Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
KU VASÁRNAPI MELLÉKLET A Nyílt Szín Színház előadásai megyénkben Ebben az évben is fölkereste megyénket a megyei—és városi művelődési központ szervezésében az a tíz lelkes fiatal színész, akik hét éve fogtak össze, — akkor még Tanyaszínház néven, — hogy nyaranta olcsó, takarékos költségvetésből is megvehető, ám korántsem talmi előadásokkal szórakoztassák a színházak által elérhetetlen kistelepülések lakóit. Vállalkozásuk: hittel vállalt küldetés azóta is. Előadásaik és a körülmények, amelyek között ezek az előadások megszületnek, olyanok, hogy róluk „szabályos színikritikát” írni semmiképp sem lehet, legalábbis méltánytalanság volna. Romantikus amit csinálnak, mondhatnám, de nem mondom, mert a régi betyárvilág is romantikus annak, akire sohase lőttek a pandúrok, s mert magam is cipeltem a súlyos gerendákat, részt vettem a színpad meg- ácsolásában, s a gyülekező nézők is magától értetődően fogták meg a deszka végét, meg a kalapácsot, — már aki a készülő színpadhoz hozzáférhetett. Nyírmihálydi, Bátorliget, Penészlek közönsége sokáig nem fogja elfelejteni azt, hogy akivel váll-váll mellett izzadt a rekkenő melegben, akinek szájából vette ki a hatvanötös szeget, s vele egy sörösüvegből ivott, nem egészen egy óra múlva Duda Gyuriként kacagtatta meg őt. Haknibrigádok jutnak eszembe most, akiknek jólfé- sültsége, három lépést tartó „fővárosi eleganciája” hitvány fércműveket, tömény dilettantizmust „fedez”. Mert ez a tíz fiatal igazi művész, túl az ügy hallatlan szerete- tén, egészen a megszállottságig. Szervezői, díszletmunkásai saját maguknak, trombitával járják a falut már kora délután, beszólnak minden kerítésen, megállnak a tejbegyűjtő előtt, „spontán baráti beszélgetésre”, s azután úgy játszanak, mintha legalábbis a Madách-kamara ügyelője szólítaná őket színpadra: — „Eszes művész úr, kérem készüljön.” És Eszes Sándor jön. Az óvoda ajtajában jelenik meg, vagy a mi- hálydi kocsma kerítése mögül, hogy elpanaszolja Moli- ere Dandin Györgyének keserves sorsát szép, de enyhén szólva állhatatlan neje oldalán. Az előadás másik erőssége tehát, — a közönséggel való tudatos kapcsolatteremtésen túl — a műgond. Az, hogy az igazi művész számára nem lehet különbség a Vígszínház, vagy a tiszadobi óvodaudvar közönsége között. Hányszor halljuk vidéki népművelőktől, kollégáktól, hogy a „pestiek” késve érkeznek, két-három fellépést vállalnak egy estére, kifulladtan, fáradtan játszanak, összecsapják a műsort, s még pökhendiek is, követelődzők. Hőmérővel járják körül az öltözőket, s közben Lili bárónőt játszanak egy á%ál zongorával, hamisan. Galkó Balázsék társulata csak klasszikus komédiát játszik, tisztán, egyszerűen, minden sallangtól mentesen, ri- pacskodás nélkül (ami nem könnyű, sőt hallatlan önfegyelmet kíván), de sugárzó jókedvvel és bölcs humorral. Nem véletlen, hogy a siker sehol sem marad el, és a közönség, a búcsúdal után derűsen távozik, s hazafelé el is gondolkodik az élet bizonyos furcsa játékán, miszerint a jóra törekvők mindig elnyerik méltó büntetésüket. Mert ez a Dandin György, amit a Ruszt József népszínházi törekvésein nevelkedett Muílt Szín Színház társulata játszik (így hévezik most magukat, nem túl szerencsésen), vérbeli mai Duda Gyuri. Eszes Sándor — a kollektív alkotófolyamatot tovább- víve — Moliere eredeti parasztfiguráját „áttette munkásba”. Overallban, kockás ingben jelenik meg, harmo- nikaszerűen szétnyitható szerszámládával, melyben a csőfogók és villáskulcsok mellett természetesen kőbányai sör is van (mert a világ roppant ellentmondásos), s lapáttal a kezében, mint Hofi, legszebb s legidegesítőbb pillanataiban. Duda Gyuri, Moliere Dan- dinjéhez hasonlóan, szir.t'n látszólag „fölfelé házasodik”. Tragikus — vagy inkább komikus — vétsége az, hogy a kör, ahová törekedett, nem fölfelé van, hanem lefelé. (Történelmileg legalábbis.) Ez így volt Moliere korában a vagyonukvesztett nemesekkel, nálunk hajdan a dzsentrikkel, s így van ma az egyre inkább „patinás múltjukra” hivatkozó, de a szocialista termelésben részt venni nem akaró proccokkal, „amatőr családkutatókkal”, a levéltárak jól ismert figuráival, akik látszólag hobbyból, valójában kivagyiságból nagynevű elődök után kutatnak. Mi sem természetesebb tehát, ha a „jólszituált” Angyalka ott csalja urát, ahol éri, s Duda Gyuri komikus tragédiája előre látható. A közönség jókat nevet a vásári jeleneteken, a commedia dell’arte hagyományait őrző kidolgozott bukfenceken, de érti is a darabot. Érti, mert beleszól, és fölkiabál? figyelmezteti a színészt, ha veszélyben van, és úgy együtt él vele, ahogyan az egy kőszínházban elképzelhetetlen rendbontásnak számítana. Hivatás ez és küldetés. A színházi kultúra effajta önzetlen terjesztése a társulat számára forintban nem túl kifizetődő. Vannak ennél „üzletibb” vállalkozások is. De így nevelődik Színházszerető közönség. Végül, hadd írjuk le, kik vállalkoztak erre a feladatra. A Nyílt Szín Színház társulata ez évben: Galkó Balázs, Tarái Balázs, Pelső- czy László, Kim Bori, Hidvé- ghi Mária, Ragó Iván, Gieler Ferenc, Eszes Sándor, Mézes Violetta és Tunyogi István voltak. Szerencse kísérje őket útjukon! Mester Attila Elmúlás két tételben I. TÉTEL: KÉRDÉSEKBEN — Ó, de aranyos ... Menynyi idős a pici? Már hathetes...? — Szervusz, papa kedvence ... Tudsz már beszélni? Igen. Hát ez nagyszerű. Meg tudod mondani a bácsinak, hogy hány éves vagy? Még nem ... De majd jövőre ... — Ez már igen. Nagycsoportos lettél. Gratulálok. És hány éves is vagy? Három ... Hű a mindenit, így öregszik ez a kisfiú ... — ... és mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Űrhajós. De hát annak sokat kell ám tanulni. És te szeretsz tanulni? Igen. Ez nagyon szép dolog. Nagyra nőj, kislegény ... — Hány éves vagy, kisfiam? Hát igen, szaladnak az évek, tegnap még pályás voltál, most meg már felsős ... Nem vagy babonás? Ne is legyél. A tizenhárom szerencsét hoz minden tizenhárom éves gyereknek, mert megélte és megérte a tizenharmadikát ... — És mégis, mi akar lenni? Jó, tegezlek. Mi akarsz lenni? Igen, most kell dönte- ned, most, tizennégy éves korodban, hogy mi legyen belőled ötvenéves korban ... Tessék most már leszállni a földre, itt légy űrhajós ... — Helló, öreg? Látod ott azt az öreglányt? Na pattanj fel, és add át a helyed... Miért ne tegeznélek? Ajaj, oda ne rohanjak ... Tizenhét éves vagy... Na és aztán, leszel te még több is, ha megéred. — Kérem a pontos adatait, fiatalember... Hány éves? Huszonegy ... Igen. Katona volt? — Könnyű magának, uram, maga még fiatal... Maga előtt jóformán ott áll az egész élet... Igen. Az egész. Mert mindig az az egész, ami előttünk van. Előttem is van egy egész élet, csakhogy az én egészem negyede sincs már a magáénak, uram .. Nem érdekes? Két egész és a kettő mégsem egészen az ... Mennyi idős is maga? Harmincöt? Én csak ötven szeretnék lenni újra ... — Kezitcsókolom, Jóska bácsi. Miért ne mondjam, hogy Jóska bácsi? De hát Jóska bácsi hozzám képest bácsi, még ha férfi is ... Én tizennyolc vagyok, míg Jóska bácsi ... Mennyi is? Na látja. A lánya lehetnék ... — Jaj, de édes az unokája... Mennyi idős? Hát én még ilyen fiatal nagyapát nem is láttam ... Bizisten. Akár a maga gyereke is lehetne. Miért, hallottam már olyat... Szervusz te kis aranyos, kezitcsókolom... — Hé, öregúr ... Mennyi idős is maga? Hatvan? Akkor jól bírja magát, kár elmennie még nyugdíjba ... — ... mi van, fater? Ny üzs- günk, nyüzsgünk még, a temető meg csak üres? Pedig magának a jó. Ha kimegy a kripták közé, nem is kell hazajönnie ... Tiszta spórolás ... Mai fiatalok? Mai vén skatulyák, azok amilyenek ... Jó, jó, nyugodjék békében ... II. TÉTEL: POZÍCIÓKBAN — Ahá, maga az új kolléga. Hogy mit nézek? A tojáshéjat a hátán ... Azt. Mert ismerem én az effajta fiatal diplomásokat. Azt hiszik, hogy mindent tudnak, és egy frászt se tudnak. Nagy a mellény, kicsi az agy. Nagy száj, semmi szerénység és tisztelet... No, gondom lesz rá, hogy beosztottamként megtanulja tisztelni a gyakorlatot, a feljebbvalót, meg a magyarok istenét... Hát eszerint, fiatal úr ... Pardon, kolléga úr... — Kedves előadó kartárs, nem vitatkozni akarok, bár azt is megtehetném, éveim és hivatali gyakorlatom alapján, csupán arra akarom felhívni a figyelmét, hogy ... Igen, tudom, hogy maga már öt éve ... De maga is beláthatja, hogy én meg éppen huszonöt, s így igazán lehet véleményem, ha egyetért vele az előadó kartárs. — Szeretném jelenteni az osztályvezető elvtársnak, hogy az MND per 567 986 számú Elv. jelű és rám szignált akta ügyében eljártam, és egyben azt is jelenthetem, hogy jóformán nem is kellett eljárnom ... Amit ön előre megmondott, az jóslatnak is bevált volna, osztályvezető elvtárs, annyira telibe találta, annyira világossá tette az ügyet, hogy ... — ... Főosztályvezető elvtárs, engedje meg, hogy szüA szentmihályi parasztzendíilés Szentmihályi „lázongok” felett hoztak ítéletet a nagy- kállói megyei császári és királyi törvényszéken 1851. au- gusztus 8-án. Negyvennégy férfi és egy nő ült a vádlottak padján. Az egyik utolsó parasztzendülés vezetői, hangadói. Az említett ítéletet megelőzően már jó éve elégedetlenségtől izzott a levegő Szentmihályon. (Szentmihály, a későbbi Bükkszentmihály ma Tiszavasvári.) Lapozzunk vissza az eseményekben. A vesztes magyar polgári forradalom az 1848-as márciusi törvényekben eltörölte az úrbéli szolgáltatásokat, felszabadította a jobbágyokat. Ez az intézkedés túlélte a szabadságküzdelmet, de csak azokra a telkekre vonatkozott, melyek korábban úrbéri összeírásokban szerepeltek, így az 1772. évi úrbáriumban felsorolt szentmihályi telkes gazdák és ötven zsellér megszabadult a feudális szolgáltatásoktól, ám nem így a nyolcvankilenc, továbbra is a földesúr birtokához tartozó telket használó 133 jobbágycsalád. Nagy részük megtagadta a jobbágyi terhek teljesítését. letésnapja alkalmából... Hogy honnan tudom? Már megbocsásson, ha egy olyan embernek a beosztottja, mint ön, még arra sem képes, hogy megtudakolja, mikor van az ön nagyrabecsült születésnapja, akkor egyszerűen meg sem érdemli, hogy az ön beosztottja legyen ... — Igenis, igazgató elvtárs ... Természetesen, igazgató elvtárs ... Hogy tetszett mondani? Csak azért kérem, hogy ismételje, hogy jól bevéshessem tanulságot adó szavait az emlékezetembe ... Otthon mindig el szoktam mondani, igazgató elvtárs, el én mindig a gyerekeknek, hogy miket is hallok bölcsességet az igazgató elvtárstól ..'. Csak sajnos olyan ritkán van alkalmam önt meghallgatni, az ön utasításait végrehajtani, hogy ... Ugyan már? Nyugdíj? Hiszen igazgató elvtárs még olyan fiatalos, friss, telve lendülettel, ötlettel, leleménnyel... Hol az a fiatal, aki akár csak az árnyékába léphetne az igazgató elvtársnak... — Te, ki ez az öreg hapsi? Minden héten látom, hogy ide-oda lötyög a folyosón, de senki nem áll vele szóba ... Hogy a volt igazgató? Jó, ki gondolta volna, hogy ez a kopasz ürge igazgató is volt valaha ... Na, mit mondtam, itt van megint, a láb alatt... Mi van, faterkám? Lötyögünk ide, lötyögünk oda, a dolgozókat feltartjuk ... Hiszen tele van magával a folyosó, a temető meg üres ... A karmester leteszi a pálcát. A zenekar eljátszotta a Sors szimfónia utolsó tételét is... In aeternum. i Gyurkó Géza Az ellenállás 1850 tavaszán mind élesebben kirajzolódott. Hiába sorolták fel körrendeletben a település „császári és királyi teljhatalmú urai”, hogy kik a további úrbéri szolgáltatások alól mentes telkes jobbágyok, és hiába értesítették a kifüggesztett rendelkezéseken név szerint is a jobbágyi szolgáltatásokra kötelezetteket. A falragaszok nem enyhítettek az ellenálláson. A „vörös kakas" Május elején az uradalmat felgyújtással fenyegető cédulák terjednek kézről kézre. Néhány nap múlva, május 11-én éjjel az uraság sertésóljára valóban felröppen a „vörös kakas”, harmincöt sertés bentég. Az eset után úgy tűnt, létrejöhet az egyezség a birtokos és a zsellérek között. A napszámváltságra 25 váltókoronát fogadtak el, azonban munkára ezután sem jelentek meg. Válaszul „törvényszék és katonaság rendeltetik Szentmihályra”, aminek kötelességévé teszik a „fegyverek és volt honvédek rejtegetői- nek kipuhatolását”, az engedetlenségre bújtok megfenyí- tését. A határozott fellépésre a zsellérek teljesíteni kezdték szolgáltatásaikat. Száz gyalogos katona még néhány hétig „vendégeskedik” a faluban. Az ellenszegülés egyetlen jelével sem találkoznak. A törvényszék berekeszti munkáját. A felek tovább egyezkednek. Hosszas alkudozás után elkészülnek az írásbeli egyezségek, amiket tömegesen írnak alá. „Kézi napszám vált- ságra tolakodva íratják fel magokat az illetők. Serényen kezdik kötelességeiket teljesíteni., Kézi napszámok megváltása nagy sikerrel folyik. Június 3-án az elöljáróság kéri a katonaság visszahúzását” (visszavonását). Fogságban a csendbiztos A katonaság júniusban elhagyja Szentmihályt. Ám erre ismét lanyhulni kezd a szerződésbeli kötelességek lerovása. Július közepén újra felszólítják a lakosságot. Az intés némi eredményt hozott, de augusztus 1-én a „határidőre pénzt nem fizetnek”. A huzavona november végéig tartott, amikor az uraság követeléseinek behajtására újra figyelmeztetik a lakosokat. A községházánál „meg nem je- lendők ... kemény büntetést várhatnak magukra ...” Az idézésre mégis kevesen jelentek meg december 2-án, 3-án pedig senki. Fodor Gábor nánási csendbiztos ezután elhatározta, hogy két csendkatonával járja végig a házakat, hajtatja be a zsellérek adósságát. Ám erre a „nép felzúdult, vasvillára, botokra . .. kelt’’, mert továbbra is abban a hitben élt, hogy az uraságnak teendő szolgálataikat a „törvények elenyésztették”. A csendbiztos a helységházához menekült, de a tömeg oda is követte, és követelte kiadását. Az ajtót betörték, a „csendbiztos urat pedig magokkal egy közeli korcsmába elhurcolták”. Csak nehezen menekült meg a feldühödött tömeg karmaiból. Az események ezután gyorsan követték egymást, amit így foglalt össze Gombás András, a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum szervezője dolgozatában: „December 6- án a lázadók gyűlést tartanak a községházánál, miután az elöljárókat szétzavarták... A tilosban való pálinkafőzés miatt a tőlük elkobzott pálinkafőző üstöket erőszakkal kivették... Egy átutazó császári katonatisztet megtámadtak és részére előfogatot nem adtak.” Negyvenhárom elítélt Másnap, 7-én dobszóval gyűlésre hívták a lakosokat. Az elöljárók lecserélését tervezik, és az urasággal kötött szerződések megsemmisítését. Nyolctagú csoportot jelölnek ki, akik a következő napon ki is veszik a földek felosztási térképét. A gyűlés felszólalói között nemes Gál István és Geszti András a leghangosabb. Kijelentették, hogy az „urasági tartozást, robotot, füstpénzt az ő felfogásuk szerint, mint más környékbeliek is, hogy teljesíteni nem fogják — egyig bár vesszenek el!” Déltájban érkezett katonaság — 170 gyalogos és 36 lovas — oszlatja szét a népet. A császári vizsgálóbiztosok megkezdik a történtek kivizsgálását, a lázadással gyanúsítottakat átszállítják Nagy- kállóba, a megyei börtönbe. Végül az 1851. augusztus 8-án megtartott tárgyaláson negyvenöt vádlott felett mondtak ítéletet. Közülük kettőt bizonyítékok hiányában felmentettek, negyvenháromra fél évtől hat évig terjedő börtön- büntetést szabtak ki. A nagy- kállói törvényszék ítéletét a debreceni kerületi császári és királyi főtörvényszék felülbírálta, általában enyhítette. A katonaság még 1851 karácsonya után is a községben maradt. Természetesen a lázadással kapcsolatos összes költségeket, a katonaság tartását is Szentmihálynak kellett megtéríteni. A parasztzendülést ezzel megtorolták* de a földesúr és a volt zsellérek viszonya továbbra is rendezetlen maradt. Csak az 1864 januárjában megkötött egyezség tett pontot az évekig tartó viszálykodásra. R. G. Sényi László rajza 1981. augusztus 30.
