Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-19 / 220. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. szeptember 19. II varsói kormány eltökélt a szocializmus megvédésére Szovjet üzenet a lengyel vezetéshez Varsóban kétnapos ülést, tartott a Lengyel Miniszter- tanács. Mint a pénteken nyilvánosságra hozott közlemény bejelenti: a kormány az ország rendkívül bonyolult és veszélyes politikai, társadalmi és gazdasági helyzetével kapcsolatban osztja a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának nyilatkozatában foglalt értékelést. Egyidejűleg közli, hogy végszükség esetén minden olyan eszközt igénybe vesz, amely az állam által ráruházott jogoknak megfelel. A minisztertanács meghatározta a hatáskörébe tartozó szervek számára azokat a feladatokat, amelyek a jelenlegi helyzet értékelése alapján szükségesek. A kormány megtárgyalta azokat a konkrét lépéseket, amelyek megtétele szükségesnek mutatkozhat a szocializmus, valamint a lengyel állam és a nép alapvető érdekei védelmének szempontjából — hangoztatja a közlemény. Mindennek indoklásaként a dokumentum emlékeztet arra, hogy a „Szolidaritás” országos kongresszusának első szakasza, az ott elfogadott határozatok, gyakorlatilag a konstruktív együttműködés elutasítását és következményeiket tekintve veszélyes konfrontáció provokálását jelentik. A kongresszuson a „Szolidaritás” apparátusának azok a főállású — létszámukat a dokumentum több tíz ezerben jelöli meg — funkcionáriusai kerekedtek felül, akiknek legfőbb törekvése a hatalom átvétele, továbá az, hogy lehetetlenné tegyék mindazokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a kormány az országnak a válságból való kivezetésére, a szükséges reformok végrehajtására törekszik. Az állam belső destabilizá- lására irányuló tevékenységhez olyan akciók társulnak, amelyek Lengyelország nemzetközi szövetségesi kapcsolatainak megrendítését célozzák. Jól bizonyítja ezt a kiterjedt szovjetellenes kampány, valamint a kongresszus úgynevezett üzenete a kelet-európai dolgozókhoz, mely utóbbi a szocialista államok belügyeibe való felelőtlen beavatkozás. A „szolidaritás” tagság széles köreiben, de lehet, hogy aktivistáinak egy részében is mindeddig nem tudatosult, hogy milyen gigantikus méretű, az ország számára veszélyes politikai játszmába rántották bele őket. Itt a legfőbb ideje, itt az utolsó pillanat, hogy elhatárolják magukat a politikai ellenzék irányvonalától — hangsúlyozza a lengyel kormány üléséről kiadott közlemény. A lengyelországi szocialistaellenes erők provokációs tevékenységével kapcsolatban Borisz Arisztov, a Szovjetunió varsói nagykövete felkereste Stanislaw Kaniát, a LEMP KB első titkárát és Wojciech Jaruzelski miniszterelnököt, s a szovjet vezetés megbízásából felhívta a Lengyel Népköztársaság vezetőinek figyelmét arra, hogy ellenforradalmi erők széles körben és büntetlenül fékevesztett hazugság- és rágalomhadjáratot folytatnak a Szovjetunió, annak kül- és belpolitikája ellen. A szocializmus ellenségeinek e cselekményei összehangoltak és politikai irányúak: rágalmazzák a világ első szovjetországát és egészében véve a szocializmus eszméit, a szovjet állammal és a szovjet emberekkel szemben ellenséges érzületet és gyűlöletet ébresztenek a lengyelekben. Utalás történt arra, hogy a Lengyel Népköztársaság hivatalos hatóságai részéről mind a mai napig semmilyen erélyes intézkedés nem történt a Szovjetunióval szembeni ellenséges kampány beszüntetésére, holott a népi Lengyel- országot baráti kapcsolatok és szövetségesi kötelezettségek fűzik a Szovjetunióhoz. A szovjet vezetés meggyőződését fejezte ki, hogy a LEMP vezetése és a lengyel kormány részéről azonnali erélyes intézkedések történnek, hogy megszűnjék a szovjetellenes propaganda és a Szovjetunió elleni ellenséges kampány. Gyermekek világnapja V ilágnapja lesz holnap a gyerekeknek. Nem egyszerűen gyermeknap, afféle tortás, málnaszörpös, ahogyan azt itthon megszoktuk, hanem egy olyan nap, amelyről legkevésbé a gyermekek tudják, hogy az övék, s amelyről talán éppen azok a gyerekek tudnak a legkevesebbet, akik soha sem ettek tortát és sohasem ittak málnaszörpöt. Temérdek ilyen gyermek él a világon, és temérdek gyerek éhezik, temérdek gyerek pusztul el, mielőtt felnőtt lehetne, temérdek gyerek marad árva, mert apját-anyját bomba ölte meg, mert a felnőttek kegyetlen világa elpusztította a szüleit. És ugyanez a kegyetlen, ez a felnőtt-világ az esztendő egy napját a gyermekek világnapjává nyilvánította, s nem tudom, hogy a lelkiismeretfurdalás késztette-e erre, vagy inkább a saját jövője miatti aggodalom. Hogy féltés, vagy félelem jelölte-e ki a gyermekek számára ezt a világnapot? Bárhogy is legyen, jó oka van a felnőttemberiségnek a saját figyelmét a gyermekek sorsára irányítani. A kérdés csak az, hogy mit tehet ez a mi felnőtt világunk a gyermekekért? Mit tehetünk azokért, akik még ma is bajra-jajra, nélkülözésre, nyomorúságra születnek, akik számára segélyezéssel sem békét, sem jólétet nem teremthetünk. A gyerekek valóban nem tehetnek arról, hogy glóbuszunk mely pontján nyitják rá a szemüket erre a világra, és sorsukért mi, felnőttek vagyunk felelősek. De akárcsak a világot, az ő sorsukat sem lehet pusztán ajándékokkal megváltani. Világnapja lesz holnap a gyerekeknek. Értük született az 1954-es ENSZ-határozat, amely szeptember 20-át a gyermekek világnapjává nyilvánította, s amely határozat szerint valamennyi, a gyermekek jólétét célzó akciót minden ország, minden nemzeti és nemzetközi szervezet támogatni tartozik. Csaknem három évtized telt el azóta, de felnőtt-világunk e szívszorító adóssága napjainkban is halmozódik. Ma minden tizenkettő közül tíz gyerek a harmadik világban születik, az ott születettek csaknem fele az első születésnapját sem éri meg, s embertelen körülmények között, igazi gyerekkor nélkül él tovább kétszázmillió éhező, akiket betegség sorvaszt és ínség gyötör, akik ugyan nem vádolnak a fényképeken, de puszta látványuk is vád, amelynek súlyát megosztott világunk segélyszállítmányokkal alig csökkentheti. A gyermekek világnapja van szeptember 20-án, minden gyereké, s bármilyen furcsán is hangzik, nekik a legtöbbet nem anyagi javakkal, hanem a haladásért, a boldogabb társadalmak megszületéséért és fejlődéséért foltyatott harcunk révén segíthetünk, mert számunkra, akik e glóbuszon együtt élünk, a legfőbb felelősség, hogy milyen állapotban hagyományozzuk gyermekeinkre ezt a világot örökül. Tudván tudva, hogy az örökség egészét — tehát békéjét is — megőrizni tartozunk. A. G. Kommentár Kételyek K inek higgyen az ember? Mármint Dél-Afrika fajüldöző rendszerének megítélésében. Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának a véleményét fogadja el, vagy a külügyminisztériumét? A kettő ugyanis — enyhén szólva — nem fedi egymást. Csütörtökön a külügyi bizottság nem is egy, hanem két határozatot fogadott el. Mégpedig egyhangúan. Az egyik felhívja a kongresszus alsó házát: ítélje el az Angola elleni dél-afrikai támadást. A másik határozati a- vaslatot tesz: tiltsák meg a pretoriai rögbiválogatottnak, hogy mérkőzést játsszék az Egyesült Államokban. Ami az USA külügyminisztériumát illeti, ott más húrokat pengetnek. Miközben még a tőkésországok közül is jó néhány bírálta Pretoria legutóbbi nagyszabású katonai akcióját Angola ellen, Va- shington a Biztonsági Tanácsban megvétózta a délafrikai rendszert elítélő határozati javaslatot, amely szankciókat helyezett kilátásba a fajüldöző rezsimmel szemben. Most egy michiga- ni képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy a külügyi bizottság határozatát a külügyminisztérium támogatja. Az ember ezt hallva zavarba jön, hiszen tudja, hogy ha a State Department nem adná hallgatólagos beleegyezését Pretoria politikájához, kétségtelenül veszélytelenebb lenne a helyzet Afrika déli részén. A feszültséggóc azonban éppen attól tartós és azért tűnik távolinak a megoldás, mert a dél-afrikai fehér telepesek nyílt bátorítást kapnak az amerikai kormánytól politikájuk folytatásához. Ha Washington hivatalosan csakugyan elítélné Dél- Afrikát, vajon előfordulhat- na-e olyan kihívó nyilatkozat, amilyent Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszter tett a pretoriai parlamentben? Botha ismét megfenyegette a szomszédos afrikai országokat: vonják le a következtetést, miszerint Dél- Afrikát hagyományos eszközökkel nem lehet legyőzni. Kilátásba helyezte, ha az afrikai országok magatartásában — mármint Pretoria megítélésében — nem következik be gyökeres változás, ,.az összeütközés elkerülhetetlenné válik”. Mi ez, ha nem fenyegetés? S vajon merné-e magát ilyen nyílt kirohanásokra ragadtatni a külügyminiszter, ha nem lenne meggyőződve az Egyesült Államok feltétlen támogatásáról? Hát ezért nem tudja az ember, kinek higgyen ... Bármily tiszteletre méltó is az amerikai képviselőház külügyi bizottságának a realitások iránti érzéke, a Dél- Afrikát elítélő határozat jószerivel csak az ő véleményüket tükrözi. A külügyminisztériumét — a jelekből ítélve — aligha ... Gy. D. (Folytatás az 1. oldalról) — három évre felemelték. Itt láthatták a telekommunikáció új módszerének első hazai bemutatkozását, a képernyőújságot: a képernyőkön olvashatták a Magyar Távirati Iroda legfrissebb híreit, egyebek között a BNV megnyitásáról. A Videoton kiállításán az Akai-céggel kialakított kooperáció legújabb produktumait, egyebek közt a hi-fi sztereó házi stúdiót tekintették meg. Megtekintették az őszi BNV legnagyobb árucsoportját bemutató öltözködés és otthon kiállítás standját. A fogyasztási cikkek legnagyobb exportőrének, a Hungarotex-nek flz MTI közleménye Az MTI-t illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: Az • egyiptomi kormány képtelen ürügyekre hivatkozva és a nemzetközi érintkezés normáit semmibe véve kiutasította az országból a kairói magyar nagykövetség munkatársát. Ezt a durva lépést indokolni akaró kairói állítások légből kapott kifa- lálások, sértők, rágalmazzák a Magyar Népköztársaságot és azt a célt szolgálják, hogy megrontsák a két ország kapcsolatait, a nemzetközi légkört. Hazánk mindig arra törekedett, hogy ápolja és feljessze a magyar és az egyiptomi nép hagyományos barátságát. Az ezzel ellentétes célokat szolgáló rosszindulatú kairói lépés következményeiért az egyiptomi kormányt terheli a felelősség. önálló kiállításán divatbemutató adott ízelítőt az exportkínálatból. Ezután a látnivalókban különösen gazdag szovjet bemutatóra érkeztek a vendégek, ahol először a Litván SzSzK bútor- és textiliparának újdonságait, majd fényképező- és filmfelvevő gépeket, s az új típusú szovjet tévékészülékeket nézték meg. A körséta a Csepel Vas- és Fémművek bemutatóján fejeződött be, ahol megtekintették a jármű- és konfekció- ipari gépgyár 24 újfajta kétkerekűjét. Délben megnyitották a vásárváros kapuit a nagyközönség előtt. flrkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni 41. A barát felé fordult, egyetlen rándítással fölemelte. — Ki ölte meg? — kérdezte. — A tieitek? Beszélj! — Nem a szerzetesek tették — mondta csöndesen a háta mögött Muga. — A szürke katonák... Rumata kis ideig még a barát sovány arcát fürkészte. „Az úr nevében ...” — sziszszegte a szerzetes. Rumata elengedte, leült az Unó lábánál levő padra, és sírva fakadt. Muga elmesélte, hogy a második őrségváltás után a király nevében bezörgettek az ajtón, és Unó azt* kiáltotta, ne nyissuk ki, de mégis ki kellett nyitni, mert a szürkék azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a házat. Betörtek az előszobába, azután fölfelé előszobába, összeverték a cselédeket, azután fölfelé törtettek a lépcsőn. Unó, aki a szobába vezető ajtó előtt állt, íjjal lőtte őket. Két íja volt, és két nyilat tudott kilőni, az egyiket azonban elhibázta. A szürkék késsel dobálták, Unó leroskadt. Erre lehozták, és elkezdték lábbal tiporni, fejszével vagdalni. Ekkor megjelentek a házban a fekete szerzetesek. Megöltek két szürkét, a többit pedig lefegyverezték s kivezették az utcára. Muga hangja elnémult. Rumata azonban még sokáig ült Unó lábánál. Azután nehézkesen feltápászkodott, letörölte a kétnapos borosta között megrekedt könnycseppeket, megcsókolta a fiú dermedt homlokát, és fölvánszorgott az emeletre. A fáradtságtól és a megrendüléstől szinte félholt volt. Üggyel-bajjal felkapaszkodott a lépcsőn, átment a szalonon, elvergődött az ágyig, a párnákra borult. Beszaladt Kira. Rumata annyira kimerült, hogy segíteni sem tudott a lánynak, aki vetkőztetni kezdte. Kira lehúzta róla a csizmát, azután — a férfi feldagadt arca fölött sírva — letépte a szakadt egyenruhát, és megint sirdogált egy sort az összevert teste láttán. Rumata csupán most érezte, hogy minden csontja fáj. Kira ledörzsölte ecetbe mártott szivaccsal, ő pedig, szemét fel sem nyitva, összeszorított foga között sziszegte: „Pedig agyoncsaphattam volna ... Mellette áltam ... Megfojthattam volna ... Hát élet ez? Menjünk el innen... Ez a Kísérlet velem folyik, nem ővelük.” Észre sem vette, hogy oroszul beszél. Kira riadtan pillantgatott há és leszaladt, hogy forralt bort készítsen. Rumata lemászott az ágyról, átcsoszogott a dolgozószobába, kinyitotta az íróasztal titkos rekeszét, turkált a gyógyszerládában, bevett néhány tabletta szporamint. Amikor Kira visszatért, hozta a gőzölögő bort, ő a hátán feküdt, s azt figyelte, hogyan csitul a fájdalom, múlik az zúgás a fejében, és teste felfrissül, új erőre kap. Megitta a bort, és már egészen jól érezte magát. Behívta Mugát, meghagyta készítse ki a ruháját. — Ne menj, Rumata — kérlelte Kira. — Ne menj. Maradj itthon. — Mennem kell, kicsim. — Félek, maradj... Megölnek. — Ugyan mit beszélsz? Miért ölnének meg? Hiszen mind félnek tőlem. Kira újra sírva fakadt. Halkan sírt, mintha attól tartana, hogy a férfi megharagszik. Rumata a térdére ültette, és simogatni kezdte a haját. — A legszörnyűbb már elmúlt — mondta. — Meg aztán mi el akarunk menni innen ... A lány hozzásimult és elcsendesedett. — Előbb azonban sok elintéznivalóm van itt — folytatta Rumata. — Ma éjszaka sok embert megöltek. Meg kell tudnom, ki maradt életben, és ki halt meg. És segítenem kell megmenteni azokat, akiket meg akarnak ölni. — És neked ki segít? — Boldog az, aki másokra gondol... Meg aztán nekünk hatalmas emberek segítenek. — Én nem tudok másokra gondolni — felelte a lány. — Félholtan jöttél haza. Unót agyonverték. Hová tették a szemüket a te hatalmas embereid? Miért nem akadályozták meg a gyilkosságot? Szabadulni próbált, a férfi azonban erősen tartotta. — Mit lehet itt tenni — szólt Rumata. — Ez alkalommal kissé elkéstek. De most újra figyelnek bennünket, és vigyáznak ránk. Miért nem hiszel nekem? Magad is láttad félholtan jöttem haza, és nézz meg most!... — Nem akarlak nézni — mondta a lány, és elrejtette az arcát. — Nem akarok megint sírni. — Nahát! Néhány karcolás ! Semmiség... A legszörnyűbb már elmúlt. Legalábbis mi kettőnk számára. De vannak igen derék, nagyszerű emberek, akik számára ez a rémség még nem ért véget. És nekem kötelességem segíteni rajtuk. Kira nagyot sóhajtott, megcsókolta a férfi nyakát, és szelíden kiszabadította magát. — Jöjj haza ma este — kérte. — Hazajössz? — Okvetlenül! — felelte hevesen Rumata. — Korábban jövök, és valószínűleg nem egyedül. Ebédre várj. A lány félrevonult, leült egy karosszékbe, kezét térdére tette, s nézte, hogyan öltözik Rumata. Ö pedig, orosz szavakat mormolva, felhúzta csengettyűs nadrágját, újra felvette az áldott páncélinget, és végül kétségbeesve mondta: — Kicsikém, értsd meg hát, hogy mennem kell! Mit tehetek?! Feltétlenül mennem kell! Kira váratlanul, elgondolkozva így felelt: — Néha nem fér a fejembe, miért nem versz. Rumata, aki már begombolta dús csipke-nyakfodros ingét, mozdulatlanná meredt. (Folytatjuk)
