Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-11 / 187. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 11. Világszerte nagy a felháborodás, tiltakozás OMAR TORRIJOS Szavak, tettek, célok Omar Torrijos egy panamai városka ifjú lakói körében. (Fotó: AP—MTI—KS) (Folytatás az 1. oldalról) amerikai kormány hangoztatta, hogy a neutronfegyvert egyelőre csak az Egyesült Államokban tárolják, Ölesen kinyilvánította, hogy „Dánia, mint nukleáris fegyverektől mentes térség, a jövőben sem lesz hajlandó befogadni ilyen fegyvereket”. Hasonló hangnemben reagált Óla Ullsten svéd külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy „az amerikai döntés a fegyverkezési verseny további veszélyes és riasztó fokozódásához vezet". Harlem Brundtland norvég kormányfő a nemzeti hírügynökségnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Norvégia szemben áll az amerikai döntéssel. A legfontosabb feladatnak az európai nukleáris leszereléssel foglalkozó tárgyalások megkezdését nevezte, s elítélte azokat az intézkedéseket, amelyek nehezítik e tárgyalásokat. Noha a holland külügyminisztérium tartózkodóan reagált, katonai szakértők aggasztó lépésként értékelték az amerikai döntést. Vezető munkáspárti és keresztény- demokrata pártpolitikusok különösen sérelmezték, hogy az amerikai kormány szövetségeseik semmibevételével dönt külpolitikai kérdésekről. Nagy-Britannia hivatalosan nem foglalt állást a neutron- fegyverügyben és a londoni külügyminisztériumból származó értesülés szerint egyelőre nincs is szándékában ezt tenni. Ennek az volna az oka, hogy — elfogadva az Egyesült Államok érvelését — Reagan döntését amerikai belügynek tekinti mindaddig, amíg a neutronfegyvert amerikai földön gyártják és raktározzák. Ami a későbbieket illeti, tudomásul vészi, hogyha a fegyver európai telepítése napirendre kerül, Washington konzultálni fog vele. Michael Foot, az ellenzéki munkáspárt vezére ugyanakkor élesen elítélő véleményt mondott Reagan döntéséről, s hangot adott aggodalmának, hogy a neutronfegyver gyártása veszélybe sodorhatja az életbevágóan fontos kelet— nyugati leszerelési tárgyalásokat. Foot szerint a munkáspárt „mélységes ellenérzésekkel" szemléli a neutronfegyver kifejlesztését. A fegyver „egyik legveszedelmesebb és leginkább hányingert keltő vonásának” azt tartja, hogy közelebb viszi a világot az „úgynevezett korlátozott nukleáris háború rögeszmés gondolatához”. A neutronfegyver gyártásáról és tárolásáról hozott amerikai döntés döbbenetét keltett a japán lakosság körében, mindenekelőtt az atombomba első célpontjává vált Hirosimában és Naga- szakiban. Az utóbbi városban éppen vasárnap fejeződött be az atom- és hidrogénfegyverek elleni világértekezlet, amely nemzetközi felhívást adott ki a nukleáris fegyverek eltiltásáról és az általános leszerelésről. Miután a világkonferencia rendező bizottsága azonnal táviratban tiltakozott Raegan elnöknél, a döntés haladéktalan megmásítását követelve, Tada Szeicsi, a bizottság vezetője kijelentette: a neutronfegyver gyártásának megkezdése nyílt és durva kihívás a békét óhajtó emberiséggel szemben. Motosima Hirosi nagaszaki polgármester az atombomba áldozatainak emlékére megtartott vasárnap esti gyászkoncert után „ördöginek” nevezte e tömegpusztító fegyver előállításának a jelenlegi időpontban való bejelentését. A japán atomsérültek nevében Simodaira Szakue és Vatanabe Csieko hangoztatta: a japán kormánynak erélyesen és szenvedélyesen fel kell emelnie szavát, szembe kellene szállnia a Fehér Ház elhatározásával, mivel erre kötelezi a hirosimai és nagaszaki tragédia. A Nihon Kei- zai Simbun című tekintélyes napilap rámutat, hogy Reagan a neutronfegyverrel az erőpolitika jegyében szeretne nyomást gyakorolni a Szovjetunióra, ám ily módon csak a fegyverkezési versenynek fog újabb lökést adni. Belgiumban igen nagy aggodalmat váltott ki a neutronfegyver gyártására vonatkozó amerikai bejelentés, de a nyilatkozatok egyelőre óvatosak. Frank Swaelen hadügyminiszter közölte, hogy minden előzetes washingtoni tájékoztatás, vagy tanácskozás nélkül csak szombaton szereztek tudomást a döntésről. A nyugat-európaiak véleményét nem kérték ki, de miután a döntés egyelőre csak a gyártásra vonatkozik és nem a nyugat-európai telepítésre, Brüsszelben „amerikai belügynek” tekintik az elhatározást, noha tisztában vannak vele, hogy következményei nagyon is érintik Nyugat-Európát. A sajtó azonban nem rejti véka alá aggodalmait. „Korántsem amerikai ügyről van szó, a neutronfegyver előbb vagy utóbb megjelenik majd Európában” — hangoztatja a Le Soir. A Flamand de Stan- daard szomorúan állapítja meg, hogy a nyugat-európaiaknak „nincs választásuk, ki vannak szolgáltatva az amerikai stratégiai elgondolásoknak”. Többen is valószínűnek tartják, a washingtoni döntésben közrejátszhatott, hogy Nyugat-Európában fokozott ellenállás tapasztalható a közép-hatótávolságú rakétákkal szemben. A kommunista Le Drapeau Rouge rámutat, hogy a Rea- gan-kormány katonai politikája az atomfegyvereket beiktatja a hagyományos háború eszközei közé és ezzel olyan állapotot idéz elő, amelyben egyetlen szikra világkatasztrófához vezethet. A baloldali lapok felháborítónak tartják, ahogyan az amerikai kormányzat semmibe veszi a nyugat-európaiak érdekeit és kész helyzet elé állítja őket. Reagan „egyszer és mindenkorra véget akart vetni a kis nyugat-európai országok erősödő semlegességi hajlamának, annak, amit Washingtonban veszélyes békevágynak minősítenek” — írja a szocialista La Cité. — A neutronfegyver gyártására vonatkozó amerikai döntés a fegyverkezési verseny újabb fordulóját fogja elindítani — jelentette ki hétfőn a Deutschlandfunk rádiónak Egon Bohr nyugatnémet szociáldemokrata vezető. Bahr szerint a Szovjetunió bizonyára nem hagyja válasz nélkül az amerikai lépést, s esetleg maga is gyártani kezdi ezt a fegyvert. A szociáldemokrata politikus — miként 1977—1978-ban, amikor a „gondolkodás perverziójának” nevezte a neutronfegyver kitalálását — most is elutasította a fegyver NSZK-ban történő állomásoz- tatását. Bahr azt az aggodalmát hangoztatta, hogy az amerikai kormány döntése növeli az atomháború kirobbanásának lehetőségét. A „Zöld akció a jövőért” néven ismert nyugatnémet környezetvédő párt a leghatározottabban elítélte az amerikai döntést, különös tekintettel arra, hogy Washington ezúttal sem kérte ki szövetségeseinek véleményét, jóllehet feltehetőleg az ő területükre akarja majd telepíteni ezt a tömegpusztító fegyvert. A „zöldek" értékelése szerint az Egyesült Államok — szövetségesei megkerülésével — mindenáron a két nagyhatalom fegyverkezési versenyét akarja kikényszeríteni. A „zöldek” azt követelik a nyugatnémet kormánytól, hogy alakítson ki önálló békepolitikát és vessen véget az NSZK Amerikától való „majdnem szolgai függőségének”. Ki is volt valójában Omar Torrijos tábornok, akinek halála annyira megrázta a latin-amerikai közvéleményt? Milyen szerepet vállalt — vállalhatott — Panama, e kis ország volt vezetője a világ- politikában? Torrijos egyszerű veraguasi család fiaként szerzett tanítói diplomát, majd viszonylag korán katonai pályára lépett. Alacsony beosztású altisztként kezdte, de alig egy évtized múltán már ezredes, ö volt az, aki — egy zavaros belpolitikai esztendő végén — 1968 októberében haladó tisztek élén elmozdította az elnöki székből az amerikabarát Arnulfo Ariast. Torrijos gyorsan felismerte, hogy a térség ingatag politikai viszonyai között csak diktatórikus eszközökkel szilárdíthatja meg hatalmát. (A diktatúra szó szépen csengett az amerikaiak fülében: nem késlekedtek hát a junta gyors elismerésével, s eleinte feltétlen támogatást nyújtottak a tiszti csoportnak.) Hamar kiderült azonban: az USA „kígyót melengetett a keblén”; valójában haladó politikus került a Panamai Köztársaság élére. Már a hetvenes évek elején megszületik az ország új, demokratikus alkotmánya — bár a pártok működését egészen az utóbbi évekig nem engedélyezték. Stratégiai szempontból fontos ágazatok sora — rézbányászat, az áram- és vízszolgáltatás, a cukoripar, a cementipar, a telefonhálózat — került állami kézbe. Hatékonyan támogatták a szövetkezeti rendszert, s így a hagyományosan élelmiszer-importőr Panama a legtöbb alapvető élelmiszert rövidesen maga termeli meg, önellátóvá vált. Az Egyesült Államok vezetői egyre nagyobb ellenszenvvel figyelték Torrijos ténykedését. CIA-dokumentumok tucatja árulkodik arról, hogy hányszor kíséreltek meg, vagy terveztek ellene merényletet, katonai puccsot. De szembe kellett néznie a gazdaságilag rendkívül erős belső reakcióval is. Ebben az időben született meg az a jellegzetes torrijosi politika, amely egészen sajátos viszonyt alakított ki a szavak, a tettek és a célok között. Keményen, világosan, olykor már-már szabadszáj úan beszélt, mégsem tulajdonított különösebb jelentőséget a szavaknak. Számára a tettek, s méginkább a célok voltak az igazán fontosak. Intézkedései sokszor ellentmondásosak, s olykor csak hónapok, évek múltán derült ki, hogy mi is volt a tényleges céljuk. Olykor szívesen beszélt a kommunisták ellen, ugyanakkor sorra tűntek fel tanácsadói közt marxista, sokszor kommunista szakemberek. Elnöksége idején több állami vállalat, szakszervezet, mező- gazdasági szövetkezet került közvetlen baloldali, marxista irányítás alá. A latin-amerikai országok közül elsők között rendezte kapcsolatait Kubával, jó viszonyt épített ki a szocialista országokkal. (Hazánkban most is jó néhány panamai diák tanul, s magyar ösztöndíjasok is rendre utaznak Panamába.) Támogatta a nicaraguai és a salvadori hazafiak harcát az elnyomók ellen. Az újgyarmatosítás egyik jelképét rombolta le az a történelmi megállapodás, amelyet kemény tárgyalások után, 1978-ban írt alá Carter akkori amerikai elnökkel a Panama-csatornáról. Az utóbbi években látszólag visszahúzódott, valójában a háttérből továbbra is maga irányította a panamai politikai életet. Halálhírét így nem titkolt örömmel fogadta a panamai, főként keresztény- demokrata ellenzék. Már az ország történelmének új korszakáról beszélnek. Hogy valójában mi lesz Panama sorsa az amerikaiak és a belső reakció szorításában, azt nehéz volna megmondani. De egy biztos: a nemzeti, gazdasági, politikai függetlenség alapjait, amelyek lerakása részben Torrijos nevéhez fűződik, már nem lehet lerombolni. Cziráki Péter Brezsnyev — Cedenbal-találkozó Hétfőn a Krím félszigeten denbal, a Mongol Népi Forra- találkozóra került sor Leonyid dalmi Párt KB főtitkára, a Brezsnyev, a Szovjetunió nagy népi hurál elnökségé- Legfelsőbb Tanács elnöksé- nek elnöke között. J. Ceden- gének elnöke, a SZKP KB fő- bal rövid pihenésre érkezett a titkára és Jumdzsagijn Ce- Szovjetunióba. CT~^rrrTC"r *"" ‘"iimrimMrafi'TriiwrniwBwriBiiTniirTiBTiBiiT"””™™ Arkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni H. — Nos, mi újság? — kérdezte Rumata kegyesen — láb alól, másokat tanítunk? Kin atya elvigyorodott. — Az írástudó nem a király ellensége — mondta. — A király ellensége az ábrázoló írástudó, a hitetlen írástudó! Mi pedig ... — Jól van — felelte Rumata. — Elhiszem. Mit írogatsz? Olvastam a tanulmányodat. Hasznos könyv, de ostoba. Hogyan vetemedhettél ilyesmire? — Nem az eszemmel iparkodtam lenyűgözni — válaszolta méltóságteljesen Kin atya. — Csak arra törekedtem, hogy az állam hasznára legyek. Eszesekre nincs szükségünk. Hűségesekre van szükségünk. És mi... — Jól van, jól van — mondta Rumata. — Elhiszem. Szóval, valami újat írsz, vagy nem? — A miniszter elé terjesztem az új államról szóló értekezésemet, melynek mintájául a Szent Rend Tartományát tekintem. — Hát ez meg mi? — csodálkozott Rumata. — Mindnyájunkat szerzetbe akarsz kényszeríteni ? ... Kin atya összeszorította a kezét, és előrehajolt. — Engedje megmagyaráznom, nemes dón — mondta hevesen. — A lényeg egészen más! A lényeg az új állam felépítésének alapelvei. Három ilyen alapelv van: vak hit a törvények csalhatatlan- ságában, feltétlen engedelmeskedés a törvényeknek, továbbá mindenki szemmel tart mindenkit! — Mégis ostoba vagy — felelte Rumata. — No, jól van, elhiszem. Mit is akartam?... Megvan! Holnap felveszel két új oktatót. A nevük: Tarra atya, igen tiszteletre méltó öregember... kozmográfiával foglalkozik, és Nanyin testvér, szintén hűséges ember, a történelemben jártas. Ezek az én embereim, tisztelettudóan fogadd őket. Itt a zálog. — Zacskót dobott az asztalra. — A te részed: öt arany ... Mindent megértettél? — Igen, nemes dón ■— felelte Kin atya. Rumata ásított egyet, és körülnézett. — Jó is, hogy megértetted — mondta. — Apám nagyon szerette őket, és a lelkemre kötötte, hogy gondoskodjam róluk. Hát magyarázd meg nekem, tudós ember, honnan lehet egy módfelett nemes lelkű donban ekkora vonzalom az írástudó iránt? — Esetleg valami különleges érdemek? — Mire gondolsz? — kérdezte gyanakvón Rumata. — Bár miért ne? Igen ... Csinos lánya vagy nővére lehet ... Bor persze nincs nálad? Kin atya bűntudatosan széttárta a karját. Rumata felvett az asztalról egy papírlapot, és szeme elé tartotta. — „Felkarolás”... — olvasta. — Micsoda bölcsek! — Leejtette a lapot a padlóra, és felállt. — Vigyázz, nehogy a tudós bandád megsértse őket. Én alkalomadtán eljövök, és ha megtudom ... — Kin atya orra elé emelte az öklét. — No, jól van, ne félj, nem bántalak. Kin atya tisztelettudóan kuncogott. — Rumata biccentett, és sarkantyújával a padlót karcolva, az ajtó felé indult. A Roppant Hála utcán benézett egy fegyverüzletbe, kipróbált néhány tőrt, azután letelepedett a pultra, és a tulajdonossal, Gauk atyával beszélgetett. Gauk atyának szomorú, jóságos szeme és tintafoltos, vértelen kis keze volt. Rumata egy keveset vitatkozott vele Curen verseinek erényeiről. Távozása előtt elszavalta a „Lenni vagy nem lenni”-t, saját irukani fordításában. — Szent Mika! — kiáltott Gauk atya. — Ki írta ezt a verset? — Én — felelte Rumata, és kiment. Betért a „Szürke Öröm”- be, megivott egy pohár arka- nari savanyú lőrét, ügyes mozdulattal felfordította a kifejezéstelen szemmel őt bámuló hivatásos besúgó asztalát, azután a túlsó sarokban megkeresett egy szakállas embert. — Adj’ isten, Nanyin testvér — mondta. — Hány kérvényt írtál ma? Nanyin testvér szégyenlősen elmosolyodott. — Manapság kevés kérvényt írnak, nemes dón. Egyesek úgy vélik, kérni céltalan, mások pedig arra számítanak, hogy a legrövidebb időn belül engedély nélkül is markolhatnak. Rumata a füléhez hajolt, és elmesélte, hogy a Hazafias Iskolával nyélbe ütötte az ügyet. — Itt van két arany — mondta. — Öltözzél fel, hozd magad rendbe. És légy óvatosabb ... legalább az első napokban. Kin atya veszélyes ember. — Felolvasom neki a „Tanulmány a kósza hírekről” című írásomat. Köszönöm, nemes dón. — Mit meg nem tesz az ember az apja emlékére! — jegyezte meg Rumata. — Most pedig azt mondd meg, hol találom Tarra atyát? Nanyin testvér abbahagyta a mosolygást, és zavartan pislogni kezdett. — Tegnap itt verekedés volt — felelte. — Tarra atya pedig egy kicsit felöntött a garatra. Meg aztán vörös hajú is ... Eltörték a bordáját. Rumata bosszúsan kráko- gott. — Micsoda szerencsétlenség! — mondta. — De miért isztok olyan sokat? — Néha nehéz megállni — válaszolta szomorúan Nanyin testvér. — Ez igaz — mondta Rumata. — Nesze, itt van még két arany, és vigyázz Tarra atyára. ★ A kikötőben olyan szag volt, mint sehol másutt Ar- kanarban. Sós víz, áporodott iszap, fűszer, kátrány, füst szaga terjengett, a kocsmákból sült hal. megsavanyodott házisör bűze áradt. A fülledt levegőben sok nyelvű szitko- zódás lebegett. A mólókon, a raktárak közti szűk folyosókban, a tavernák körül ezer meg ezer vad külsejű ember verődött össze: pimasz mat rózok, felfuvalkodott kalmárok, mogorva halászok, rabszolgakereskedők, lánykereskedők, kifestett leányzók, részeg katonák, fegyverrel teliaggatott gyanús személyek. Valamennyien izgatottak és dühösek voltak. Don Reba parancsára már harmadik napja egyetlen hajó, csónak sem hagyhatta el a kikötőt. A mólókon rozsdás hentes- bárdjukkal játszottak a szürke rohamosztagosok. A lefoglalt hajókon állatbőröket és rézsisakokat viselő, rézbőrű emberek guggoltak ötöshatos csoportokban: barbár zsoldosok, akik kézitusában fabatkát sem értek, de félelmetesnek látszottak a mérgezett tüskét röpítő, hosszú fúvócsöveikkel. Az árbocerdőn túl pedig a királyi flotta hosszú hadigályái feketél- lettek. Időnként vörös láng- és füstsugarakat lövelltek — elrettentésül kőolajat égettek. (Folytatjuk)
