Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-24 / 172. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. július 24. Nap i külpolitikai kommentár Választás a nyugtalan Iránban E lnökválasztást és részleges parlamenti választást tartanak ma a nyugtalan Iránban. Csupán ezen a héten három olyan gyilkossági kísérletről érkezett jelentés Teheránból, amelynek célja minden bizonnyal a péntekre kitűzött választás megzavarása volt. Hétfőn magát az egyik elnökjelöltet, Aszgarolladi-Moszal- mant, az Iszlám Köztársasági Párt vezető alakját sebesí- tették meg. Szerdán a kormány tagjának, Segerf Nag- hainak, a Közoktatási Minisztérium államtitkárának az életére törtek ismeretlen merénylők, csütörtökön pedig az iráni parlament, a Medzslisz egyik képviselőjére lőttek rá. Vajon mi az oka a középkeleti országot megbénító nyugha tatlanságnak, a terrornak? Kik a felelősök az elmúlt másfél esztendőben elkövetett 48 robbantásért? Ezekre a kérdésekre a hiteles válasz mindmáig várat magára. Ugyanakkor igazat lehet adni az iráni hivatalos szerveknek, amelyek leszögezik: azok a kis csoportok — jobbára névtelen terrorszervezetek —, amelyek idáig magukra vállalták az iráni merényletek elkövetését, köztük a 74 áldozatot követelő Iszlám Köztársasági Párt székházának felrobbantását, a főbűnösöket próbálják rejtegetni. Hogy valójában kik is a főbűnösök ezzel kapcsolatban több variáció is létezik Iránban. A legerősebben az a hivatalos személyiségektől származó értesülés tartja magát, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálata és annak iráni ügynökei állnak a színfalak mögött. A Medzslisz elnöke, Rafszandzsani például nemrégiben közölte, hogy a CIA egységfront» tömörítette az Iránban fellelhető összes ellenzéki csoportokat — a szélsőjobbtól az ultrabalig, amelyeknek egyetlen közös céljuk a fennálló államrend megdöntése. Baniszadr eltávolított iráni elnök június 12-e óta ismeretlen helyen tartózkodik, s nem hajlandó „nyilvánosan felelni elkövetett bűneiért”; Sőt július első napjaiban rejtekhelyén találkozott az AP tudósítójával, s az interjúban felhívta az iráni népet, hogy szálljon szembe a jelenlegi rezsimmel. A mai elnökválasztás egyik zavaró elemének tartják egyébként Baniszadr legutóbbi levelét is, amelyet Hamburgban élő iráni emigránsok hoztak nyilvánosságra. A levélben az önmagát Irán választott elnökének nevező Baniszadr megbízza az iszlám ellenzéki Modzsahedin Khalk vezetőjét, hogy alakítsa meg az „ellenzéki tanácsot”. Ez a testület írja Baniszadr — törvényhozó szervként működne a „szabad választások” megtartásáig. A mai elnökválasztás fő esélyesévé ■— különösen az Aszgarrolladi-Mo- szalman elleni merénylet után — Radzsai miniszterelnök lépett elő. Esélyeit növeli, hogy bár jómaga formálisan nem tagja az Iszlám Köztársasági Pártnak, élvezi az uralkodó iráni politikai párt bizalmát. Teheráni megfigyelők a kérdést nem is úgy teszik fel, hogy megválasztják-e elnökké Radzsai t. Hanem így, és ez sokkal fontosabb: képes lesz-e a belső ellenzék elszigetelésére, s a rég óhajtott nemzeti megbékélés megteremtésére? (seres) Az ENSZ Namíbia tanácsának küldöttsége sajtókonferenciát tartott Budapesten. A képen Legwaila, Botswana állandó ENSZ-képviselője beszél. (Kelet-Magyarország telefotó) HAZÁNK, KELET-EURÓPA (9.) átmeneti nehézségek a hatvanas—hetvenes évek fordulóján (Folytatás az 1. oldalról) Nádházi Lajos, az úttörőváros vezetője bemutatta a tábor életét, a jelenleg ott üdülő 3 ezer ifjú képzőművész és vízi úttörő programjait. Elmondta egyebek között, hogy évente hat turnusban 15 ezer gyermek tölthet el itt hosszabb-rövidebb időt. A vendégek megtekintették az úttörőmozgalom történetének dokumentumait, tárgyi emlékeit őrző úttörőmúzeumot, a 40 ezer kötetes könyvtárat, a félezer nézőt befogadó színháztermet, s a 800 fős lelátóval kialakított, fedett sportcsarnokot. A „hivatalos” program az úttörő város Barátságparkjában zárult: az úttörők népes seregének jelenlétében a magyar—szovjet ifjúsági barátságfesztivál résztvevőinek látogatása emlékére Fejti György és Dmitrij Filipov elültetett egy nyírfát és egy platánfát. A népes fesztiválküldöttség délutáni programja a sport, a fürdés, a vitorlázás, a pihenés jegyében telt. Kudarcot vallottak... Az elmúlt napokban, miközben a magyar és a görög kormány elnökei a kiír lönbözö társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében a két ország javát szolgáló együttműködésről tárgyaltak Athénban, a görög sajtó egy része és bizonyos nyugati hírközlő szervek széles körű kampányt folytattak a Magyar Népköztársaság ellen dr. Szabó Kálmánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem görög nyelv és iroda■ lom tanszéke egyetemi docensének görögországi balesetével kapcsolatban. Szabó Kálmánt, aki június 26-től egy nemzetközi tudományos konferencián Görögországban tartózkodott, a magyar nagykövet- : ség felkérte a kormányfői találkozó tolmácsolási és fordítási feladatainak ellátására. Július 13-án az athé- ; ni magyar nagykövetségen véletlen, súlyos baleset érte őt, amelynek következtében — a nagykövetség intézkedésére — kórházba ke- rült. Az eset kapcsán a görög sajtó egyes orgánumai és a nyugati hírközlő szervek példátlan méretű kampányba kezdtek, többek között azt híresztelték, hogy Szabó Kálmán politikai menedék- ( jogot kért. Szabó a magyar ■ és görög hivatalos szemé- > lyek jelenlétében a legha- r tározottabban kijelentette: ■ sohasem áUt szándékában végleg elhagyni a Magyar Népköztársaságot, és ezen elhatározásában még a bizonyos görög szervekre hivatkozó emberek fondorlatos nyomása és megfélemlítése sem rendítette meg. Szabó Kálmán július 21-én hazatért Magyarországra. Azok a manőverek, amelyekkel a balesetet ember- 'telen módon, politikai célokra, a két ország viszonyának megrontására akarták felhasználni, kudarcot vaUottak. K kelet-közép-európai szocialista országokban & gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás rendszerének átalakulásával párhuzamosan a politikai rendszer intézményei is fejlődtek. A képviseleti és a közvetlen demokrácia egyaránt erősödött. A társadalmi és gazdasági viszonyokban végbement jelentős változások megfelelő tükrözése érdekében több országban új alkotmányt fogadtak el vagy módosították — néha többször is — a régit. Az 1960. évi csehszlovák és az 1965. évi román alkotmány az államot szocialista köztársasággá nyílvánította. Mindenhol törekedtek az államigazgatási szervezet egyszerűbbé és hatékonyabbá tételére. Sajátos megoldásként 1968 óta Romániában az azonos szintű párttitkári és tanácselnöki funkciót ugyanaz a személy tölti be. Egyes szocialista országokban a hatvanas évek végén újabb nehézségek merültek fel a szocializmus építésében amiatt, hogy figyelmen kívül hagyták a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyes törvényszerűségeit, nem tudták leküzdeni a párton belüli szubjektivizmust. Csehszlovákiában a Novot- ny-féle pártvezetés 1953 és 1956 után csak nehezen tért át az új irányvonalra, halogatták az elkövetett hibák kijavítását. A személyi kultusz áldozatainak rehabilitálását csak a hatvanas évek elején kezdték el. A gazdaság elbizonytalanodott, egymásnak ellentmondó intézkedések születtek. A CSKP-nak nem volt egyértelmű és világos programja a társadalom és a gazdaság további fejlesztésére. Az államot alkotó két nemzet egymás közötti' viszonya sem volt megoldott A Központi Bizottság 1968 januárjában fontos határozatokat hozott, és A. Novotny helyébe A. Dubceket választotta meg. A határozatok azonban — amelyeket egyébként hibás módon nem hoztak nyilvánosságra — elkésettnek bizonyultak. A kommunista párton belül nem sikerült megakadályozni a frakciós tevékenység viharos ütemű terjedését. A párt kezéből kicsúszott a társadalom és a gazdaság irányítása, számos átgondolatlan intézkedés született (például megszüntették a marxizmus—leniniz- mus oktatását). Jelentős mértékű inflációs folyamat bontakozott ki. Nacionalista hangok kaptak lábra. Hamarosan nyilvánvalóvá lett a párt felbomlása, (Az ebben viselt felelősség miatt később négy KB-titkárt, kilenc megyei és 58 járási vezető titkárt kellett a pártból kizárni.) Az „emberközpontú szocializmus” hangzatos jelszavával fellépő csoportok mellett teret nyertek az egyértelműen jobboldali erők is, amelyek céljaikra főleg a szövetséges pártokat és a szakszervezeteket használták fel. A testvérpártok vezetői több tárgyaláson is felhívták a csehszlovák vezetés figyelmét a kialakult helyzet rendkívüli veszélyeire, de eredmény nélkül. A belpolitikai helyzet zavarossá vált, nem lehetett kizárni nyílt ellen foradalmi hatalomátvételi kísérlet lehetőségét. Ennek megakadályozására a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Magyarország és Bulgária 1968. augusztus 21-én katonai segítséget nyújtott Csehszlovákiának. A frakciós erőknek augusztus 22-én még sikerült megtartaniuk Prágában a „XIV. kongresszust”, de a szlovák párt 28-i pozsonyi kongresz- szusán már a gyors konszolidáció programját képviselő G. Husák lett a párt első titkára. Október 30-án új alkotmányt fogadtak el, amely a csehszlovák államot a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság egyenrangú föderációjává alakította. Kétkamarás központi parlamentet és szövetségi kormányt hoztak létre. Mindkét köztársaság saját parlamentet és kormányt kapott. Ugyancsak elfogadták a nemzetiségek jogait szabályozó alaptörvényt is. Jelentősen meggyorsult a politikai és gazdasági konszolidáció folyamata, amikor 1969 májusában G. Husák váltotta fel A. Dubceket a CSKP főtitkári posztján, és átalakították a KB Elnökségét. A párt megújúlását elősegítette A. Dubcek és mások 1970 januárjában történt kizárása és a végrehajtott tag- könyvcsere. Fontos szociálpolitikai intézkedéseket hoztak (például bevezették az ötnapos munkahetet). Legnehezebbnek a kulturális-tudományos élet helyreállítása mutatkozott. Lengyelországnak az 1960- as években jelentős gazdasági éredményeket sikerült elérnie. 1964—69 között az ipari termelés 50 százalékkal nőtt, másfél millió új munkahelyet hoztak létre. Azonban sok politikai és gazdasági feszültség megoldatlan maradt. Emiatt 1967—68-ban diákmegmozdulások voltak Varsóban és másutt. A pártvezetésben ismét megsértették a kollektivitás elvét. A beruházási, bér- és szociálpolitika hibái, a nehezen javuló lakáshelyzet, a közellátás problémái — közvetlenül pedig a hús árának emelése — 1970 decemberében Gdanskban és más tengerparti városokban halálos áldozatokat és sebesülteket is követő megmozdulásokat váltottak ki. Az események következményeként W. Go- mulkát a párt élén E. Gierek váltotta fel. Az új vezetés szakítani kívánt elődei hibáival. E. Gierek'1970 decemberi, a rádióban és a televízióban elmondott beszédében kijelentette, hogy: „Gazdaság- politikánknak és általános politikánknak alapszabálya lesz a realitások számba vétele, a munkásosztállyal és az egész értelmiséggel folytatott széles körű tanácskozás, a kollektivitás és a demokrácia elveinek megtartása a pártéletben és a párt vezető szerveinek tevékenységében. A pártnak mindig szoros kapcsolatot kell tartania a munkásosztállyal, az egész néppel.” ugoszláviában a tagköz- I társaságok eltérő fej- v'’ lettségi szintje és gazdasági növekedési üteme miatt kiújúltak a nemzeti ellentétek. Horvátországban sokan úgy vélték, hogy indokolatlanul nagy támogatásban keli részesíteniük a fejletlenebb területeket. Ennek a nézetnek a Horvát Kommunisták Szövetségében is sok támogatója akadt. Az 1971-re kialakult helyzet súlyossága miatt Tito elnök kénytelen volt jelentős tisztogatásokat végrehajtani a horvát (és a szerb) pártban. Ugyanakkor az 1963-as alkotmány megváltoztatásával nagyobb beleszólást adtak a tagköztársaságoknak saját pénzügyeikbe, a kollektív államelnökségben az egyes köztársaságok képviselői vétójogot kaptak. A krízis veszélyességét mutatja, hogy Tito elnök véleménye szerint még polgárháború is kialakulhatott volna, ha nem teszik meg idejében a szükséges intézkedéseket. A belpolitikában Jugoszlávia változatlanul kitartott az önigazgatás, a külpolitikában pedig az el nem kötelezettség koncepciója mellett. Molnár Tamás Boldog vendégségben (4.) Oszétia fővárosa A Vlagyikavkázról elnevezett, minden kényelmi eszközzel felszerelt, modern Intu- riszt-szállodában kaptam szobát, amelyből gyönyörködtető kilátás nyílt a távoli új lakótelepek fölé magasodó hósapkás hegyekre. A Szálló előtt a zúgó Tyerek, a parti sétány, egy, frissen restaurált zöldben-aranyban pompázó síita mecset nyugalmas és mégis mozgalmas, egy picit egzotikus hangulatot kölcsönöztek a környezetnek. Ha átsétáltam a hídon, a Tyerekből el- rekesztett egyik tóban este 8 órakor is für- dőző gyerekeket láttam, a másikon — amely messze benyúlt a vastag törzsű, dús lombú fák, a szökőkutakkal, szobrokkal, fából készült sakkozópavilonnal, színes virágágyakkal tarkított bokros ligetek közé — a fehér hattyúk szomszédságában reggeltől estig gyerekek, családok, fiatal párok csónakáztak. A fák mögött — ha hiszik ha nem — nehéz volt felfedezni a körhintát, a dodzsemet, a különféle más játékokat, a fehér félkupolával borított szabadtéri színpadot. És ha nem tudom, én magam sem hiszem el, hogy egy főváros kellős közepén vagyok. Itt, a Tyerek partján Dzaudzsikau falu mellett állott valaha Vlagyikavkáz erődje is, amelyet az itt élő népek védelmére emelt az orosz állam, noha az erőd neve (ami körülbelül annyit jelent, hogy uralkodni a Kaukázusban) nem erre vall. Kétségtelen azonban, hogy a krími kánság, valamint a törökök feSzinte nem is hinné az ember, hogy a főváros központjában van. Az előtérben látható mesterséges tó mögött zúg a Tyerek, mögötte balra a sokszínű síita mecset, tőle jobbra a modern Vlagyikavkáz szálloda. (A szerző felvétele.) nyecetése tette szükségessé, hogy az oszétok Oroszországhoz csatlakozzanak. Ami az oszétföldön élő népeket illeti, a mintegy 700 ezer lakos több mint fele őszét, a többi orosz, de él itt grúz, örmény, kabard, csecsen, ab- ház, adzsar, lezgin és még egy sereg nemzetiség. A lakosság többsége a tatárjárás után költözött le a hegyi szurdokokból a dúsabb terméssel kecsegtető síkvidékre; Mozdok körzetébe, de méginkább ide, a Naklonnaja síkságra, ahol ma a csaknem ■ 300 ezer lakosú főváros áll. A várost egy színesfém-feldolgozó belga részvénytársaság és a Vlagyikavkáz- erődbe évente csak két alkalommal beengedett falu lakói alapították: lerombolták az erődítmény falait, földdel töltötték meg az árkokat, s 1863-ban Vlagyikavkáz városa már a megye székhelye lett. Ipari fejlődését az 1875-ben megépített Rosztov—Vlagyikavkáz vasútvonalnak köszönheti, az jparnak pedig — no meg a Vla- gyikavkázba száműzött kétezer dekabristának is — a Kaukázusban korainak számító munkásmozgalmi múltját, amiről a Kirov utcai Történelmi—Forradalmi Múzeumban bőséges — és nálunk nem igen ismert — anyag látható. Kirov egyébként a forradalom előtti évtizedben volt a vezetője a helyi bolsevikoknak, s nagy része van abban, hogy 1918 márciusában itt kiáltották ki a Tyereki Szov j etköztársaságot. Ordzsonikidze — akit többen a fülem hallatára Szergoként emlegettek — 1918-tól az Észak Kaukázusi Honvédő Bizottság elnöke volt, s mindenekelőtt a polgárháborúban szerzett érdemei elismeréseképpen nevezték el róla a várost, amely 1920-tól — Gyenyikin kiverése után — a Hegyvidéki Autonom Szocialista Szovjetköztársaság Őszét Körzetének székhelye volt, s amely csak az 1936-os alkotmány értelmében vált az Orosz Föderáció Észak-Őszét Autonom Tartományának fővárosává. Ordzsonikidze szobrát — Ditrich alkotását — 1939-ben a Béke sugárútról nyíló Szabadság téren állították fel. A Béke sugárút — amely alig 200 méterre van a vele párhuzamos Tyerek folyótól — a város korzója, a közepén a villamossínek között árnyas sétány húzódik, a két oldalán presszók, étkezdék, boltok sorakoznak (a szövetkezeti húsboltban 4 rubelért mérték a bárányt, 3,70-ért a marhát, 2,70-ért a sertéshúst), itt van a tanácsház, itt van a legtöbb mozi, itt áll — az 1957-ben avatott Lenin- szobor mögött — az Orosz Drámai Színház, és ez az út vezet a Forradalmi térhez, amelyet a Szovjetunió című útikönyv szerint nemis olyan régen Kínai térnek is neveztek. Ez utóbbi tény inkább a kínaiakra vet rossz fényt, semmint az útikönyvre, amelynek azonban egyéb hibája szép számmal akad. Hogy mást ne mondjak, a Béke sugárút 19. szám alatt lévő Inturiszt-szálloda az útikönyvvel ellentétben korántsem tizenegy emeletes, hanem csak kettő, (a múlt századbeli Béke sugárúton két emeletesnél magasabb épület különben is csak egy-kettő látható), és a szállodának kizárólag az útikönyv szerint van uszodája. Valóságos és különleges viszont a kertvendéglője, amelyben szinte az asztalok köré épített pavilonok egymástól jól elhatároltan bújnak a lombok közé, a fűzfák alá. Ezekben a pavilonokban egyebek között remek caha- radzsint lehet fogyasztani (legalább 30 centiméter átmérőjű lángosszerű, sajttal, túróval, s céklazöldjével töltött lepény), vagy éppen ficsint (ez egy kisebb lepény, benne fokhagymás tejszínnel ízesített párolt marhahús). Megjegyzem, hogy bármely őszét étel nagyon finom, de rettenetesen laktató, s ha a falatokat le is öblíti az ember a jégkockáktól párás üvegkorsókban felszolgált tarhunnal (ami egy jellegzetes, kesernyés-édes ízű, salátaként is fogyasztható fűszerű növényből készült smaragdzöld ital), moccanni sincs kedve többé, várost nézni pedig; még kevésbé... (Következik: Beszéljünk a lovakról) Aczél Gábor
