Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
1981. augusztus 30. KELET-MAGYARORSZÁG 15 TILTAKOZÓ TÁVIRATOT küldött az Országos Béketanácshoz a Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat. Az Ybl Miklós ifjúsági szocialista brigád felhívásához csatlakozott a vállalat egész kollektívája. Többek közt követelték a neutron- bomba és valamennyi tömeg- pusztító fegyver gyártásának azonnali beszüntetését. ÜZEMLÁTOGATŐ NYUGDÍJASOK. Találkozóra hívta nyugdíjasait augusztus 26-án a Nyíregyházi Faipari Vállalat. A résztvevő 30 idős embert a vállalat eredményeiről, feladatairól szóló tájékoztató után elkalauzolták a 19 millió forintért épülő új telephelyre. A tanműhely, a tmk- csarnok és a raktár még az idén elkészül a telepen, a melegítőkonyhát és a 200 személyes ebédlőt jövőre adják át. A találkozón szerényen megvendégelték és virággal köszöntötték a nyugdíjasokat. C.J ÜZEMÉPÜLET. Befejezte a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet új csarnokának építését 7 Befejeződött a fogászati vándorgyűlés A Magyar Fogorvos Egyesület fogpótlástani szakosztályának III. vándorgyűlése a fogorvosok és fogtechnikusok találkozójával ért véget augusztus 29-én. A háromnapos rendezvénysorozat keretében Nyíregyházán, a tanárképző főiskolán több, mint 60 szakmai előadás hangzott el, melyekből közel húszat külföldi meghívottak tartottak. Nagy sikert aratott szakmai körökben az a nemzetközi kiállítás, amelyen 8 kiállító — nagyrészt fogászati anyag-és felszerelésgyárak — mutatták be legújabb termékeiket, kollekcióikat a főiskola ke- rengőjében. A vándorgyűlésen tíz ország mintegy 500 szakembere vett részt. A szakmai rendezvények mellett jutott idő a megyével, s Szabolcs népművészetével való megismerkedésre is. Szép színfoltja volt e három napnak a vásárosnaményi Beregi Múzeum kézimunkáiból és Schmidt Sándor fafaragó munkáiból — ugyancsak a tanárképzőn — rendezett kiállítás. Verseny az Arany Bikában Fesztiválra készülnek a fodrászok Már hagyomány, hogy évente egyszer fesztiválon — azaz bemutatón és versenyen — mérik össze ügyességüket négy megye: Hajdú, Heves, Borsod és Szabolcs fodrászai, kozmetikusai. Az idén Debrecenben, az Arany Bika-szálló Bartók-termében gyűlnek majd össze október 4-én a szépség ügyes mesterei összesen 120-an. A legújabb női és férfi hajviseletek, valamint a fantáziasminkek bemutatója mellett az öt éven belül szak- képesítést szerzett fiatalok verseny keretében készítik el a frizurákat és divatsminkeket. % Harminc főzőkonyha vezetője, valamint a nyíregyházi, a kisvárdai és a nyírbátori városi tanácsok művelődési osztályainak képviselői vettek részt azon a tanácskozáson, amelyet az Alföldi Vendéglátó Vállalat nyíregyházi területi igazgatóságán tartottak augusztus 28-án. A koordinációs értekezleten a tanévnyitó előtti utolsó megbeszélést tartották, s ezen ismertették az 1981—82-es tanév gyermekélelmezésének várható alakulását. 400 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 35. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: négytalálatos szelvénye 19 fogadónak volt, nyereményük egyenként 407 110 forint. Három találata 4522 fogadónak volt, nyereményük GépkocsiTűz a balkányi dohány- szárítóban millió 400 ezer forintért a Száév. Tálalókonyha, százszemélyes étterem, bemutatóterem, modellező részleg, anyagraktár és szabászat kap helyet itt. Az épület átadásával csökken az anyag- mozgatás, s teljessé válik a technológiai sor a szövetkezetben. Jelenleg a hiánypótlások zajlanak, de szeptember 15-én már teljes egészében birtokba veszik a dolgozók a csarnokot. $ Építőanyag-bemutatót szervez Mátészalkán szeptember 16. és 19. között a TÜZÉP Vállalat. Többek közt hőszigetelő műanyag ajtók, ablakok, hőszigetelő perlit- és tőzeggyapot-termékek, tetőfedő-, padló- és falburkoló anyagok láthatók majd a kiállításon. A közönség elé kerülő termékekből vásárolni is lehet, egyes cikkekből engedményes áron. Nyírtassi képeslap. (Császár Csaba felvétele) Pénteken kigyulladt a balkányi Szabolcs Termelőszövetkezet TVO—60 típusú dohányszárító berendezése, benne 60 mázsa zöld dohány. A lángokat a nyíregyházi állami, a balkányi és a nagykál- lói önkéntes tűzoltók fékezték meg, de az anyagi kár így is mintegy 270 ezer forint. A tüzet sugárzó hő okozta. Földrengés Szombatra virradóra az ország déli határterületein, elsősorban Pécs környékén kisebb földrengést észleltek. A földrengést a budapesti állomás magyar idő szerint 4 óra 16 perc 40 másodperckor, a piszkéstetői állomáson pedig 3 óra 16 perc 46 másodperckor regisztrálták. A földrengés központja, epicentruma Budapesttől délre körülbelül 240 kilométerre volt, jugoszláv területen, erőssége a Richter-skála szerint 4-es fokozatú. nyereménybetétkönyvek sorsolása egyenként 855 forint. A két- találatos szelvények száma 169 939 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Az Országos Takarékpénztár hétfőn Budapesten rendezi meg a gépkocsi-nye- reménybetétkönyvek idei harmadik, sorrendben 81. sorsolását. A sorsoláson az 1981. április 30-ig váltott és 1981. július 31-én még forgalomban volt 5 ezer és 10 ezer forintos gépkocsi-nyereménybetét- könyvek vesznek részt. A húzások összesített eredményeit a szeptember 2-i lapok közük. Sütőipari múzeum A pékmesterség tárgyi és eszmei értékeit gyűjtötték a TIT Mezőgazdasági és Élelmezéstudományi Egyesületének szakemberei augusztus 26-án megyénkben. A bizottság tagjai ellátogattak a vásárosnaményi Beregi Múzeumba, megtekintették a túr- istvándi vízimalmot és a híres kopjafás kölesei temetőt, valamint a Kölesén még még- lévő régi kemencéket. Két napot töltöttek Szabolcs- Szatmárban, s a gyűjtés eredményeként fellelt emlékeket a majdani sütőipari múzeumban helyezik el. 30., vasárnap KRÓNIKA Cjra talapzatára került megyénk nagy szülöttének, Bessenyei Györgynek a szobra Nyíregyházán. A Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalat szakemberei a szobrot és tartóvasát felújították, a kisebb hibáit pedig kijavították. Pénteken dél óta már eredeti állapotában, eredeti helyén áll a több mázsa súlyú szobor. Képünkön a Tanácsi Építő Vállalat dolgozói daru segítségével a talapzatára helyezik a szobrot. (Cs. Cs.) # Kabátok az NSZK-ba. Űjabb szállítmányt indított útnak a napokban a Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat. Ezúttal 2100 divatos női átmeneti, illetve télikabátot, valamint blézert küldtek az NSZK-ba. A LAPKIADÓ VÁLLALAT KIADÁSÁBAN könyv alakban megjelent a népfront márciusban rendezett VII. kongresszusának szerkesztett jegyzőkönyve. A 210 oldalas könyv teljes terjedelemben közli a kongresszus elé terjesztett Írásos dokumentumokat, az országos tanács szóban előterjesztett beszámolóját, a vita során elhangzott felszólalásokat, az azokra adott válaszokkal, továbbá az írásban benyújtott hozzászólásokat. Ugyancsak tartalmazza a kongresszus állsáfoglalását, a Hazafias Népfront működési irányelveit és a mozgalom vezető testületéinek összetételét. A népfrontbizottságok a napokban kapják kézhez a könyvet, amely a hírlapárusoknál és a könyvesboltokban meg is vásárolható. A GELKA ÉRTESÍTI kedves ügyfeleit, hogy jósa városi szervize augusztus 31-én és szeptember 1, 2 és 3-án leltározás miatt zárva tart. (1309) Könyv a bűvös kockáról Patrick Bossert 13 éves londoni fiú nemcsak 53 másodperc alatt tudja megfejteni Rubik Ernő világhírű találmányának, a bűvös kockának a rejtélyét, hanem a megfejtésről könyvet is írt, amely jelenleg Anglia első számú bestsellere. A Penguin papírkötésű kiadása rövid három hét alatt több mint félmillió példányban kelt el, darabja 80 pennyért. Patrick, akit matematikai zseninek tartanak, először egy négyoldalas „ismertetőt” írt arról, hogy hogyan lehet megfejteni a bűvös kockát. (A lehetséges variációk száma 43 milliárd.) Ezt a „tanulmányt” 30 pennyért árusította barátainak és iskolatársainak, s ez így ment addig, míg a tehetségét aprópénzre váltó gyerekre fel nem figyelt egy jó szi- matú menedzser, Tony Lacey Penguin-hatalmasság személyében. Patrick még nem döntötte el, hogy eperfagyit, vagy IBM- részvényeket vásároljon-e a tekintélyes szerzői honoráriumából. BEIRATKOZÁS a Nyíregyházi Állami Zeneiskolába- 1981. szeptember 3-án, csü-| törtökön 14—18 óráig. (1297) Volt egyszer egy vakáció... Hit hallunk a nyíregyházi rádióban? Volt egyszer egy vakáció! — sóhajtanak fel bizonyára a gyermekműsor hallgatói a szeptember 1-én 17,30-tól sugárzott adás címével összhangban. Tankönyvvásárló gyerekeket szólaltat meg Gönczi Mária, akik a vakáció utolsó napjaiban felidézik nyári emlékeiket. Kerekasz- tal-beszélgetés tölti ki a Horizont kulturális magazin műsoridejét szeptember 3-án 17 óra 30 perctől. A műsor szerkesztője Antal István a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház frissen alakult társulata és az új épületre váró megyei-városi művelődési központ vezetőivel ült le beszélgetni örömökről, gondokról, elképzelésekről. Szeptember 6-án 9 órától hallható a Tájközeiben következő adása. A riport készítői Tiszacsegére látogattak el. A Hortobágy és a tiszai táj találkozásánál fekvő település mindennapjairól vallanak a termelőszövetkezet labdaüzemében és a debreceni MEZŐGÉP helyi üzemegységében dolgozók. Tétlenségre kárhoztatott-e az idős ember? Az Aranyosapátiban élő tsz-nyugdíjas asszony portréja arról győz-, heti meg a hallgatókat, hogy a nyugdíjba vonulás után is lehet aktívan részt venni a közéletben. Harminc évig volt megyei tanácstag, megszervezte az öregek napközi ott-: honát, most pedig azon fáradozik, hogy a fiatalok megfelelő munkahelyet találjanak a faluban. Rózsavölgyi Erzsébet riportja a Nők műsorában szeptember 8-án hangzik el. Szeptember 10-én kapcsolják a nyíregyházi stúdiót. 12,55-től a Petőfi adón hallható a Vihar után című riport, melynek készítői — Bólint Attila és Rózsavölgyi Erzsébet — annak jártak utána, hogy a Szatmárt sújtó jeges vihar nyomán keletkezett veszteségeket a nagyüzemek az év végéig hogyan próbálják csökkenteni. HfrfifTeletw: TÓTH ÁRPÁD Tataion: ll-MTt ROZSA NAPJA A Nap kél 6 óra 00 perckor, nyugszik 19 óra 29 perckor. A Hold kél 6 óra 33 perckor, nyugszik 20 óra 14 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1871. augusztus 30-án született és 66 éves korában, 1937 októberében ha.lt meg Sir Ernest Rutherford No- bel-dlíjas angol tudós. 1981. augusztus 31., hétfő ERIKA NAPJA A Nap kél 6 óra 01 perckor, nyugszik 19 óra 27 perckor. A Hold kél 7 óra 40 perckor, nyugszik 20 óra 38 perckor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én született Érmihályfalván és 49 éves korában, 1945 áprilisában a németországi Bergen- Belsenben halt vértanúha- Iáit Vámos Ilona hímző-nő, a kommunista mozgalom kiváló harcosa, a magyar- országi Vörös Segély egyik szervezője és vezetője. Fiatalon belépett a szabómunkások szakszervezetébe, majd a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után a szakszervezetek baloldali csoportjában kezdett tevékenykedni. Belépett a Magyarországi Szocialista Munkáspártba, s csakhamar tagja lett — j Hámán Kató révén — a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Amikor 1925 őszén letartóztatták, bizonyítékok híján néhány hónap múlva kénytelenek voltak felmenteni őt. A Vörös Segély egyik veze-: tőjeként működött ezután, 1927-ben bekövetkezett újabb letartóztatásáig. Ekkor másfél évre ítélték, majd alig szabadult, s kilenc hónapra toloncházba zárták. 1932-ben Saliai Imrével és Fürst Sándorral ismét letartóztatták. A hosszú kínzások aláásták egészségét, de lelkileg nem törték meg. A fel- szabadulást sajnos nem érhette meg: előbb a Conti utcai katonai börtönben, majd Márianosztrán raboskodott, s 1944-ben — más politikai foglyokkal együtt — Németországba deportálták, ahonnan már nem tért vissza. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, számottevő eső nélkül. Több órás napsütés. Hajnalban helyenként párás levegő. Időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Egy-két helyen esetleg gyenge talaj menti fagy, másutt 6 és 11 fok közötti hajnali hőmérséklet, legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között. Erdők színváltozása A Mátra erdőségeiben az idén a szokottnál korábban jelentkezett az ősz. A Parádi-völgyben, a hűvös éjszakák hatására, a gesztenyefák levelei egyik napról a másikra rozsdabarnára váltották színüket. Több helyen a gyertyánok és az akácfák is sárga ruhát öltöttek.^ Az erdő látványos színeit gazdagítja a csipkebokrok és a galagonyák élénkpiros termése, másutt pedig a kökénybokrok lila bogyói figyelmeztetik a kirándulókat arra, hogy itt a szeptember. A tisztásokat az ősz vadvirágai tarkítják. Az erdő színváltozása az alacsonyabb fekvésű helyeken erőteljes, a hegyek teteje még üdezöld.