Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
16 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 16. Hétfőn Kispesten lép pályára az NYVSSC rap* Lászié: Tisztes helytállást várok BUDAPEST Baráti Hadseregek Spartakiádja A képen a motorkerékpáros ügyességi bemutató egyik résztvevője látható. (Kelet-Magyarország telefotó) a felkészülési időszakot, külföldi portyáján jól összeszokott a csapat. Tichy Lajos vezető edző legnagyobb gondja, melyik válogatott játékosát hagyja ki az együttesből. Ilyen előjelekből kiindulva, hétfőn biztos hazai győzelmet várnak az NYVSSC ellen, s már egy esetleges egygólos győzelem is meglepetés lenne. A fővárosi gárda, a következő összeállításban kezd az NYVSSC ellen: Gujdár — Paróczai, Lukács, Garaba, Varga — Pál, Nagy, Dajka — Bodonyi, Esterházy, Kuti. Esetleges sérülés esetén mezőnyben Kerepeczki és Gyi- mesi szereplése jöhet számításba. A mérkőzés játékvezetője Győri László, az elmúlt bajnokságban négy találkozót vezetett az NYVSSC csapatának. ősszel az U. Dózsa— NYVSSC (1:2), a DVTK— NYVSSC (1:0), tavasszal pedig a DMVSC—NYVSSC (2:0) és az évzáró Vasas—NYVSSC (0:2) összecsapáson fújta a sípot. Segítői: Lázin és Szent- kuti NB II-ős játékvezetők. Kovács György Nyitány az NB l-ben Szombaton megkezdődtek a küzdelmek a labdarúgó NB I-ben. Az őszi forduló első mérkőzései a vendégcsapatok sikerét hozta. Az újonc Szom- bahelyi Haladás és az Özdi Kohász otthon tartotta a két bajnoki pontot, a szegedi csapat viszont vesztett az Újpesti Dózsával szemben. Meglepő biztos győzelmet aratott idegenben a Békéscsaba és a Diósgyőr. A Vasas bár sokat támadott, kikapott Zalaegerszegen. A Ferencváros bajnokhoz méltó játékkal rukkolt ki a Csepel ellen és nagy gólarányú győzelmet aratott. Eredmények: Zalaegerszeg—Bp. Vasas 3-2 (2-0), Szombathely—Volán 3-0 (2-0), Özdi Kohász—Rába ETO 4-3 (3-1), Debrecen—Békéscsaba 2-4 (1-4), Pécsi MSC—Diósgyőr 1-3 (0-2), Ferencváros—Csepel 4-0 (1-0). | Turisztika: élmény, egésiség j II túrázók ki mit tudja m Bemutatjuk a SZÉSE természetjáró szakosztályát ötvenkilenc nap „pihenő” után újra mozgásba jött a gépezet, szombaton elkezdődött az 1981—82 évi NB I-es labdarúgó-bajnokság. A Budapesti Honvéd—NYVSSC összecsapásra hétfőn kerül sor Kispesten. . A nyírségi gárda jól használta ki az elmúlt egy hetet, a napi edzéseken kívül taktikai jellegű előkészületi mérkőzésekre is sor került. — Amolyan játékos jellegűek voltak az edzőmérkőzéseink — mondotta Pop p László vezető edző, — ezeken nem a mindenáron való győzelem volt a cél. A hét folyamán labdarúgóink teljesítették az MLSZ által előírt gyakorlati tesztfeladatokat is. Pénteken és szombaton még edzés volt, vasárnap reggel pedig irány Esztergom, ahol átmozgató edzésre kerül sor, itt tölti az éjszakát, s innen indul az őszi forduló első NB I-es mérkőzésére a csapat. — Mit vár a Bp. Honvéd ellen? — Mi becsülettel, lelkiismeretesen végigdolgoztuk az alapozó és az előkészületi szakaszt, ezért tehát nem lePénteken az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a baráti hadseregek V. nyári spartakiádja. A zászlódíszbe öltözött, újjávarázsolt kispesti Bp. Honvéd stadionban mintegy tízezer néző jelent meg az ünnepélyes eseményre. A Magyar Néphadsereg összevont fúvószenekara szórakoztatta a közönséget, majd a díszzászlóalj 240 tornaruhába öltözött katonája nemzetiszínű, vörös és kék zászlókkal felsorakozott a pálya körül. Ezután a résztvevő 23 ország képviselői vonultak be a játéktérre. Elsőnek Afganisztán, Algéria, Angola, Bulgária, Csehszlovákia, Irak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, Ka- dodzsa, a Koreai NDK, Kuba, Laosz, Lengyelország, Mongólia, Mozamblk, NDK. Nicaragua, Románia, Szíria. a Szovjetunió, Vietnam és végül av rendező Magyarország sportolói foglalták el helyüket. (Etiópia küldöttsége közvetlenül a megnyitó előtt érkezett, Líbiát pedig csak az esti órákban várják. Ezért e két ország nem tudta képviseltetni magát a megnyitón.) A látványos bevonulást a közönség vastapsa kísérte. Ezt követően Császári Attila, a Bp. Honvéd magyar bajnok és válogatott öttusázója meggyújtotta a spartakiád lángját. A négy kontinensről érkező sportolókat és sportvezetőket, az elnökségben helyet foglaló vendégeket és a közönséget Czinege Lajos hadseregtábornok, a Magyar Népköztársaság honvédemi minisztere köszöntötte. Ezután Laj'kó István, a Bp. Honvéd atlétája, a résztvevők nevében élhet lelkiismeret-furdalásunk. Valamennyien tudjuk, hogy a Tichy Lajos által vezetett gárda igen jó csapat, amely bármelyik együttes legyőzésére képes. Ennek ellenére tisztes helytállást várok. A találkozó esélyese mindenképpen a fővárosi piros-fehér csapat. — Az összeállítás? — Továbbra is gondot okoz Kiss Miklós és Kozma helyettesítése, bár Kiss már végzett könnyített edzéseket, szerepléséről azonban szó sem lehet. Rajtuk kívül Szik- szai, Lechner és Májer is kisebb sérüléssel bajlódik, rájuk azonban számítok a Bp. Honvéd ellen. A pályára lépő tizenegy: Májer — Pólyák, Szűcs, Szikszai, Cséke — Szekrényes, Moldván, Lechner — F ecsku, Czeczeli, Pethő. A kispadra ülők között még történhetnek változások, így Kovács B., Kléninger, Kovács L., Gáspár, Borbély, Bu- zsik Babus és Petró közül kerülnek ki a cserejátékosok. A Budapesti Honvédtől kapott információ szerint, a piros-fehérek jól használták ki mondta az ünnepélyes fogadalmat. A sportolók kivonulását, a díszzászlóalj nagy tetszést aratott tornabemutatója követte, majd a délután fénypontjaként öt válogatott motocrossozó kaszkadőröket megszégyenítő bemutatóval szórakoztatta a közönséget. Különösen nagy tetszést aratott, amikor Kökényesi György 100 kilométeres sebességgel száguld- va nyolc egymás mellé állított Zsiguli személygépkocsit ugratott át motorjával. A pénteki programot a zenekar alaki bemutatója és a 2500 méter magasból végrehajtott ejtőernyősugrások zárták. Öttusa: szombaton a budapesti nemzeti lovardában a lovaglással megkezdődött a baráti hadseregek V. nyári spartakiádjának öttusaversenye. Ot ország, Magyarország, a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia és Bulgária 20 versenyzője vágott neki a 30 fokos kánikulában a 600 méter hosszú, 15 akadállyal nehezített pályának, amelynek a szintideje egy perc negyvenhárom másodperc volt. A húsz induló között olyan neves öttusázók is rajthoz álltak, mint a magyar Császári és Buzgó, a szovjet Rja- bikin, Tarev, Nyeszedov trió, valamint a lengyel Báján és Ole- sinszki és a csehszlovák Star- novszky. A jó hangulatot az elsőnek induló Császári Attila adta meg, aki Csúnya fiú nyergében 1060 pontot lovagolt, de nagyon jól szerepelt Buzgó (1070 p) és Tóth (1070 p) is. aki végül is megnyerte ezt a számot. A csapatban Magyarország áll az élen. az első nap után 20 pont előnnyel a szovjet csapat előtt. Bnis György: Az Asztalos János SE labdarúgócsapata az NB II őszi bajnoki rajtján Miskolcon lép pályára a vasutasok ellen. A hazaiak kitűnő játékerővel rendelkeznek, a vendégek fiatal csapata pedig bizonyítani szeretne, ezért izgalmas összecsapásra van kilátás. Elutazás előtt beszélgettünk Buús György vezető edzővel, aki most debütál bajnoki mérkőzésen az ASE kispad— A természetjárás élményt nyújt és az egészséget szolgálja. Egy szóval a szabad idő hasznos eltöltését jelenti. Ezzel kezdte beszélgetésünket Kökényessy Mihály, a Szabolcsi Építők SE természetjáró szakosztályának vezetője. S hogy nagyobb hangsúlyt kapjon érvelése, hozzátette: a víz és a levegőélvezet a legkézzelfoghatóbb természetes gyógymód és ezért nem kell az orvoshoz menni, adja minden mennyiségben a turisztika. Két év krónikája 1978-ban alakult meg az építőmunkások sportköre Nyíregyházán. A különböző szakosztályok eredményes működésükről adhatnak számot. Különösen a természet- járók, akiknél szinte természetes, hogy az országos építők találkozóján a legjobbnak bizonyulnak. 165 igazolt versenyzőjük van, de a túrázók száma esetenként ennél jóval magasabb. — Jóleső érzéssel gondolok vissza számos rendezvényeink közül a 10 megye — 100 nevezetesség emléktúrára —, mondja a szakosztályvezető. Ez az országjárás, jól szolgálta a hazai tájakkal való ismerkedést. A Rákóczi-túra a történelmi emlékhelyekkel való találkozást jelentette. Nagy sikere volt a gyermekszülők túrájának. Több mint 120-an vettek részt és kaptak emléklapot. Lepényevés, zsákbanfutás A szakosztály tagjait minden évben a megtett túra alapján minősítik. Jelenleg két arany jelvényes van, Kökényessy Mihály és feleségé, húszán az ezüst, harmincán a bronz jelvény tulajdonosai. Tizennyolcán ifjúsági túrázó jelvénnyel rendelkeznek. Ez év júliusában rendezték meg a VIII. Országos Építő Természetbarátok találkozóját Vas megyében. 1400 közül megyénket 125 felnőtt és 16 gyerek képviselte. Az összesített csapatversenyt a SZÉSE természetjárói nyerték. A szellemi vetélkedőn dobogós lett Pán's Tiborné, Szabó Istvánná és Nemes László háromtagú csapat. Kötélhúzásban a legjobbnak bizonyult a szabolcsi hármas: Bártfai György, Szép Imre és Kiss Barna. Lepényevésben első és második hellyel dicsekedhet a 12 éves Petró Attila, a 11 éves Periinger Attila, és a 10 éves Petró Misi. A ján. Elmondta, hogy fiatal csapattal lépnek pályára Miskolcon és ennek ellenére bízik az egy bajnoki pont megszerzésében. A nyári TOTÓ Kupában a befejezés nem sikerült, — mondta a szakvezető. Hazai pályán szenvedtünk vereséget. Ez nagy tanulsággal szolgált számunkra. Ilyen kö- nyelmű felfogásban nem játszhat a védelem, de a csazsákbanfutást 10 éves korig rendezték, és ebben második lett Periinger Tibor. Szerepelt még a programban 60 méteres síkfutás, ebben a számban a 13 éves Kökényessy Zoltán bronzérmes lett, tekében Bakó Antalné ezüstérmes, távolugrásban Ferkó István ugyancsak ezüstérmes. Második lett a női kispályás labdarúgásban a Szabó Istvánná, Dorogi Miklósné, Groska József né, Groska Éva, Henzsel Valéria és Pelyhe Katalin összeállítású szabolcsi csapat. A Vas megyei szerepléshez tartozik, hogy a csapatvezetők elméleti Jól esik egy kis és gyakorlati versenyében az első helyet Kökényessy Mihály szerezte meg. Hangulatos túrákra is sör került a szakosztály életében. Ezek közé tartozik a Farsangi túra: 1979-ben Telkibányán, 1978-ban Aggteleken, 1980-ban Sátoraljaújhelyen került sor. A kirándulást vetélkedő és turistabál zárta. Egyébként ezeken a februári összejöveteleken értékelik a múlt évben végzett munkát és adják ki a minősítő jelvényeket. Farsangi túra Kökényessy Mihály tói érdeklődtem: — mit kell érteni azon, hogy vetélkedő? A válasz: — ez a turisták ki mit tudja. Például olyan kérdések szerepelnek, hogy hogyan ismeri fel a vipera harapását, hogyan tájékozódik a szabadban órával, hány négyzetkilométer a Zempléni hegység területe, és így tovább. Ide tartozik a szórakoztatás ki mit tudja is. önálló műsort tórsornak is nagyot kell javulnia a helyzetkihasználásban. Az újonnan igazolt fiatalok: Pákoszdi, Péntek, Kalapos és Tarcsa nem lesznek ott a kezdő csapatban, de egyikük cseréjére esetleg már az MVSC ellen sor kerülhet. Mi lesz a várható összeállítás, — kérdeztük. A válasz: Ambrusz — Fodor, Orosz, Bencsik, Berecz — Neumann, Bezzegh, Dóka — Fister, Hir- ka, Orlóczki. adnak a fellépők, zene, vers, elbeszélés, humoros jelenetek. A turizmus ilyen sokoldalúságával nyeri barátait, s nem véletlen, hogy egyre növekszik tábora. Ezzel számolnak a SZÉSE természetjárói is. 1982-ben az ötnapos munkahét bevezetésével növekszik az érdeklődés, így olyan terveket kívánnak már most megvalósítani, hogy megalapozzák a tömegsportnak ezt a népszerű formáját. A szakosztály tagjai közül 43-an végzik az országos Kéktúra útvonal bejárását, hárman országos kerékpáros körtúrán vesznek részt, többen felfrissülés... minősítő túrát teljesítenek, az idegenvezetés is a programjukban szerepel. Kökényessy Mihály elmondta, hogy szeptemberben sor kerül a Gömöri túrára, ellátogatnak többek között Rozsnyóra, Krasznahorkára, Késmárkra, Lőcsére, Eperjesre, a Tátralomnici csúcshoz. Októberben a nógrádi tájegységet keresik fel a Lombhullató túra keretében. Jól dolgozó természetjáró szakosztályt ismerhettünk meg. Eredményeik jól érzékeltették, hogy mire is jó a turisztika. Kiss Gyula, a megyei természetbarát szövetség elnöke így foglalta össze a természetjárásról véleményét — Az országjárás élmény- szerzése mellett az egészség- védelem is nagy szerepet kap Igazolja, hogy a tiszta levegc tágítja a tüdőt, a természel csendje, nyugalma, feloldj! a munkában elfáradt idegeket. A turista olyan helyek« jut el, amely az iskolában tanult történelmi, földrajzi, ge ológiai, növénytani ismeretei tárházát emberközelbe hozza olyan élményt nyújt, melye nem pótolhat sem film sen pedig könyv. — A turizmusra nincs re cept, s ezért is olyan népsze rű. Az ember új barátok« lelhet, egészségét őrzi, szá műzi az öregedés gondolatát és ezt nemcsak én mondon mint a szövetség elnöke, ha nem ezt vallják a szabol esi túrázók százai is — mondta befejezésül Kis, Gyula. Mivel zárhatnám soraima mint azzal: találkozunk Lombhullató-túrán a nógrád tájegységben. Dragos Gyűl; Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 _ _ B__ Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 H llawt* Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél |l|Mlgl3nBpÍ#M8 Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, , negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1 . , ■ , . i - . . .................... __ ....- :........................................ I Miskolcra utazott az ASE Bízok az egy pont megszerzésében