Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-08 / 185. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 8. Kommentár A Nagy folyótól délre F idel Castro hivatalos látogatást tesz Mexikóban, ahol a Karib-ten- geri Cozurnel-szigeten Lopez Portillo államfővel folytat tárgyalásokat. A jelenlegi helyzetben a tanácskozás ténye önmagában is figyelemre méltó. Arról van szó, hogy az Egyesült Államokban olyan elnök, olyan kabinet — és törvényhozás — van hatalmon, amelynek alapkoncepciója, hogy világszerte aktívan szembeforduljon az amerikai érdekeket veszélyeztető jelenségekkel. Aligha szorul bővebb bizonyításra, hogy a forradalmi Kuba amerikai értelmezés szerint pontosan ilyen jelenség. Olyannyira ilyen, hogy Ronald Reagan környezetében nem is titkolják: „a világ más térségein esetleg Amerika ellen irányuló akciókat például a Ka- rib-tengeri övezetben torolják meg”. Példátlan fenyegetés ez. A Fehér Házban jól tudják, hogy az amerikai—mexikói határtól, a Rio Gran- detól (Nagy folyó)-tól délre az egész szubkontinensen — Nicaraguától Guatemaláig és Bolíviától Salvadorig — mozog a föld. Arra a kérlelhetetlen történelmi realitásra, hogy a nemzeti felszabadítá- si mozgalom hullámai ezt a hatalmas térséget is ostromolják, az USA a reakciós junták látványos támogatásával válaszolt — és azzal, hogy szinte Reagan hivatalba lépése pillanatától megpróbálta megfélemlíteni a térség egyik kulcsországát, Mexikót. Ilyen körülmények között, akkor, amikor az amerikai kormányzat minden latinamerikai fórumon megpróbál frontot létesíteni a függetlenségi mozgalmak, és elsősorban a példaképül szolgáló Kuba ellen, Castro mexikói útjának megkülönböztetett jelentősége van. Bármi lesz a Cozumel-szigeti találkozó konkrét eredménye, maga a tanácskozás — és a mexikói —kubai magas szintű érintkezés félreérthetetlen folytonossága— jól jelzi, hogy az új amerikai vezetésnek sem sikerülhet' a régi állapotok konzerválása a Nagy folyótól délre. H. E. Irkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni — Várakozik valaki? — kérdezte. — A borbély — válaszolta a fiú. — Meg két dón ül a szalonban: dón Tameo és dón Szera. Reggelire várják önt. — A nemes donoknak mondd meg, hogy nemsokára ott leszek. De ne gorombás- kodjál, udvariasan beszélj... A reggeli nem volt túl bőséges, hagyott helyet a közeli ebédnek. Erősen fűszerezett marhasültet és ecetes kutyafület ettek. Irukani habzóbort, esztori sűrű barna bort, szoani fehéret ittak. Don Tameo, miközben két tőrrel ügyesen felszeletelte az ürü- combot, a legalsó néprétegek arcátlansága miatt panaszkodott. „írásbeli jelentést szándékozom benyújtani őfelséAz észak-európai demokratikus nőszervezetek a békemenet ’81 befejezéseként „A nukleáris leszerelés 1981-ben: realitások és remények” címmel Párizsban kollokviumot szerveztek. A résztvevők megvitatták a leszerelésért folyó harc kiszélesítésének, a fegyverzetek korlátozásának és csökkentésének, az általános és teljes leszerelésnek az időszerű kérdéseit. „Harcolunk az angol területeken lévő amerikai katonai bázisok megszüntetéséért, a fegyverkezési hajsza fokozása ellen. A NATO döntése az amerikai rakéták nyugateurópai telepítéséről komoly veszélyt jelent Európa népei számára” — hangsúlyozta Mary Coldor, az Angol Munkáspárt részéről. Huguette Bourchardeau, a Francia Egyesült Szocialista Párt országos titkára felszóAz észak-európai demokratikus nőszervezetek a Béke- menet’81 befejezéseként Párizsban kollokviumot szerveztek. Képünkön: a nemzetközi békemenet résztvevői a francia fővárosban, ahol egyébként vasárnap politikai nagygyűléssel fejeződik be az akciósorozat. (Kelet-Magyaror- szág telefoto) lította a francia kormányt, hogy tevékenyebben vegyen részt az atomfegyvermentes övezetek létrehozásában és a leszerelés előmozdításában. Luciana Castellina olasz képviselőnő felszólalásában rámutatott, hogy a békeharc ma is szorosan összefügg a leszerelésért vívott küzdelemmel. Európa népei — mondotta — nem akarják, hogy földrészük a NATO atomrakétáinak gyakorlóterévé váljék. Castro—Portillo- találkozó Mexikóban Hivatalos látogatásra pénteken Mexikóba érkezett Fidel Castro kubai elnök. A López Portillo mexikói elnökkel tárgyal a karib-ten- geri Cozurnel-szigeten tegnap és ma, a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Ez Fidel Castro és López Portillo harmadik találkozója. 1979-ben Fidel Castro járt ugyancsak Cozurnel-szigeten, míg López Portillo 1980 augusztusában tett hivatalos látogatást Kubában. A találkozót bejelentő hivatalos közlemény nem számol be a tanácskozás napirendjéről. Jól értesült források azonban úgy tudják, hogy a két államfő a mexikói, a kanadai, a venezuelai és az amerikai külügyminiszterek Nassauban, és a fejlett kapitalista országok Ottawában júliusban tartott csúcstalálkozójáról cserél véleményt. Ezenkívül Castro tájékoztatja Portillót az úgynevezett Észak—Dél párbeszédben részt vevő országok államfőinek októberben a mexikói Cancunban tartandó csúcs- értekezletéről. géhez — magyarázta. — A nemesség azt követeli, tiltsák meg a parasztoknak és a kézműves csőcseléknek, hogy nyilvános helyeken és az utcán mutatkozzanak. Amikor a paraszt megjelenése az utcán elkerülhetetlen, például, ha kenyeret, húst és bort szállít a nemes házakhoz, kapjon külön engedélyt a koronavédelmi minisztériumtól.” — „Remek fej! — mondta elragadtatottan dón Szera. — Tegnap pedig az udvarnál...” — És elmesélte a legfrissebb újságot. Don Reba szerelme, Okana udvarhölgy, akaratlanul rálépett a király fájós lábára. őfelsége megparancsolta, hogy példásan büntessék meg a hölgyet. Protoplazma, gondolta Ru- mata. Zabáló és szaporodó protoplazma. — Don Reba rendkívül okos ember ... — Az ám! — szólt dón Szera. — De mennyire! Csuda világos fej!... — Kiváló államférfi — állapította meg dón Tameo jelentőségteljesen. — Most még visszaemlékezni is furcsa — folytatta dón Rumata —, hogy mit beszéltek róla alig egy évvel ezelőtt. Emlékszik, dón Tameo, milyen szellemesen kigúnyolta a görbe lábát? Don Tameo félrenyelt, s egy hajtásra kiürítette irukani habzóborral teli poharát. — Nem jut eszembe — dünnyögte. — Meg aztán hogyan is gúnyolnék én ... — Megesett, megesett — mondta dón Szera. — Valóban! — kiáltott fel Rumata. — Hiszen ön is jelen volt ennél a beszélgetésnél, dón Szera! Emlékszem, úgy kacagott dón Tameo szellemes mondásain, hogy valami lepattant a ruházatáról. Don Szera rákvörös lett, és hosszadalmas mentegetőzésbe fogott. Az elkomorodott dón Tameo nekifeküdt az erős esztori bornak, s amikor kivergődtek a házból, kétfelől támogatni kellett. Verőfényes nap volt. A házak között egyszerű emberek őgyelegtek, keresték, min lehet elbámészkodni, sárral dobálózó kölykök visongtak és fütyültek, az ablakokból fő- kötős, csinos polgárasszonyok kandikáltak ki. Don Szera igen ügyesen ledöntött a lábáról egy parasztot, és majd meghalt a nevetéstől a pocsolyában kapálózó ember láttán. A nemes donok körül nyomban bámészok tömege verődött össze. Amikor végül tovább indultak, dón Tameo mindenki hallatára kiegészítést kezdett fogalmazni jelentéséhez, s ebben rámutatott annak szükségességére, hogy „a csinos nőszemélyek ne soroltassanak a parasztokhoz és az egyszerű származásúakhoz”. Ekkor egy fazekat szállító szekér állta el az útjukat. Don Szera kivonta mindkét kardját, és kijelenIRÁN A nyugtalanság földje Baniszadr megkezdte második száműzetését, s persze, hol másutt, mint Franciaországban, amelyet 1979 februárjában- a haza induló Khomeini ajatollah különgépén hagyott el. Akkor az imám egyik legközelebbi tanácsadója, ma legveszedelmesebb ellenfele. Legalábbis Teheránban a hatalom mai birtokosai így beszélnek róla. Alig több, mint két év telt el a sah elűzése óta és az iszlám forradalom már legnevesebb gyermekeit is felfalja. Ha nem szöknek meg előle időben, mint az exállamfő. Nem mindenki menekülhet el Iránból a másképpen vélekedők közül. A hatalmat immár tökéletesen monopolizált „kemény iszlám” vonal vezetői, az úgynevezett fundamentalisták pedig mind kevésbé ismernek könyörületet. A minap Kairóba szökött iráni főtiszt úgy nyilatkozott, hogy az országban tömegméretű üldözés folyik, rengeteg embert hurcolnak meg, tartóztatnak le, kínoznak meg, végeznek ki. Áz életével játszik... Nos, könnyen lehet, hogy a repülőtiszt elfogultan, s túlzón nyilatkozott. Csakhogy az Iránból áradó hírek hasonló képet festenek az iszlám köztársaság közállapotairól. Nincs olyan nap mostanában, hogy ne jelentenék be Teheránban néhány ellenzéki kivégzését. Az állandó tömör indoklás: az iszlám köztársaság intézményei ellen bujtogattak, illegális propagandaanyagokat terjesztettek, betiltott szervezetek tagjai voltak. Az életével játszik ma Iránban az, aki tagja az iszlám forradalom győzelmében oroszlánrészt vállalt mudzsahedinek (baloldali, de mohamedán alapokon álló szervezet) szövetségének, vagy aki a volt elnök sokszorosított üzeneteit, felhívásait terjeszti, esetleg betiltott lapokat oszt szét az emberek között, de még azok is, akik csak tüntetnek. Sőt, tette, hogy a nemes donok- hoz nem illik fazekakat kerülgetni, és ő a szekéren keresztül vág utat magának. De Rumata megragadta a kerekeket, és megfordította a szekeret, s így szabaddá tette az utat. A bámészkodók háromszoros hurrát kiáltottak Ru- matának., A nemes donok már-már továbbindultak, akkor azonban egy második emeleti ablakból kihajolt egy kövér, ősz boltos, és az udvaroncok garázdálkodását kezdte taglalni, akiket „a mi hősünk, dón Reba hamarosan ráncba szed”. Kénytelenek voltak megállni, s az egész fazékrakományt ebbe az ablakba irányítani. Az utolsó fazékba Rumata két aranypénzt dobott, amelyet Hatodik Pitz arcéle díszített, és átnyújtotta a sóbálvánnyá vált fuvarosnak. — Mennyit adott neki? — kérdezte dón Tameo, amikor továbbindultak. — Semmiség — válaszolta hanyagul Rumata. — Két aranyat. — Szent Mika hátára! — kiáltott fel dón Tameo. — ön gazdag! Nem venné meg a hamahari csődörömet? — Inkább elnyerem kockán — felelte Rumata. — Igaz! — jegyezte meg dón Szera, és megállt. — Miért ne kockázzunk egyet! (Folytatjuk) azok leginkább, mert bizonyosnak látszik, hogy az elmúlt hetekben kivégzettek többsége olyan fiatal, akiket még a Baniszadr leváltásakor rendezett rokonszenvtün- tetések idején fogtak el az iszlám gárdisták. Mi egyebet mutat mindez, mint a hatalom fokozódó nyugtalanságát? Pedig végtére is a két éven át dúló ádáz küzdelem a hatalomért látszatra befejeződött. A fundamentalisták utolsó ellenlábasa, Baniszadr úgy járt, mint a sah idején: emigrációba kényszerült, s még örülhet, hogy élve megúszta. Az erőszak fegyverei A hatalmi harc azonban nem dőlt el, csak más eszközökkel folytatódik tovább. A mindennapos merényletek, bombarobbanások mutatják, hogy az illegalitásba szorított ellenzék maga is az erőszak fegyveréhez nyúl. Az állami terror vetélkedik az egyéni terrorral. S nyomukban gyorsan nő a politikai háború áldozatainak száma. Mindez azt sugallja, hogy semmiképpen nem fogadható el készpénznek a teheráni kormányzat állandó propagandája, amely szerint a perzsák túlnyomó többsége lelkesen támogatja a mai rendszert. Ezt még a minapi elnökválasztáson győztes Rad- zsai kormányfőre adott mintegy 13 millió szavazat sem bizonyíthatja. Hiszen a voksolás eleve kényszerpályára volt irányítva: nemcsak vallási kötelességgé tették a Radzsai, az új elnök szavazást, hanem a választó személyi irataiba is bejegyezték, hogy szavazott, s nem titkolták: akinél hiányzik a pecsét, annak később problémái lehetnek. Alternatíva sem volt, hiszen Radzsai ellenjelöltjei maguk is a miniszterelnök támogatására szólítottak fel. Keményebb jovo Ügy tűnik, a lakosság felét kitevő nemzetiségieket leszámítva, az irániak többsége még támogatja Khomeinit és végrehajtóit, de nagyon jelentős, nyilván milliókban mérhető már azoknak a száma, akik aktívan vagy pasz- szívan szembeszállnak, nem értenek egyet Teherán mai, hatalmukat a vallási fanatizmusra építő uraival. Ezek között ma még talán nem sorsdöntő erő a fegyverrel is. harcolni kész ellenzék, a mudzsahedinek, a fedajinok tábora. De egyrészt kezükben igen sok fegyver van, másrészt máris találkoztak az értelmiségiek és a liberális burzsoázia Baniszadr nevével fémjelzett áramlatával. A jövő tehát nem megnyugtató a vallási vezérkar és segítőik számára, s ezt bizonnyal maguk is látják. Ezért az idegesség, ami az elnyomás mind keményebb formájában nyilvánul meg Iránban. Avar Károly Tábornokok a békéért Nyugati katonai szakértők, közöttük NATO-tag- országok tábornokainak nyilatkozatait tartalmazó könyvet jelentetett meg a kölni Pahl-Rugenstein kiadó. A moszkvai Pravda a „Tábornokok a békéért" című könyvet ismertetve megállapítja: a háborús veszély fokozódásának körülményei közepette törvényszerűen mindinkább szélesedik azok köre, akik a fegyverkezési hajszával szemben a békéért szállnak síkra. A könyvben megszólalók között van a nyugatnémet ' Wolf von Baudissin gróf, nyugatnémet tábornok, Francisco da Costa Gomes tábornok, Portugália egykori elnöke, M. Harbottle, a brit hadsereg dandártábornoka, J. Lee amerikai tengernagy, Nino Pásti szenátor, az európai szövetséges erők főparancsnokának nukleáris ügyekkel foglalkozó helyettese, valamint Antoine Sanguinetti, a francia haditengerészet egykori helyettes főparancsnoka. A magas rangú katonatisztek véleménye megegyezik abban, hogy a tömegpusztító fegyverek készleteinek további felhalmozása, a haditechnikában és technológiában bekövetkezett komoly változások katasztrofális következményekhez vezethetnek. A szerzők szerint a fegyverzetek korlátozása és csökkentése objektív szükségszerűség. Valamennyien aggodalmuknak adnak, hangot az Egyesült Államok, valamint a NATO új katonai programjaival és terveivel kapcsolatban. A könyvben nem egyértelműen ítélik meg a Szovjetunió politikáját, ugyanakkor többségük kitaláltnak, hazugságnak és szándékos félrevezetésnek tartja a „szovjet fenyegetésről” szóló állításokat. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetből a tábornokok is csak egyetlen ésszerű kivezető utat látnak, mégpedig a béke erősítésének, a fegyverzetek csökkentésének, az enyhülés megvédésének és fejlesztésének, a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd útját — hangsúlyozza a Pravda.
