feltételeit. Éppen ezért nem engedhetjük meg sem ma, sem a jövőben, hogy a nemzetközi monopoltőke kalandorai a fegyverkezési hajsza további erőltetésével, a katonai erőviszonyok megváltoztatásával veszélybe sodorják vívmányainkat, a népek békéjét, az emberiség jövőjét. A mi pártunk, kormányunk politikája e kérdésben nagyon is egyértelmű. Békét, a tömegpusztító fegyverektől mentes világot akarunk. Ezért törekszünk a bizalom erősítésére, az enyhülés eredményeinek megvédésére, a fegyverzetek csökkentésére, a leszerelésre. Ezért szilárdítjuk tovább együttműködésünket a testvéri szocialista országokkal, a Szovjetunióval, összefogásunkat valamennyi anti- imperialista erővel, a nemzetközi forradalmi munkás- mozgalommal. Ezért erősítjük' tovább szövetségi rendszerünket, s vállalunk aktív szerepet a Varsói Szerződés szervezetében. A mi pártunk, kormányunk — éppen a világhelyzet alakulását figyelembe véve — a XII. kongresszus útmutatásai alapján minden szükséges intézkedést megtesz azért, hogy néphadseregünk, határőrségünk, rendőrségünk és munkásőrségünk helytállásának, erősödésének minden feltételét biztosítsa. A fegyveres erők iránti bizalom kifejezése és erkölcsi támogatás az is, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa e napon újabb tábornokokat nevez ki, valamint olyan munkásőröket, a fegyveres erők és testületek olyan tiszthelyetteseit, tisztjeit részesíti kitüntetésben, akik példamutatóan teljesítették a rájuk bízott feladatokat. Meggyőződésünk, hogy a fegyveres erők minden tagja a jövőben is hasonló szorgalommal, felelősségtudattal teljesíti a haza iránti kötelességét. E gondolatok jegyében szívből gratulálok valameny- nyi előléptetett és kitüntetett elvtársnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács nevében. Őszintén kívánom mindnyájuknak — az önök személyében a fegyveres erők és testületek minden tagjának —, hogy jó erőben és egészségben felelhessenek meg felelősségteljes hivatásuknak, s érjenek el újabb kiemelkedő eredményeket a szocialista haza védelmének, a dolgozó nép közös ügyének szolgálatában. mmssmmmsmammmsmmm Gromiko-Haig találkozó Hétfőn délután, közép-európai idő szerint este hét órakor New York-ban megkezdődött a szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó második fordulója. Andrej Gromiko szovjet és Alexander Haig amerikai külügyminiszter ezúttal a szovjet ENSZ-képviselet épületében, a 67. utcában találkozott. A tanácskozás konkrét napirendjéről előzetesen egyik fél sem nyilatkozott. Lázár György Dániába utazik Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke — Anker Jorgensen dán miniszterelnök meghívására — szeptember 29-én, kedden hivatalos látogatásra Dániába utazik. Elutazott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Hétfőn elutazott Budapestről a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amely a magyar országgyűlés meghívására hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. A küldöttséget Eduard, Sevardnadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nemzetiségi tanácsának képviselője, az SZKP KB Politikai Bízott- E ságának póttagja, a Grúz | Kommunista Párt első titká- I ra vezette. A delegációt a Ferihegyi - repülőtéren Apró Antal, az j országgyűlés elnöke búcsúz- f tatta. Jelen volt Vlagyimir ", Pavlov, a Szovjetunió buda- i pesti nagykövete. Befejeződtek a szovjet-nyugatnémet tárgyalások Képünkön: Otto Lambsdorff, az NSZK gazdasági minisztere (balra) és Leonyid Kosztandov szovjet miniszterelnökhelyettes a közös közleményt írja alá. (Kelet-Magyarország telefoto) A szovjet és a nyugatnémet küldöttség vezetője elégedetten nyilatkozott a gazdasági és tudományos-műszaki vegyes bizottság most véget ért X. ülésszakának munkájáról. Leonyid Kosztandov miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy mindkét ország a hosszú távú együttműködés fejlesztésére törekszik. Leszögezte, hogy sikeresen valósulnak meg a hosszú távú szerződések és megállapodások, amelyek létrehozásának gyakorlata lényegében az 1970-ben megkötött moszkvai szerződéssel vette kezdetét. Az azóta eltelt időszakban a KSmHMMHM két ország közötti árucsere több mint tízszeresére nőtt, s értéke az elmúlt esztendőben elérte az 5,8 milliárd rubelt. A két küldöttség hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és az NSZK közötti gazdasági kapcsolat hozzájárul a helsinki záróokmány valóravál- tásához. Kifejezték azt a reményüket, hogy Leonyid Brezsnyev közelgő NSZK-beli látogatása ösztönzőn hat majd a Szovjetunió és az NSZK gazdasági együttműködésének további fejlődésére és elmélyülésére. A bizottság következő ülésszakát 1982 közepén tartja. Moszkvai levelünk Irány a dácsa A dácsa szó magyarul hétvégi ház, víkendház. Mos- tanába azonban ez a szó egyre inkább egy újabb jelentést hordoz. Olyas valamit, ami legjobban úgy fejezhető ki: ki a szabadba, ki a zöldbe! Szabad napokon, vasárnaponként milliónyi moszkvai kel útra, hogy rövid ideig ugyan, de legalább messze a világváros zajától, füstjétől töltsön egy pár órát. Ilyenkor reggel megelevenedik a pályaudvarok környéke: esőkabátban, gumicsizmában, hátizsákkal, kosarakkal, egyesével vagy csoportosan indulnak a „dácsalakók”. A fiatalabb- ja gitárt is visz — nem lesz unalmas az út. Mert utazni kell ám! Aki nincs tisztában az itteni távolságokkal annak csak egy példa: nagyon sokan 200—250 kilométerre járnak, ott van ugyanis a hétvégi ház, vagy a telek. Sőt előfordul, főleg mostanában, hogy messzebb is kell járni, hiszen egyre több az igény, egyre többen szeretnék a kellemest a hasznossal összekötni. Hogy ez mit jelent? Az erdők tiszta, dús levegője, a csendes környezet lehetőséget nyújt az aktív pihenésre, a faház körül viszont palánták nőnek, almafák, szőlő terem. Ezért aztán akár 300 kilométerre is elutaznak hétvégenként a „dácsatulajdonosok”. A távolság azonban csak nekünk, magyaroknak tűnik ilyen hatalmasnak. Mi, akik ahhoz szoktunk, hogy egyik faluvégről átlátunk a másik falu első házának udvarára igencsak furcsállanánk, ha mondjuk valamelyik szomszédunknak Szegeden lenne a hétvégi háza, és minden hétvégére odautazna. Itt ez nem feltűnő, és egyébként is az „elektricskák”, a mi HÉV-ünkhöz hasonló, de annál nagyobb és gyorsabb vonatok gyakran járnak. Gyorsan megtelik a kocsi, előkerül a könyv, megpendül halkan a gitár. És előkerülnek a hajnali fáradságot, az út egyhangúságát feledtető történetek. — Valamikor a Távol-Keleten szolgáltam — a szomszéd ülésen öregember mesél. — Kiléptem a házból, és egy kődobásnyira volt a tajga. Egyszer fogom a puskát, elindulok vadászni. Megyek vagy másfél órát és az ösvényeken mit látok: tigrisnyomok. Gondoltam követem, hátha a gazdáját is megtalálom. Sokáig mentem a sűrűben és egyszer csak éreztem, hogy valaki figyel. Amolyan furcsa érzés volt, mint amikor az embernek a hátába céloznak. Visszafordulok és mit látok: alig néhány lépésre tőlem állt a tigris. Hát az ijedségtől úgy megmerevedtem, hogy moccanni sem bírtam. A tigris meg méreget, morog, de nem mozdul. Végül megunta az ácsorgást és odébbállt. Az mentett meg, hogy nem mozdultam, mert ha csak a puskámhoz nyúlok, most nem lennék itt. Egy pillanatra fellélegzik a hallgatóság és maga elé próbálja képzelni a távoli Szibéria veszedelmes lakóját, akivel útitársuk találkozott, de már újabb elbeszélő is akad. Jó negyvenes, bőrzekés férfi. „Én ugyan nem jártam Szibériában, de azért medvét sikerült látnom itt nem messze, Uglics közelében. (Ugfics város a Volga mentén, több száz kilométerre Moszkvától — a szerk.) Arrafelé olyan erdők vannak, hogy emberek, még az ottlakók is csak ritkán merészkednek beljebb. Valóságos dzsungel. Elindulok gombát szedni, mert az volt ott rengeteg. Hajlongok, telik a kosár, egyszer beljebb jutok. Aztán egy kidőlt fenyő mögül észrevettem a medvét. Ült, úgy mint a mesében, mancsaival csapkodva. Igencsak megijedtem életem első medvéjétől, bár az ügyet sem vetett rám. Lassan visszahúzódtam, és futva értem az ösvényre, onnan meg haza.” Megint mosolyog a társaság. Na legalább nem unatkozunk — jegyzi meg valaki. E gyre fogy a közönség, lassan mindenki kiszáll, veszi útját az erdőbe, a dácsa felé. A többség gombát, erdei bogyókat szedni megy. Jó lesz az télen sózva, füstölve, vagy lekvárnak főzve. Aki a dácsán marad, szintén nem unatkozik. Néhányan polcokat, alkatrészeket cipelnek — hétről hétre bővül a faház. Aztán munkával vagy pihenéssel, de hamar eltelik a nap, s visszafelé az elektricska igencsak meg van telve: kosarak tele gombával, málnával, erdei bogyókkal, zsákok a dácsán termett krumplikkal, meg még ezernyi más dolog. Van aki tévét hoz be javíttatni, mások szerszámosládával utaznak, vissza a nagyváros nyüzsgő forgatagába. Moszkva, 1981. szeptember. SZAN1SZLÓ FERENC Arkagyij SztrugackiJ Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek 49. — Hát persze, fiatal barátom! Nekem sok mindennem tetszik a világban, sok mindent szeretnék másnak látni... De mit tegyek? A felsőbb erők szemében a tökéletesség másként fest, mint az én szememben. — És ha meg lehetne változtatni a felsőbb elrendelést? — Erre csupán a felsőbb erők képesek ... — Mégis, képzelje el, hogy ön isten ... Budah felnevetett. — Ha istennek tudnám képzelni magam, akkor azzá lennék! — No és ha lehetősége volna tanácsot adni az istennek? — önnek dús a fantáziája — jegyezte meg Budah. — Ez jó. Ismeri a betűt? Szívesen foglalkoznék önnel... — Hízelgő rám nézve ... De mit tanácsolna mégis a mindenhatónak? Mit kellene tennie, hogy ön azt mondja: íme, a világ most tisztességes és jó... Budah hátradőlt a karosszékben, s kezét összekulcsolta a hasán. Kira mohón nézett rá. — Nos, ezt mondanám a mindenhatónak: „Teremtő, én nem ismerem a terveidet, talán nem is szándékozol az embereket tisztességessé és boldoggá tenni. Akard ezt! Olyan egyszerűen el lehet érni! Adj az embereknek bőven kenyeret, húst és bort, adj nekik hajlékot és ruhát. Tűnjék el az éhség és az ínség, ezzel együtt pedig mindaz, ami megosztja az embereket.” — És ez minden? — kérdezte Rumata. — Azt hiszi, ez kevés? Rumata a fejét csóválta. — Isten így válaszolna önnek: „Ez nem válnék az emberek javára, mert a ti világotok erősei elvennék a gyengéktől azt, amit én nekik adtam, a gyengék pedig továbbra is koldusok maradnának.” — Én arra kérném az istent, hogy védelmezze meg a gyengéket. „Térítsd észre a kegyetlen uralkodókat” — mondanám. — A kegyetlenség éppen- hogy az erő. Ha az uralkodók nem kegyetlenek, elveszítik erejüket,. s más kegyetlenek lépnek a helyükbe. Budah már nem mosolygott. — Büntesd meg a kegyetleneket — jelentette ki határozottan —, hogy az erőseknek elmenjen a kedvük attól, hogy kegyetlenül bánjanak a gyengékkel, s az emberek mindent megkapjanak. — Ez sem válik az emberek javára — sóhajtott fel Rumata —, mert akkor mindent ingyen, az én kezemből fognak kapni, akkor elfelejtik a munkát, elveszítik az életkedvüket, s a háziállataimmá változnak, akiket kénytelen leszek örökké táplálni és ruházni. — Ne adj oda nekik mindent egyszerre! — mondta hevesen Budah. — Apránként, fokozatosan adj! — Fokozatosan az emberek maguk is elveszik mindazt, amire szükségük lesz. Budah félszegen felnevetett. — Igen, látom, ez nem olyan egyszerű. Különben van még egy lehetőség. Tégy úgy, hogy az emberek mindennél jobban szeressék a munkát és a tudást, hogy a munka és a tudás váljék életük egyetlen értelmévé! Igen, ezt mi is meg akartuk próbálni, gondolta Rumata. Tömeges hipnoindukció, pozitív remoralizálás. Az Egyenlítő síkján mozgó három műholdon elhelyezett hipnosugárzók ... — Ezt is meg tudnám tenni. De érdemes-e megfosztani az emberiséget a történelmétől? Érdemes-e az egyik emberiséget egy másikkal felcserélni? Nem lesz-e ugyanaz, mint letörölni a föld színéről az emberiséget, és helyette újat teremteni? Budah homlokát ráncolva hallgatott, töprengett. — Akkor hát törölj el bennünket a föld színéről, és teremts újra, tökéletesebbnek... vagy inkább hagyj meg bennünket, és engedj a magunk útját járnunk. — Szívem szánalommal van teli — mondta lassan Rumata. — Én nem tudom ezt megtenni. S ekkor észrevette Kira szemét. A lány rémülten és reménykedve nézett rá. ★ Rumata a hosszú út előtt lefektette pihenni Budahot, majd a dolgozószobájába indult. A szporamin hatása vége felé járt, s ő megint fáradtnak, összetörtnek érezte magát. Aludni kell, gondolta, és utána összeköttetésbe lépni dón Kondorral. Meg az őrjáratot végző, kormányozható léghajóval is, hadd jelentsék a Bázisnak. És fontolóra venni, mi a teendőnk most, és tudunk-e valamit tenni és mihez kezdjünk akkor, ha már semmi többet nem tudunk tenni. A dolgozószobában egy fekete szerzetes ült az asztalnál, csuklyáját a fejébe húzta, összegörnyedt a karosszékben, kezét a magas karfára tette. — Ki vagy? — kérdezte fáradtan Rumata. — Ki engedett be? — Jó napot, nemes dón Rumata — szólt a barát, és hátra vetette csuklyáját. Rumata a fejét csóválta. — Ügyes! — mondta. — Jó napot, dicső Arata. Miért van itt? Mi történt? (Folytatjuk)
