Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-24 / 197. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 24. Focitükör Vissza a posztra Az NYVSSC—Özd NB t-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés után nehezen szerzett két pontnak örülhetett a nyíregyházi szurkolósereg. Persze a lényeg, a győzelem feledtetett mindent, mert végül is tény: a focit nem szépségre játsszák, hanem gólra. Inkább egy csúnya győzelem, mint egy szépen elszenvedett vereség. Az első fordulóban Kispesten jól játszott a nyírségi gárda, de azt a tabellán természetesen nem honorálhatták, a vereség maradt. Az élvonalban manapság minden egyes megszerzett pontnak nagy értéke van. Az elmúlt évek gyakorlata szerint ugyanis a 10—15. hely között mindig egy két pont dönt. A mostani bajnokság végén pedig a 15. helyezett osztályo- zóra kényszerül az NB I-ben maradásért. A kritikus he- helyektől távol, az első kilenc között az NYVSSC csak úgy tarthatja a helyét, ha elsősorban a hazai mérkőzéseit „hozza”. Ezért volt igen fontos az Űzd elleni győzelem. Persze a megszerzett két pontnak nem szabad eltúsol- nia a csapatjáték hibáit. Szerencsére ezt jól tudja Papp László vezető edző is, aki ezt a mérkőzés szünetében bizonyította. Az NYVSSC az első játékrészben felforgatott védelemmel és középpályás sorral játszott. Ez bizony nem vált be, hátul Borbély gyakran hibázott, s ez láthatóan idegesítette Szücséket is. A középpályán Szekrényes és Cséke nem találta a helyét. Miként a jobbszélen Fecsku sem. Így aztán akadozott a csapatjáték. Szünetben Papp László dicséretes gyorsasággal levonta a következtetést. A sikertelenség miatt kedvét vesztett Szekrényest lehívta a pályáról, Babust küldte a helyére. Borbély előrement a középpályára, Cséke pedig vissza eredeti helyére, balhátvédnek. A támadósorban is történt változás, Babus Jobbszélső, Fecskü középcsatár lett, míg Czeczeli visszahúzódott a középpályára. Mindez lendületet adott az NYVSSC-nek és a fergeteges II. félidőbeli kezdés gólt eredményezett. És ekkor a vezető edző újóbb jól sikerült cserét hajtott végre. Czeczeli, aki egész héten sérüléssel bajlódott, s így érezhetően nem volt jó erőállapotban, az öltözőbe ment, Lech- ner játszott tovább. A hátralévő közel fél órában a nyírségi együttes már közelítette igazi játékát, s végül nyert. • El kell még azt is mondani: abból a gárdából, amely május-júniusban négy fordulón át veretlen maradt a befejezésig — közben játszott az újpesti Dózsával, a Bp. Honvéddal, az MTK-VM-mel és a Vasassal —- négyen hiányoznak. Hárman a mezőnyjátékosok közül: Kozma, Kiss és Kléninger. A helyettesítésük, már ami az összecsiszolódási illeti, persze nem megy máról holnapra. Ehhez időre van szükség és nyugodt légkörre, amit a megszerzett pontok adnak. Más úgy a hibákról beszélni, hogy közben azok a győzelmek, amelyeknek meg kell lenniük, megvannak. Ilyen értékes győzelem volt az Özd elleni is. B. D. Nem érdemelt vereséget az USE! Vasárnap újabb fordulóra került sor a labdarúgó NB II-ben. Az Asztalos János SE gárdája hazai pályán fogadta a tavalyi ezüstérmes Gyulai SE-t, amely mindkét pontot elvitte Nyírtelekről. Az ASE nem érdemelt vereséget, jobb volt ellenfelénél, mégis kikapott, mert a vendégek tizenketten játszottak ... GYULA—ASE 1:0 (0:0) Nyírtelek, 1200 néző, v.: Koroknál. ASE: Ambrusz — Fodor, Orosz, Bencslk, Berecz — Neumann, Bezzegb, Dóka — Flster, Hirka, Orlóczki. Edző: Buús György. A hazaiak kezdés után nagy fölénybe kerültek. A 22. percben Dóka a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, kilépett a védők közül és szemben a kapussal a felső lécre rúgta a labdát. öt perccel később ismét ö szerezhetett volna gólt, fejese azonban elkerülte a kaput. A 37. percben a kíméletlenül játszó Otott sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Az első említésre méltó támadást a 38. percben vezették a vendégek, akkor Luko- viczki, majd CsathA hibázott. Szünet után sem változott a játék képe, az ASE kezdeményezett, a vendégek pedig védekeztek. A 48. percben Fistert buktatták a IS-oson belül, a jogos 11-est a részrehajlóan bíráskodó Koroknál azonban nem Ítélte meg. A 77. percben eldőlt a két pont sorsa. Csathó lövését Ambrusz a felső lécre ütötte, az onnan visz- szapattanó labdát pedig a végig gyatrán játszó Vágó a hálóba fejelte» 1:0. A 80. percben egy ösz- szecsapást követően Plástyikot agyrázkódással vitték a mentók kórházba. Amitől féltettük az ASE-t bekövetkezett ... A szó Igaz értelmében amatőr piros-fehér gárda ezúttal sem tudta felvenni a versenyt a játékvezető kegyelnek megszerzésében ... Koroknál nem adott meg egy egyértelmű 11-est, sőt engedte, hogy a gyulaiak durván, kíméletlenül, a kaputól 16—20 méterre szabálytalanságok sorával zökkentsék ki a játékból a hazaiakat. Az ASE- ből a jő iramú, küzdelmes mérkőzésen Neumann és Bezzegb játszott jól. További eredmények: Eger— Salgótarján 1:0, Szolnok—Gyöngyös 2:0, Lehel SC—Miskolci VSC 1:2, DUSE—D. Kinizsi 0:2, Szarvas-----Szabó SE 4:0, Papp SE—Hódmezővásárhely 2:0, Bem SE—Kazincbarcika 1:0. A bajnokság állása: 1. D. Kinizsi 2 2 — — 4-0 4 2. Gyula 2 2 — — 4-1 4 3. Szolnok 2 1 1 — 3-1 3 4. MVSC 2 1 1 — 3-2 3 5. Szarvas 2 1 — 1 4-2 2 Kazincbar. 2 1 — 1 4-2 2 7. Hódmezőv. 2 1 — 1 2-2 2 8. Szabó L. SE 2 I — 1 6-7 2 9. Papp J. SE 2 1 — I 5-6 2 10. Gyöngyös 2 1 — 1 1-2 2 Bem SE 2 1 — 1 1-2 2 12. Eger 2 1 — 1 r-4 2 13. Asztalos SE 2 — 1 1 2-3 1 14. Salgótarján 2 — 1 1 1-2 1 15. Lehel SC 2 — — 2 1-3 — 16. DUSE 2 — 2 1-5 — Legyőzte a világrekordért Bakosi: új csúcs! Bakosi Béla nagy sikerével fejeződött be Nyugat-Berlinben az ISTAF elnevezésű nemzetközi atlétikai verseny. A Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC hármasugrója új országos csúccsal nyerte a versenyszámot. Bakosi világviszonylatban is kitűnő 17,13 méterrel végzett az élen. Győzelmének értékét növeli, hogy az Indulók között ott volt a világrekorder hármasugró, a brazil Joao de Oliveira, aki Bakosi mögé szorult. A dél-amerikai íiú 16,87 métert ért el. Bakosi Béla eredménye jó előjel a szeptember 2-án kezdődő atlétikai gála előtt, melyet az olasz fővárosban, Rómában rendeznek meg. A nemzetközi viadalon a földrészválogatottak, valamint a külön csapatot indító Szovjetunió, NDK és az Egyesült Államok is részt vesz. A nyíregyházi hármasugró Szalma Lászlóval került az Európa-válo- gatottba. Szalma egyébként szintén ott volt Nyugat-Berlinben, távolugrásban 783 centiméterrel bronzérmet szerzett. gyei rangadók közül a Tlsza- yasvári—Mándok összecsapás igazságos döntetlenre végződött, míg a Nagyhalász—Csenger meccsen a vendégek nagy bravúrral nyertek. Tiszavasvári—Mándok 0:0. Tiszavasvári, 1000 néző, v.: Marót- hy. Tiszavasvári: Fitos — Gyurmán, Széki, Lipták, Nagy, Juhász L. ■' Juhász K., Héri, Tóth, Ferencz, Nyisztor. Edző: Kerekes Imre. Mándok: Ambrus — Szilágyi, Sajtos, Sütő, Bakó, Katkó (Veres), Lucski, Pásztor, Magyar, Eszterhay, Boros. Edző: Kovács Lajos. A 13. percben sorozatos szabálytalanság után a hazai Nagy a kiállítás sorsára jutott. A kemény, sárga lapokkal tarkított találkozón a tiszavasvá- riak kettő, a mándokiak egy érvénytelen gólt szereztek. Rakamaz—Kunszentmárton 1:0 (0:0). Rakamaz, 1000 néző, v.: Tóth S. Rakamaz: Sárközi — Szalánczl, Pásztor Szankovics, Kaposvári (Béres), Neuzert, Húszát, Subert, Várföldi, Nádasdi (Hideg), Farkas. Edző: Szász Simon. A rakamaziak nagyobbnál, nagyobb helyzeteket hagytak kihasználatlanul. Gólszerző: Hu- szák. Jók: Szankovics, Farkas. Klsvárda—Rákóczlfalva 1:1 (1:0). Rákóczlfalva, 300 néző. v.: Juhász. Kisvárda: Kovács L. — Ballal, Kovács M., Markos, Nyerges, Soós, Brankovics. (Bencs), Batári, Nagy G., Laska! (Hegedűs), Simon. Edző: Oláh Tibor. A vendégek közelebb álltak a győzelemhez. Ilonái Batári 11-est hibázott! Jók: Kovács L., Nyerges. Csenger—Nagyhalász 3:0 (1:0). Nagyhalász, 500 néző, v.: Fodor S. A csengeriek kitűnő játékkal lepték meg a magabiztos hazaiakat. Gólszerzők: Esik 2, Szabó Gy. Jók: Berki, Esik, Márián Z„ illetve Bor. További eredmények: Törökszentmiklós—Karcag 2:2, HajdúMÁR CSAK KÉT VERETLEN A megyei labdarúgó-bajnokságban négy fordulón jutottak túl a csapatok. A küzdelemsorozat érdekessége, hogy már csak két veretlen együttes található a mezőnyben: • a Tuzséri ERDÉRT-MEDOSZ SE és a Má- riapócsl Rákóczi Tsz SE (Kislé- ta). A szombati fordulóban egyébként Tuzsér, Fehérgyarmat és Tyúkod gólzáporos találkozón nyert. Nagykálló „feltámadt”, nagy meglepetésre két vállra fektette a jól rajtoló Mátészalkát. Eredmények: Nyíregyházi SZÁÉV-MEZÖ- GÉP SE—Nyírbátor 2:2, Nagykálló—Mátészalka 2:1, Tuzsér— Nagyecsed 6:1, Fehérgyarmat— Tiszalök 5:0, Márlapócs—Nyíregyházi Volán-Dózsa 0:0, Vásá- rosnamény—Kemecse 2:1, Bak- talórántháza—Nyirmada 3:1, Tyúkod—Záhony 4:2, Opályi—Ib- rány 0:1. A bajnokság állása: TOTÓ Hajdú Vasas-Jászkisér 4:1, Hajdúböszörmény—Balmazúj1. város 4:1. A bajnokság állása 2. 1. H.-böszörm. 2 2 _ — 6:2 4 3. 2. H.-szoboszIó 2 2 — — 4-2 4 4. 3. Csenger 2 1 1 — 4-1 3 5. 4. Kisvárda 2 1 1 — 4-2 3 6. 5. Tiszavasvári 2 1 1 — 2-0 3 6. Rakamaz 2 1 1 — 2-1 3 7. 7. H. Vasas 2 1 — 1 5-4 2 8. 8. D. Volán 2 1 — 1 2-1 2 9. 9. T.-szentm. 2 — 2 — 2-2 2 10. 10. Mándok 2 — 2 — 0-0 2 11. Karcag 2 — 1 1 4-5 1 11. 12. Rákóczii. 2 — 1 1 1-3 1 12. 13. Babnazújv. 2 — 1 1 4-7 1 13. 14. Nagyhalász 2 — 1 1 3-6 1 15. Kunszentm. 2 — — 2 0-3 ■ 16. Jászkisér 2 — — 2 2-6 Eger—Salgótarján 1-9 1 Lehel SC—Miskolc 1-2 2 Asztalos J. SE—Gyula 0-1 2 Szarvas—Szabó L. SE 4-0 1 Pénzügy.—KKFSE 1-0 1 Bábolna—B.-gyarmat 2-1 1 Építők SC—Budafok 0-0 x Dorog—Ganz-M. 2-1 1 Dombóvár Bauxitb. 1-2 2 Sabaria—Kaposvár 1-0 1 Bakony—MÁV DAC 4-4 x Sopron—Dunaújv. 0-2 2 Mohács-V.—Keszthely 4-0 1 +1 Szolnok—Gyöngyös 2-0 1 MHSZ sportlovőbojnolcság CSENGERI BRAVÜR A területi labdarúgó-bajnokság Tisza csoportjában folytatják jó szereplésüket a szabolcs- szatmári csapatok. Kisvárda Rá- kóczifalváról tért haza „pontosan”, míg Rakamaz Kunszentmártoni győzte le. A meMeglepetés az első napon Továbbra is színvonalas versenyt vívnak Nyíregyházán a Magyar Honvédelmi Szövetség 1981. évi nyári fedett- és nyilt- pályás országos sportlövőbajnokságának résztvevői. A szombati első versenynapon nagy meglepetésnek lehettek tanúi a nézők: a moszkvai olimpiai bajnok Varga Károly csak a 12. helyet szerezte meg, az 589 körös teljesítményéből nem tellett többre. Lapunk zártáig a következő versenyszámok eredményeit kaptuk meg: Férfiak, kisöbű sportpuska, 60 lövés, fekvő: 1. Engler Tamás (MHD LK) 593 (16 belső tizes), 2. Varga (Igazságügyi LK) 593 (15 belső tizes). 3. Kotróczó J. (MHSZ KLK) 593 kör (14 belső tizes). Csapatban: 1. MHSZ Központi Lövész Klub 2358. Légpisztoly, 60 lövés: 1. Nagy Lajos (Debreceni KISZÖV) 575, 2. László (Igazságügyi LK) 571, 3. Bállá (Központi LK) 571. Csapatban: 1. Igazságügyi Lövész Klub 2270. Nők, standardpuska, 60 lövés, fekvő: 1. Kocsis Mária (Központi LK) 587 (12), 2. Pásztor (Központi LK) 587 (8), 3. Szász (Központi LK) 585. Csapatban: 1. Központi Lövész Klub 1759. Standardpisztoly, 30+30 lövés: 1. Kisrákói Romána (Igazságügyi LK) 591, 2. Kotroczó Lászlóné (Központi LK) 583, 3. Balogh (Központi LK) 575. Csapatban: 1. Központi Lövész Klub 1731. Az országos bajnokság második és harmadik, befejező napjáról holnapi számunkban közlünk részletes tudósítást. Mai műsor Salakmotor: Nyh. Volán- Dózsa SC—Borsodi Volán (Miskolc), OB I-es és OB II-es csapatbajnoki találkozó Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai motorosstadionban, 17,00 órától. 1. Tuzsér 4 2 2 10- 3 6 2. Márlapócs 4 2 2 — 5-0 6 3. Ibrány 4 3 — 1 6-2 6 4. Mátészalka 4 2 1 1 5-2 5 5. Záhony 4 2 1 1 8-6 5 6. Bl.-háza 4 2 1 1 7-5 5 7. Tyúkod 4 2 1 1 6-6 5 8. F.-gyarmat 4 1 2 1 8-4 4 9. Nyh. Száév 4 1 2 1 4-3 4 10. Opályi 4 1 2 1 3-3 4 11. Nyh. Volán 4 1 2 1 3-4 4 12. Nyírbátor 4 — 3 1 3-5 3 13. V.-namény 4 1 1 2 4-7 3 14. Nyirmada 4 1 1 2 4-9 3 15. Tiszalök 4 1 1 2 3-8 3 16. Nagykálló 4 1 — 3 5-7 2 17. Kemecse 4 — 2 2 3-5 2 18. Nagyecsed 4 1 — 3 4-12 2 1981. augusztus 24., hétfő KOSSUTH RADIO 8,25: Mit üzen a rádió? — 9,00: A hét zeneműve. — 9,30: Kassák Lajos versel. — 9,40: Hej, Dunáról fúj a szél. — 10,05: Nyitnikék. — 10,35: Stefánia Woytowicz és Nikolaj Gjaurov operaáriákat énekel. — 11,05: Keringök fúvószenekarra. — 11,19: Bioritmus. Életmód, egészség, környezet. — 11,39: Tom Jones. Henry Fielding regénye rádióra alkalmazva. XXI/4. rész. — 12,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12,50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14,43: A várakozó. Tamási István novellája. — 14,54: Édes anyanyelvűnk. — 15,10: A Lipcsei Rádió énekkara Brahms-müve- ket énekel. — 15,28: Fűtől fáig. — 16,05: Leveleskönyv: Petőfi Sándor írásaiból. - 17,10: Bartók-művek legszebb hangfelvételeiből. — 17,52: A Budapesti leánykórus népdalkórusokat énekel. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 19,15: Smetana: Az eladott menyasszony. Háromfelvonásos vígopera. — Közben, 20,02: Egy pálya vonzásában. — 20,20: Az operaközvetítés folytatása. — Közben, 20,56: A nevek világa. — 21,14: Az operaközvetítés folytatása. — 22,15: Sporthíradó. — 22,25: Tfz perc külpolitika. — 22,35: Halló, itt vagyok! — 23,35: Magyar zeneszerzők vokális műveiből. — 0,10: Juanita csókja. Részletek Mlljutyin operettjéből. PETŐFI RADIO 8,05: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Figyelmébe ajánlom. — 9,10: Slágermúzeom. — 10,00: Zene- délelőtt. - 12,00: Sándor Judit és Bolfa Tibor népdalokat énekel. — 12,33: Kis magyar néprajz. — 12,38: Tánczenei koktél. — 13,25: Világújság. Nemzetközi sajtószemle. — 14,00: Kettőtől ötig ___— 17,00: A magyar tudomány „szürke eminenciásai”. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: Popműhely. — 19,18: Vass Lajos: Szerelempatak — magyar népdalfeldolgozások. — 19,33: Hol van az a nyár... — 20,33: Társalgó. — 23,15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 9,00: Olasz operákból. — 9,41: Schiff András (zongora), Rolla János (hegedű) és Banda Ede (gordonka) trió felvételeiből. — 10,20: A Rádiólexikon balatoni különkiadása. — 11,05: Care Schuricht vezényli a Zürichi barokk együttest és a Párizsi Conservatoire zenekart. — 12,15: Budapesti Madrigálkórus és a Bakfark Consort Gastoldi- f el vételeiből. — 12,22: Közel a kés. Galgőczi Erzsébet kisregénye. — 13,07: A bibliás pmber. Részletek Kienzl operájából. — 13,54: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. — 14,50: Szimfonikus zene. — 16,30: Harminc perc beat. — 17,00: Wolfgang Anheiser operaáriákat énekel. — 17,40: Sztereömustra. — 18,08: Így már pofonegyszerú. Christiane von Wiese hangjátéka. — 18,30: A hét zeneműve. — 19,05: Hangfelvételek felsőfokon. — 20,35: Finn dzsesszfelvételekből. — 21,08: Nagy mesterek kamarazenéjéből. NYÍREGYHÁZI BADIO 17,00: Hirek, Időjárás, lapszemle. — 17,05: Hétnyitó. Hétfői Információs magazin. Szerkesztő: Tarnavölgyi György. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A debreceni Délibáb együttes új felvételei. — 18,25— 18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. SZLOVÁK TV 16,10: Hirek. — 16,15: Szovjet bábfilmsorozat. VI. rész. — 15,35: A madarak birodalmában. Természetfilm-sorozat. VI. rész. — 17,05: Kerékpáriskola. — 17,15: Katonák műsora. — 18,05: A szocializmus világa. — 18,30: Orvosi tanácsok. — 18,40: Az ember környezete. Ismeret- terjesztő sorozat. IV. rész. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: L. Filan: Kopogtatnak a bánya kapuján. Tévéfilm. I. rész. — 21,00: Riportműsor. — 21,40: A rendőrség nyomoz. — 21,45: Ea történt 24 óra alatt. — 22,00: NDK zenés szórakoztató műsor. — 22,35: ismeretterjesztő műsor. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 16,30: Magyar nyelvű adás. — 17,30: Földünk titkai. — IS,10: Népdalok. — 18,40: Gyermekekről. — 19,00: Tv-hiradó. — 19,25: Egy ország és lakói. — 19,55: Fesztlválgyőztesek. — 21,00: Az idegen. Tévéfilm. — 22,15: Tv-hiradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MAJMOK BOLYGÓJA (14 év!, am.) Béke mozi: A KÉTÉLTŰ EMBÉR (SZ.) Kert mozi: ROSSZEMBEREK (16 év!, m.) E. k.: 20,30 óra! Pénztárnyttás: 18,30 óra! Móricz Zs. mozi: MAKRA (16 év!, m.) E. k.: 15,30 óra! SKALPVADÁSZOK (14 év!, am.) E. k.: 17,45 és 20 óra! Kisvárda: A KIRÁLYI BIZTOS SZERETŐJE (16 év!, brazil) Mátészalka: TIZENHÁRMAS: VESZTES SZÁM (14 év!, csehszl.) Filmmúzeum: EGY TÁL LENCSE (m.) E. k.: 15,30 és 21 óra! Nyírbátor: ORSZÁGOTON (14 év!, ol.) Vásárosnamény: LÁNGOK (14 év!, 1.) Fehérgyarmat: BÁTORSÁG, FUSSUNK! (14 év!, fr.) Vitorlázórepülés Nyíregyházi győzelem Kitűnő eredményekkel fejeződött be a IX. géménél vitorlázórepülő-bajnokság a Tolna megyei Öcsényben. A két hétig tartó versenyen harminchét magyar és két finn pilóta összesen hatvan- egyezer kilométert hagyott maga mögött. Vagyis másfélszer körülrepülhették volna az egyenlítőt. A verseny mindkét kategóriájában nyolc-nyolc értékelhető versenyszámot sikerült lebonyolítani. Különösen kimagaslott a szabadosztály nyolcadik versenynapja, amikor a 526,5 kilométeres háromszögfeladatot hárman teljesítették, további hárman pedig az ötszáz kilométer feletti távolságot tették meg. A magyar vitorlázórepülö-versenyek történetében még nem volt arra példa, hogy egy versenynapon hatan repüljék túl az ötszáz kilométeres távolságot, ami a gyémántkoszorús minősítés feltétele. A részvevők közül mindössze két versenyzőnek hiányzott a háromszáz kilométeres aranykoszorús minősítést jelentő távolság megtétele, most mindketten teljesítették. Így a gemenci bajnokság az eddigi legsikeresebb versenynek minősíthető. Eredmények a szabadosztályban: 1. Csordás Tamás, 2. Szász Alajos (mindketten Nyíregyháza), 3. Eszik Béla (Kiskunfélegyháza). A standardosztályban: 1. Imreh Lajos (MÁV), 2. Virágh József (MALÉV), 3. Barka József (Kaposvár). A csapatversenyt a MALÉV együttese (Gallé Miklós és Virágh József) nyerte. Bakosi rekordja: 17,13 méter! Mqymzty 1 \ Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a jnegyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 FILM