Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-25 / 225. szám
1981. szeptember 25. KELET-MAGYARORSZÁG $ A MNEB napirendjén: Az energiagazdálkodás és a tömegétkeztetés Másfél évig kísérték figyelemmel a népi ellenőrök az üzemek, szövetkezetek és intézmények egy részénél az energiagazdálkodást, az üzemanyagok felhasználását, a takarékosságra kidolgozott intézkedési tervek végrehajtását, s a tapasztalatokat a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság csütörtöki ülésén vitatták meg. Ugyancsak ennek az ülésnek a napirendjén szerepelt az a jelentés, amelyik a lakosság tömeg- étkeztetésének helyzetéről készült korábbi vizsgálat megállapításaira hozott intézkedések végrehajtását értékelte. # Irány Kuvait. A Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi gyárából a hét elején hétezer mellényes zakót szállítottak Kuvaitba. Líbiába ugyancsak hétezer mellényes zakót exportált a gyár az elmúlt napokban. A BÉLYEGNAP ALKALMÁBÓL a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetsége több szabolcs-szatmári bélyeggyűjtőt kitüntetett. Arany kitüntetést kapott Békési Pál és Gyúró Imre, ezüstöt Antal Ottó és Bereznay Gyula, bronz kitüntetéssel ismerték el Liakos Konstantinné és Váry Zsigmond munkáját. SZÖVETKEZETI KONGRESZ- SZUSI HETET RENDEZ az Ibrá- nyi Afész. Szeptember 28-án és 29-én tartják a fiatalok és nők napját, amikor 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak, vetélkedőn, divatbemutatón vehetnek részt. Megtartják a háziasszonyok főzési versenyét, s ekkor nyitják a megyei népművészeti kiáílftást is. Harmincadikén szerdán, a gyerekek napján szintén kedvezményes vásár, iskolaszövetkezeti ankét várja a diákokat és a szülőket. Október első napja az idősebbeké, 2-án és 3-án pedig kismamatalálkozót szerveznek, engedményes vásárt, és halvacsorát tartanak. v A szakma ifjú mestere című vetélkedőt szeptember 21-én rendezték meg a nyírbátori szerszámgépgyárban, öt szakma if jú mesterei mérték össze tudásukat. A legjobbak jutalmat kaptak és résztvehetnek -a csepeli gyár versenyén. SÜTŐIPARI KIÁLLÍTÁS. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köjál Miskolcon, a megyei kórház kultúrtermében szeptember 25-én Gyógyítás és egészségkultúra címmel tudományos ülést rendez. Ez alkalomból bemutató keretében a diétás, illetve koncentráltan diabetikus sütőipari termékekből kiállítást nyitnak. A kiállításon — meghívás alapján —, a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat is részt vesz diabetikus készítményeivel. ÜDÍTŐ HÍR. A Nyírkémia Vállalat gépsorain újabban csak egy műszakban készítik az üdítő italokat, mivel csökkent a kereslet. A vállalat nyírbátori üzemében viszont elkezdődött az a hatmillió forintos beruházás, amelynek következtében jövő nyáron jelentősen javul megyénk üdítőital-ellátása. íjé A szakolyi szociális foglalkoztató intézet hatvanhárom lakója és a nyírbélteki szociális otthon tíz lakója az elmúlt napokban balatonbog- lári üdülésen vett részt. Ez volt az első alkalom, hogy a két otthon lakói jutalomüdülésre mehettek. Több lámpa Kisvárdáról Az Egyesült Izzó kisvárdai gyáregységébe egy újabb, nagy teljesítményű lámpagyártó gépsort telepítettek. A gépek próbáját már megkezdték. Az októbertől üzemelő gépsor kevesebb munkással több lámpa gyártására képes. Új magnáfejek Az eddigi típusoknál jóval kopásállóbb és kétszer hosz- szabb élettartamú magnetofonfejek gyártására rendezkedtek be a Budapesti Rádió- technikai Gyárban. Az új, úgynevezett kemény magnó- fejek háromezer-négyezer órát is üzemelhetnek. A típust a gyár műszaki gárdája fejlesztette ki, s jelenleg a gyártósorokon nyolcvan százalékban már az új — Recovak márkájú — fejek készülnek. A gyár tervei szerint jövőre a kemény magnófejek már teljes egészében felváltják a régebbi típusokat. 4(t Ruházati vásárt rendezett a rokkantaknak a Nyírfa Áruházban a megyei iparcikk kiskereskedelmi vállalat. Négy nap alatt félmillió forint értékű ruhát vásároltak a rokkantak, megtakarításuk mintegy 150 ezer forint. Belügyi napok Debrecenben Belügyi napokat rendeznek Debrecenben szeptember 25— 29. között. A rendezvénysorozaton megismerhetik az érdeklődők a belügyi munka technikai eszközeit, az önkéntes aktivisták tevékenységét. Átfogó képet kapnak a belügyi pályákról, a közrend és a közbiztonság helyzetéről. A debreceni Híradó moziban szeptember 30-ig a belügyi szervek munkáját bemutató filmeket, tv-produkciókat láthat a közönség. Itt A romániai Pitesti Autógyárban legördült a szerelő- szalagról a 650 ezredik Dacia típusú személyautó. A Pitesti Autógyárban jelenleg a Dacia tíz különféle változata készül. A MÁV közleménye A MÁV értesíti az utazóközönséget, hogy a hivatalos menetrendkönyvhöz, amely 1981—82-ben érvényes, elkészült az 1-es számú pótlék. Értesíti továbbá az utasokat, hogy a nemzetközi vasúti összeköttetések menetrendjének téli kiadása is forgalomba került, amely az eddig is használatos menetrendkönyvben található 1-es számú utalványnyal díjmentesen átvehető a menetrend-elárusító helyeken. Ezek kézhez vétele az időszámítás változása miatt szükséges. A megyei műszaki hónap keretében „Az egészségre ártalmas környezeti tényezők visszaszorításának szervezési feladatai” címmel rendezett ankéttai egybekötött előadást a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság valamint a megyei KÖJÁL. Mintegy 60 érdeklődő: agrár, műszaki, egészségügyi szakemberek, toxikológusok — részvételével szeptember 24-én délelőtt zajlott le a program Nyíregyházán, a KÖJÁL tanácstermében. Dr. Fábián Lajos, az SZVT megyei elnökének megnyitója után dr. Jurányi Róbert, az orvostudományok kandidátusa tartott előadást a téma elméleti kérdéseiről. Ezt követően dr. Márton Mihály, a megyei KÖJÁL igazgató főorvosa számolt be az egészségre ártalmas környezeti tényezők elleni küzdelem megyei eredményeiről, feladatairól. Képünkön: dr. Jurányi Róbert előadását tartja. (Jávor László felvétele) FIATAL ESZPERANTIS- TÁK találkozóját rendezik meg jövő áprilisban Nyíregyházán. A szervezésről, az előkészületekről tárgyalt a Magyar Eszperantó Szövetség ifjúsági bizottsága és az MESZ megyei bizottsága. ■ f-r:. ■ Hasonlóan az országban már működő EXPO-áruházakhoz, október 1-én a sóstói kultúrpark kiállítócsarnokában a Ke- let-Szövker. Vállalat kezdeményezésére nyolc kereskedelmi vállalat részvételével megnyitják a Kelet EXPO-t. Felvételünkön rendezik a műszaki árukat a megnyitásra. (J. L.) öfehertöról borsodba. Az Ófehértói Vegyesipari Szövetkezet a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnak az elmúlt napokban épületelemeket szállított. A vasból készült elemeket .főleg középületek kivitelezésénél használják. — Doktor úr, én száz évig szeretnék élni. — Mi sem egyszerűbb ennél: ne igyon alkoholt, ne cigarettázon, kerülje a nőket... — Es akkor így megérhetem a száz évet? — Azt nem tudom, de az bizonyos, hogy az időt borzasztóan hosszúnak fogja találni ... Agatha befejezte a gépkocsivezető-tanfolya- mot. A vizsga után megkérdezik tőle: — Sikerült? — Nem. De ez igazságtalanság. Két kérdésre jól feleltem, csak a harmadikra nem találtam el a választ. — És mit kérdeztek? — Az első kérdés ez volt: Hogy hívják? A második: Mikor született? A harmadik: Mi a belső égésű motor? A képviselővel közük, hogy a felesége négyes ikreket hozott a világra. A honatya felkel és így szól: — Követelem, hogy ismételjék meg a számolást! Nyíregyházán, Mátészalkán Áutóklubbázisok Módszer—hamis kutyák ellen Franciaországban 1980-ban 3000 postást haraptak meg a kutyák. A postaigazgatóság adatai szerint a harapások 66 százaléka a lábikrát érte. Néhány kutya azonban ennél messzebb is ment: a sérülések 12 százaléka a faron történt. Nyugtalanítónak tartják, hogy a postásokat egyre többször támadják meg a kutyák (az utóbbi öt év alatt az ilyen esetek száma 41 százalékkal emelkedett). Tizennégy év tapasztalatai után egy Ren- nes-i postásnak jó mentőötlete támadt: amikor a küldeményt széthordta, kerékpárján kis nőstény kutyáját * is magával viszi. Lábszárát azóta nem fenyegeti a kutya- harapás veszélye, sőt a kutyák még akkor is farkcsóválva fogadják, ha „kísérőjét” történetesen otthon felejti. A taglétszám alakulásáról, a Mátészalkán és Nyíregyházán tervezett műszaki állomások építésének helyzetéről, az oktatásról hangzott el tájékoztató többek között a Magyar Autóklub Szabolcs-Szat- már megyei szervezete vezetőségének ülésén. Szabolcs- Szatmár megyében jelenleg 1682 tagja van a Magyar Autóklubnak. A jelentős növekedés ellenére is van még tennivaló, hiszen több mint 35 ezer magángépkocsi mellett az arány mindössze 3,5 százalék körüli. Ami a szolgáltatás fejlesztését illeti: a Mátészalkán tervezett műszaki állomás ügye már túl van a holtponton; végül is a KEMÉV kivitelezésében készül el a jövő év elVízálló gyermekcsizmák Vízálló gyermekcsizmákat és tépőzáras bundacipőket készít a Duna Cipőgyár dunaújvárosi üzeme. Az őszi BNV-n bemutatott új termékek már kaphatók a Centrum áruházakban. A csizmácská- kat a Pécsi Bőrgyár „Hiaga- ra” nevű bőrtermékéből, tetszetős fazonnal és több színben állítják elő Dunaújvárosban. Kifizették a főnyereményt A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása ; szerint szeptember 24-én az Országos Takarékpénztár IX. kerületi fiókjában kifizették a 37. játékhét 13 plusz 1 ta- lálatos totószelvényének nyereményét. A szerencsés nyer- tes kollektív szelvénnyel ját- ; szott és az egy darab 13 plusz 1-es, a 4 darab 12-es, a 6 darab 11-es, és a 4 darab 10-es találatra összesen 2 451 534 forint nyereményt vett fel. Nutriát lopott Meglehetősen szokatlan és ritka ügy miatt került a bíróság elé Kovács István 26 éves nyírgyu- laji lakos. Május 4-én részegen bement egy nyírgyulaji család udvarára, s ellopott két süldő nutriát. Az állatok értéke 1150 forint. Kovács eladta egy ismerősének a két nutriát. A vevő megnyúzta a lopott állatokat, de amikor megtudta, hogy azok honnan származnak, a bőrt visz- szaadta a károsultnak. A Nyírbátori Járásbíróság 3500 forintra büntette a nutriatolvajt. Az ítélet jogerőt. ső felében. A két kocsiállású műhelyben diagnosztikai vizsgálatokat is végeznek majd. Előre haladt a nyíregyházi műszaki bázis építésének tervezése is, helye valószínű a Volán-központ melletti terület. Ez már lényegesen nagyobb lesz: egyszerre négy kocsi állhat majd be javításra, de az üzem területén legalább húsz kocsi is parkolhat majd. Minden valószínűség szerint ide épül fel az iroda, és az oktatási célokat szolgáló terem is. Megszűnik majd a négy oktatókocsi tárolási gondja és az egyéb raktározási probléma is. A tanács — a szolgáltatásfejlesztési alapból — 3 millió forintot ad a klub nyíregyházi műszaki bázisának létesítéséhez. péntek KRÓNIKA EUFROZINA NAPJA A Nap kél 6 óra 34 perckor, nyugszik 18 óra 36 perckor. A Hold kél 3 óra 11 perckor, nyugszik 17 óra 49 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1881. szeptember 25-én született, és 55 éves korában, 1936 októberében halt meg Lu Hszün kínai regényíró és novellista, a realista elbeszélés kiemelkedő mestere, a modern kínai irodalom legjelentősebb egyénisége. Elszegényedett kisbirtokos családból származott, s gyermekkora nehéz körülmények közt telt. Előbb orvosi tanulmányokba kezdett, de ezeket abbahagyva, az irodalom iránti érdeklődését elégítette ki. Hosszú évekig pedagógusi tevékenységet folytatott; 1913-tól a kínai irodalom tanára volt a pekingi egyetemen. A kínai fővárosban több lapot szerkesztett. Később, 1927-ben Sanghajba költözött, s élete végéig ott tevékenykedett. Első, feltűnést keltő elbeszélése, az 1919-ben publikált Az őrült naplója. Két évvel később jelent meg A—Q hitéles története című elbeszélése, amely egy nincstelen, ostoba falusi legény tragikus sorsában rajzolt kegyetlen kórképet a kínai társadalom fő bajáról, a tudatlanságról és a közönyről. A vadfüvek címmel kötetbe gyűjtött írásaiban viszont a líraiság uralkodik. Könyvei magyarul is megjelentek. Időjárás Várható időjárás ma estig: eleinte változóan felhős idő lesz néhol még futó esővel. Lassan délnyugat felöl újabb erős felhösödés várható. Egyre több helyen kell számítani esőre, zivatarra. Az északi szél délire fordul és sokfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között. Távolabbi kilátások szombattól—keddig: változékony jellegű lesz az időjárás. A csapadékos és a napsütéses időszakok váltogatják majd egymást. Több alkalommal várható záporesö. helyenként zivatar is kialakulhat. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11, 16 fok között. Legmagasabb napali hőmérséklet 22, 27 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Vasárnap is műsor a tv 2-es csatornáján Októbertől vasárnaponként is sugároz műsort a televízió a 2-es csatornán. A nézők kívánságának eleget téve határoztak így a Magyar Televízió vezetői. Az újabb vetítési lehetőség alkalmat kínál az archívumban őrzött alkotások újbóli felhasználására is. Első alkalommal október 4-én jelentkezik vasárnap a 2-es adó: 17 órai kezdettel vetítik az Emile Zola, avagy Az emberi lelkiismeret című 4 részes magyarul beszélő francia filmsorozat első epizódját. A jövőben este is közvetítenek műsort vasárnap a 2-es programon. Pesti kabaré címmel műsoros estet rendeztek a KPVDSZ nyíregyházi művelődési házában. Felvételünk Bencze Márta fellépése közben készült. (Jávor László felvétele) Hírfigyeletea: NÄBRÄDI LAJOS Telefon: 11-277 1#^ # ! iá Kólót* ! ___________*■ ! *i# Ér n T* I# 25.,