Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-12 / 162. szám

HAZAI TÁJAKON Új múzeum Debrecenben Debrecenben Borsos József neves városépítész (ő tervez­te többed között az első ha­zai krematóriumot) vénkerti házában, nem messze a Déri Múzeumtól, nyílt meg ez év januárjában a „Debrecen és a magyar irodalom” című állandó kiállítás. Csaknem öt évszázad irodalmát e szűk helyen bemutatni: a kiállító eszközök tervezőjének és a rendezőnek a mesteri mun­kája. Debrecen múltja méltó er­re a bemutatásra. Huszár Gál nyomdája 1561-től ha­zánk legrégibb folyamatosan dolgozó üzeme, s magyar nyelvű nyomtatványai iro­dalmi nyelvünk letéteménye­sei, megerősödésének vívmá­nyai. A jobbágygyermekeket fel­nevelő kollégium a felvilá­gosodás fellegvára, élén Cso­konaival. Kölcsey, Petőfi, Arany otthon volt Debrecen­ben. A „szabadságharc főváro­sa” nem feledkezhetett meg Kossuthról, Jókairól sem. Az A vénkerti ház, emeleti kiállítóteremben a századforduló és a 20. század jeleseivel találkozunk. A tu­domány vára ekkor még a mint múzeum. kollégium. Itt tanul Ady Endre, ide jár Móricz Zsig- mond Légy jó mindhalálig- jának gyermekhőse, Nyilas Misi, Debrecenből indul Tóth Árpád, Szabó Lőrinc. Oláh Gábort lehúzza (éppen nap­jainkban világított be ebbe a roppant küzdelembe Tóth Endre kitűnő könyve Oláh Gáborról), Gulyás Pál felül­kerekedik, Juhász Géza szel­lemi patrónus lesz már egye­temi katedrája előtt is. A ki­állítás e harmadik csoportja bemutatja a Csokonai-kör és az Ady Társaság bátor és sokoldalú kísérleteit. Debrecen irodalmi múzeu­ma 1945-ig vezet el bennün­ket. Sokat emlegetett világ ez, a kollégium gyűjteménye is felsorakoztatja a múltját. Mégis igen sok meglepetést hoz számunkra, hogy a Cso­konai- és Fazekas Mihály- emlékekre figyelmeztessünk. A magyar irodalmi múlt minduntalan előretörő vonu­lata ez, s a kiállítás három csoportja valóban a magyar művelődéstörténet hőskora. Még mindig van bennük fel- fedeznivaló. A múzeum kéz­irattára és relikviái lehetővé teszik a tudós kutatómunkát is. Ne sajnáljunk még egy jó negyedórát, hogy a Margit utcában meglátogassuk a Holló Lószló-emlékházat. ____\ Koczogh Ákos Készletek a kiállításról. (MTI fotó — KS) Fényképek Jókai Hórról Tanulmány Latinovits Zoltánról Az év második felében több újdonsággal jelentkezik a Népművelési Propaganda Iroda. Tavaly József Attila születésének 75. évfordulója alkalmából adta közre a köl­tőről készült fotókat tartal­mazó kötetet, s a sorozat má­sodik részeként a napokban kerül forgalomba a Jókai Mórról készült összes fény­képet közreadó könyv. A ké­pek mellett a fotók keletke­zésének történetét is ismer­teti a kiadvány. A sorozatban a tervek szerint ez évben Karinthy Frigyes fényképeit is közreadják. Nemrég szó érte a könyv­kiadást, hogy nem követi elég rugalmasan a múzeu­mok programját, azaz a kiál­lításokhoz kapcsolódóan ke­vés művészeti album, mappa jelenik meg. A kritikát meg­szívlelve a Népművelési Pro­paganda Iroda a Szépművé­szeti Múzeummal együttmű­ködve elkészítette a Remb­randt évszázada, valamint a XX. századi grafikák című mappát. E kiadványok a ki­állítások húsz-húsz művének reprodukcióját tartalmazzák. Üjabb kötetekkel gyarapo­dik a Filmbarátok kiskönyv­tára könyvfűzér. A napokban két magyar rendezőről — Bacsó Péterről és Kovács Andrásról — készített mo­nográfia kerül a könyvesbol­tokba, s elhagyja a nyomdát az a két füzet, amely Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán művészi pályafutását ismer­teti. Az NPI színháztörténettel foglalkozó sorozata a szín­házművészet nagyjainak ál­lít emléket, s feldolgozza a magyar színházak világát. A Várkonyi Zoltán-kötet után az idén közreadják a Gellért Endréről, valamint a kapos­vári színházról szóló műve­ket. Az ünnepi könyvhét forga­tagától távol, különösebb hír­verés nélkül látott napvilá­got Fábián Zoltán újabb könyve, a Mesterek és kap­csolatok. Megjelenése nem emelkedett hazai irodalmunk különösebb eseményévé. A kis alakú kötet alig több, mint tíz ív terjedelemben a szétszórt termésekből össze­kötött válogatást — esszéket, tanulmányokat, riportokat — tartalmaz, szervesen illesz­kedve Fábián Zoltán eddigi, az élő emberi sorsok valósá­gát megjelenítő erővel föl­mutató alkotásai (Ítélet, Vízi­pálma) sorába. Az újabb kötet egész iro­dalmunk sodrásához, a szo­cialista realizmus erősítésé­nek folyamatához illeszkedik. Fábián Zoltán széles körű tájékozottsága, nagy tárgyi tudása birtokában mind az emberi magatartásvizsgálat, mind az irodalom szerepéről általános érvényű gondolatok megfogalmazásával az embe­FILM JEGYZET Reilezte: John Halas Díszes kiállítású meghívót kaptam nemrégiben. A levél­ben John Halas és Joy Bathe- lor invitáltak vetítésre, még­hozzá — szó szerint idézem — „a világon először digital computer technikával készült film, a Dilemma bemutatójá­ra”. Természetesen eleget tet­tem a meghívásnak, ahhoz azonban, hogy élményeimről beszámoljak, szólnom kell néhány szót arról: ki is John Halas és Joy Bathelor? Meg arról is: milyen szerepet ját­szottak ők ketten — elsősor­ban Halas, a férj — a rajz­filmművészet egyetemes tör­ténetében? És meg kell ma­gyarázni azt a különleges technikai eljárást, melyet az örökifjú mester, a hetvenedik életévéhez közeledő élő klasz- szikus kísérletezett ki első ízben. A Hét június 7-i adásában John Halas a következőket mondotta a kamera előtt: „Először is bocsánatot kérek. Miután ötven évvel ezelőtt mentem Angliába, a magya­rom egy kissé rozsdás. Miért mentem el? Hát meghívtak. Meglátták a filmet, amit csi­náltam és hirtelen egy levél volt előttem: jöjjön Angliá­ba! És egy fiatalember — 22 éves voltam — nem mondja azt, hogy nem, köszönöm szé­pen. Én ugortam és kimen­tem.” Itt most már célszerű la­pozgatnunk a lexikonban az évek és az adatok pontosítá­sa érdekében. John Halas ugyanis — meglepő az ilyes­mi — egyáltalán nem fiata­lítja magát, felfelé kerekíti az esztendőket. Még nem telt el teljesen fél évszázad a „nagy kaland” kezdete óta, ami viszont a beérkezést il­leti, gyorsan és tüneményes gyorsasággal ívelt fel a kar­rier. Halász Jánosból azért lett John Halas, mert a rop­pant ambiciózus kezdő mű­vész végleg letelepedett a szi­getországban. Színes rajzfil­meket rendezett — itthon sokkal szerényebbek voltak akkoriban a lehetőségek —, s kísérletező hajlamait is kiél­hette. Ö volt az első techni­color eljárással készült angol film producere. Nem sokkal később — immár babérok birtokában és a szükséges anyagiakkal felvértezetten — John Halas vállalatot alapí­tott. Társnak feleségét, Joy Bathelort választotta. Azóta is együtt dolgoznak — pedig közben több mint négy évti­zed telt el. Munkásságuk — olvasom az Üj Filmlexikon­ban — mind mennyiségi, mind művészi tekintetben nagy lendületet adott az egész angol rajzfilmgyártás­nak. Walt Disney írta a rajzfilm egyik első — sikerekben és eredményekben gazdag — fe­jezetét. A koronázatlan ki­rály mellett azonban felnőtt és helyet követelt magának az a nemzedék is, mely más­fajta esztétikai és ízlésbeli normák alapján alkotott. Nagyjából három elvet érvé­nyesítettek az utód-örökösök (vetélytársakat is írhatnék, hiszen többen közülük, így John Halas is, még Disney fénykorában tértek el a ha­gyományos felfogástól). Nem annyira a szép rajzokat — és a tökéletes technikai megol­dásokat — erőltették, mint inkább a karikaturisztikus szemléletet. A Hófehérké­ben, a Bambt-ban, s a többi „disney”-ádában minden részlet naturális pontossággal kidolgozott. Az új csapáson haladók sokszor a jelzésekkel is megelégedtek. Ugyanakkor egyáltalán nem a kicentizett dramatúrgia a meseszerűség, a didaktikus szándék domi­nált az új típusú rajzfilmek­ben: ezek helyét mind gyak­rabban a filozofikus monda­nivaló, a társadalomkritikai szellem, az összetett gondolat foglalta el. S az említett sa­játosságokkal függ össze az a harmadik ismérv, mely alap­ján az új rajzfilm-avantgarde élharcosait rokoníthatjuk. Az állandó változás, a szüntelen kisérletezés, a folytonos előbbrelépés igényéről van szó. Walt Disney filmjei rendkívüli módon hasonlíta­nak egymáshoz. Norman Mc Larené, Dusán Vukoticé, Jean Image-é (mellesleg utóbbi is magyar származású) egyálta­lán nem. De térjünk vissza John Halas munkásságára, ö for­gatta az első angol sztereo rajzfilmet, az első angol báb­filmet — s most megint meg­előzött másokat a digital computertechnika kipróbálá­sával. Ennek a találmánynak egyébként az a lényege, hogy a programozott mozgást rög­zíti. Ugyanúgy „élnek” a szí­nek és a vonalak a celluloid­szalagon, mint a tradicionális rajzfilmben, csak éppen a gép is segítette elrendeződé­süket. A Dilemma, a világ legelső computerfilmje angol —magyar koprodukciónak is nevezhető, mivel megterem­tésében — ezt a tényt John Halas külön kiemelte televí­ziós interjújában — Kass Já­nos is részt vett. Kerek szto­rija, fordulatos cselekménye nincs a Dilemmá-nak, prob­lematikája azonban rendkí­vül időszerű. Az ember és az alkotás kapcsolatáról szólnak a bravúros képek; a művész tépelődésének folyamatát rögzítik — azt a vágyat és szándékot, hogy maradandó élményt nyújtson. A figurák „szétesnek” és a lehető leg­változatosabb formában éled­nek újjá. Így lesz a kis vi­lágból nagy világ — s érvé­nyesül az Örök Mozgás dia­lektikája. Hangulatosak és szelleme­sek John Halas további mű­vei is, melyek az érdeklődők előtt megelevenedtek. Az öt, melyben a lábujjak mozgal­mas életét látjuk. Az Autó­mánia korunk egyre ter­jedő civilizációs betegségéről szól. A Kutyafürdetés bájo- sabbnál bájosabb képi és nyelvi gegekkel telített. Az „idegenbe szakadt ha­zánkfia” kifejezésnek enyhén pejoratív a tartalma. John Halast éppen ezért ne is il­lessük ezzel a jelzővel. A ki­váló rajzfilmművész egész életével és pályájával bizo­nyította, hogy — angol állam- polgársága ellenére — egy kicsit közülünk való. Veress József Mesterek és kapcsolatok ri megismerés szükségessé­gét, tűnődésre késztető szán­dékait motiválja. Vallomás­kényszer fűtötte feladatválla­lását a kötet bevezetőjében fogalmazza meg: „ ... Az iro­dalomnak, művészetnek egyetlen „mágikus” tartalma maradt: az ember. Meg kell értenünk önmagunkat, meg kell tálálnunk önmagunk megismerésének kútfőit, itt ezen a végtelenbe röpített földgolyón...” A könyv sok műfajú írá­saiból a tényszerű adatköz­lés, a személyes hangvétel és kitárulkozás nyomán építhető föl a szerző belső világa, éle­tét és életvitelét meghatározó környezete. A gyermekélet mese-valóság összhangja, a család szelleme és légköre, a diákkor eszmélése, a felnőtt­kor munkásévei, a munka­társi és baráti kapcsolatok mind-mind a múlt- és jelen­beli érzelemvilág forrásai, s az indulattól fűtött perma­nens megismerést fölvállaló érett férfi magatartásának determinánsai. Már a cím is a tartalom kettős rétegét ígéri: össze­függést teremtő erővel a személyes sorsot is befolyá­soló, példát adó elődök etikus értékeinek realista számbavé­telét, s az életműveikkel ter­mékenyen ható rokon művé­szek eszméiben az eszményi fölmutatását. Egy-egy talál­kozás, személyes emlék ké­peinek rajzolata már-már do- kumentáris pontosságú (Meg­fagy az egek könnye), de a láttatás, a szellemiség meg- idézése a továbbgondolás igé­nyének felkeltését is serken­ti (Gyökérnövesztés). Így az emlékek, kapcsolatok meg- idézésének pontossága, az ol­vasó szellemi erőinek igény- bevétele nem lett hiánycikk. Fábián Zoltán érzi, tudja és áhítóan szép szavakkal adja vissza személyes emlékei, éle­te keserűségeit, fájdalmait (Szabó Pál, Darvas József, Simon István fájdalmas tá- . vozását), de üdvösséget és harmóniát sugárzóan képes szólni — és eközben gondol­kodási irányultságot, sodrást megszabva — nemzeti kultú­ránk géniuszairól (Ady End­re, Bartók Béla, Kodály Zol­tán) is. Nemzeti kultúránk elhunyt nagyjairól szól. A személyes emlékek és műveik hatásá-. nak megidézésével, lírai hangvétellel. Formailag is jól felépített írásaiból mélységes humanizmus és optimizmus árad. A végtelenből megmér­hető időt idézi, bemutatja a véges emberi élet megújuló küzdelmeinek hullámzásait, de a harmóniát teremtő em­bererő humanista értékeinek fölmutatásával a túlélés, a továbbélés lehetséges módo­zatait emeli ki. A fegyvert nem lehet és nem szabad le­tenni! Az író fegyvere az írott szó, a színészé az élő beszéd, a zeneszerzőé a dal­lam. Mindegyik ugyanakkor pillér, mely a humanizmus­ból sarjadó eszme múlt-jelen -jövendő szakaszait átívelő hídját emeli. Az eltérő műfajú írá­sok korszerű lehetőséget nyújtanak a közelmúlt meg- idézésére, a szembenézés­re. Valamennyi írás a tör­ténelmi tudatú irodalom sod­rában a nemzeti önisme­ret emelését, a nemzet emlé­kezését segíti. Formai meg­oldásában az emlékek, pél­dák, kapcsolatok alapszituá­ciói köré építi a szerző sze­mélyes nézeteit. Egy-egy mű­fajon belül maradva is sike­rült minden erőszakoltság nélkül összekapcsolni a hely­zetszituációt, a gondolatot és az eszmét. Az epikus sodrás pedig segítette, hogy az egy­mást segítő írások (riportban, esszében egyaránt) egyenle­tes gondolati szinten marad­janak, s végigvitt gondolat­menetei a tartalmi-formai egybeesés útján messze előre mutató - tanulságok hordozói legyenek. (Üj Aurora — Békéscsaba, 1981.) Miklós Elemér KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. július 12.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents