Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
Fagylaltoző külföldiek. gPHEBEEBffl MNNCW Í^\VK» WWÄVW \\\\\\\V WWWWV vWWWWV \V\V\' \\v\> Kossuth Lajos utcai aluljáró. „Budapest, Budapest, te csodás...” — zengi a sláger, s hallatszik minden nemzedék ajkán, amikor sétára indul az utcák rengetegében, pihenést talál a Duna partján, megnyugvást valamelyik terecskén. Sétára invitáljuk mi is a nyájas olvasót, hogy a fotóriporter szemével lássuk a forgatagot, ragadjunk ki egy-egy színt az ezer közül, amelyik mindmind a Duna-part dicséretét zengi. A belvárosban időztünk néhány percet, hogy körbepillantsunk a nagyra nőtt város nyüzsgésén. Bár a pesti oldal nem dicsekedhet túl nagy múlttal — a régészek ásója kellett, hogy a föld alól előbányássza a többszáz éves romokat. Helyette, s felette terpeszkedik az alig egy évszázada Pest-Budából Budapestté lett közép-európai központ. Hajdanvolt okos városatyái úgy tervezték meg a sugárutakat, kör- utakat, hogy száz év múltán — bár a lovas fogatok robo- gását régen a benzinparipák száguldása váltotta fel — ha kicsit szűkösen is, de lezajlik a forgalom. Álljunk meg a Dunánál. Túlzás lenne a Strauss-ke- ringő kékjét számon kérni a hömpölygő folyamtól, de a nagy vízi út most is hajókat, áruval rakott uszályokat cipel a hátán. A panorámát szemből a vár impozáns épületei zárják le, amott kéklenek a hegyek. A hidak pemon, átnyújtóznak egyik parttól a másikig, hogy összekössék az Alföldet a Dunántúllal. A bátrabbja most is lemerészkedik a Duna-parti lépcsőn, hogy megáztassa fáradt lábát, a másik éppen az ebédszünet tíz percét lopja el, hogy a déli verőfényben süttesse magát a napon, míg a szerelmespárok a néz- gelődők sokaságától sem zavartatva csak egymást látják a víz tükrében is. Aztán felpillant a szem, a fáradt feltápászkodik, visz- szaindul a városba. Az utcai forgatag magával ragadja, ő is rohan egyik boltból a másikba, mert mindenütt kínálnak valami újat, mindenütt akad vásárolni való. De ha már végképp elfogyott az erő, a pénz, akkor a Kossuth utca tengelyében elég- egy pillantás a szecessziós építészet valamelyik furcsa tornyára, amelyik fölött a galambok köröznek, Járókelőktől lökdösődve eigyönyör- ködhet az ismeretlen mester munkájában, aki talán maga sem hitte, hogy valaki égbe meredő szemmel az ő tornyát nézi meg. Elmélázni azért nem szabad. Mert elég egy rossz lépés, s máris csikorgó fékek jelzik, hogy a lüktető nagyvárosban nincs megállás. Az újonnan épített aluljáróból teljes gázzal fut ki a taxi, hogy menjen Budára, s a rakparton ugyancsak szednie kell annak a lábát, aki a Duna mellől a biztonságosabb járdára dig, mint karkötők a fodya- igyekszik. ...—.................... "ni ' "I Kép: Elek Emil Szöveg: Lányi Botond Napozók a Duna-parti lépcsőkön. A múlt díszes építészete a belvárosban. Tarka forgatag a Váci utcában. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. szeptember 20.
