Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
Reális ígéret A következő hónapok rangos eseménye lesz, hogy üzemekben, intézményeknél, ter- melőszövekezetekben megtartják a kétévenként esedékes ifjúsági parlamenteket. Lesz mi/ől beszámolni, tárgyalni, lesz mit megvitatni. Ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt két esztendőben milyen politikai, gazdasági változások hatottak a közéletre, az ifjúsági mozgalomra, a fiatalok életére, már ez is elég lenne témának. Mert volt párt- és KISZ-kongresszus, befejeztük az V. és megkezdtük a VI. ötéves tervet, és lesznek még a szövetkezetek kongresszusai. Az ifjúsági parlamenteknek azonban nemcsak az a feladatuk, hogy országos, avagy megyei események számontartásával, esetleg a. világpolitikai belpolitikai történések elemzésével töltsék ki a tanácskozások keretét. Módjával erre is szükség van, lényegesebb viszont a fiatalok helyzetének helyi, vállalati, termelőszövetkezeti elemzése. Mi történt, mi történik a munkahelyen, milyen feladatok végrehajtására van j szükség, ez ami igazán a megbeszélések, a viták témája lehet. Két év az életben, a gazdálkodásban nem nagy idő, ettől függetlenül sok minden történik. Két év alatt például itt a megyében több mint tízezer fiatal állt munkába, több mint ötezer fiatal alapítóit családot. Nem lehet kö- ■ zömbös, miként, hogyan történt ez, mennyire sikerült a beilleszkedés a • munkába, kaptak-e lakást a családalapítók, hogyan segítették a vállalati, termelőszövetkezeti vezetők, társadalmi szervek a pályakezdést. Ezekhez hasonlóan van még ezer egy válaszra váró kérdés. Isősorban a gazdasági vezetők a felelősek az ifjúsági törvény paragrafusainak végrehajtásáért, a korábbi ifjúsági parlamentek határozatainak a teljesítéséért, ők felelősek a most következő parlamentek eredményességéért is azért, hogy a beszámolás tartalmas, egyenes és nyílt legyen. A nyíltság alapja, hogy az eredményeket ne túlozzák el, a gondokat ne kendőzzék. A javaslatokban se legyen más, csak reális, teljesíthető ígéret. Ha így lesz, az ifjúsági parlamentek munkájának eredménye nem kétséges. 8. E. Iskolaátadás Ibrányban Nyolctantermes általános iskolát adtak át az 1981/82-es tanév kezdete előtt néhány nappal Ibrányban. Az avatóünnepséget, melyen megjelentek a párt-, az állami és a társadalmi szervek képviselői, augusztus 29-én délelőtt tartották. Héri László ország- gyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd Pénzes János, a megyei tanács elnöke adta át a korszerű létesítményt. Az új iskola teljes berendezésével, egy szolgálati lakással, négyszáz személyes konyhával, ebédlővel és tornateremmel közel 20 millió forintba került, és a gáva- vencsellői költségvetési üzem építette fel. A modern szaktantermi rendszer minden bútorzatával, felszerelésével megfelel a mai pedagógiai és tantervi követelményeknek. Elkészültével négy szükség- tantermet sikerült felszámolni, és valamennyi ibrányi általános iskolás délelőtt tanulhat idén szeptembertől. > vitában felszólalók elítélik a pretoriai agresszort Angola panasza a Biztonsági Tanács előtt A Biztonsági Tanács péntek éjszakai rendkívüli ülésén felszólaló ENSZ-képvise- lők túlnyomó többsége elítélte a Dél-afrikai Köztársaságot az Angola elleni támadásért, de nem sikerült megállapodást elérni az afrikai csapatok azonnali kivonását követelő javaslatok kérdésében. Az ülést magyar idő szerint az éjszakai órákban elnapolták és magyar idő szerint szombaton délután 16,30 órakor folytatták. Az Angola kérésére összehívott BT-ülésen Elisio de Figueiredo angolai nagykövet követelte a hét elején az országába mélyen benyomuló dél-afrikai csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását. R. Ovinyikov szovjet ENSZ-delegátus megállapította: nyílt titok, hogy a délafrikai vezetők azért indíthatták meg a katonai támadást, mert számíthattak az imperialista erők támogatására. Hangsúlyozta: a Szovjetunió támogatja Angolának a Biztonsági Tanácshoz intézett ama követelését, hogy a testület ítélje el a Dél-afrikai Köztársaságot és szólítsa fel csapatainak azonnali kivonására. A szovjet képviselő sürgette, hogy a Biztonsági Tanács hozzon szankciókat a Dél-afrikai Köztársasággal szemben. Hamilton Whyte brit ENSZ- delegátus hangsúlyozta: a Biztonsági Tanácsnak felhívást kell intéznie a Dél-afrikai Köztársasághoz, hogy haladéktalanul vonja vissza csapatait. Niszibori Maszabori japán állandó ENSZ-képviselő felszólalásában jelezte, hogy kormánya támogatna egy Dél- Afrika-ellenes határozatot. Kijelentette, hogy a „dél-afrikai katonai akciót nem lehet eléggé elítélni” Szombaton tartotta meg ülését Nyíregyházán a KIOSZ Szabolcs-Szatmár megyei küldöttgyűlése. A megyei választmány több mint fél évtizedes tevékenységét értékelő tanácskozáson részt vett többek között Molnár József, a KIOSZ elnöke, Gulyás Emil- né, a Hazafias Népfront megyei titkára, és Czirják Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. A szervezet megyei választmányának a két küldöttgyűlés között végzett munkájáról írásos beszámoló készült, amelyet Nagyfő Gábor titkár szóbeli tájékoztatója egészített ki. A kisiparosok termelő és szolgáltató tevékenysége Szabolcs-Szatmár megyében is egyre nagyobb mértékben és hasznosan járul hozzá a lakosság ilyen irányú igényeinek jobb kielégítéséhez. Az elmúlt öt évben különösen sokat fejlődött a kisipar a megyében. Szolgáltatói minőségben eredményesen egészíti ki az állami és szövetkezeti ipart, elsősorban a korábban ellátatlan területeken; a kistelepüléseken és a városok peremén. Segítették a kisipar működési feltételeinek javítását a párthatározatok, az állami intézkedések. A kedvező megítélés is tevékenyen hatott munkájukra. Fokozódott a kisiparosság politikai érdeklődése, élénkült közéleti tevékenységük, erősödött a szervezeti demokratizmus. A megye kisiparosai az elmúlt évben már 1 milliárd forinton felüli értéket állítottak elő. Több mint 76 százalékkal többet, mint a tervidőszak kezdetén. A megye szolgáltatásának több mint a felét kisiparosok végzik el. A tervidőszak alatt a megyében felépült több mint húszezer lakás egynegyedét is kisiparosok készítették. Az ipari árutermelés is jól igazodott a jelentkező igényekhez. A termelési értéknek mintegy tíz százalékát jelentő tevékenység fő területe a hiányzó cikkek: alkatrészek, aprócikkek gyártása. Korszerűsödtek a kisipari műhelyek, megváltozott a kézműipar jellege, öt év alatt több mint 306 új, korszerű műhely létesült. Ma már 5300 kisiparos dolgozik a megyében, 36 százalékkal több, mint 1976-ban. Munkájukat megbecsülik, elismerik. Kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenységükért rendszeresen részesülnek elismerésben. A beszámoló elhangzása után kitüntetéseket adtak át. A hozzászólások és válaszadás után a küldöttgyűlés — zárt ülésen — megválasztotta a 25 tagú választmányt és a 15 országos küldöttet, majd az új választmány a 9 tagú megyei vezetőséget. Az országos elnök javaslatára az új vezetőség megválasztotta a megyei titkárt és helyettesét. A KIOSZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének titkára ismét Nagyfő Gábor, helyettese Pózmán Róbert. Kezdődhet a tanítás Kertek alatt jár a tanév, pár nap és kopogtat. Éppen ezért nem hatott túl megnyugtatóan, hogy több helyütt még a hét végén is dolgoztak az építők a szeptember 1-én nyitó iskolákban; állványerdők veszik körül az épületeket. Pataki Józseftől, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályvezető-helyettesétől kértünk tehát tájékoztatást, vajon idejében befeje- ződnek-e az építkezések és a felújítások, megvannak-e a feltételei a nyugodt tanévkezdésnek? A megyei művelődésügyi osztály augusztus közepén kért részletes jelentéseket a járásoktól az iskolák állapotáról. Az a jellemző, hogy nyugodt, biztonságosan induló tanév következik, az iskolák szinte mindenütt tisztán, több helyen felújítva, megszépülve várják a gyerekeket. Néhány helyen azonban az utolsó pillanatig dolgozni fognak, sőt, kisebb munkákra a tanévkezdés után is szükség lesz, de ezek a tanítást nem zavarják. Felszabadulási emlékművet avattak Mátészalkán Mátészalkán, az újra rendezett Hősök terén tegnap délelőtt felavatták Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész által alkotott felszabadulási emlékművet. A délelőtt tíz órakor tartott avatóünnepségen Hegymegi István. az MSZMP KB tagja, a Szamos menti Állami Tangazdaság igazgatója mondott ünnepi beszédet. A szobor avatásán megjelentek a város és a járás párt-, állami és gazdasági vezetői is. Hegymegi István többek között hangsúlyozta: Mátészalka 750 éves település, 36 éve szabad. A város lakossága tisztelettel adózik a szovjet hősöknek, akik véráldozat árán hozták el népünknek a szabadságot. A most felavatásra kerülő alkotás mementó és a hála kifejezője. Majd így folytatta: „Mi vendégeinknek nem kis büszkeséggel mondjuk, hogy az elmúlt tíz évben városunk többet fejlődött, mint azt megelőzően 740 év alatt. Üj gyárak, üzemek sora létesült Szatmár központjában, mint például a MOM, a BFK, a Szatmár Bútorgyár, a tejporgyár, a húsüzem, a 20 ezer tonna kapacitású két hűtőház, a gyümölcsfeldolgozó üzem. Égy teljesen új városközpont épült áruházakkal, üzletekkel, iskolákkal, gyermekintézményekkel. A fejlődést példázza, hogy csaknem 10 ezer ember kapott új otthont Mátészalkán. Nagyecseden az általános iskola válaszfalait erősítik meg, mert a múlt tanévben megsüllyedtek. A kivitelező ígérete alapján az évnyitóra kész lesz az iskola. Tiszalökön a napközi otthont alakítják át, itt az építkezés határideje október vége. Átmenetileg a művelődési házban helyezik el a napköziseket. Kemecsén az óvoda fűtésrekonstrukciójának ideje nyúlik tovább a tanévkezdésnél, a fűtési szezonra azonban ez is elkészül. A legutóbbi tájékozódás szerint viszont bizonytalannak látszott a szeptember 1-i befejezés a kéki iskolánál. Itt tehát az eddiginél nagyobb erőfeszítésre van szükség, hogy zökkenőmentesen kezdődhessen a tanév. Jó ütemben halad a Kossuth gimnázium rekonstrukciója Nyíregyházán. Szeptemberben, a hosszabb szünet után újra megkezdődik itt a tanítás. Űj tantermekkel bővítették a Vasvári gimnáziumot. Az augusztus végi műszaki átadás után az őszi munkák végeztével már az új szárnyat is berendezik. Még a felújításoknál maradva: komoly gondokat okozott a legutóbbi vihar Mátészalka környékén és Aranyosapátiban. A megrongált tetőszerkezetek kijavításához haladéktalanul hozzáfogtak a helyi termelőüzemek, szép példáját mutatva a társadalmi összefogásnak. Űj iskolákkal, tantermekkel, napközis és óvodai helyiségekkel lesz gazdagabb megyénk szeptembertől. Nyírcsászáriban 4, Ibrányban 8, Kó- tajban 8, Ajakon 8, Tiszavas- váriban 12, Nyíregyházán a Kert közben 4 tanteremmel bővülnek az iskolák, a Vasvári gimnáziumban 12 új tantermet adnak át. ötven személyes új óvodát kap Napkor, 25—25 személyes -Csoportokkal bővül az óvoda Pátrohán, Papon, Jékén és Jándon. Ezekkel a munkákkal szeptember 1-re elkészülnek. Aggasztó viszont a Nyírtelek- Dózsaszőlőben készülő 50 személyes óvoda helyzete, ahol feltehetően mulasztás akadályozza a határidő tartását, ezért az illetékesek körültekintő vizsgálatára és intézkedésére lesz szükség! Az iskolai oktató-nevelő munka szerves része a napközi. Az új tanévben negyvennel több napközis csoport működik megyénkben, ebből nyolc Nyíregyházán, nyolc pedig Ajakon, ahol először részesülnek most a gyermekek napközis ellátásban. Folyamatosan érkeznek az iskolákba az alapvető taneszközprogram szemléltető eszközei és segédanyagai. Erre a célra az új tanévben a megyei tanács 3 millió 600 ezer forintot fordít, a minisztérium pedig több mint négymillióval segíti a sza bölcs-szatmári gyermekek korszerű oktatását. Új iskolák, napközis csoportok || KeletMagyarország | XXXVIII. évfolyam, 203. szám ÄRA: 1,80 FORINT 1981. augusztus 36., vasárnap a Előkerülnek az iskolatáskák Ötezer kisiparos milliárdos munkája Szabolcsban Tanácskozott a KIOSZ megyei küldöttgyűlése A felszabadulási emlékmű Mátészalkán. (Elek Emil (elv.) A képzőművészeti lektorá- ;us ajánlatára a szobor megalkotására Kiss István Kos- >uth-díjas szobrászművészl térték fel. A művész köztéri szobrai világhírűek. Legismertebb alkotása talán a Dó- zsa-emlékmű Budapesten. A Mátészalkán most felavatott szobor „Felszabadult” címmel már 1977-ben a művész budapesti kiállításának fogadószobra volt. Ezt követően Kiss Istvánt moszkvai, tbiliszi, jereváni, bakui, varsói, berlini, prágai és pozso(Folytatás b 4. oldalon)