Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-07 / 184. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1981. augusztus 7. Kommentár Üzengetés és mutogatás A z ajtók zárva maradnak a PFSZ előtt az Izrael és Egyiptom között a palesztin „önkormányzatról” folyó tárgyalásokon — szögezték le amerikai kormánytisztviselők, még mielőtt Szadat összecsomagolta volna washingtoni útipoggyászát. Az ily módon eljuttatott üzenettel nyilván elejét akarták venni, hogy az amerikai— egyiptomi .tárgyalásokon bármelyik fél kellemetlen helyzetbe kerüljön. Szadat azonban, aki a politikai blöffnek legalább olyan mestere, mint az amerikaiak, ezt üzente vissza: azért utazik az Egyesült Államokba, hogy meggyorsítsa az úgynevezett Camp David-i folyamatot. A kölcsönös üzengetés hátterében nyilvánvalóan az állt, hogy mindkét fél jól tudta: Szadat hatnapos amerikai útja fölöttébb rövid idő arra, hogy kiragadják az egyiptomi—izraeli tárgyalások szekerét a kátyúból. Aggodalmuk indokolt, hiszen Egyiptom és Izrael különbékéje csupán arra nyújtott lehetőséget, hogy a két ország az egymás közötti kapcsolatokat szabályozza. Miben is áll ez? Izrael az elfoglalt Sínai-félsziget nagyobbik részét adta vissza délnyugati határainak nyugalmáért és azért az egyiptomi garanciáért cserébe, hogy az utolsó háború az 1973-as volt. összarab kérdéseket, s a palesztin ügyet a két ország nem tudta egymás között rendezni — de valójában nem is akarta. Miért utazott hát Washingtonba? Tényleges célja kettős lehetett. Egyrészt személyes kapcsolatot próbál teremteni Reagan elnökkel, másrészt újabb gazdasági-katonai segélyt szeretne kitalpalni. Cserében hajlandó az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani néhány egyiptomi katonai bázist. Anvar Szadat egyiptomi elnök az Egyesült Államokban tárgyal. A képen: vendéglátójával, Ronald Reagannel a Fehér Ház előtt. (Kelet-Magyarország telefoto) Megkezdődtek a tárgyalások a kormány és a „Szolidaritás" között Varsóban csütörtökön délben felújították a tárgyalásokat a lengyel minisztertanács szakszervezeti ügyekkel megbízott bizottsága és a „Szolidaritás” országos egyeztető bizottságának elnöksége között. A kormány tárgyalódelegációját Mieczyslaw Ra- kowski miniszterelnök-he. lyettes, a „Szolidaritás” küldöttségét pedig Lech Walesa, az országos egyeztető bizottság elnöke vezeti. Mint a PAP lengyel hírügynökség jelenti, a tárgyalások napirendjén a következő témák szerepelnek: az ország jelenlegi helyzete, a legfontosabb társadalmi problémák megoldásának lehetőségei, és a feszültség megszüntetésének módjai. A határidő lejárta után is Sztrájkolnak az amerikai repülésirányítók Nem egészen a kormány forgatókönyve szerint alakult szerdán az amerikai repülés- irányítók szakszervezetének sztrájkharca. A hatósági és bírósági fenyegetések sokasága ellenére a sztrájkolok túlnyomó többsége a szerda esti határidő után sem jelent meg munkahelyén. A szakszervezet négy helyi vezetőjét szerdán este letartóztatták, s néhány tucat légi diszpécser már megkapta felmondólevelét. Az amerikai légitársaságok napi 35 milliós veszteségről panaszkodnak. A POLITIKAI ALVILÁG nagy szakszervezetek többsége a forgalomirányítókat támogatja. A napi 14 ezer légijárat helyett szerdán mintegy nyolcezret bonyolítottak le. Reagan elnök ultimátumára a mintegy 13 ezer sztrájkoló közül szerda este csak 471 tért visz- sza munkahelyére. A kis létszámú szakmai szövetség tagjainak túlnyomó része a jelek szerint vállalta a börtönt, vagy az elbocsátást, hogy felhívja a figyelmet a tarthatatlannak vélt munkakörülményekre. Holttestek egy fehér furgonon Fülledt, meleg volt az az éjszaka. Az időpont: 1981. július 19. kora hajnal. A színhely: a La Bastide nevű tanya Marseille és Aubigne között, egy Auriol nevű település. A vidék gyéren lakott. Egy korán kelő szomszéd kinézett az ablakon és azt mondta ébredező feleségének: — Szél lesz, vörös az ég alja... De nem... Az Istenért, mi az? A vörös izzás a tanya felől látszott. A kihívott tűzoltóknak már nem volt sok dolguk: a ház félig leégett; azért nem teljesen, mert egy otthagyott gázpalack robbanása kioltotta a lángokat. Ez az, amire a tettesek nem számítottak. Így találhatott a rendőrség épen egy poharat, amelyen könnyen azonosítható volt a környék egyik hírhedt figurája, Jean-Bruno Finochietti 31 éves szélsőjobboldali tanító ujjlenyomata. Amikor erről Francoise Laurens Guérin asszony, marseille-i vizsgálóbíró értesült, elrendelte Finochietti azonnali letartóztatását és az utóbbi idők egyik legnagyobb stábját — ötven nyomozóból álló különleges csoportot! — indított a tettesek után. Egy gyújtogatásért? Nem. A helyszínre érkezett detektívek számára az első perctől kezdve világos volt, hogy a gyújtogatás egy gyilkosság — méghozzá tömeggyilkosság! — nyomait lett volna hivatva eltüntetni. A megmaradt épületrészben a szőnyegeket és a bútorokat vér borította. Sok vér. Ember azonban, sem élő, sem holt, nem volt a tanyán. La Bastide-ban Jacques Massie marseille-i rendőrfelügyelő és családja élt. A tizenegy napos, Franciaország történetében páratlanul bravúros nyomozás során összeállt tragédiájuk iszonyú filmje. Lövések a felügyelő autójára 1958. Franciaországban De Gaulle hatalomra jutása után a tábornok szélsőséges híveiből megalakul a SAC (Servica d’ Action Civique — „Polgári akciószolgálat”), amely fő feladatának a baloldallal való leszámolást vallja. 1959. Pierre Debizet, a SAC alapítója (a másik hírhedt terrorszervezethez, az OAS-hoz hasonlóan) elhatárolja magát De Gaulle-tól, mert az elnök beleegyezik Algéria függetlenségébe. 1969. A baloldali sajtó intézkedéseket követel a szakszervezetek és haladó csoportok ellen gyakran erőszakkal fellépő és a becslések szerint országszerte húszezer tagot számláló SAC ellen. 1977. Reimsben SAC-merény- lők- golyói oltják ki egy üzemi sztrájkőr életét. 1980. Deferre marseille-i polgármester kijelenti: „Városunk a politikai és a kriminalisztikai alvilág legfontosabb érintkezési pontja. Szomorú példa erre a SAC”. Ugyancsak 1980. A SAC leváltja a Marseille környéki szervezetek vezetőjét, Massie rendőrfelügyelőt (!) és helyére Jean- Joseph Mariát nevezi ki. 1981. április 26. Massie hivatalosan bejelenti: kocsijára egy száguldó motorkerékpárról lövéseket adtak < le. Megnevez három általa gyanúsítottat: Bruno Finochietti, Jean-Joseph Maria és Lionel Collard. 1981. május 5. Marseille- ben titkos megbeszélésre ül össze Debizet országos SAC-elnök, Massie és Maria. Csuklyás gyilkosok 1981. július 18. reggel hat óra. öttagú kommandó kezdi meg La Bastide távcsöves megfigyelését. 1981: július 18. este hat óra. A komandó behatol a tanyára, tagjai csuklyát viselnek. A házban hatan vannak: a rendőrfelügyelő, akinek menesztése óta nyilvánvaló, nézeteltérése van a szervezettel, felesége, nyolcéves (!) kisfia és három rokon. A merénylők csak Massieval akarnak végezni, de a felügyelő felesége a csuklya ellenére felismeri az egyik merénylőt és — a kétségbeesés vigyázatlanságával — hangosan a nevét kiáltja. Ez megpecsételi minden jelenlévő sorsát. 1981. július 18. este 6.28 óra. Fehér furgon indul el a tanyáról, belsejében hat holttesttel. 1981. július 30. A letartóztatott gyilkosok elvezetik a rendőrséget az elásott holttestekhez, bevallják, hogy „bizonyos dokumentumokat” akartak megszerezni a tanyán; letartóztatják Pierre Debizet országos SAC-elnököt; kiderül, hogy a kommandó parancsnoka a Massie ellen áprilisban megkísérelt merénylet harmadik gyanúsítottja, Lionel Collard volt. 1981. augusztus 1. „Először fordul elő — írja vezércikkében a L’Humanité —, hogy egy olyan ügy, amelyben a SAC emberei szerepelnek, ilyen gyorsan és eredményesen felgöngyölődik. Nem nehéz elképzelni, mi lett volna a korábbi kormányzat idején az aurioli tömeggyilkosság epilógusa”. Harmat Endre Arkagyii Sztrugackij Borisz Sztrugackij; Nehéz istennek lenni Csak az a kar, hogy dón Rebának fogalma sincs erről az elméletről. Csak az kár, hogy a lélektani előkészítés úgy lekopik rólunk, akár a nyári lesülés, szélsőségekbe esünk, kénytelenek vagyunk szüntelenül edzeni magunkat. „Szorítsd össze a fogadat, és ne feledd, hogy álcázott isten vagy.” Kiderül, hogy lelkűnkben ijesztő gyorsasággal- kiapadnak a humanizmus kútjai. Szent Mika, hiszen mi igazi humanisták voltunk ott, a Földön, a humanizmus a természetünk csontváza volt, és az Ember előtti hódolatunkban antro- pocentrizmusra vetemedtünk, itt pedig egyszerre rémülten azon a gondolaton kapjuk magunkat, hogy nem az Embert szerettük, hanem csak a kommünárt, a földlakót. Nem kell ilyesmin töprengeni, gondolta Rumata. És semmiképp sem reggel. Nyelné el a Föld ezt a dón Ta- meót... Savanyúság gyülem- lett fel a lelkében, és ebben a magányosságban nincs hova kiloccsantani. Mert nagyon magányos! Gondoltuk volna mi, egészséges, magabiztos férfiak, ihogy itt magányosságba csöppenünk? Anton, mi lelt? Nyugatra tőled, háromórai repülésre, ott van a jólelkű, értelmes Alek- szandr Vasziljevics, keleten Paska, hét éven át padtársad, hűséges pajtásod. Besavanyodtál, Toska! Pedig mi azt gondoltuk, erősebb vagy! Pokoli munka, megértjük. Térj vissza hát a Földre, pihenj, foglalkozzál egy keveset az elmélettel, aztán majd elválik.., Alekszandr Vasziljevics egyébként merőben dogmatikus. Ha egyszer a báziselméletben nem szerepelnek a szürkék, akkor én csak képzelődöm. Ha képzelődöm, akkor az idegeim felmondták a szolgálatot. „No jó, megígérem, magam nézem meg, és közlöm a véleményemet. Egyelőre azonban, dón Rumata, semmiféle túlkapás..,” Pavel pedig, gyermekkori barátom, a tudós szakértő ... eszeveszetten végigszáguldott két bolygó történelmén, és könnyűszerrel bebizonyította, hogy a szürkék mozgalma csupán a városlakók közönséges szembefordulása a bárókkal. „A napokban egyébként betérek hozzád, megnézlek. Restellem magam Budah miatt...” Még ez is jó! Budahhal foglalkozom majd, ha egyszer semmire sem vagyok alkalmas. Budah nagy tudományú doktor. Tősgyökeres irukani, kiváló orvos, akinek az irukani herceg majdhogynem nemességet adományozott, de meggondolta magát, és úgy határozott, hogy a toronyba záratja. A birodalom legkiválóbb méreggyógyítási szakembere. Híres tanulmányt írt ezzel a címmel: „Ama füvekről és fűfélékről, melyek titokzatos módon bánat, öröm és megnyugvás okául szolgálhatnak, úgyszintén a csúszómászók, pókok és a csupasz I vadkan nyáláról és nedveiről, melyek ugyanilyen és még sok egyéb tulajdonsággal bírnak.” Minden vagyona egy zsák könyv. Hát kinek kellhettél te, Budah doktor, ebben az összeesküvés és kapzsiság véres ingoványába süppedt, tudatlan országban? Tételezzük fel, hogy élsz és Arkanarban vagy. Bár nincs kizárva, hogy az Északi Vörös-hegylánc nyúlványairól leereszkedő, barbár útonál- lók fogtak el. Ha mégis Arkanarban vagy, akkor elsősorban Görbe Mérleg legényei foghattak el. Sőt, nem is téged akartak elfogni, hiszen számukra a fő zsákmány a te kísérőd, a nemes dón, aki mindenét elkártyázta. De akár így, akár úgy, ők nem ölnek meg téged: Görbe Mérleg túlságosan fukar ehhez. Valamilyen ostoba báró is elfoghatott. Minden rossz szándék nélkül, pusztán unalmában is betegessé fajult vendégszeretetében. De valahol a Rothadt Zugolyban még ott lapulnak dón x per T Csigolya nemrég szétvert paraszthadseregének maradványai, amelyeket jelenleg maga a mi hősünk, dón Reba élelmez titkon arra az eshetőségre, ha bonyodalmak támadnak a bárókkal. Ezek aztán nem ismernek irgalmat. S végül, ami a legfontosabb. Don Reba szürke járőrei. Az országutakon portyá- zó rohamosztagosok. Véletlenül a kezük közé kerülhettél, s akkor kísérőd megfontoltságára és hidegvérűségére kell számítani. De hátha dón Rebában érdeklődés támadt irántad? Besúgói jelenthették, hogy átutazol Arkana- ' ron, járőrt küldtek eléd egy buzgó szürke tiszt vezetésével, és te most a Vidám Torony alatt, egy kőveremben üldögélsz... Rumata újra megrángatta a zsinórt. A hálószoba ajtaja undorító csikorgással kinyílt, s belépett a vézna szolgafiú. Unónak hívták, sorsa ballada témájául szolgálhatott volna. A küszöbön meghajolt, odacsoszogott az ágyhoz, és letette az asztalkára a tálcát, amelyen levelek voltak, kávé és egy csomó illatos rágókéreg, a fogak tisztítására. Rumata mérgesen nézett^rá. — Mondd, mikor kened már meg az ajtót? A fiú hallgatott. Rumata félrelökte a paplant, meztelen lábát lelógatta az ágyról, és a tálca felé nyúlt. — Mosakodtál ma? — kérdezte. A fiú egyik lábáról a másikra nehezedett, semmit sem válaszolt; aztán végigment a szobán, és összeszedte a szétdobált ruhadarabokat. — Úgy rémlik, azt kérdeztem tőled, mosakodtál ma vagy nem — mondta Rumata, miközben felbontotta az első levelet. — Vízzel nem moshatjuk le a bűnünket — dörmögte a fiú. — Mi vagyok én, előkelő úr tán, hogy mosakodjam? — Mit meséltem neked a mikrobákról? — kérdezte Rumata.' A fiú letette a zöld nadrágot a karosszék támlájára, és hüvelykujjával meglegyintet- te magát: a gonoszt hesseget- te el. . — Háromszor imádkoztam az éjjel — felelte. — Mi kell még? — Tökfilkó vagy— mondta Rumata, és nekifogott a levél olvasásának. Dona Okana udvarhölgy írt, dón Reba új kegyencnője. Arra kérte, még aznap este látogassa meg őt, aki „gyengéd érzelemtől epekedik”. Áz utóiratban keresetlen szavakkal ott állt, hogy tulajdonképpen mit vár ettől a találkozástól. Rumata undorodott a gondolattól, hogy oda kell menni, de hát dona Okana sokat tudott. A következő boríték vastag » papírból volt, viaszpecsétje elmázolódott; nyilván felnyitották. A levelet dón Ripat írta, elszánt karrierista, a rő- fösök szürke századának hadnagya. Hogylétéről érdeklődött, szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy a szürkék ügye győzni fog, és haladékot kért kis adósságára. „Rendben van ...” — mormolta Rumata, félretette a levelet, újra kezébe vette a borítékokat és érdeklődéssel megvizsgálta. Igen, már finomabb módszerekkel dolgoznak. A harmadik levélben kardpárbajra hívták ki dona Py- tha miatt, de hajlandók eltekinteni tőle, ha dón Rumata bizonyítékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy neki semmiféle kapcsolata sincs dona Pythával. A levél szabványos volt: magát a szöveget kal- ligráfus írta, a hézagokba pedig darabos írással, nyelvtani hibákkal írták be a neveket és az időpontot. Rumata félrelökte a levelet, és megvakarta szúnyogoktól összecsípett bal karját. — Nosza, hozz mosdóvizet! — parancsolta. A fiú eltűnt az ajtó mögött; hamarosan visszajött, s egy vízzel teli fadézsát húzott a padlón. Azután még egyszer kiszaladt, és egy üres dézsát meg egy kis merítőedényt cipelt be. Rumata leugrott a padlóra, lerántotta művészi kézi hímzéssel díszített, ócska hálóingét, és kirántotta hüvelyéből az ágy feje mellett lógó kardokat; A fiú óvatosságból a karosszék mögé állt. Rumata vagy tíz percig gyakorolta a támadást és a hárítást, majd a kardokat a falhoz vágta, lehajolt az üres dézsa fölé és kiadta a parancsot: „öntsd!” Szappan nélkül rossz volt mosakodni, Rumata azonban már megszokta. Rumata, miközben a törülközővel dörzsölte magát, ok- tatóan mondta: — Én udvari ember vagyok, nem holmi tetves báró. Az udvaroncnak tisztának és illatosnak kell lennie. — Más gondja sincs őfelségének, mint hogy magát szagolgassa — ellenkezett a fiú. — Mindenki tudja, hogy őfelsége éjjel-nappal imádkozik érettünk, bűnösökért. Don Reba pedig sohasem mosak- szik. — Rendben van, ne morogj — mondta Rumata, miközben magára húzta a nylontrikót. A fiú rosszallóan nézte a trikót. Rumata azonban természetes emberi finnyássága miatt nem volt hajlandó lemondani róla. Amikor felhúzta alsónadrágját, a fiú elfordította a fejét. Jó volna divatba hozni az alsófehérneműt, gondolta Rumata. Ezt természetesen csakis nők révén lehetne elérni, Rumata azonban nagyon válogatós volt, s ez megengedhetetlen egy felderítő esetében. Egy csélcsap lovagnak, aki ismerte a fővárosi modort, és szerelmi párbaja miatt száműzték vidékre, legalább húsz kedvest kellett volna tartania. Ügynökeinek fele a fontos teendők helyett azzal foglalkozott, hogy ocs- mány híreket terjesztett róla, s ezek irigységet, elragadtatást keltettek az arkanari testőrifjúság körében. A kiábrándult hölgyek tucatjai, akiknek Rumata késő éjszakáig verseket szavalt, versenyt meséltek egymásnak az anyaországi lovag fővárosi stílusáról. Rumata csak ezeknek az ostoba és romlott némbereknek a hiúsága révén tudta fenntartani hírnevét, de az alsó nemű problémája megoldatlan maradt. Rumata felhúzta zöld nadrágját és agyonmosott gallé- rú, fehér batisztingét. (Folytatjuk)
