Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-24 / 224. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981.-szeptember 24, Napi külpolitikai kommentár Józanság és felelősségtudat A z ENSZ-közgyűlés ülés­szaka mindig híven tükrözi a világ válto­zásait. Így van ez most is, a 36. ülésszakon már az első na­pokban kitűnt: mely orszá­gok tartoznak a józanság és felelősségtudat táborához és melyek foglalkoznak szinte kizárólag a felelősség áthá­rításának kísérleteivel. A nemzetközi közvélemény természetesen a legnagyobb érdeklődéssel a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügy­minisztereinek felszólalását várta. A két beszéd csaknem valamennyi vonatkozásban egymás szöges ’ellentétének minősíthető. „Alexander Haig külügyminiszter — jelentette ki az egyik legnagyobb ame­rikai televíziós hálózat, a CBS kommentátora — egyszerűen nem vett tudomást a világpo­litika fő kérdéseiről.” Andrej Gromiko, a szovjet diplomá­cia vezetője ezzel szemben következetesen sorra vette a jelenlegi bonyolult világhely­zet szinte minden elemét. Ha- iggel ellentétben, akinek be­szédéből szinte sütött az ENSZ lebecsülése, a Szovjet­unió külügyminisztere a vi­lágszervezet jelentőségének kijáró tisztelettel számolt be a nemzetek fórumán mindar­ról, ami nyugtalanítja az em­beriséget. Gromiko élesen bírálta azo­kat, akik azt állítják, hogy a békénél vannak fontosabb dolgok, akik a tűzzel játsza­nak. Azokat, akik számára ha valami nem tetszik, egy­szerűen „szovjet beavatkozás” vádját harsogják, miközben Kubától Lengyelországig és Kambodzsától Líbiáig gátlás­talanul beavatkoznak más or­szágok belügyeibe. „Washing­tonnak — mondotta Gromiko mintegy e magatartás modell­jeként — nem tetszik a szo­cialista Kuba. De fel lehet tenni a kérdést, vajon az Egyesült Államok társadalmi rendszere mindenkinek tet­szik-e? ... A békés egymás mellett élés a gyakorlatban éppen azt jelenti, hogy a különböző be­rendezkedésű országoknak közös érdekek alapján kell közösen cselekedniük a nem­zetközi feszültség enyhítésé­ért, a népek közötti barátság és együttműködés ápolásáért. Sajnos, az Egyesült Államok jelenlegi vezetése ezzel ép­pen ellentétes irányban ha­lad — sok tekintetben visz- szafelé, a hidegháború or- szágútján. Ezzel kapcsolat­ban a szovjet külügyminisz­ter megállapította: a Szovjet­unió „bekerítése és vissza­szorítása”, a világhatalmi cé­lok szolgálatában gőzerővel fejlesztett támaszpontrend­szer, a fegyverkezési hajsza fokozása, annak enyhítése Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter az ENSZ köz­gyűlésén beszédét mondja. (Kelet-Magyarország telefotó) helyett, a nemzetközi kapcso­latok történetében párját rit­kító gyalázkodó propaganda — ez a mai washingtoni po­litika lényege. Hangsúlyoz­ta, hogy a Szovjetunió sem­miféle követelésre nem adja fel érdekeinek jogos védel­mét, ugyanakkor nem keresi a konfrontációt az USA-val, amellyel továbbra is normá­lis kapcsolatokra, párbeszéd­re törekszik. D e természetesen nem minden áron. Nem le­het egyszerre békéről beszélni és új meg új fegy­vereket dobni a mérleg ser­penyőjébe, amerikai—kínai katonai együttműködést ki­építeni és ebbe Japánfei! be­vonni. Az enyhüléshez a pár­beszéd folytatása szükséges, ehhez viszont konstruktív lé­pések kellenek. Ilyen lépés lehet egy olyan nyilatkozat elfogadása, amely kimondja: az emberiséggel szembeni legsúlyosabb bűnt követik el azok az államok és államfér­fiak, amelyek és akik első­ként alkalmaznak nukleáris fegyvert. A nemzetközi fe­szültség enyhülését segíthet­né a SALT-megállapodás amerikai ratifikálása, a neut­ronfegyverről és az európai rakétatelepítésekről szóló dön­tések tárgyalásos felülvizsgá­lása, frontáttörés elérése a bécsi haderőcsökkentési tár­gyalásokon. pozitív rendezési erőfeszítések a Közel- és Tá­vol-Keleten és így tovább. „Mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy a huszadik század hátralévő két évtizedében a népek békében élhessenek” — mondotta a szovjet külügyminiszter. At­tól, mennyire fogadják meg ezt a felhívást a többi érde­kelt hatalmak, a világ sorsa, az emberiség jövője függ. Harmat Endre (Folytatás az 1. oldalról) a termelőszövetkezetben vég­zett munkája mellett jut ide­je, energiája a háztáji gazda­ságban való tevékenységre, s ebbe besegítenek a csaldáta- gok is. A háztájiból ellátják önmagukat, de jut piacra is, s ezzel kiegészítik a tsz-ből származó családi jövedelmet. Végül a vendégek megismer­kedtek a szövetkezet baromfi - feldolgozó üzemének tevé­kenységével. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán a Központi Bi­zottság székházában megbe­szélést folytatott Moamer el- Kadhafi ezredessel, a líbiai forradalom vezetőjével. A szívélyes, baráti légkö­rű találkozón részletesen át­tekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a közel- keleti térség problémáira, és átfogó eszmecserét folytattak a két ország jól fejlődő kap­csolatairól, nagy figyelmet szentelve a kölcsönösen gyü­mölcsöző gazdasági együtt­működés bővítésének lehető­ségeire.. Moamer el-Kadhafi ezredes, a Szolnok megyei zagyvarékasi termelőszövetkezetben. Magyar—mongol tárgyalások f A parlamentben szerdán, plenáris üléssel megkezdte munkáját a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési kor­mányközi bizottság 15. ülés­szaka. A tárgyalásokat Bor- bándi János miniszterelnök­helyettes és Tümenbajarin Ragcsa, a Mongol Népköztár­saság minisztertanácsának el­ső elnökhelyettese, a bizottság társelnökei vezetik. Az ülésszak programja sze­rint egyebek között áttekin­tik a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását, feltárják az együttműködés bővítésének újabb, kölcsönö­sen előnyös lehetőségeit, va­lamint megvizsgálják azokat a javaslatokat, amelyek meg­valósításával a műszaki és tu­dományos kapcsolatok elmé­lyítését és kiszélesítését segí­tik. DÁNIA ÉS MAGYARORSZÁG 1. Lehetőségek és korlátok Dániában az idén váratla­nul korán, már szeptember közepén beköszöntött az ősz; a sűrű esők kezdik megritkí­tani a turisták sorait. Díszes tűzijátékkal bezárta kapuit Koppenhága szuper-vidám­parkja, a Tivoli, amelyet szinte egyetlen külföldi sem mulaszt el meglátogatni,, s fázósan néz a tenger felé az Andersen híres mesealakját idéző sellőlányka szobra. A kis skandináv állam po­litikai élete viszont épp ilyen­tájt élénkül meg. Ismét ülé­sezik a parlament, heves vi­ták zajlanak fegyverkezési­költségvetési kérdésekről. Megnő a diplomáciai forga­lom is. Az újságírót, aki Lá­zár György miniszterelnök látogatása kapcsán a két or­szág viszonyáról, Dánia hely­zetéről érdeklődött Koppen­hágában, minden intézmény­nél, minisztériumban készsé­gesen fogadták, tájékoztatták. Kezdjük az alaptényezők­nél: az ötmilliós népességű, többszáz szigetből álló Dánia egyaránt tagja a NATO-nak és a Közös Piacnak. Nemcsak Európában, de a világon is az egyik legmagasabb élet- színvonallal dicsekedhet, an­nak ellenére, hogy ásvány­kincse igen kevés. Hagyomá­nyosan fejlett mezőgazdasá­ga mellé régóta felzárkóztak az ipar korszerű ágazatai is. — A fejlettség, a jólét­mégsem jelenti a problémák hiányát — figyelmeztetett rögtön Klaus Otto Kapel, a Külügyminisztérium osztály- vezetője. Hazánk számára is ismerős gondokat sorol: az energiaszegénység miatt Dá­niának ugyancsak meg kell küzdenie például a szerkezet- váltás nehézségeivel. A költ­ségvetési deficit hosszú évek óta kölcsönök felvételére kényszeríti az országot. En­nek csökkentése, az import- fedezet biztosítása, az olaj­számla kifizetése, a csere­arányromlás megállítása csak a kivitel állandó foko­zásával képzelhető el. Ez pe­dig a mai viszonyok közt nem túl könnyű. — Magyarország is érde­kelt exportja bővítésében — vetem köbe. — Hogy függ ez össze Dánia közös piaci tag­ságával? — Nem hiszem, hogy kö­zös piaci tagságunk jelentős korlátot jelentene. Az EGK néhány fennálló korlátozása csak kereskedelmünk kis ré­szét érinti. A mezőgazdasági termékeknél, húskészítmé­nyeknél pedig, ahol ez Ma­gyarországot erősebben sújt­hatja, dán behozatal alig jö­het szóba. Hasonlóan érvelt a minisz­térium két másik magas ran­Kelet mesés hangulatát idézi a főváros szuper vidámparkja, a Tivoli. gú diplomatája, Oie Koch osztályvezető és Jorgen Thanning kereskedelmi taná­csos is, hozzátéve: a kvótá­kat minden évben emelik, noha a magyar fél néha a je­lenlegieket sem használja ki. Tény, hogy kereskedelmi for­galmunk kiegyensúlyozott, ám meglehetősen szerény mértékű, növelésére számos kihasználatlan lehetőség van. (Az elmúlt évben egyébként 52 millió dollár értékű árut hoztunk be, s majd 43 milli­ónyit vittünk ki. A dán ex­port főként mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből, gépekből, elektromos beren­dezésekből' és műszerekből áll. Magyarország pedig vas- és acélárut, ruházati cikke­ket, textiliát és vegyi anya­gokat szállít.) — Visszatekintve megálla­pítható: jelentős állomás volt az 1976-ban kötött gazdasá­gi megállapodás. Ez egy év­tizedre olyan keretet adott, amit a konkrét üzleti terve­ket rendszeresen megtárgyaló vegyesbizottságoknak kell megtölteniük tartalommal. Szaporodnak a kölcsönös ak­ciók, rendezvények. Nagy si­kere volt például a tavasszal tartott Magyar Hétnek. — Igaz — figyelmeztetett a Re- reskedelmi Kamarában egy másik szakértő, Oie Christof­fersen titkár — nem elég az egyszeri akció, a kampányo­kat mindennapos, gondos munkának kell követnie. — Helyesnek tartjuk a ma­gyar vállalatok törekvését a fokozott rugalmasságra. An­nál már csak a minőség fon­tosabb. Nem szabad elfelej­teni: egy olyan nyitott pia­con, mint Dánia, igen ke­mény verseny uralkodik, s csak a legkiválóbb termékek­nek van esélyük sikerre. Egy szint után lehetőség lenne közös, harmadik piacon tör­ténő fellépésre is, de egyelő­re reálisabb a kétoldalú együttműködés kialakítása. Most egyébként mintegy húsz kooperációs szerződésünk van érvényben — mondta Koch és Thanning úr. Az egyik tavaly megkötött szerződésnek valószínűleg széleskörű visszhangja támad nálunk: 1982-től a dán Tu­borg cég licence alapján ké­szült sör kerül forgalomba Magyarországon. A koppen­hágai „ányaüzem” nemcsak az elmaradhatatlan, s bősé­ges kóstoló miatt maradt emlékezetes élmény. A házi­gazdák nem tagadják a rek­lámszándékot, sőt büszkék ráta gyár a sörkészítés fo­lyamataival, érdekességeivel is megismertet minden láto­gatót. A magyar—dán meg­állapodást jelentősnek tart­ják — bár jövőre még csak tízmillió üvegre szól —, hi­szen hazánk az első KGST tagország, amellyel ilyen, mindkét fél számára hasz­nos „söralkú” létrejön. (Te­gyük hozzá: a Tuborg több mint 120 országba exportál, s tízben licence alapján, szi­gorú minőségi ellenőrzés mellett folyik a gyártás.) Gyári kalauzom egy jóta- náccsai búcsúzott: a borral ellentétben a sört nem érde­mes tárolni, érlelni — meg kell inni minél hamarabb! íme, egy terület, ahol való­színűleg máris tökéletes a dán—magyar egyetértés ... Következik 2. A párbeszéd folytatásáért. Szegő Gábor Arkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni 45. — Tizenhatos szám, dón Rumata, Kazánkovácsok ut­cája nyolc alatti lakos, a Renddel szembeni különleges érdemeiért őei...,ienciája kü­lön elismerésére méltatik, és szíveskedjék átvenni a Bu- dab doktor szabadon bocsá­tásáról szóló parancsot, aki­vel saját belátása szerint cse­lekedhet — lásd: hatos — ti- zenhetes — tizenegyes lap. A hivatalnok nyomban ki­húzta ezt a lapot a lajstro­mok alól, és átnyújtotta Ru- matának. — A sárga ajtón át az el­ső emeletre, hatos ajtó, egye­nesen a folyosón jobbra, majd balra — közölte. — Ké­rem a következőt... Ttumata megnézte a lapot Nem a Budah doktor szaba­don bocsátására vonatkozó parancs volt, hanem erre kaphatott belépési engedélyt a kancellária ötödik, különle­ges ügyosztályára, ahol a tit­kos ügyek titkárságának szó­ló utasítást kellett átvennie. — Mit adtál nekem, tök- fiikó? — kérdezte Rumata. — Hol a parancs? — A sárga ajtón át az első emeletre, hatos ajtó, egyene­sen a folyosón jobbra, majd balra — ismételte a hivatal­nok. — Azt kérdem, hol a pa­rancs?! — rivallt rá Rumata. — Nem tudom... nem tu­dom ... Kérem a következőt! Rumata füle fölött szuszo- gás hallatszott. Félrehúzó­dott. Üjra dón Pytha furako- dott az asztalhoz. — Nem megy rá — mond­ta nyafogva. A hivatalnok ködös tekin­tettel nézett rá. — Neve? Rangja? — kér­dezte. — Nem megy rá — mond­ta ismét dón Pytha, s a kar­perecét rángatta, amely há­rom vaskos ujjára is alig ment fel. — Nem megy rá — düny- nyögte a hivatalnok, és hir­telen magához húzta az asz­tal jobb oldalán fekvő vas­tag könyvet. Baljós külseje volt — zsírpecsétes, fekete kötésű. Don Pytha néhány pillanatig meghökkenve néz­te, aztán egyszerre sarkon fordult, és szó nélkül a kijá­rat felé igyekezett. Rumata megkerülte az asztalt, mind­két kezét a karpereces ládá­ba mélyesztette, felmarkolt, amennyit tudott, s odább állt. — Hé, hé — szólt rá kife­jezéstelen hangon a hivatal­nok. — A jogosítványt! — Az .Ür nevében — fe­lelte sokatmondóan Rumata. A hivatalnok és Tibak test­vér egy emberként felállt: „Az Ö nevében.” Rumata kilépett a kancel­láriából, lassan a Vidám To­rony felé tartott, s útközben rákattintgatta bal kezére a karpereceket. Kiderült, hogy kilenc van, bal csuklójára pe­dig csak öt fért rá. A többi négyet a jobb kezére kap­csolta. Rumata a kapuhoz törtetett, ráripakodott az út­ját álló őrre, áthaladt az ud­varon, majd a csúszós, csorba lépcsőfokokon lefelé ereszke­dett a kormozó fáklyákkal megvilágított félhomályba. Itt volt a hajdani koronavé­delmi minisztérium legrejtet­tebb zuga, a királyi börtön a vizsgálati cellákkal. A boltíves folyosókon tíz­lépésenként bűzös fáklya állt ki a falban levő rozsdás mé­lyedésből. A folyosó tele volt emberrel. Tolakodtak, fut­kostak, vezényszavakat har­sogtak ... Reteszek csikorog­tak, ajtók csapódtak, valakit vertek, s az illető jajveszé- kelt, valakit vonszoltak, és az kapálózott, valakit egy amúgy is zsúfolt cellába tusz- korefk, valakit megpróbáltak kirángatni a cellából, de a fogoly éktelenül ordított. A szembejövő szerzetesek arca bősz ügybuzgalmat árult el. Mindenki sietett, mindenki fontos államügyekben járt. Rumata jól kinyitotta a sze­mét, s ráérősen rótta a folyo­sókat. Az alsó szinteken nem volt olyan nyüzsgés. Itt a Ha­zafias Iskola végzős növen­dékei vizsgáztak. Félmezte­len, bőrkötényes kamaszok álltak csoportosan a kínzó­kamrák ajtajai előtt, a mocs­kos kézikönyveket lapozgat­ták, és időnként inni' mentek a nagy víztartályhoz, amely­ről bögre lógott. A cellákból iszonyú ordítás, ütések zaja hallatszott, égett szag áradt. És micsoda beszélgetés folyt az ajtók előtt! — A csonttörőnek van fö­lül egy olyan csavarja, az el­tört. Hát én tehetek róla? Ő meg kiebrudalt. — Jó volna megtudni, ki fog verni, talán valamelyik társunk. — Röhej, testvérek! Beme­gyek, nézem, ki van ott meg­bilincselve? Vörös Fika, a mészáros a mi utcánkból, aki részegen folyton a fülemet cibálta. No, jól vigyázz, gon­dolom, most majd én szóra­kozom el veled... Nézzétek, barátaim, nézzé­tek, gondolta Rumata, miköz­ben lassan forgatta a fejét. Ez nem elmélet. Ezt még sen­ki sem látta az emberek kö­zül. Nézzétek, hallgassátok, vegyétek filmre a távol­ban ... Figyeljétek ezeket a fiatal, bárgyú, mindenféle bestiális kegyetlenséghez hozzászokott pofákat, de ne fintorítsátok az orrotokat, hi­szen a ti őseitek sem voltak különbek... No, nekem ennyi elég, gon­dolta Rumata. Már nekiké­szülődött, hogy elkapja egy arra szaladó barát csuháját, akkor azonban észrevett egy­szerre hármat. Bottal csépel­tek egy hóhért, nyílván a ha­nyagsága miatt. — Az Ür nevében — mond­ta Rumata halkan, s meg­csörrentette a karperecéit. A szerzetesek leeresztették botjukat, és szemügyre vet­ték. — Az Ö nevében — vála­szolt a legmagasabb. — Nos, atyák — mondta Rumata —, kísérjetek a fo­lyosófelügyelőhöz. A szerzetesek összenéztek. — De mit akarsz tőle? — kérdezte a magas barát. Rumata szótlanul eléje tar­totta az írást. (Folytatjuk'

Next

/
Thumbnails
Contents