Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
1981. augusztus 20. oI ! Generációváltás = minőségi váltás J6 kezekbe kerül a föld A magyar mezőgazdaság fölött az elmúlt 36 évben többször kongatták meg a vészharangot. Először a földosztáskor, utána pedig minden termelőszövetkezeti szervezéskor. Azok, akik ártó akarattal „féltették” a mező- gazdaságot, hamar megbuktak. Ám nem egyszer a gyermekük által magukra hagyott idős emberek keseregtek így: „Mi lesz velünk, mi lesz az országgal, ha mi már nem bírjuk a kaszát, a kapát?” Mit igazolt az elmúlt két évtized? Maradtak-e fiatalok a mezőgazdaságban, van-e, aki átveszi a stafétát? Termelnek-e annyit, mint apáik? A tiszavasvári Munka Termelőszövetkezet nem volt mindig a mozgalom napfényes oldalán. Még a hetvenes évek elején is három esztendőben szanálták. Moravszki György elnök: — Húsz évvel ezelőtt a mostani tsz 3 és fél ezer hektáros területén — három kis tsz-ben — 800 tag dolgozott. Többségükben középkorúak, vagy idős emberek. A talajmunka döntő részét a gépállomás vállalta és a kalászosok aratásában is jelentősen setóptt.. Az egyéb munkát hagyományos kisparaszti esz- kőjfjj&kéí,’ ‘ kéziszerszámmal vegezle a tagság. Ma (a jóval kevesebb, hatszáz tagból) 320 a nyugdíjas. Tehát ugyanazt a területet 280 ember műveli. Kábái Sándor nyugdíj előtt álló, 61. évét taposó növényvédő szakmunkás erről az időről így szólt: — Én sem bíztam mindig a szövetkezetben. Hiszen 1953-ban kiléptem és 1960- ban lettem újra tag. Féltettük a földet, a 16 mázsás holdan- kéiíli búzatermést, amit egyéni -parasztként termeltünk. Akkoriban a tsz-ek sem igen értek el jobb eredményt. Még a hatvanas évek elején sem hittem volna, hogy idejutunk. Űjra az elnök: — Az elmúlt húsz évet négy korszakra osztanám: 1960—65 között az összerázódás nehéz éveiben a nagytáblákon a kisparaszti módszer volt a jellemző. A következő öt évben megindult a saját gépesítés, átvettük a gépállomások eszközeit. Ebben az időben még párhuzamosan dolgoztak a lófogatok a gépekkel. A hetvenes évek első felében az önálló vállalati gazdálkodás kialakult. Rengeteg állami támogatással új épületek létesültek, gépeket vásároltunk és megismerkedtünk a termelési rendszerekkel. Az utolsó öt évre a nagyfokú műszaki fejlesztés, a minőségi változás volt a jellemző. Emberi oldalról az első tíz évben sók értékes, értelmes középkorú és fiatal tag elvándorolt. A gépesítés, a termelési rendszerek térhódításával megkezdődött a fiatal szakmunkások és felsőfokú szakemberek tsz-be áramlása. Kezdetben szakmunkások csak a belépett kovácsok, kerékgyártók, szíjgyártók voltak. Egyetemet végzett szakember egy sem! Ma a 280 dolgozó tagból 85 a szakmunkás, 31 a közép- és felsőfokú végzettségű. A 30 éven aluliak száma megközelíti a szazat. A tagoknak több mint egyharmada középkorú. Ma már megvan a folyamatos generációváltás feltétele. Az eredmény: búzából 52,6, őszi árpából 49, zabból 45, magborsóból 27 mázsa az idei hozam. Ez majd háromszorosa az 1960-as évinek. A kukorica és a napraforgó gyönyörű. Rájuk nem mondhatják, hogy „kijött a lépés”, — három éve már hasonlók az átlagok. Ahogy Kábái Sándor folytatja: — Mi sem maradtunk azok, mint akik beléptünk. Én például növényvédő szakmunkás vagyok. Órára dolgozunk, nem látástól vakulá- sig, mint az egyéni parcellán. Mivel a növényvédelemben akkor nem volt munka, Kábái a búzaszállításnál serénykedett. Egy mozgékony csigásfelhordóval rakatták meg néhány perc alatt a pótkocsis teherautót. Segítő társa« a 18 éves Szabó Lajos friss gépész szakmunkás-bizonyítvánnyal tölti az első heteket a szövetkezetben. Nemrég vették fel másik kilenc társával. Ö már a jól működő nagyüzemet választotta. És az a kívánsága, hogy a vezetőség engedje majd továbbtanulni. Fehérvári János, a búzát szállító teherautó vezetője: — Állami gazdaságban dolgoztam, mielőtt hazajöttem. Helyben is megkeresem az évi 55—60 ezer forintot. Negyvenévesen még perspektívát látok a szövetkezetben. Oláh László gépcsoportvezető büszkén mutatja a katonás rendben álló traktorokat. A hozzátartozó harminc ember legtöbbje úgy szereti a gépet, mint apáik a lovat. .— Aki nem szereti, az nem való a gépre és előbb-utóbb továbbáll. Ott van az a műtrágyaszóró — mutatja — tegnap még a földeken dolgozott, ma lemosva, lekezelve áll a sorban. Sáros géppel a telepre csak a mosóig lehet jönni. Nemcsak a gépeket, az utakat is karbantartjuk. Harminc kilométeren olyan föld- útunk van, mint a beton. A fiatal nemzedék egyik reprezentása Kitik Lajos mezőgazdász, a gabonatermelés ágazatvezetője. A múlt évben végzett Debrecenben, a tsz ösztöndíjasa volt. Az első évről csak jókat tud mondani. Egy. hónap után szolgálati lakást kapott. A termelőszövetkezet a szántóföldi növénytermesztéssel az IKR-rendszerhez csatlakozott. A rendszer szabta magas követelmények jó gyakorlópályát nyújtanak a fiatal diplomásoknak. Az eddigi két évtizedben a tsz megduplázta a terméshozamát. Mit vár egy most kezdő szakember az ezredfordulóra? — Ahhoz már magas szinten vagyunk, hogy megduplázzuk a hozamokat a következő húsz évben. Minden százalék növekedésért egyre jobban meg kell küzdeni, de van még tartalék földben, gépben, vetőmagban, s a legtöbb az emberekben. Szerintem egyharmados növekedést elérhetünk. Két idős asszony és egy korukbeli férfi mákgubóval telt zsákokból rak kazlat. Valamikor ők voltak a termelőszövetkezet kezdeményezői, így nekik még kevés a nyugdíjuk, szükség van egy kis kiegészítésre. Panaszuknál azonban nagyobb az örömük, látva, hogy utánuk jó kezekbe kerül a föld. Köblös Sándor, a tsz párttitkára a.középkorúak tapasztaltabb, rétegéhez tartó-. zik. , . — A gefíerá'díóváltás — mondja — nem egyszerűen a fiatalok előrelépését jelenti, hanem egyben minőségi váltás is. Ók már szakmailag képzettek. A közösségi életre, a közügyek szeretetére pedig — amit sajnos a közép- és felsőoktatásban igen szűkén mérve kaptak— meg kell tanítani őket. Ez a párt- szervezet, az idősebbek feladata. így egészítjük ki egymást. ★ A 15—20 év előtti kételyekre a terméseredmények jórészt választ adnak. A magyar mezőgazdaság jó kezekbe került, de az emberek is jó helyre kerültek a termelő- szövetkezetben. Hadd idézzek még néhány adatot az elnöktől: „Minden munkahelyen kivéve az irodát — fürdő van. A fizikai dolgozókat,, busszal szállítjuk munkába. Aki igényli a meleg ebédet, hozzájuthat, bárhol is dolgozik. Siófokon, Debrecenben évente több mint ötven család üdülhet. Két éve már lakásalapra is tartalékolunk pénzt. Eddig tíz tagunk kapott kölcsönt lakásépítésre. A szakembereket szolgálati lakással várjuk...” Csikós Balázs Bartil József kárpitja a mátészalkai MSZMP-székházban. MAI MUNKÁSKARRIER? „Ne izgulj /" — „NE IZGULJ ZSUZSA! AZ EBÉDET MÁR HAZA VITTÜK, PISTÁT TÁPPÉNZRE VETTÉK. EDITKÉNEK HÉT VÉGÉRE SEMMI BAJA.” Petrikovicsné, lányaival. Kaptam a szűkszavú üzenetet a gyári szb-től, s nekem nem kellett félbeszakítani két-három nap után a négyhetes továbbképzést — mondja Petrikovics Istvánná, a Nyíregyházi Konzervgyár fémcsomagolóellenőre. (S ami még az esethez hozzátartozott: apróság volt az egész, egy enyhe gyermekbetegség, amely éppen akkor kényszerítette szobáfogságra a középcsoport gyermekeit az egyik nyíregyházi óvodából, amikor Petrikovics Editke anyukája éppencsak elindult, hogy friss közéleti megbízatásához új ismereteket szerezzen a fővárosban. A gondokat itthon megoldották: négyféle pecsét kellett, hogy a férj mehessen táppénzre a gyermekkel... Még szerencse, hogy egy vállalatnál dolgoznak, és mindenki segített.) Csak napi dolgok... Gondolom, Petrikovicsné esete tipikus lehet, jellemző azokra az asszonyokra, akik nemcsak munkát vállalnak, hanem sajátjuknak érzik, szeretik munkahelyüket, s ott részt kérnek a közügyekből is. — Napi dolgok ezek, kapásból lehetne sorolni hasonlókat a közvetlen környezetből, de hát nem mindig emlegetjük az ilyesmit. Ha jól belegondolok, nekem sem voltak nagy látványosságok az életemben — összegez a fiatal- asszony. — Vegyipari technikumot végeztem tíz éve, azóta első munkahelyemen dolgozom. Közben férhez mentem, két szép lányunk született. Lakást vásároltunk, a munkáslakás-akcióban, s berendeztük. Ha a gyárban megkértek valami plusz munkára, nem húztam ki magam. Ha megválasztottak egy tisztségre, örültem, hogy munkatársaim elfogadnak, és mindig meg akartam tartani a bizalmat... Ennyi történt, mint sok más családban. v Bevallom, jólesett hallani a rövid családtörténelmet. Igaza van Petrikovicsnénak, tényleg nem történtek náluk „világrengető dolgok”. De ez a tíz év így egyszerűségében különösen szép, a gyarapodó család, a kiegyensúlyozott élet, amely együttesen ad alkalmat a többre, a szebb emberi életre. Amelyhez most éppen más, az eddigiektől eltérő területen kapott lehetőséget a konzervgyári munkásasszony: a szűkebb munkahelyi kollektíva ajánlását elfogadva az iparági szakszervezeti kongresszus küldöttének, majd a SZOT tagjának választották. A család, a gyár, az előlegezett bizalom az országos szintű közélet kapuját nyitotta meg előtte. Igaz is, nem is — Ha azt mondanám, hogy megváltozott az életem, igaz is lenne, meg nem is — pergeti vissza az elmúlt nyolc hónap eseményeit a fiatalasszony. — Ugyanúgy dolgozom, mint eddig, a családot legalább úgy el Jcell látni, mint korábban. De többször vagyok távol, és ilyenkor több munka marad a férjemre, gyakrabban hozok haza hivatalos olvasnivalót. Tájékoztatókat, beszámolókat, mert nem akarok felkészületlenül menni, ha meghívó érkezik. Hallgatom a szerény szavakat, de kis feszültséget is érzek mögötte. Hiszen a mondatok múlt időben mind igazak, de az élet jelen időben zajlik. A gyárban pedig tart a szezon, itt-ott elengedhetetlen a túlóra a feleségnek, vagy a műszerész csoportvezető férjnek. Kicsorbul egy szerszám, s nem mehet a fémcsomagoló. Itt a meghívó az szb-ülésre, és a pesti tanácskozásra. Ráadásul még tart a szünidő, és ilyenkor jobban oda kell figyelni a gyerekekre, Beára, Editre. Mind megannyi stresszhelyzet — amiből egyik sem kerül be egy hosszabb távú értékelésbe. A dolgozó asszonyok sorsát éli Petrikovicsné. Azokét, akiknek jobban meg kell osztani magukat a munkahely és a család között. Segíteni öröm — Az a jó, és azért vállalok én is társadalmi munkát, mert öröm, ha másoknak segíthetek — fogalmazza meg közéleti alapállását. — Szerintem nem kell nagy funkció ahhoz, hogy többet, jobbat adjunk. Én például először szakszervezeti propagandista voltam az üzemrészben. És nagyon jólesett, hogy néhány foglalkozás után az előadó megjegyezte: mostanában mintha sokkal többen jönnének az oktatásra. Persze, hiszen a szalagnál szinte mindenkivel külön is beszéltem, hívtam a lányokat, asszonyokat, hadd tudjanak ők is többet a vállalat vagy éppen a világ ügyeiről... A gyárban bizalmihelyettes Petrikovicsné. — Talán a legszebb szak- szervezeti munka a bizalmié, különösen most, hogy nagyobb lehetőségek gazdája — értékeli magasra a szakszervezeti munka „sűrűjét”. — Nekem szerencsém van, mert a mi bizalmink, Túri László- né. Erzsiké ügyes asszony, van véleménye és ki is mondja azt; igaz, ha szükséges, könyvben is utánanéz, mit, hogy lehet. Az a különösen nehéz, hogy az ember jól szelektáljon, mindent ott intézzen, ahol kell, mert nincs rosszabb annál, ha a bizalmitestület ülésén személyes problémákat feszegetnek, azokat helyben kell megoldani. A választott tisztségek azonban kétoldalúak. M; hírt hoztál? Nem elég a még olyan jó bizalmi, vagy a különösen felkészült SZOT-tag sem, ha nincs sok élő kapcsolat — vallja a Szakszervezetek Országos Tanácsának munkájával még éppencsak ismerkedő nyíregyházi munkásnő. — Ha hazajövök, az első dolgom, hogy bizalmitársaimnak elmondjam, mit hallottam, mit tudtam meg, hiszen a közéleti ismeretek szerintem nem személyre szólóak — mondja. — És jólesik ha a gyárban megkérdezik, Zsuzsa, mit intéztél, jó hírt hoztál-e Pestről? Ennek azért is örülök, mert aki kérdez, azt érdeklik a közösség dolgai, s legközelebb talán már ő hívja fel a figyelmet olyasmire, amit én mondhatok el egy felszólalásban ... Petrikovicsné szavaiból kicsendül: szereti a gyárat, munkatársait. Rá is kérdezek, ő kapásból válaszol: — Persze, hogy szeretem. Ez már akkor eldőlt, amikor idejöttem. Egy hete dolgoztam itt, amikor férjhez mentem, és képzelje, adtak szabadságot, amire alig számítottam. Később átjött dolgozni a gyárba a férjem, itt tanulhatott, csoportvezető lett, már újítása is volt! A gyár támogatásával vásároltunk lakást; meggyökeresedtünk itt... AMIKOR PETRIKOVICSÉKTÖL ELJÖTTEM, SOKÁIG AZ JÁRT GONDOLATAIMBAN, VAJON MONDHATOM-E RAJUK: MAI MUNKASKAR- RIER? Marik Sándor KM ÜNNEPI MELLÉKLET
