Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-19 / 220. szám
41 ország részvételével Hétről hétre szebb külsőt ölt Nyíregyházán, a Belső körút mentén épülő sávház. (Jávor L. felv.) Megnyílt az őszi BNV 41 ország és Hongkong kiállítóinak részvételével pénteken ünnepélyesen megnyílt az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. Képünkön: a megnyitó vendégei megtekintették a BNV-vel együtt rendezett Interplay-expo ’81 nemzetközi játékkiállítást is. A körséta a 23-as pavilonban, a hazai híradástechnikai ipar bemutatójának megtekintésével folytatódott. Az Orion standján a vendégeket arról tájékoztatták, hogy a gyár Colorion színes tévékészülékének jótállási idejét — azokét is, amelyek már korábban forgalomba kerültek (Folytatás a 4. oldalon) Társadalmunk felkarolja a rokkant embereket Ünnepség Nyíregyházán a rokkantak napján A rokkantak napja alkalmából pénteken ünnepség volt Nyíregyházán, a KPVDSZ Művelődési Házban. A rendezvényen jelen voltak a város párt-, társadalmi, és tömegszervezeteinek képviselői. A résztvevőket Czakó István, a városi tanács elnökhelyettese köszöntötte, majd ünnepi beszédében méltatta a rokkantak nemzetközi évének jelentőségét. Szólt arról, hogy a rokkant emberek rehabilitációja egymással összefüggő három területen kell, hogy érvényesüljön: az egészségügy területén, a munkahelyeken, valamint a közvetlen és tágabb értelemben vett lakókörnyezetükben. Fontos társadalmi feladat — hangsúlyozta —, hogy foglalkozzunk minden rokkant egészségügyi és szociális rehabilitációjával. Kiemelt helyet kell elfoglalnia a megelőzésnek, ahol igen fontos szerepet tölt be az egészségnevelés. Fontos kérdés a fogyatékos fiatalok pályaorientációja. Segítséget kell nyújtani a rokkantak társas kapcsolatteremtéséhez, alkotóképességük, önismeretük kifejlesztéséhez. A városi tanács vezetői áttekintették a városban élő rokkantak helyzetét és körülményeik javítására feladatokat szabtak meg. Felhívással fordultak a városban működő vállalatok, szövetkezetek, intézmények Vezetőihez, aktivistáihoz, hogy az. élet minden területén segítőkész magatartást tanúsítsanak a rokkantakkal szemben. Az egészségügyi ellátásban résztvevőket felkérték, még a táppénzes időszak lejárta előtt tegyenek javaslatot a betöltendő munkakörre, szükség esetén a sérült átképzésére. Jelentős szerep hárul a munkahelyeken működő csökkent munkaképességűekkel foglalkozó vállalati bizottságokra, a munkahelyi rehabiltációt hivatottak irányítani. A rokkantak éve a megye, a város egész társadalmát megmozgatta. A Hazafias Népfront és a Vöröskereszt aktivistái segítettek felkutatni a támogatásra szoruló rokkantakat és szükség esetén társadalmi gondozásba is vették őket. Nyíregyházán 100 szocialista brigád mintegy 250 ezer forint anyagi támogatást nyújtott a rokkantak életkörülményeinek javítására, a fogyatékos gyermekek üdültetésére. A VAGÉP, a 13. sz. AFIT és a TEMPÓ Szövetkezet a rokkantak közlekedési eszközeit soron kívül javítják. Közel 200 mozgássérült kap a városban ingyen benzinjegyet. A 300 főt is meghaladja a vakok személyi járadékában részesülők sBéma. A hallássérültek új helyiséget kaptak. A városi tanács ügyfélszolgálati irodájában minden hónap első csütörtökjén délután 13—16 óráig ingyenes jogi tanáccsal látják el a rokkantakat. Ezek a megmozdulások bizonyítják, hogy társadalmunk nem közömbös a rokkantak sorsa iránt. Az állami és társadalmi szervek feladata a lakosság aktív ten- niakarásának irányítása és munkájukat úgy tervezzék, hogy hosszú távon is folyamatos legyen. A rokkantak napja alkalmából rendezett ünnepség kultúrműsorral zárult. Befejezte tárgyalásait a mozambiki kormánydelegáció Lázár György fogadta Armando Guebuzát Pénteken az Országházban befejeződött a magyar—mozambiki gazdasági, műszakitudományos és kereskedelmi együttműködési bizottság kormányközi vegyes bizottságának első ülése. A tárgyalások eredményeként a két ország közötti gazdasági, műszaki-tudományos és kereskedelmi együttműködés valamennyi területét érintő jegyzőkönyvet írtak alá a vegyes bizottság elnökei: magyar részről Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, mozambiki részről Armando Emilio Guebuza, a Frelimo párt KB állandó politikai bizottságának tagja, miniszter. Armando Emilio Guebuzát fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A fogadáson jelen volt Marjai József. Együtt Nyíregyházáért Rimát, szőlőt szüretelnek B területfejlesztésről tárgyalt a szakszervezetek megyei tanácsa A szakszervezetek megyei tanácsa pénteken — F ekszi István elnökletével — ülést tartott Nyíregyházán; Pénzes János megyei tanácselnök előterjesztése alapján megvitatta Szabolcs-Szatmár megye ötéves középtávú terület- fejlesztési tervjavaslatát, s elfogadj az SZMT-nek e tervről szqIó állásfoglalását. A továbbiakban — Tóth Géza SZMT-titkár előterjesztésében — szervezeti-szervezési kérdésekkel foglalkozott a szakszervezetek megyei tanácsa: megvitatta az SZMT, az elnökség, a titkárság, a munkabizottságok, az osztályok ügyrendjére, feladatára, hatáskörére és munkamódszerére vonatkozó javaslatokat, majd az SZMT, az elnökség és a titkárság második fél évi munka tér vét. KITE-rendezvény Kukorica-fajtabemutatót tartott a KITE pénteken délelőtt a tiszavasvári Zöld Mező Termelőszövetkezetben. A bemutató előtt Bódis László, az Országos Mező- gazdasági Fajtakísérleti Intézet főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy a fajta megválasztásánál döntő tényező a talajadottság. Magyarországon az igazán jó kukoricatermő terület nagysága félmillió hektár, viszont ennél jóval nagyobb területen termesztik ezt a takarmánynövényt. Hazánkban jelenleg 29 szemes és 10 sílóhibrid fajta van forgalomban, s a külföldiek dominálnak. A gyakorlati bemutatón a Szabolcs-Szatmár és Borsod- Abaúj-Zemplén megyékből érkezett szekemberek megismerkedhettek a Zöld Mező termelőszövetkezetben folyó KITE-OMFI nagyüzemi fajtakísérlet eredményeivel. Huszonhat hektáron 19 fajtát vetettek. Tiszavasváriban az extra korai fajták vetésével az volt a cél, hogy megtalálják az erősen belvizes területekre vethető és jó termést adó fajtákat. Ezekre a területekre a május eleji vetés helyett sokszor csak júniusban mehet a vetőgép, így egy hónappal rövidebb a te- nyészidő. A kísérlet igazolta, beérnek ezek a fajták. A térségben egyébként legjobban teremnek a korai és középérésű kukoricák, a 200- tól 400-ig terjedő FAO szá- múak. (sb) II KeletInagyarország I XXXVIII. évfolyam, 220. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. szeptember 19., szombat 1 Péntek délelőtt 10 órakor ünnepélyesen megnyílt a Budapesti Nemzetközi vásár, a fogyasztási cikkek szakvására. A résztvevő országok zászlói és a nemzetközi vásárok szövetségének emblémája díszíti a vásár főterét Itt gyülekeztek a megnyitó ünnepség vendégei: Havasi Ferenc, Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Maróthy László, a budapesti pártbizottság első titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, az MSZMP politikai bizottságának tagjai, Marjai József, a minisztertanács elnökhelyettese. Ott volt a kormány több más tagja, a diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai, hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Sághi Vilmos belkereskedelmi miniszter mondott beszédet. A miniszter köszöntötte a megnyitóünnepség vendégeit, majd így folytatta: — Az idei őszi vásár megrendezésekor is két alapvető célunk volt: egyrészt az, hogy a vásár adjon széles körű tájékoztatást a lakosságnak és a kereskedelemnek fo- gyasztásicikk-iparunk fejlődéséről, a várható belföldi árukínálatról, másrészt, hogy megismertessük a hazai exportkínálatot; és bemutassuk jelenlegi és jövőbeli üzleti partnereink termékajánlatát is. Sikerrel bíztat az a tény — mondotta —, hogy minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. A BNV-n 41 ország és Hongkong több mint 1400 kiállítója vesz részt. —Külön örömünkre szolgál, hogy vásárunkon a szocialista országok és a tőkés államok állandóan kiállító cégei mellett jelentős számban vesznek részt a fejlődő országokban működő vállalatok is. Először mutatkoznak be Budapesten Laosz, Kambodzsa, Afganisztán, Thaiföld, Szíria és Benin. Bízunk abban, hogy a kiállítás nemzetközi jellege elősegíti a kölcsönös közeledést, a kereskedelmi kapcsolatok további erősítését. — Nagy súlyt helyezünk arra — mondotta —, hogy a közönség tetszését megnyert árucikkek a vásár után folyamatosan kaphatók legyenek az üzletekben. Végül a miniszter köszönetét mondott a vásár szervezőinek és rendezőinek munkájukért, sok sikert kívánt a tíznapos seregszemléhez, és megnyitotta az 1981. évi őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt. A megnyitás után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Elsőként a B-pavilonban a hazai vegyipar eredményeivel ismerkedtek a vendégek. A körséta következő állomása, Afganisztán kiállítási standján népviseletbe öltözött leányok fogadták a vendégeket. Az iraki kiállítók egzotikus gyümölcsökkel, bőripari termékekkel, valamint a tévé és rádiókészülékekkel mutatkoznak be a BNV-n. A körséta résztvevői ezután meglátogatták a nemzetközi barkács- és kiskertkiállítást, melyen Gábor András ipari miniszterhelyettes a „csináld magad” szakbizottság elnöke bemutatta a legújabb barkács kisgépeket. A vendégek ezután ellátogattak a monori kefe- és játékgyár kiállítására. Ezt követően a körsétán résztvevők megismerkedtek a subái kiállítók termékeivel, a kézimunkával díszített ruhákkal, a népművészeti tárgyakkal, élelmiszeripari termékekkel. Az iráni kiállítók gyermekruhákkal, kötöttárukkal, cipőkkel és népmű- /észeti szőnyegekkel szerepellek a vásáron. Kambodzsa kiállítói népi fafaragásokat, ötvösmunkákat, textiliákat mutattak be a vendégeknek, akik ezután a szintén első ízben bemutatkozó Laosz standját látogatták meg. Az idei őszön nyolcadik alkalommal indultak társadalmi munkára Nyíregyháza lakói, dolgozói és tanulói. Az Együtt Nyíregyházáért mozgalom idei akciója a város verseny- és tömegsport feltételeinek javításáért indult. Nagy az aktivitás, az üzemek, intézmények mintegy fele már részt vett a társadalmi munkaakcióban. A városi tanács, valamint a párt- és tömegszervezetek mellett az idei akció fő szervezője- a KISZ városi bizottsága. A társadalmi munkáért járó pénzt, illetve az említett célra szánt összeget a 802- 402008-0017 sz. átutalási postautalványon lehet a városi tanács fejlesztési alapjára befizetni. A Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat dolgozói több hét végén segítik a betakarítást és szabad idejük egy részét vállalatuknál töltik munkában. Várhatóan 32 ezer forintot utalnak át az említett számlára. Szeptember 19-én, szombaton több üzem, intézmény és iskola dolgozói „szállják meg” az almáskerteket. Az ÉPSZER hatszáz dolgozója a tisza- nagyfalui tsz szüretelését segíti. A megyei KÖJÁL dolgozói a nyírteleki tsz-ben végeznek társadalmi munkát. Ar megyei könyvtár munkatársai a napkori tsz-ben szüretelnek. A Nyíregyházi 2. sz. Általános Iskola dolgozói szintén a napkori tsz-be mennek társadalmi munkára. A FEFAG népes kollektívája a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz-ben dolgozik az aktívabb sportolás érdekében. A TITÁSZ Nyíregyházi Üzemigazgatóságának dolgozói saját munkahelyükön dolgoznak és munkabérüket utalják át a számlára. A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet ötszáz dolgozója ezen a szombaton a szokott munkahelyén dolgozik, kivéve az irodistákat, akik a műhelyekben, üzemcsarnokokban segítik a termelőmunkát. A munkájukért járó több mint 40 ezer forintot a mozgalom javára szánják. Az 5. sz. Volán Vállalat nagy létszámmal, ezerkétszáz fővel vesz részt az akcióban. A volánosok többsége a nagy- cserkeszi tsz betakarítását segíti. A 19. sz. általános iskola tanárai a Kemecsei Állami Gazdaságban, a kereskedelmi szakközépiskola tanárai a nyírbogdányi tsz-ben végeznek közhasznú munkát. Szeptember 19-én és 20-án vasárnap a ZÖLDÉRT Vállalat mintegy ezer dolgozója csatlakozik az akcióhoz. Többségük a nyírgyulaji tsz- ben szüretel. Ugyancsak vasárnap a 107. sz. szakmunkás- képző intézet dolgozói a leve- leki tsz betakarítását segítik. Az egészségügyi szakiskola dolgozói is feláldozták vasárnapjukat: a Nyíregyházi Főiskolai Tangazdaságban végeznek társadalmi munkát a verseny- és tömegsport feltételeinek javításáért. Kukorica-fajtabemutató Tiszavasváriban