Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-26 / 199. szám
8 KELET-MA8YARORSZÄS 1981. augusztus 26. Így volt — Tatabánya ellen Többen érdeklődtek sportrovatunknál a Nyíregyháza-Tatabánya NB I-es találkozók múlt évi eredményei felől. Boros András, a tatabányai mérkőzéssel kapcsolatban tette fel munkahelyi kollektívájának kérdését: 0:0, vagy 1:1 volt-e az eredmény? A helyes válasz: a március 8-án a Tatabányán lejátszott összecsapás végeredménye 1:1 volt. A félidőben a hazaiak Kovács góljával l:0-ra vezettek. Szünet után a 74. percben Czeczeli góljával egyenlített a vendégcsapat, s ez egyben a végeredményt is jelentette. Augusztusban pedig nagyszerű csatában nem bírt egymással a két gárda, 0:0-al osztoztak meg a bajnoki pontokon. A márciusi eredménnyel vasárnap is kiegyeznénk Tatabányán .. . Tenisz, OB III Négy mérkőzés — hat pont Megkezdődött a küzdelem a tenisz OB Ill-ban. A nyíregyházi együttesek négy csapatbajnoki találkozót vívtak, s hat pontot szereztek. A Vizügyi MEDOSZ SE elvesztette egyik mérkőzését, a listavezető Budai Bányásztól kapott ki, szoros küzdelemben. Eredmények : Nyh. Vizügyi MEDOSZ SE— Dunakeszi VSE 9:0. A nyíregyháziak győzelmeit Tóth, Tiszolczi, Nyitrai, Stevanyik, Csatári, Szi- kora. valamint a Tóth—dr. Szíjártó, a Szikora—Nyitrai és a dr. Csokonai—dr. Miczinkó páros szerezte. Budai Bányász—Nyh. Vízügyi MEDOSZ SE 5:4. A vizügyesektol nyert Tiszolczi, Stevanyik, illetve a Tóth-Tiszolczi és a Szikora— Nyitray kettős. Nyh. Vízügyi MEDOSZ SE— Selypi Vízmű 5:4. Győztek: Tóth Tiszolczi, Kovacsics, valamint a Tóth—Tiszolczi és a Kovacsics— Stevanyik duó. Szabolcsi Építők SE—Kisköre 8:1. Az idegenbeli győzelmet Bo- hus, Kaloésay, dr. Birtok, Czetd, Lipcsei, illetve a Bohus-Czetö, a dr. Birtok—Kalocsay és a Békési —Palicz kettős vívta ki. TIPPEL: KOZSLA JÓZSEF A totó 35. heti mérkőzéseire ezúttal Kozsla József, labdarúgó játékvezető tippel. A 42 éves sportember középiskolásként aktív labdarúgó volt, a Diósgyőri VTK ifigárdájában játszott. Egy sérülés azonban megtörte jól induló pályafutását. A sportágtól azonban nem szakadt el, 1968- ban Nyíregyházán sikeres játékvezetői vizsgát tett, 1970-ben pedig már az NB Ill-ban fújta a sipot. összesen 75 bajnoki találkozót vezetett a harmadik vonalban. Aztán országos kerettag lett, az NB II-ben és az NB I-ben működött közre — partjelzőként. Jelenleg a területi bajnokság játékvezetői keretének tagja. Rendszeresen totózik. az idén eddig már három 12 találata volt. Kozsla József tippjei: 1. MÁV DAC—Sabária 1 X 8 2. Keszthely—Olajb. X 2 3. Ajka—Sopron 1 2 4. Tapolca—Komló I X 5. PVSK—Mohács-Véménd X 2 6. Ganz-M.—BKV Előre 1 7. 22. Volán—Építők SC 1 X 8. Sz. Dózsa—Bábolna 1 9. BVSC—Kecskemét X 2 10. Szabó SE—Debr. USE 1 X 11. Miskolc—Szolnok X 12. Gyöngyös—Eger 1 X 13. Bem SE—Papp J. SE ,1 X 14. KKFSE—Vác 1 15. B.-gyarmat—Pénzügyőr 1 16. D. Kinizsi—Asztalos SE X Harminchárom csapat a mezőnyben Rajt a labdarúgó MNK-ban Ma kezdődik a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa Sza- bolcs-Szatmár megyei selejtezője. A mezőnyben 33 csapat küzd az országos, úgynevezett nagydöntőbe jutásért. Az NB Il-es Asztalos János SE — az MLSZ kiírásának megfelelően — kötelezően vesz részt a küzdelemsorozaton. Ugyancsak ott van az MNK-mezőnyben az NB I-es Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC, amelynek azonban megyei selejtezőt nem kell játszania. A piros-kékek csak a legjobb 64 között kapcsolódnak be a kupasorozatba. — Ma négy csapat játszik előselejtezőt —■ mondta érdeklődésünkre Tóth József, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára. — 16,00 órától a járási bajnokságban szereplő Ajak Anarcsot, Kék pedig a Demecseri Kinizsit fogadja. A két győztes jut a 32 közé. Az Asztalos János SE-t egyébként kiemeltük a sorsolásnál, a piros-fehéreknek csak a II. fordulóban, szeptember 9-én kell játszaniuk. A legjobb 32 együttes szeptember 2-án, szerdán 16,00 ódakor játssza a megyei selejtező I. fordulóját. A sorsolás: az Ajak— Anarcs mérkőzés győztese, a Kék-Demecser találkozó továbbjutójával játszik, Gávavencsellő— Tiszabercel, Tiszakanyár—Tisza- telek, Biri—Nyíregyházi Száév- Mezőgép SE, Bököny—Nyíregyházi Volán-Dózsa SC, Nyírmegy- gyes—Hodász, Nyírcsaholy—Nyírbátori BSC, Tiszabezdéd—Záhony, Dögé—Mándok, Gyulaháza—Pap, Sényő—Baktalórántháza. Nagydobos—Ópályi, Kocsord— Nagyecsed, Csengersima—Sza- mosbecs, Porcsalma—Fehérgyarmat. — A megyei selejtezőt egy fordulósán, kieséses rendszerben bonyolítjuk le — folytatta Tóth József. — A különböző osztályú csapatoknál mindig az alacsonyabb szintű bajnokságban szereplő a pályaválasztó. Az azonos osztályúaknái pedig sorsolás dönt. Ha a mérkőzés döntetlenre végződik, akkor az alacsonyabb osztályban szereplő gárda a továbbjutó. Azonos osztályúaknái pedig a vendégcsapat. A selejtezőkben tehát hosszabbítás nincs. A szeptember 2-i, I. forduló után a további játéknapok: II. forduló, szeptember 9., 16,00 óra. III. forduló, szeptember 16., 15,30 óra. IV. forduló, szeptember 23., 15,30 óra. Döntő: szeptember 30- án, 15,00 órakor. A győztes képviseli — az NYVSSC-vel együtt — megyénk színeit az országos nagydöntőben a legjobb 64 között. NB l-es csapatok részvételével Röplabdatorna Nyíregyházán Rangos röplabdatornát rendez a hét végén nyíregyházán a megyei röplabdaszövetség. A 2 napos versenyre három NB I-es csapat érkezik a megyeszékhelyre, míg a negyedik induló, az NB II abszolút bajnoka, az NYVSSC lesz. A torna találkozóit a városi stadion játékcsarnokában rendezik. — A torna Csapó László emlék- verseny néven kerül be a versenynaptárba — mondta érdeklődésünkre Racskó Tibor, a megyei röplabdaszövetség elnöke. Csapó László húsz éven át röplabdázott Nyíregyházán, s igazi sportember volt. A Spartacus SC legnevesebb játékosaként ismerték a sportág hívei. Tagja volt annak a gárdának, amely a városi, a megyei és a területi bajnokság, valamint az NB II megnyerése után 1961-ben bejutott az NB I-be. Csapó László 1964-ben vonult vissza, majd három évvel később újra pályára lépett és nagy része volt abban, hogy az Építők SE bejutott az NB II-be. Kislánya, Feketéné Csapó Gabriella, válogatott röp- labdázó, az Újpesti Dózsa játékosa. — A Csapó László emlékversenyt minden évben megrendezzük majd, NB I-es csapatoknak. Az NB Il-es NYVSSC most úgy indulhat, hogy megelőlegezték számára az élvonalbeli szereplést. Az egyidényes bajnokság megnyerését követően úgy tűnik, a piros-kékek az idén valóban kiharcolják az NB I-be jutást. Az első emlékversenyre egyébként az élvonalbeli Bp. MALÉV SE, a Székesfehérvári Volán SE és a Dunaújvárosi Kohász SE férfigárdája nevezett. Megtudtuk még: a szombat-va- sárnap megrendezésre kerülő torna ünnepélyes megnyitóját augusztus 29-én, 9,30 órakor tartják a találkozó színhelyén, a stadion játékcsarnokában. Utána 10 órától játsszák a MALÉV—NYVSSC, 11,30 órától pedig a Székes- feihérvár—Dunaújváros találáko- zót. Délután 15,30 órától az NYVSSC—Székesfehérvár, 17-től pedig a Dunaújváros—MALÉV meccset láthatják a szurkolók. Vasárnap két összecsapás lesz, 9 órától Dunaújváros—NYVSSC, 10,30 órától pedig Székesfehérvár —MALÉV. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 12 órakor kerül sor. Jó formában a SZÉSE Az Alkotmány Kupa egyéni verseny mellett Nyíregyházán került sor a Kongresszusi MÉSZÖV Kupa megyei döntőjére is. Eredmények, nők: 1. Szentmihályi Irén 197, 2. Kiss Anna 179, 3. Gál Mária (mindhárman a Nyíregyházi Afész dolgozói) 171 fával. Férfiak: 1. Lentvorszki János (Nyh. Lakásszövetkezet) 388, 2. Tilki János 376, 3. Takács József (mindkettő Nyh. Áfész) 351 fával. A női és férfi csapatversenyt egyaránt a Nyíregyházi Áfész nyerte. Képünkön Vinnai Gabriella, aki a Nyíregyházi Áfész csapatgyőzelméhez járult hozzá. A hét végén folytatódik a küzdelem a teke NB II-ben. A Szabolcsi Építők SE férficsapata jó formában várja az őszi idény rajtját — a SZÉSE vasárnap a DMVSC-t fogadja —, hiszen a kék-fehérek egy hét alatt három kupagyőzelmet szereztek. Budapesten nemzetközi tornát nyertek. Debrecenből pedig az Alkotmány Kupát hozták el. A nyíregyházi Alkotmány Kupa egyéni versenyt is SZÉSÉ-s tekéző, Spi- sák László nyerte. Eredmények: NEMZETKÖZI POSTÁS KUPA: 1. Szabolcsi Építők SE 2577, 2. Bp. Postás 2500, 3. Szeged 2482, 4. SPOSE Bratislava (csehszlovák) 2450 fával. A SZÉSÉ-ből Niklai Tibor az l-es, 2-es pályán 451 fával első lett. Párosban Szakács Miklós és Szabó Zoltán szerzett érmet, 883 fával. DEBRECENI ALKOTMÁNY KUPA: 1. Szabolcsi Építők SE 2455 2. DMVSC 2432 fával. Az l-es, 2- es pályán Spisák László 432 fával nyert, klubtársa Juhász László (422 fa) előtt. A 3-as, 4-es pályán is SZÉSÉ-sek végeztek az első két helyen: Szokolyi István 406. Niklai Tibor 404 fás teljesítményt ért 'el. NYÍREGYHÁZI ALKOTMÁNY KUPA, egyéni verseny, férfiak: 1. Spisák László (SZÉSE) 954, 2. Hegyes Tibor (Nyh. TITASZ- Elektromos) 944, 3. Hankovszki József (Nyh. Taurus) 918 fával. Nők: 1. Brozsek Pálné 887. 2. Szirmai Elvira 781, 3. Szirmai Erzsébet (mindhárman a Nyíregyházi Taurus SC versenyzői) 767 fával. Újra együtt a B-közép Visszakapja eredeti helyét a nyíregyházi B-közép! Az NYVSSC vezetői és a labdarúgószakosztály vezetői úgy döntöttek, hogy a B-közép tagjai a jövőben elfoglalhatják régi helyüket a játékoskijáróval szemben, a nyugati oldalon. A 11-es szektorban bérlettel rendelkezők lehetőséget kapnak arra, hogy belépőiket máshová cserélhessék. A döntés értelmében a bérletesek az újonnan épült, emeleti C-tribünre cserélhetik át belépőiket — a klub Tisza- vasvári úti székházában. A B-közép tagjai a legközelebbi hazai mérkőzésen, szeptember 2-án foglalhatják el eredeti helyüket a lelátón. Újra a régi hangerővel zúghat majd a biztatás, a SZEOL AK elleni bajnoki találkozón. Salakmotor Vendéggyőzelem Hétfőn délután rendezték meg Nyíregyházán a salakmotoros OB I-es CSB harmadik fordulójában elmaradt Nyíregyháza— Szolnok vegyes—Borsodi Volán találkozót. Sziráczki Istvánnak és társainak nem okozott gondot a győzelem megszerzése, a vendégek különösebb megerőltetés nélkül nyertek. Valamennyi futamban ők végeztek az élen, a megfiatalított, rutintalan vegyescsapat nem tudta megszorítani a miskolciakat. Borsodi Volán—Nyíregyházi- Szolnoki Volán vegyescsapat 61:17. A legjobb pontszerzők: Sziráczki I. 11, Berecz, Jakab, Juhász és Sziráczki J. 10—10, illetve Földvári 5, Kovács 4. A juniorok versenyét Dudás (Borsodi Volán) nyerte, a nyíregyházi Stekler és a szolnoki Seres előtt. VB-re készülnek A Lille-ben, szeptember 12-én kezdődő súlyemelő világ- és Euró- pa-bajnokságra készülő magyar válogatott keret tagjai közül az első hivatalos világkupa győztese, Szalai György súlyos könyöksérülést szenvedett az egyik legutóbbi edzésen. Bal könyökét gipszbe kellett tenni, ezt három hétig hordja, így semmiképpen sem indulhat az idei nagy seregszemlén. Sólyomvári János, a szakítás 1979. évi világbajnoka is balszerencsés az utóbbi időben. Sérülése miatt nem indulhatott a június eleji országos bajnokságon, későbbiem edzhetett teljes erővel. — Nemcsak a váratlan sérülések késztettek bennünket arra. hogy kaput nyissunk fiatal tehetségek előtt — mondotta Orvos András, a válogatott vezető edzője. — Mindenképpen VB—EB csapat tagja lesz az ifjúsági világbajnokságon remekelt Baranyai (75 kg) és Hlavati (100 kg) és várhatóan vb-újoncot avatunk Pátrovics (52 kg) és Mészáros (110 kg) személyében. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi nona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-845 Telexszánt: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 __ ._M Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 flfl HMM- Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél BlWSMlBjSySm Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1981. augusztus 2«,, csütörtök KOSSUTH RADIO 3,25: Tudomány és gyakorlat. — 8,55: Beszélni nehéz. —9,07: Cigánydalok, csárdások. — 9,45: Kis magyar néprajz. — 10,05: Nyáridéző. V/2. rész. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Rásonyl Leila hegedül. — 11,30: Melis György operettfelvételeiből. — 12,35: Házunk tája. — 12,50: Operaslágerek. — 13,20: Dzsesszmelódiák. — 14,20: Leveleskőnyv: Szerb Antal leveleiből. — 15,10: Két zenekari szvit. — 16,10: Kritikusok fóruma. — 16,20: Népdalok, néptáncok. — 17,07: Az anyag a hibás? — 17,32: Dalok a FáR- lyavivök című hanglemezsorozatból. — 17,40: A Bartók vonósnégyes játszik. — 19,15: „Part és komp között”. — 20,11: Opera-művészlemezek. — 21,11: írás a falon. Garai Gábor költői estje. — 22,15: Sport- híradó. — 22,25: Tíz perc külpolitika. — 22,35: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara Mozart-müveket énekel. — 22,45: Olvasók Miskolcon és Manchesterben. — 23,00: Enescu-mflvek. — 23,37: Kovács Lóránt fuvolázik. Mező László gordonkázik, Sebestyén János csembalón játszik. — 0,10: Somló Tamás táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: A Mosoly énekegyüttes felvételeiből. — 8,20: A szerte- foszló remények évei. — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: Tánczene Prágából, Berlinből és Moszkvából. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,33: A Szabó család. — 12,03: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,30: Színes szőttes. — 14,00: Kettőtől fél hatig... — 17,30: ötödik sebesség. — 18,33: Nancy Wilson és Yves Montand énekel. — 19,25: Prizma. — 19,45: A beat kedvelőinek. — 20,33: A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 22,30: Gyöngy Pál szerzeményeiből. — 23,15: Zeller operettjeiből. 3. MŰSOR 9,00: Szimfonikus zene. — 10,28: Részletek a Pretenders együttes „Kind” (Kölyök) című 1980-as lemezéből. — 11,05: Párbeszéd egy ablaknál. Hangjáték. — 11,30: Alekszandr Og- nylvcev operafelvételeiből. — 12.10: Barokk szerzők müveiből. — 13,07: Schubert és Beethoven műveiből. — 14,54: Verdi: Nabucco. Négyfelvonásos opera. — Közben, 15,36: A tenger — halála. — 15,57: Az operaközvetítés folytatása. — 17,23: öt földrész zenéje. — 17,36: Magnóról, magnóra. — 18,21: Bemutatjuk új felvételeinket. — 19,05: Romantikus zene. — Közben, 19,57: Zsebrádiószínház. — 20,18: A Romantikus zene folytatása. — 21,09: Téli rege. Részletek Goldmark operájából. — 21,40: Kamarazenei ritkaságok. NYÍREGYHÁZI RADIO „ 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,05: Filmzene. — 17,10: Veress József Írása a Solo és Sunny című NDK-filmről. — 17,15: öt perc dzsessz. A Benkó-dixiland játszik. — 17,20: Objektív. Gazdasági híradó. Szerkesztő: Bálint Attila. — 17,50: Operettkedvelőknek. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Kovács Kati és Bonnye Tyler éneket. — 18,28— 18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. MAGYAR TV 7,55: Tévétorna (sz). — 8,00: Iskolatévé. — 9,55: Csak gyerekeknek. — 10,15: Delta. Tudományos híradó (sz). — 10,40: San Francisco utcáin (sz). — 11,25: „Életet az éveknek” (sz). — 11,55: A tenger titkai (sz). — 15,00: Iskolatévé. — 15,55: Hírek. — 16,00: Testünk (sz). XXVI/16. rész. — 16,25: Utánam, srácok! (sz). VI I. rész. — 17,25: Stop! (sz). — 17,35: Csak gyerekeknek! — 18,15: Reklám. — 18,20: A látogatók. — 18,55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna (sz). — 19,15: Esti mese (sz). — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: A főmegbízott. Angol bűnügyi film. — 21,30: Zenés ajándékkosár (sz). — 22,20: Tv-híradó (sz). 2. MŰSOR 20,01: A Pireneusok (sz). — 20,45: Tv-híradó (sz). — 21,05: Wagner: A bolygó hollandi (sz). Angol operafilm. SZOVJET TV 17,00: A neutronbomba ellen. — 17,40: Az izotópkávézó. Film. — 19,00: Híradó. — 19,35: Hangverseny. — 20,20: A világ eseményei. — 20,35: Nemzetközi röplabdatorna. — 21,05: Kárpá- tontúli hírek. — 21,20: Mezőgazdasági kommentár. — 21,35: Tévéfilm. I. rész. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: A reménység csillaga. Szovjet—örmény film. I. rész. — 10,20: Országúti kerékpár VB. Helyszíni közvetítés. — 15,55: Hírek. — 16,00: A szabad természet. Kanadai természetfilm-sorozat. I. rész. — 16,25: A nap és az eső. Bábfilm. — 17,15: Pionirmaga- zin. — 17,55: Riportműsor. — 18,10: Az élet ütőerei. Portréfilm. — 18,35: Kerékpáriskola. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A 224-es paragrafus. Cseh film. — 21,25: Dokumentumfilm. — 21,50: Ez történt 24 óra alatt. — 22,05: Vili. Shakes- perare. Angol tévéfilmsorozat. V. rész. — 22,55: Hírek. ROMAN TV 16,25: Szünidei matiné. — 17,10: Cttörőhíradó. — 17,35: Készülődés az Enescu-fesztivál- ra. — 18,00: Maramuresi képek. — 18,30: Népzene. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv- híradö. — 19,30: Labdarúgás: Lokomotiv Leipzig—Politechnika Timisoara. II. félidő. — 20,20: Tudománytörténeti kongresszus. — 20,40: IV. Henrik. II. rész. — 22,05: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MAJMOK BOLYGÓJA (14 év!, am.) Béke mozi: FOLYTASSA COWBOY! (ang.) Kert mozi: ROSSZEMBEREK (16 év!, m.) E. k.: 20,30 óra! Pénztárnyitás: 18,30 óra! Móricz Zs. mozi: SKALPVA- DASZOK (14 év!, am.) Kisváda: ROBOTOKKAL A SATURNUS KÖRÜL (1.) Mátészalka: A KIRÁLYI BIZTOS SZERETŐJE (16 év!, brazil) Nyírbátor: Filmmúzeum. EGY TÁL LENCSE (m.) E. k.: 18 és 20 óra! Fehérgyarmat: ORSZÁGÚTON (14 év!, ol.) Á víz élet — a gyógyvíz egészség Világhírű gyógykeserű vizeinket ajánljuk: HUNYADI JANOS — PARÁDI FERENC JÓZSEF — IGMÁNDI SALVUS — MIRA — HARKÁNY Óvja egészségét, válassza ki a legmegfelelőbbet! ~ Hajdú-Szabolcs megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. (D. 149087) RÁDIÓ FILM E2E