Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-25 / 173. szám
1981. július 25. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK Felelősség GEDEON ÉS NIKOLAI Egy nyelven beszélnek H téma a felelősség volt. Nem a felelősségek különbözőségéről beszéltek, hanem arról, hogy az osztályvezető felelőssége nagy, a beosztottat viszont semmi nem terheli. Hallottam a rádióban is egy ilyen kitételt. A szakmunkás azért ment el segédmunkásnak, mert úgymond, ott nincs semmi felelősség. Igaz ez? Vajon van-e alapja az olyan kijelentéseknek: „emberek maguk ne törődjenek semmivel, maguk csak dolgozzanak, a felelősség, az engem terhel.” Szokták mondani úgy is: „a felelősséget én vállalom.” Az ilyen és ehhez hasonló nagylelkűség nem más, mint a felelősség kisajátítása, eltulajdonítása, eltúlzása. A munkások körében — ők vannak többen — gyakoribb a felelősségre vonás, mint a magukat felelős beosztásban tudó embereknél. Ez egyszerű és kézenfekvő. Amíg a termék, alkatrész hibátlan, senki sem beszél felelősségről. Mihelyt valami selejtté válik, abban a pillanatban felvetődik a felelősség kérdése. Megtörténik a felelősségre vonás is, levonással, prémiumcsökkentéssel, nem ritkán fegyelmivel. Így jogos, ez igy van rendjén, ezt gyakran még azok sem vitatják, akiket az ügy hátrányosan érint. Felelősségmentes poszt nem létezik, csupán differenciált felelősség van. Ahogyan nő a képzettség szerinti beosztás, úgy nő a felelősség emberekért, gépekért és általában a végzett munkáért. Ezt nem árt hangoztatni, hangsúlyozni, különösen most, amikor a minőségi munkavégzés ennyire fontos, ennyire előtérbe került. A felelősség a segédmunkásnál, ha úgy tetszik a segédmunkaerőnél kezdődik. Egy vasasüzemben például, ha a darabolóban csak egykét milliméterrel szabják rö- videbbre, hosszabbra az anyagot, már kész a baj. Ki a fe-‘ lelős? Nem a gyárigazgató. Ha a rövidebbre szabott anyagot megmunkálják, ösz- szeszerelik, még nagyobb a veszteség. Ki a felelős? Megint csak nem a gyárigazgató, bár ekkor főként ha nagy értékekről van szó, már neki is tudnia kell a dologról. Seres Ernő ízlés okán elverték már a port a kertitörpén. Jóllehet, ezután sem kell békejobbot nyújtani az ízléstelenségnek, a giccsnek, mégsem árt tágítani látókörünket. Egyéb, hétköznapi ízlésrontó jelenségekre is figyelnünk kell. Ilyenek a tűzfalak, amelyek rontják az utca-, város-, faluképet. Nem szabolcsi és nem nyíregyházi sajátosság ez, világjelenség. Az itteni tűzfalakkal azonban az itt élőknek kell szembenézni és töprengeni — hogyan lehetne minél kevesebb pénzzel, közös összefogással — megszépíteni őket. Néhányat reklámfeliratokkal, színes ábrákkal sikerült elfogadhatóvá tenni, de ezek száma kevés és esetleges. Amikor dicséretes módon kezd hivatalosan is polgárjogot nyerni a várostervező és -fejlesztő munkában a köztéri, úgynevezett urbánus bútorok dolga, nem árt felhívni a figyelmet az ízlésrontó, rideg tűzfalakra. Bizonyára sok ötlettel segítenének a városesztétikai bizottság tagjai is, akik építészek, képzőművészek, művészettörténészek, irodalmárok. E népfront által életrehívott bizottságnak ugyan pénzosztó joga és lehetősége nincs, de sok-sok ötlettel tudnák szépíteni környezetünket. Jó ízlésünk tiltakozik az ellen is, amikor az új lakóházak környezete sokáig gondozatlan marad. Ilyen lehangoló képet mutat a megyeszékhely legmagasabb lakóépületének környezete, a Kossuth utca elején. Jól tudjuk, hogy közelében még folytatódnak az építkezések. De a magas házban már laknak, s legalább néhány méterre a bejárattól megszüntethetnék az illetékesek a felfordulást. Hasonlóan bántja a szemünket, ugyancsak a Kossuth utcában — a „zöld- názaK” — előtti senki földje. A lakóházak előtti közvetlen környezetet széppé varázsolták a szakemberek, de úgy tűnik, a kialakított zöld sáv és az úttest közötti rész a senki földje. Említhetnénk községeket is, amelyek keveset törődnek az utca, a falukép szépségével. Ordító példája ennek a közeli Nyírtura, ahol egy magán sírköves betonműhelye uralja az egyik legforgalmasabb, legközpontibb részt. Érthetetlen, miért engedélyezte a helyi tanács e faluképet csúfító, logikátlan megoldást. Másutt régi homokbányák, rossz helyen kijelölt szeméttelepek, kacsaúsztatók éktelenkednek a község közepén, vagy legalábbis olyan pontján, ahol rontják az összképet. Ízlésünket a környezet is formálja, mi is formáljuk környezetünket. A jó ízlés pénz nélküli beruházás, ugyanazért a pénzért miért ne építsünk szebbet. Kár lenne megszokni az ízlést csorbító kisebb-nagyobb szeplőket. Veszélyesebbek a kertitörpénél... Páll Géza Á nap kérdése: Miért zárt be az OTP mátészalkai fiókja? Hirdetés jelent meg pénteki számunkban, melyben az OTP arról értesíti ügyfeleit, hogy Mátészalkán „technikai okok miatt ideiglenesen más helyiségben fogadja” őket. Megkérdeztük az OTP megyei igazgatóság illetékesét, Porkoláb Miklóst, mi értendő a technikai okok megjelölés alatt? — A legutóbbi nagy esőzések következtében beázott az 1976-ban átadott épület. Zárlatosak lettek az elektromos vezetékek, nem működnek a gépek. Így lehetetlenné vált ott a munkánk, hiszen nem tudjuk ügyfeleinket megfelelő körülmények között fogadni. — Míg a hibák kijavítása tart, a volt városi tanács épületében foglalkozunk üzletfeleinkkel. Arra a kérdésre, hogy mikor költözhetünk vissza eredeti helyünkre, választ adni még nem tudunk. (P»PP) A szíves vendéglátás vitához vezetett. A sóstói KISZ- táborban a járási fiatalok képviselői kérnek és vitatkoznak, hogy minél több szovjet fiatalt láthassanak vendégül két napra. A vásárosnaményi járásba két szovjet fiatal mehet: Anna Fisét, a munkácsi elektrotechnikai üzem munkásnője és Nikolai Sidor, a svalfavai kolhoz agronómusa. Testvérjárás Bereg központjában Szűcs Gyula, a KISZ városi járási bizottságának titkára jó házigazdának bizonyul. Elég jól beszél oroszul, a kínáláshoz, a bemutatkozáshoz, a légkör oldásához nincs szüksége tolmácsra. Itt vannak a város és a járás fontosabb üzemei fiataljainak képviselői. „Jól jegyezzétek meg őket, mert holnap velük találkoztok kint az üzemekben” — mondja a titkár, majd a járás földrajzi helyzetét ismerteti a vendégek előtt. Hangsúlyozza, hogy a bere- govói járás testvérjárása a vásárosnaményinak. A határ meríti területek fiataljai gyakran találkoznak, tartós és jó viszony alakult ki közöttük. Szűcs Gyula személyes élménye így hangzik: „Katonakoromban sem álltam távol a szovjet fiataloktól. Záhonyban voltam határőr”. Anna Fiser első mondata derültséget vált ki :„Mi ketten jöttünk a legközelebbről, mégis a legtávolabbról”. A legközelebb megjelölés nem igényel magyarázatot, hiszen tudjuk, hogy milyen közel van a két fiatal otthona, munkahelye. De — mint Anna mondja — a barátságfesztivál előtt fel kellett utazniuk Moszkvába, ott volt a gyülekező, ott kapták meg a formaruhát és az indulás előtt még közös programot is szerveztek a részükre. A fárasztó utazást leszámítva örül ennek. Mert bővítette moszkvai ismereteit és a mi Budapestünkből is megismert valamit. Mint mondja, a budapesti megnyitó örök emlék marad számára. Nyíregyházán az tetszett neki legjobban, hogy a magyar fiatalok kifogástalanul énekeltek szovjet dalokat. Fehér köpenyben Szétnéztünk a járási művelődési otthonban, ahol jó körülmények között egész évben változatos program várja a fiatalokat is. Az egyik teremben még tart a népművészeti kiállítás, a két szovjet fiatal szívesen időzik itt. A tolmács, a szemben lévő általános iskola orosz szakos tanárnője váltig invitálja a csoportot, hogy tekintse meg a nyelvi laboratóriumot.. Most erre nincs idő, mert befutott a varsánygyürei Tisza Tsz fekete Volgája és a mezőgazdasági üzem megtekintése szerepel a programban. A tsz korszerű baromfitelepén mindenki fehér köpenyt kap. A tsz-elnök egyebek között arról számol be, hogy hamarosan elkezdik a telep bővítését. Jó hír lehet ez a két vendégnek is, hiszen az itt nevelt baromfi egy részét a Szovjetunióba exportáljuk. Elmélyülten A tsz KlSZ-alapszervezeté- nek titkára Gonda Gedeon állatorvos. Híre már megelőzte : értelmiségi létére igen jó kapcsolatot alakított ki a szövetkezet fiatal fizikai dolgozóival. A középiskolában és az egyetemen oroszt is tanult így nem csodáljuk, hogy oroszul kapcsolódik be a tájékoztatásba. Amikor megtudja, hogy Ni- kolaj mezőgazdász, hozzá , csatlakozik és a termetre, külsőre is hasonló két fiatalember elmélyült beszélgetésbe kezd. Egy nyelven beszélnek, jól megértik egymást. Az üzemlátogatás után Mándi Katalin, a községi KISZ-bizottság titkára bemutatja a KISZ-klubot. A két vendégben kialakulhatott egy kép: így dolgoznak, így szórakoznak a Tisza-parti község fiataljai. N. L. Üzemlátogatáson a varsánygyürei tsz-bcn. (Császár Csaba felv) □ mi drágább, máris rosz- szabb. Ezen már nem változtathatunk, de változatosabbá még tehetjük. Mondjuk, árrendezik a telefonálást, és mondjuk, minél többet áldoz rá a fél, félő, hogy a vonal annál megátal- kodottabb. A pillanatnyi arány: három-egy a téves kapcsolások javára. Rajtam (nálam, vonalamon) naponta öt—hat—hétszer keresnek az én számomhoz nem is hasonló számhoz tartozó elemeket. Ezt tetézik az általam hívottak téves kapcsolásai. A vonalbogozó- dás-fokozódás által ajkamra csalt jelzőkkel nem untatom az olvasót, ismeri saját használatából. Ha már tehetetlenek vagyunk, szórakozzunk, ahogy és amivel lehet. Olcsóbb, mint a színházjegy, és érthetőbb, mint egy mai darab. Évtizede rendszerint rajtam keresik Loholó Róbertét. (Fedőnév, csak az értelme hasonlít.) Legutóbb ezt súgtam a kagylóba: — Most van itt a rendőrség. Rájöttek!... Meglepő, hogy mennyire nem lepődött meg közlésemtől a hívó fél. Űjabb szolgáltatásom a differenciálás. Óvatosan megkérdezem: — A kedves barátnője keresi? Vagy csak a felesége? Mert a lel- kemre kötötte, hogy ha a felesége keresi, éjfélbe nyúló értekezleten van. Éteri kapcsolatok Ne mondják, hogy ez tele- fonbetyárság! Én tűrhetem, hogy napestig, sőt késő éjjel ismeretlen alakok hangja hatolhasson magánlakomba! Ez részleges magánlaksértés! Sürgős munkámat tizedszer szakította meg tegnap Tévesné szívós tárcsázása. Valami Malvint keresett, és nem nyugodott bele, hogy nem vagyok Malvin. Na, ezt leszerelem, tökéltem el végül. Ismét hozzám kapcsolták. Nyűtt hangon cincogta: — Most sem te vagy, Malvin? — Nem, én vagyok a telefonnál. Hívjam Malvint? — Tessék hívni! — Adja meg a számát! Mire ő megzavarodva: — Kiét, a Malvinét? — A magáét. Ha belebotlok Malvinba, értesítem. Megadott számán feltárcsázom a Malvint űző nőt. Belenyüszít. Mire én. — özséb, te vagy? — Hallhatja, hogy özséb nem lehetek. — Helyes. Úgysem özsébet keresem. A Malvin ott van? — Malvin?... De hát... Halló! Hiszen kegyeddel kapcsoltak össze az előbb. A Malvint én keresném! Leteszem, újból tárcsázom. Majd megtanítlak én, csak tudnám mire, de hát ha a postával nem tudok szót érteni, valakin csak meg kell bosszulni a bosszúságaimat. Felveszi, belevinnyog. — Halló, ki beszél? — Skripek lakás? — Nem! — Akkor minek veszi fel, maga idióta! Az a baj, hogy nem merem kihúzni. Húsz éve remélem, hogy valaki fontos ügyben hív fel. És idekapcsolják. Péreli Gabriella Mi a véleménye? Az áruellátásról — Valóban az országban több mint hetven féle hentesárut ' készítenek, forgalmaznak, míg a nyíregyházi hentesáru boltban 30—35 félét. A választék lehetne bővebb, nem rajtunk múlik. Gyakori, hogy azt sem kapjuk, amit korábban hétről- hétre szállítottak. Sokan keresik például a lángolt kolbászt. őszig nem lesz, nem gyártja a békéscsabai vállalat. Egyébként három vállalattal vagyunk kapcsolatban. Nyíregyháza naponta szállít túristaszalámit, lecsókolbászt, parizert, virslit és mást. A mátészalkaiak egy héten egyszer hozzák a füstölt császárszalonnát, füstölt kolbászt, csülköt, tarját. Békéscsabáról kedden és pénteken délután érkezik meg az áru. — Igen gyakran kénytelen kelletlen közöljük a vásárlóval, hogy ez vagy az az áru nincs, mert valóban nincs. Különösen hétfőn és pénteken délelőtt távoznak üres kézzel a vevők. Ha a csabai áru elfogy, helyette nem tudunk mást kínálni. A csabai disznósajtnak, hurkának, sütni való kolbásznak kialakult vevőköre van, elkészítési módjában, ízben eltér attól, amit például Nyíregyháza készít. A nyíregyháziak a hurkát burizzsel, a csabaiak rizzsel gyártják. A vevők az utóbbit szeretik. Hogy Nyíregyháza miért nem igazodik a fogyasztók kívánságához, nem tudom. — A folyamatosabb áruellátás érdekében valóban ütemesebb szállításra lenne szükség. Figyelembe véve, hogy a hétvégi bevásárlás már pénteken reggel elkezdődik, jó lenne, ha a friss áru már reggel az üzletben volna. Most Nyíregyházáról kora hajnalban indul az áruért a kocsi és délután érkezik vissza. Talán meg lehetne oldani, hogy hajnalban már Csabáról indulna az áru. — A forgalmunk aránylag nagy, havonta egy-, másfél millió forint. Lehetne több is, ha több és mindig olyan árut kapnánk, amit szívesen vásárolnak a vevők. Hozzánk vidékről is sokan jönnek. Miért nincs több ilyen bolt? Úgy tudom szó volt arról, hogy a Jósa városban a miénkhez hasonló boltot nyitnak. Arról is hallottam, hogy Nyíregyházán a Kelet áruházzal szemben lesz majd egy üzlet. Szerintem nagy szükség van rájuk. — A boltban tíz eladó dolgozik, és hogy miért udvariasak, miért köszönnek előre a vevőknek? Erre csak azt tudom mondani; jó magam 1942-től dolgozom a szakmában és soha nem esett nehezemre az udvariasság. Tudom, a szívélyesség nem pótolja az áru minőségét, esetleg az áruhiányt, de a jó hangulat fontos. Ha nincs valami, amit a vevő keres, az eleve rossz érzés, az udvariatlanság ezt az érzést csak tovább fokozza. Azt szeretnénk elérni, hogy tőlünk mindig elégedetten távozzék a vásárló. Seres Ernő
