Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

1981. augusztus 18 KELET-MAGYARORSZÁG 7 Kocsi kicsiknek Győrött, a lakatosipari szövetkezet az idén már csaknem tizen­nyolcezer darab sportgyermekkocsit készít a .Kereskedelem­nek. A belföldi piacon kívül a kishatármenti forgalomban a szomszédos országokba is kerül termékükből. (MTI fotó: Matusz Károly felvétele) A Szárez nevet viselő tó sor­sa, amelyet magasan a Pamír- hegységben (Tádzsikisztánban) találhatunk, igen különös. 1911- ben született egy földrengés kö­vetkeztében, amely hegyomlást okozott ott, ahol a Bartang fo­lyó folyik. Uj medret kapott és most nagy zajjal ömlik ki a szikiatömbök közül. A földren­gés által létrehozott víztároló pe­dig 15 milliárd köbméter tiszta, jéghideg vizet fogad magába. Ez az érdekes, 55 kilométernyi hosszú tó Tádzsikisztán egyik nevezetessége. A közelében hid- rometeorológiai állomás műkö­dik, amelynek munkatársai rendszeresen figyelik a víztároló hidrológiai rendszerét. Feltéte­lezhető, hogy a jövőben a hegyi vízforrást felhasználják a köz­társaság népgazdaságában. A Magyar Vitorlás Szövet­ség és a Fejér megyei Vízi Sport Szövetség szervezésé­ben a napokban Agárdon or­szágos széllovasbajnokságot tartottak. Az új sportág képviselőinek vetélkedőjén mintegy százan „léptek víz­re”, több nemzet széllovasa is indult a négynapos küz­delemsorozaton.' (MTI fotó: E. Várkonyi Péter felvétele) / A lézer virágai . Közismert, hogy vannak hosz- szú nappalú és rövid nappalú növények. A mérsékelt égöv nö­vényei hosszú nappalúak, tehát nyáron virágoznak. A trópuso­kon a növényfajok nagy része rövid nappalú, a mi szélességi köreinken igen nehéz a ter­mesztésük. Az orleans-i egyetem növényélettani laboratóriumá­ban lézerbesugárzás segítségével virágzásra késztettek egy kis gyökérdarábból kifejlesztett nö­vényt. A kutatók remélik, hogy a növények virágzási élettarta­mát sikerül lézersugarak segít­ségével ellenőrizni. Azt is bizo­nyosra veszik, hogy ilyen módon siettethetik vagy megakadályoz­hatják a növények virágzását. Külföldi turisták a Várban Budapest egyik idegenforgalmi pontja a várnegyed, öt világrész­ből naponta turisták tízezrei fordulnak meg a történelmi vá­rosrészben. A képen: japán turisták a Halászbástyán. (MTI fotó — Fényes Tamás felvétele) Szerencsejáték — számítógéppel A póker nemcsak a hazárdjá- tékosokat, de a matematikuso­kat, közgazdászokat, politikuso­kat, katonákat és pszichológuso­kat is érdekli, mert a döntés­modellezés egyik eszköze. A le­hetőséget azonban csak igen nagyszámú játék és meghatáro­zott módon viselkedő játékosok esetén lehet kiaknázni. ^Erre a kártyázó számítógép ad alkal­mat, amelyben nyolc különböző játékos játszik egymással, vagy külső (ember) játékossal, ter­mészetesen tetszés szerinti cso­portosításban. Szegeden, a József Attila Tu­dományegyetem botanikus kert­jében virágzik a Dél-Ameriká- ban honos liliompálma. A há­rom méter magas délszaki nö­vényen egy terebélyes csokorban több mint száz, liliomhoz ha­sonló formájú, fehér virág bon­tott szirmot. (MTI fotó: Tóth Béla felvétele) Csongrád megyében tizen­hatodik alkalommal rendez­ték meg az országos ifjúsági képzőművésztábort, a ro­mantikus mártélyi Tisza- parton. Az idén — neves hódmezővásárhelyi festőmű­vészek irányításával — mint­egy hatvan fiatal vett részt a táborozáson. (MTI fotó: Tóth Béla felvétele — KS) Kétegyházán, a mezőgazdasági szakmunkásképző és munkásto­vábbképző intézetben mezőgazdasági gépbemutatót rendeztek, ahol a robbanómotorok megjelenésétől napjainkig készített mezőgazda- sági erőgépeket és eszközöket mutattak be a megyei szövetke­zeti napok keretében. A világviszonylatban is egyedülálló gyűjte­mény számos olyan darabbal rendelkezik, melyeket már a gyár­tó ország sem birtokol. (MTI fotó: Plavecz Pál felvétele) . ! Bélyeg- j C gyűjtés 2 Bélyegnap Szeptember 12-én tartják a gyűjtők ünnepét, a „Bélyegnap”- ot. A Magyar Posta ez alka­lommal is — mint 1947 óta min­dig — csatlakozik a köszöntés­hez: blokkot és kétértékű soro­zatot bocsát ki, amely ismét a hazai népművészetből meríti té­máját. Az 1 forint névértékű címlet 18. századi, Szentgálról származó menyasszonyi ládát ábrázol, a 2 forintos bélyegen száz évvel későbbi, Hódmező­vásárhelyen készített párjában gyönyörködhetünk. A blokk egy korabeli lakásba enged bepillan­tást, ahol tulipánosláda a fő ékesség. A tervrajz Zombory Éva grafikusművésznő ihletett munkája, aki a népművészet bé­lyegre vitelének úttörője és si­keres megvalósítója. A bélyeg­napi kiadvány a Pénzjegynyom­dában készül, mégpedig 331 000 fogazott és 7800 vágott soroza­tot, valamint 285 000 fogazott és 9800 vágott blokkot nyomtatnák. A bélyegnap egyik jelentős eseménye a szövetség székhazá­ban tartott országos kiállítás, amiről majd részletes tudósítást adunk. A jeles napon ugyanis a filatelisták legjobbjai a nagy- közönség elé tárják gyűjtemé­nyüket, hogy újabb híveket to­borozzanak e nemes hobbinak. Természetesen nagyon sok he­lyütt lesz bélyegbemutató, né­hányat azok közül említünk, ahol emlékbélyegzővel is meg­örökítik az eseményt. Szentesen már augusztus 19-én nyílik az öt város kiállítása (Hódmező­vásárhely, Krakkó, Szentes, Te­mesvár, Zenta). Tatabányán szeptember 6—7-én, Salgótarján­ban 18—27. között, Győrött 21— 25. között, Cegléden 27-én lesz kiállítás. Ide soroljuk a szép bélyegek alkotóinak grafikai bemutatóját, Kékesi László mű­veiben Szarvason szeptember 19-én, Nagy Zoltán alkotásaiban Pécsett október 9-én gyönyör­ködhetünk. 1981. augusztus 18., kedd KOSSUTH RADIO 8,25: Babits ürügyén. — 8,55: Népdalcsokor. — 9,44: Vitorlá­son. Gyermekversek zenével. — 10,05: MR 10—14. — 10,35: Két romantikus vonósnégyes. — 11,39: Tom Jones. Henry Fiel- din regénye rádióra alkalmaz­va.. 2. rész. — 12,35: Törvény- könyv. — 12,50: A Bécsi Filhar­monikus zenekar lemezeiből. — 13,58: Mátyás király — 1. Ese­ményjáték. irta: Száraz György. Zenéjét korabeli szerzők műve­iből Czidra László állította ösz- sze, előadja a Camerata Hun- garica együttes. — 15,10: Ma­gyar szerzők brácsaműveiből. — 15,40: Szerelmes szellem. Zsivko Csingo elbeszélése. — 16,05: Behár György feldolgo­zásaiból. — 16,15: Budai Ilona és Lukácsi Huba népdalokat énekel. Baranyai Zsolt furulyá­zik. — 16,39: Lemezmúzeum. — 17,07: Ahogy a várostervező lát­ja. — 17,32: A lipcsei rádió fú­vószenekara játszik. — 17,45: A Szabó család. — 19,15: Hallgas­suk együtt. — 19,59: A jeruzsá- lemi alig győzelem. Utazás Iz­raelben. — 20,29: Népzenei Han­gos Üjság. — 21,09: Üt a ta­nyákról. Sarkadi Imre drámája. — 22,15: Sporthíradó. Tudósítás a Baráti Hadseregek V. nyári spartakiádjáról. — 22,25: A szertefoszló remények évei. Be­szélgetés a fejlődő világ gond­jairól. — 22,35: Jannequin-mad- rigálok. — 22,50: Helyettesek. Rapcsányi László műsora. — 23,00: Az I Musici di Roma ka­marazenekar játszik. — 0,10: Frenreisz Károly táncdalaiból. A Skorpió együttes játszik. PETŐFI RADIO 8,05: Beverly Sille két részle­tet énekel. — 8,20: Tíz perc kül­politika. — 8,33: Társalgó. -*■ 10,00: Zenedélelőtt. — 12,25: Gyermekek könyvespolca. — 12,33: Melódiákokéi. — 13,30: Éneklő ifjúság. — 14,00: Kettő­től hatig ... — 18,00: Tip-top parádé. — 18,33: Nótacsokor. — 19,13: István király egykor és ma. — 19,33: Csak fiataloknak! — 20,33: Rengeteg pénz. P. G. Wodehouse regénye rádióra al­kalmazva. 8. (bef.) rész. — 20,59: A rádió Dalszínházának Offenbach-ciklusa. 12. rész. A sóhajok hídja. — 22,20: A teg­nap slágereiből. — 23,15: Deák Tamás szerzeményeiből. — 23,45: A Reneszánsz rézfúvós együttes játszik. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek, időjárás lap­szemle. — 17,05: Lemezespolc. — 17,10: Egészségünk. Dr. Ko­vács Lajos előadása a gyógy­szermérgezésről. — 17,15: Amanda Lear és Koncz Zsuzsa énekel. — 17,30: Nők műsora. Szerkesztő: Rózsavölgyi Erzsé­bet. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Részletek a haliéi ifjúsági kórus nyíregy­házi koncertjéről. Vezényel: Karl Dieter Schäffer. Zongorán közreműködik: Gizella Schrei­ber. — 18,25—18,30: Hírösszefog­laló, műsorelőzetes. MAGYAR TV 15,50: Hírek. — 15,55: Testünk. NSZK filmsorozat 13. rész. Sej­tek (sz., ism.). — 16,20: Stop! Közelkedj okosan! 25. r. Átha­ladás a villamos síneken (sz., ism.). — 16,30: Kuckó (sz., ism.) — 17,00: Tévébörze. — 17,10: A Magyar Televízió tánc- és pop­dalfesztiválja. III. elődöntő. Közvet. a budapesti Nemzeti Színházból (sz., ism.). — 18,25: Az Északi sarkkörön túl. Szov­jet kisfilm (sz.). — 18,35: Rek­lám. — 18,40: A világ asztalán. A búza (sz.). — 19,00: Reklám. — 19,10: Tv-torna (sz.). — 19,15: Esti mese (sz., ism.). — 19,30: Tv-híradó (sz.). — 20,00: A „Fe­kete Macska” bandája. Magya­rul beszélő szovjet bűnügyi filmsorozat. Bef. rész (sz.). — 21,25: Ki járt jobban? Bef. r. Újra otthon! — 21,50: Magyar kápolna a Vatikánban (sz.). — 22,25: Tv-híradó 3. (s*.). — 22,35: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete (sz.). 2. MŰSOR 20,01: Angol nyelvű hírek. — 20,05: Fogfájás. Tv-játék (angol nyelvű főcím) (sz., ism.) — 20,30: Zenés Tv-színház. Balas­sa Sándor: Iris balett (angol ny. feliratos sz.* ism.). — 20,50: Tv-híradó 2. (sz.). — 21,10: Né­met nyelvű hírek. — 21,15: Ba­ráti Hadseregek V. nyári spar- takiádja (sz.). SZOVJET TV 17,05: Élet és tudomány. — 17,45: A találkozó helyét meg­változtatni nem lehet. Tv-film, II. rész. — 19,00: Híradó. — 19,35: Hangverseny. — 20,00: Labdarúgás. (Csehszlovákia— Európa-válogatott). — A szü­netben: A világ eseményei. — 21,45: A hét eseményei moldo­vai nyelven. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Szlová­kia lakosságának növekedésé­ről. Dokumentumműsor. — 9,20: A rendőrség nyomoz. — 9,25: Stefan Zweig: A türelmetlen szív. Tévéjáték. — 11,00: A szírtisas. Természetfilm. — 15,35: Hírek. — 15,40: A tu­datlanka kalandjai. Szovjet bábfilmsorozat. II. rész. — 16,30: XXV. nemzetközi kerék­páros körverseny. Helyszíni közvetítés. — 17,15: Tudomány és technika. — 17,45: Afgán népdalok. — 18,45: Hogyan to­vább? Dokumentumműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő­járásjelentés. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Csehszlovákia— Európa-válogatott. Labdarúgó- mérkőzés a hazai szervezett labdarúgás 80. évfordulója al­kalmából. — 22,05: A hét köny­vei. — 22,10: Ez történt 24 óra alatt. — 22,25: Hangverseny­műsor. — 23,15: Hírek. ROMAN TV 16,05: Iskolatévé. — 16,25: Szün- ideji matiné. — 17,10: Fiatalok klubja. — 18,00: Román tája­kon. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Gazdasági figyelő. — 20,10: Köl­tészet. — 20,30: Hajnalok. Ro­mán tévéfilm. — 22,00: Enescu- emlékműsor. — 22,15: Tv-hír­adó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: MUPPET SHOW (ang.) Előadás kezdete: 16 óra! ÜVEGTÖRÖK (16 év!) (ang.) Előadás kezde­te: 18 és 20 óra! . Nyíregyháza Béke mozi: SO­KAT AKAR A SZARKA (14 év!) (fr.) Nyíregyháza Móricz mozi: A VÉGREHAJTÓ (kanadai) Nyíregyháza Kert mozi: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. (14 év!) (am.—ol.) Elő­adás kezdete: 20,30 óra! Pénz­tárnyitás: 18,30 óra! Kisvárda Béke mozi: FOGA­DÓ AZ ,,ÖRÖK VILÁGOS­SÁGIHOZ (14 év!) (m.) Mátészalka Béke mozi: NE­VEM: SENKI (ol.—fr.—NSZK) Nyírbátor: NÉHÁNY INTER- JÜ MAGÁNÜGYBEN (sz.) Fehérgyarmat: A POGÁNY MADONNA (m.) FILMMÚ­ZEUM. KIRÁLYI JÁTSZMA (ang.) Előadás kezdete: 16 és 20 óra! A gyűjtés haszna Az ünnep fényében szólni kell a gyűjtés népgazdasági haszná­ról, — hiszen túlzott szerény­ségből — többnyire csak arról beszélünk, ami az egyén javára szolgál a bélyegek szeretetéből. A hazai gyűjtők évente mintegy 50 millió forintért vásárolnak bélyeget. Az exportot a Magyar Filatélia Vállalat bonyolítja le, amely egyéni vásárlóknál lénye­gesen magasabb árat fizet a postának. A külkereskedők tő­kés vevőknek több mint 4 mil­lió dollárért adtak el bélyeget. A devizabevétel mintgy 130 mil­lió forintnak felel meg, ez az összeg gyakorlatilag visszake­rült az államháztartásba. Na­gyobb részét a posta kapta vé­telárként, kisebb része vállalati nyereségként jelentkezett. A számítás azt mutatja, hogy a bé­lyegexportból eredő 4 millió dollárra ráfordítás alig van. Levelezőlapok Vitalis István (1871—1947) aka­démikus nevéhez fűződik a ha­zai szénvagyon felkutatása. Em­lékművét a nagyegyházi bányá­nál szeptember 3-án avatják fel, ekkor különleges bélyegzőt használ a posta. A tudós tiszte­letére — kutatásai alapozták meg az eocénprogramot — au­gusztus 15-én egy forint névér­tékű benyomott bélyegű levele­zőlap jelenik meg. Ugyanilyen módon (levelezőlap és bélyegző) emlékezünk egy hét múlva Ka­zinczy Ferencre. Nyelvünk megújítója 150 éve halt meg, a levelezőlap ezért ábrázolja arc­vonásai mellett Széphalmon lé­vő síremlékét. Kazinczy bélyeg­zőjét Sátoraljaújhelyen teszik a levelekre, majd egy hét múlva augusztus 29-én ismét zempléni vidéken, Sárospatakon tisztel­günk kultúránk egyik fellegvára előtt. 450 éves a gimnázium — hirdeti a bélyegző és az 1 forint névértékű benyomott bélyegű levelezőlap. Az iskola jó hírét, páratlan oktató-nevelő munká­ját bizonyítja az a sok derék polgár (virághírt szerzett vagy csak a hétköznap munkása), aki büszkén vallja magát „pataki diáknak”. I KÉPEK, HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK BELFÖLDRŐL ÉS KÜLFÖLDRŐL FILM h ADIál fi

Next

/
Thumbnails
Contents