Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-24 / 172. szám
1981. július 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK Kényszerű frigy? A z udvaron még éktelenkedtek az építkezés hulladékai. Az új iskolában az első tanévet kezdték, de az úttörőcsapat-vezető büszkén sorolta, hány üzemet kerestek már fel, honnan milyen segtíségre, támogatásra kaptak ígéretet. A termékeiről külföldön is ismert gyár különösebb rábeszélés nélkül felajánlotta tanulmányi kirándulásokra a saját autóbuszát. Egy másik üzem az iskolaudvart parkosítja. A szemléltető eszközök karbantartásánál is számíthatnak rájuk, és ha csöpög a csap, nem zár az ablak, akad majd időben szakember. Hallgattam a dicsekvésnek is beillő szóáradatot, és megkérdeztem: „Mit ad ennek fejében az iskola?” Láttam, kapásból akar válaszolni, de hosszas kivárás után is csak azt olvashattam ki a tekintetéből: „Hát nem elég, hogy foglalkozunk a gyerekeikkel, és jól felszerelt iskolában tanulhatnak?” Példát könnyű találni az ellenkezőjére is. Akadnak tantestületek, melyek megalázónak tartják a kilincselést az üzemekben. így előáll az a furcsa helyzet, hogy tanulmányi kirándulások maradnak el busz hiányában. Csak nehezen, töbszörös utánajárással tudják megszervezni pályaválasztáskor az üzemlátogatásokat. Az üzemek többsége pontosan számon tartja, hogy az óvodákat, iskolákat egy-egy tanévben mivel támogatta. Nem ritkák a karácsonyi, gyermeknapi ajándékok költségeiről forintra vezetett kimutatások. A szocialista brigádnaplókból sem hiányozhatnak a bejegyzések arról, hogy ennyi meg ennyi órában ezt és ezt javították, festették társadalmi munkában. Ha nem ismernénk a közel tízéves „egy üzem — egy iskola” akciók vitathatatlan eredményeit, a „minden iskolának televíziót” mozgalom sikerét, a fentiekből csak névleges kapcsolatra következtethetnénk. De mégsem mehetünk el a fel-felbukkanó formalitások mellett szó nélkül, melyek „kényszerű házasságra” utalnak. Olyan „frigyre” amit a társadalom nyilvánossága előtt sem az üzemek, sem az iskolák nem mernek felbontani. A megbomlott összhangot pedig látszatkedvességekkel igyekeznek leplezni. Pedig az iskolák-üzemek kapcsolata nem merülhet ki egyszeri, kipipálható tervfeladatokkal, az „adtam-törlesz- tettem” piaci fogalmakkal. Az anyagi támogatáson kívül több van ebhen az egymásra utaltságban. Általa kiteljesedhet a szülő-pedagógus viszony. Az üzemek életébe, mindennapjaiba jobban beleláthatnak a tanulók, reálisabbá válhat életfelfogásuk, könnyebbé válik a döntés a pályaválasztáskor. A pedagógusok pedig részt vállalva az üzemi oktatásból, közművelődésből „törleszthetnek” a patronáló gyáraknak, üzemeknek. Ha nem feledkezünk meg erről, akkor továbbra is felhőtlen marad ez a kapcsolat. (reszler) Az öregek védelmében M egöregedtünk. Ezért nem állnak már jóformán szóba sem velünk, öregekkel. Bárhová megyünk tanácsot kérni vagy panaszkodni, máris azt felelik — erős hangon — sietek, dolgom van, nem érek rá. Otthagynak, nincs kihez szólnunk sem.” — írja egyik kedves olvasónk, Sztráda István Nyírjákóról. Nem panasznak szánja sorait, hanem egy helyzetet regisztrál, sorolja azokat az eseteket, amikor elég lenne a figyelmes szó, egy kis törődés, hogy az idős, olykor a mai gyakorlati dolgokban nehezen eligazodó ember segítséget kapjon. Korántsem egyedi esetről van szó, ezért érdemes szólni a munkában megfáradtakról. Az öregség még nem jelent betegséget, sem kivételes helyzetet. Egy állapotot tükröz, sokszor a fiatalok által irigyelt állapotot, amikor a csendes tűnődés, a nyugdíj élvezése jelenti a napok múlását. Azonban a megfáradt szervezet is ekkor jelentkezik bajaival, a rohanó életben is tájékozódni szeretnének az idősebbek, s ezért fordulnak a fiatalokhoz. Amikor ezt teszik, akkor remélik, hogy meghallgatást találnak, bíznak abban, hogy nem tekintik feleslegesnek őket. S a példák százai mutatják, hogy ez valóban sokszor így van, mert hallgatnak a tapasztaltabbra, szívesen veszik a jótanácsot. Nem árt, ha erre is gondolunk, amikor idős emberekkel találkozunk. (lányi) ÁRVÍZ HELYETT, GYAKORLAT A régi csengeri híd alatt úszunk el, a túlpartra tartunk, néhány munkásnak ott lesz majd dolga. Felettünk deszkaállványzat, feljebb pedig emberek, és még magasabban egy daru gémje. A drótkötél végén, termetes vasgerenda lóg. Vasgerenda, drótkötélen Bontják a régi hidat. Pár perccel korábban még a híd tetején jártam. Lángvágókkal darabolják az acélt, gerendát szednek ki gerenda után. Az ívek közötti 12 méteres részre vár ez, a két ívet majd a szárazra vontatják, s a pilléreket a partra robbantják. — Ez a híd már kiszolgált? — Ki... — feleli Antal József, a vízügyi igazgatóság osztagvezetője. — Mert az 1970-es árvíz csúnyán megrongálta. A pilléreken télen fennakadt a jég, árvízveszélyt okozott. Tíz éve, már csak ideiglenesen volt megerősítve. Pár száz métert megyünk csupán, egy másik munkahelyet megnézni, ahol automata vízmércét építenek. Bontás ott, építés itt. — Ez árvízvédelmi gyakorlat is — teszi hozzá az osztag- vezető. — A kettőt egybekapcsoltuk, hiszen számos olyan munkafázis van, amelyikre egy esetleges árvíz idején is szükségünk lehet. Idén komoly védekezés nem volt, szerencsére nem volt, így szükség van a gyakorlatra. A tavalyi árvíz idején, Gyulán, a Körösök vidékén új technológiát próbáltunk ki, egyebek között- azt kell besúly- kolnunk. Sok az új ember, azokat is tanítani, szoktatni kell. Kikötünk. Pár perc szemléheneket. Boldogan ettek, ittak és adták a tejet. Nem volt légy, nem zavarta őket semmi. — Fantasztikus. — Nem fantasztikus, tény, drága öregem. Galambos Lajos. KATI — Hát akkor megpróbálom keresztülhajtani a vezetőségnél. A vén Duba a vezetőségi ülés után szomorúan közölte Réczei Katival: — Nem megyen ez nálunk, kislányom. — Ki mondta, hogy nem megy? — Mindenki, az egész vezetőség. — Nahát, akkor majd megkeresem őket. Én. A vén Duba azt mondta: — Ne menj oda, kislányom. — Miért? — Nagyon kérlek, ne menjél. — Megyek én, öregem, csak nem fog ezen múlni a tisztaság; nem hallja, hogy most is mennyire ömgetnek a tehenek? — Jaj, bizony. — Hát akkor megyek. — Jaj nekem, istenem, — dünnyögte az öreg. Hát persze, hamarosan kiderült, nem szólt a szegény öreg senkinek egy szót se. Csak ömgetett, pipáját. szívogatva, mint legyektől a tehenek, úgy ömgetett. S amikor Réczei Kati megjött a húsz flakon Unitoxszal, felcsillant a szeme: — Lámcsak! — Ugye, öreg, megy itt rendesen minden! — Már ki is adták? — Hát a maga szavára mért ne adták volna ki? Az öreg messze nézett. Istenem, gondolta, most mór nem tudom, hogy valóban szóltam én, vagy se? Nagy kérdés. Vagy csak egy kicsit helyre tett még engem is ez a lány ? Gerenda a levegőben. (Császár Csaba felvételei) lődés, egy debreceni szakemberrel való beszélgetés után, visszafordulunk. Yízelzórós új módszerrel — Szóval, az új eljárás ... A lényege az, hogy ellentétben a régi módszerrel, most a szintkiegyenlítődés előtt már hozzákezdünk a víz útjának elzárásához. Ez lényegesen nehezebb, mint a hagyományos módszer. De jobb. Az ácsok is megmutathatják, mit tudnak. Mert nem elég érteni a szakmát, a magasságot is szokni kell. Most is, vagy tízméter magasban dolgoznak. De gyakorolni kell, a vizen járást is. Természetesen csónakkal, hídmezővel. Csodatételről szó nincs. — Ma meséli Antal József —, egy postai kábelt helyeztünk a mederbe. Egyelőre ideiglenesen, a véglegest a bontás után építjük meg. A parton terepjárók, személygépkocsi. A terepjáróban csakúgy, mint a hadiszállásul szolgáló épületben rövidhullámú adó-vevő. Szünet nélkül szól. — Tartanunk kell a kapcsolatot Nyíregyházával, és a gyakorlat másik két helyével, Fehérgyarmattal, Nagyecsed- del. Ecseden a szivattyútelep zsilipjének vízzáró vizsgálatához homokzsákos elzárást készítenek, mintegy tízezer zsák felhasználásával, Fehér- gyarmaton pedig, „Pátria” lemez leverése és kihúzása folyik. — Van a gyakorlatnak egy olyan része is, amikor a rádiókapcsolat repülőgépről való tartása a feladat. A vízügy gépe Penyigén van ... A mondatban ott rejlik az ajánlat, élni kell vele. Egy iramodás Penyige, s a piros gép a zöld mezőben, kissé odébb a szélzsák, könnyen fellelhető. Pontban egy óra, felszál- lunk. A zúgás egyre nagyobb, a fű hajlong a csavar kavarta szélben, már nem is látszik a légcsavar, oly gyorsan pörög. Az Országos Vízügyi Hivatal főpilótája, Katona Lajos a műszereket nézi, majd egy rövid iramodás és a levegőben vagyunk. Látjuk Fehérgyarmatot felülről. Az épülő tunyogmatol- csi hidat. A Szamos szürkészöld szalagját. A sebesség 200 kilométer, a magasság kétszáz méter. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...” Inkább csodálatos játékszer, élethű makett. Ilyennek láthatta Gulliver a törpék országát. A tócsák, mint törött tükrök. Emelt fólia, fedett fal Előttünk Győrtelek, jobbra Mátészalka, aztán alattunk, Nagyecsed. Jól látható a sok ezernyi zsákból emelt, fóliával fedett fal és a szorgoskodó emberek. A varázslatot a rádió recsegése töri meg. Ébresztő, hiszen ezért jöttünk, kipróbálni az összeköttetést. — Már beszéltem velük — szólal meg mögöttünk Esze- nyi László, rádióműszerész. — Mondd meg, üdvözlöm őket — fordul hátra Antal József, az osztagvezető, — Megvolt — felel egy pillanat múlva a rádiós. — És hozzáfűzi: ők is... Speidl Zoltán A barátságfesztivál résztvevője „Vagyim vagyok Ungvárról il Dús hajú, vastag bajuszú fiatalember mutatkozik be, szinte kifogástalan magyarsággal: „Vagyim Aleszandrovics Kovács vagyok, Ungvárról”. A barátságfesztivál Szabolcs- Szatmárban tartózkodó kom- szomolistái között csak ketten tudnak magyarul. Ő az egyik. Sok-sók emlékkel kötődik hazánkhoz, Nyíregyházán most jár először. Reméli, hogy nem utoljára. A jó beszélőkészséggel megáldott fiatalembert sokan ismerik a kár- pátontúli területen. Az értelmiségi fiatalokat képviseli a küldöttségben, de , mint mondja, a munkásfiatalok is közel állnak hozzá. Nem csoda, hiszen mozgalmi munkája gyakran összehozza gyárak, kolhozok fiataljaival. Büszke rá, hogy a nagyapja bányász volt. Apja már értelmiségi pályát választott, tanár lett. ő maga gyerekkorában hasznosította művészi hajlamait. Grafikával próbálkozott, nem is sikertelenül. A képzőművészeti szakiskolán a legjobbak közé tartozott. A Leningrádi Képző- művészeti Akadémián a diplomamunkájához magyar témát választott. A két világháború közötti Magyarország képzőművészetét dolgozta fel. Nagy fába vágta a fejszét, hatalmas anyagot kellett áttanulmányoznia. De megérte. Pár évig dolgozott a Komszomol ungvári apparátusában, most művészettörténész. Elmélyült munkát végez, de nem csupán a négy fal között. Felfedezéseit, véleményét orosz nyelven gyakran publikálja különböző lapokban. Ezért is ismerik jól a nevét messze földön. Az ungvári tv-ben is láthatták néhányszor jellegzetes- mosolyát, hallhatták előadását. A magyar fiatalok életét, munkáját jól ismeri. Igaz, nem közvetlenül, hanem a Magyar Ifjúság hasábjairól. Rendszeresen olvassa a képes hetilapot. A Népszavát is járatja ungvári otthonába: különösen a hét végi kulturális cikkeket olvassa szívesen a szakszervezeti lapban. Hogy megyénkről mit tud? Mint mondja, több ősszel is látta a tv-ben a beregsurányi Barátságkertben megrendezett szüretet. Tudja, hogy a Szovjetunióba innen exportálják az almát. Az ungvári boltokban péha ő is vásárol az ízletes jonatánból. Jól ismeri Záhony jelentőségét, olvasott már a szabolcsi iparfejlesztésről. Akkor beszélgettünk, amikor a kom- szomolisták a Jósa András Múzeumba készültek. Azt remélte, hogy a látogatás felér neki egy szakmai tapasztalat- szerzéssel is. Otthon iparművész felesége és ötéves kislánya várja. Szeretne nekik tőlünk jellegzetes ajándékot vinni. De mi legyen az? — kérdezi. Javasoljuk, ha a tv-ből már ismeri Beregsurányt, vigyen beregi keresztszemes térítőkét, a kislánynak esetleg népművészeti mintákkal díszített ruhácskát. örül a tanácsnak és reméli, hogy hasznos ajándékkal, meg sok-sok kedves emlékkel tér haza. N. L. R éczei Kati most jött haza a továbbképzésről, s a tehenészet brigádvezető-helyettese lett. E kinevezés után három napra bement a nagy gazdaság állatorvosához és azt mondta: — Duba elvtárs, utaljon ki nekem húsz flakon rovarirtót. — Mit? — Húsz flakon légyirtót. — Én ezt nem is értem — mondta az állatorvos. — Ilyesmit nem szoktunk használni a tehenészetben, drága dolog lenne, azt hiszem. — Nem drága, flakononként huszonegy forint. És a továbbképzésen gyűjtött tapasztalat szerint egy-egy fejőstehénnél két és fél deci tejnövekedés mutatkozott, amennyiben használták a légyirtót. Hoztam magammal a saját pénzemen néhány flakont, s mondhatom, a tanultak beigazolódtak. Kihajtattam a teheneket fejés előtt két óra hosz- szával, majd megtörtént a permetezés az Unitoxszal, és akkor beengedtük a te-
