Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-22 / 170. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. július 22. Lengyelország ünnepére A magyar párt és állami vezetők üdvözlő táviratot küldtek Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából Stanislaw Kania elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Henryk Jablonski elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének, Vojciech Jaruzelski elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének. A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepén, Lengyel- ország újjászületésének 37. évfordulóján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, dolgozó népünk és a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a lengyel kommunistáknak és a testvéri lengyel népnek. Lengyelország újjászületésének 37. évfordulóján ismét hangsúlyozzuk azt az elhatározottságunkat, hogy a marxizmus—ieninizmus eszméi, a proletár internacionalizmus szellemében tovább erősítjük pártjaink, országaink és népeink együttműködését és barátságát. A táviratot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke írta alá. fflja július 22-én a Len- 111/1/1 gyei Nemzeti Fel- szabadítási Bizottság meghatározó jelentőségű kiáltványt tett közzé. Ebben megfogalmazták az új, demokratikus alapon, mélyreható változások nyomán felépülő Lengyelország társadalmi fejlődésének irányait. Az okmányban — tükrözve a szovjet hadsereggel vállvetve küzdő négyszázezer fegyveres lengyel hazafi meggyőződését is — kifejezésre juttatták, hogy a Szovjetunióval való szövetséget és együttműködést a fasiszta hódítók leverése után, az új társadalmi viszonyok megteremtésében is fenn akarják tartani. A hitleri agresszorokkal vívott harcnak még nem volt vége. Noha a náci hadigépezet gerincét a szovjet offenzívasorozat megroppan- totta és a megnyitott nyugati front is hozzájárult a Wehrmacht maradék erejének felmorzsolásához, még hosszú hónapokba tellett, amíg Európában elhallgathattak a fegyverek, s megkezdődhetett a károk felmérése, a helyreállítás. Lengyelország rendkívül súlyos helyzetben volt: hatmillió ember esett áldozatul a háborúnak, a hitleristák kegyetlenségének, romokban hevertek a városok, a gyárak. Most, több mint három és fél évtized távlatából visszatekintve elmondhatjuk: Lengyelország olyan hatalmas utat tett meg, amelyet csak történelmi léptékkel lehet mérni, s ezen nem változtat a mostani súlyos válság sem. Semmi sem feledtetheti el, hogy a Szovjetunió és a lengyel hazafias erők győzelmes antifasiszta harcának eredményeként a lengyel nép ma független hazában, biztonságos és garantált határok között él. Az elmúlt 36 év alatt a lengyelek újjáépítették országukat, hatalmas lehetőségekkel rendelkező népgazdaságot hoztak létre, új munkahelyek millióit teremtették meg, fejlesztették a tudományt, a művelődést, a kultúrát. Ezek olyan történelmi vívmányok, amelyek ma is szilárd bázisai Lengyelországban a szocializmus építésének és a hibák, torzulások leküzdésének. Ami a torzulásokat illeti, saját történelmi tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a szocializmus építésének menetében súlyos konfliktusokhoz vezet a marxizmus—le- ninizmustól való eltérés, a szocialista forradalom közös törvényszerűségei és a nemzeti sajátosságok összhangjának megsértése, a szubjektivizmus és a voluntarizmus felerősödése, a szocialista demokráciának az elhanyagolása, a tömegekkel való kapcsolatnak a meggyengülése. Ezért jól értjük és értékeljük azokat az őszinte törekvéseket, amelyek a rendkívüli pártkongresszuson is kifejeződtek, amelyek a hibák kijavítására, a megismétlődésüket kizáró biztosítékok kimunkálására, a szocialista építéshez elengedhetetlenül szükséges gazdasági-társadalmi reformok kidolgozására irányulnak. N épünket a lengyel néppel sok évszázados barátság szálai fűzik ösz- sze, s e barátság új tartalmát az adja, hogy immár harminc esztendeje mindkét nemzet a szocializmus építésének útját járja. Ugyanazon az oldalon állunk, egy szövetségi rendszerhez tartozunk. A lengyel nép barátaiként reméljük, hogy a lengyel kommunisták, soraikat szorosra zárva, a szocializmus valamennyi hívével ösz- szefogva, határozott intézkedésekkel végül is gátat vetnek az ellenforradalmi törekvéseknek, s kivezetik az országot a jelenlegi nehéz válságból — egy olyan útra, amely megfelel a lengyel nép és a szocialista közösség érdekeinek. (Folytatás az 1. oldalról) Budapesten a politikai és a kulturális delegációnak is mozgalmas napja volt. Borisz Pasztuhov, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára, a szovjet küldöttség vezetője és Fejti György, a KISZ KB első titkára délelőtt a KISZ KB székházában találkozott az újságírókkal. A sajtókonferenciát Nagy Sándor, a KISZ KB titkára nyitotta meg, majd Borisz Pasztuhov méltatta a barátságfesztivál jelentőségét. Fejti György a többi között kiemelte: nemcsak fiatalságunk, hanem közvéleményünk egésze érdeklődéssel, rokonszenvvel tekint a III. magyar—szovjet barátságfesztiválra. Van mit tanulnunk egymástól, hiszen az MSZMP XII. kongresszusán és az SZKP XXVI. kongresz- szusán meghatározott nagyszabású feladatok végrehajtása mindkét ország fiataljaitól kezdeményezőkészséget, cselekvő állásfoglalást, tetteket kíván. Mi mai valóságunkat szeretnénk megmutatni szovjet barátainknak, eredményeinkre büszkén, de gondjainkat, munkánk hiányosságait sem titkolva. A nap fő politikai eseményeként a KISZ KB székházában kétnapos politikai konferencia kezdődött. A részvevőket a 100—100 tagú magyar és szovjet politikai delegáció tagjait • Kovács Jen* a KISZ KB titkára köszöntötte. Elsőként Dmitrij Fili- pov, a Komszomol KB titkára számolt be a negyvenmilliós szovjet testvérszervezet nagy horderejű feladatvállalásairól, amelyekkel hozzájárulnak az SZKP XXVI. kongresszusán született határozatok megvalósításához. , Ezután Nagy Sándor számolt be a KISZ X. kongresz- szusán hozott határozat végrehajtásának terveiről, a magyar ifjúkommunisták előtt álló feladatokról. A plenáris ülést követően öt szekcióban folytatódott a munka. Délután a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Borisz Pasztuhov ünnepélyesen megnyitotta a fesztiválklubot. A megnyitó résztvevői — köztük Fejti György, valamint a barátságfesztivál több szovjet és magyar díszvendége — ezt követően kulturális műsort tekintettek meg. A szovjet művészeti delegációval érkezett ének- és táncegyüttesek orosz, ukrán, moldáviai, belorusz, észt, litván táncokat és dalokat mutattak be, ízelítőt adva a Szovjetunió népeinek folklórjából. A klub látogatói több kiállítást is megtekinthetnek a rendezvény- sorozat ideje alatt. HAZÁNK, KELET-EURÓPA (8.) II fejlett szocializmus építése (1962-72) A szocializmus alapjainak lerakása és megszilárdulása után a ke- let-közép-európai szocialista országok hozzákezdtek a fejlett szocializmus építéséhez. (Az elnevezések különbözőek voltak: fejlett szocializmus, érett szocializmus, a szocializmus betetőzése, befejezése, továbbépítése stb.) A fejlett szocializmus építésének általános irányelveit először a kommunista és munkáspártok 1960. évi moszkvai értekezletén határozták meg, majd ezt követően az egyes országok kommunista pártjai kongresszusai-, kon kidolgozták saját konkrét elképzeléseiket. A gazdaságpolitika fő feladata mindegyik országban abban állt, hogy a fejlett szocializmus anyagi-műszaki bázisának kiépítése érdekében a tudományos-technikai fejlődés vívmányainak felhasználásával minél gyorsabb ütemben korszerűsítse a népgazdaságot, és emelje az élet- színvonalat. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nagyszabású célkitűzések sikeres megvalósítása érdekében az extenzív fejlesztésről (a munkaerő- és nyersanyagtartalékok felhasználása) fokozatosan át kell térni az intenzív módszerekre (amelyekben a növekedés alapja a munka termelékenységének emelkedése). A gazdaságpolitikának minden országban voltak a helyi adottságokból fakadó sajátosságai. Az NDK-ban az extenzív fejlődés tartalékai teljesen kimerültek, a súlyos munkaerőhiány miatt csak a gyors ütemű gépesítés és automatizálás jelenthetett kiutat. Csehszlovákiában változatlanul jelentős volt a cseh és a szlovák országrész fejlettségbeli különbsége. A mezőgazdaság 1960-ban érte el a termelés háború előtti szintjét, a továbbhaladás lelassult, Csehszlovákia munkaerő- és nyersanyaghelyzete fokozatosan az NDK-éhoz vált hasonlóvá. Bulgáriában a fő cél változatlanul az iparfejlesztés volt, ugyanakkor a mezőgazdaság kínálta hagyományos lehetőségeket sem hagyták kihasználatlanul (zöldség- és gyümölcstermesztés). Nagy hangsúlyt helyeztek az agrár- tevékenység ipari jellegének fokozására. Románia viszonylag jelentős nyersanyag- és munkaerőtartalékok birtokában rendkívül rövid idő alatt kívánta elérni a fejlettebb szocialista országok szintjét. Emiatt 1964-ben bizonyos vélemény- különbségek alakultak ki Románia és a KGST többi tagállama között, mivel a román vezetés az említett cél eléréséhez nagy egyoldalú segítséget igényelt a többi szocialista országtól. Lengyelországban új lendületet vett az iparosítás, ugyanakkor a lakosság igen gyors növekedése és a falusi munkaerő városba áramlása miatt évente nagyon nagy számú új munkahelyet kellett létesíteni. Jugoszlávia céljai lényegében megegyeztek a többi szocialista országéval, a megvalósítás alapja azonban az önigazgatás és a piaci mechanizmus széles körű érvényesítése volt. Az ország sajátossága az egyes tagköztársaságok közötti igen nagy fejlettségbeli különbség, a munkaerő-felesleg miatti tömeges külföldi munkavállalás, a nyugati tőke jelentős szerepe. Albánia az európai szocialista országokkal történt szakítás óta az „önerőre támaszkodás” elve alapján — jelentős kínai segítséggel — igyekezett az országot mielőbb ipari-agrár jellegűvé alakítani. Az arányosságot és tervszerűséget előtérbe helyező gazdaságpolitika mindenütt jelentős eredményeket hozott. A hatvanas években Romániában a nemzeti jövedelem több mint kétszeresére nőtt, Bulgáriában csaknem megkétszereződött. Magyarországon 64 százalékkal, Lengyel- országban 63 százalékkal, az NDK-ban 50 százalékkal, Csehszlovákiában pedig 47 százalékkal volt magasabb 1970-ben, mint az évtized elején. Látható, hogy a nagy hátránnyal induló balkáni országok jelentősen csökkentették lemaradásukat. A nemzeti jövedelem egyre nagyobb hányadát állította elő az ipar. Az ipar részesedésének növekedése pedig együtt járt a mezőgazdasági részarány további csökkenésével. Az évtized második felében a korábbi öt évhez viszonyítva az ipari növekedés évi üteme az intenzív módszerekre alapozó országokban (NDK és Csehszlovákia) valamelyest nőtt, a többi országban 1—2 százalékkal csökkent, Jugoszláviában pedig a felére esett. A térség országaiban leggyorsabban az energiatermelés, a vas- és fémkohászat, a vegyipar, a gépgyártás és a műszeripar fejlődött. A mezőgazdasági össztermelés tíz év alatt 12—40 százalékkal nőtt. A mezőgazda.- ság intenzívebbé válása a gépesítés és a kemizálás előrehaladása következtében tovább folvt. A nemzeti jövedelem felhalmozásra — azaz beruházásokra — fordított része növekedett. Minden országban komoly gondot fordítottak az elmaradottabb vidékek gyorsított ütemű fejlesztésére. (Például Csehszlovákiában a szlovák országrész részesedése az ipari termelésben 13-ról 24 százalékra emelkedett.) Jugoszláviában azonban a jelentős erőfeszítések ellenére a fejlett (Szlovénia és Horvátország) és a kevésbé fejlett tagköztársaságok közötti szintkülönbség — bár ez utóbbiak is jelentősen fejlődtek — nőtt. Az életszínvonal emelkedése — eltérő ütemben — foly-, tatódott. A gazdaság fejlődése magával hozta a társadalom struktúrájának további változását is. A technikai fejlődés biztos jeleként az anyagi termelésben dolgozók száma csökkent, és nőtt a nem termelő ágazatokban (szolgáltatásokban) foglalkoztatottaké. A munkásosztály létszámának növekedése az iparilag legfejletteb NDK-ban és Csehszlovákiában már csekély, a többi országban viszont változatlanul jelentős (8—15 százalék) volt. A munkásosztályon belül nőtt a magasabb szakképzettségűek aránya, a nehéz fizikai munkát végzőké pedig csökkent. Folytatódott az agrárnépesség számának csökkenése is. Az NDK-ban és Csehszlovákiában már csak 5—9 százalék a csökkenés mértéke, a többi országban még 13—22 százalék. (A még nem kollek- tívizált Lengyelországban és Jugoszláviában csak 11 százalék.) A városi és a falusi lakosság életszínvonala közötti rés szűkült. V áltozatlanul gyors ütemben gyarapodott az értelmiség. A munkaerőtartalékok fokozatos kimerülése egyre jobban az intenzív növekedés felé fordította a népgazdaságot. A népesség természetes szaporodása tovább csökkent. (Az NDK-ban a lakosság összlétszáma is fogyott.) A születési arányszám egyedül Jugoszláviában volt magas, azonban itt is a legfejletlenebb területeken. A közoktatás nagymérvű fejlődése következtében az általános műveltség és képzettség szintje sokat javult. A felső- és középfokú végzettséggel rendelkezők száma rendkívül gyorsan emelkedett. A munkaerő szakképzettségi színvonalának javulása a gazdasági fejlődés egyre fontosabb tényezőjévé vált. Molnár Tamás Boldog vendégségben (2.) Költők és hősök Messze bent a hegyek között egy bővizű forrás betonágyának oldalán Koszta Hetagu- rov festett-vésett portréjával találkozom. Talán van valami jelképes is abban, hogy Oszétia nemzeti költőjének arcmása fölött a „fiatalság vize” zubog, amelyben ha fürdők, ifjabb leszek, s amelyből, ha iszom, sokáig fogok élni. Az oszétek — mint általában a kaukázusi népek — híresek arról is, hogy sokáig élnek, de ez nem a múltra, még kevésbé a költőkre, legkevésbé pedig a hősökre vonatkozik. A költő is, hős is Koszta Hetagurov sem élte meg az ötven évet, Iron fandür (Őszét líra) című kötetét elkoboztatta a cár, őt magát száműzték, elméje elborult, hat évi betegség után halt meg 1906-ban. Zsana Plije- vától, az Őszét Drámai Színház művésznőjétől tudom, hogy Koszta Hetagurov verseit eddig harminc nyelvre lefordították, s nekem utóbb szégyenkezve kellett felfedeznem, hogy Hetagurovnak mindössze három verse jelent meg magyarul, azok is az 1939-ben Moszkvában kiadott Űj Hang című folyóiratban, amelyben egyébként Lukács György, Gábor Andor és Balázs Béla is publikált. Hadd idézzem itt e folyó 'atből Hetagurov híres „ Altatójáénak téhány sorát: A „darvakká változott” hét Gazdanov fivér emlékműve Gizel falu szomszédságában. (A szerző felvétele) „Anyád karja ringat lágyan, / Holdvilágos éjszakában / Édesen pihenj te, / Tente, baba, tente. — Életünk pokolnál szörnyebb / Szegény apád mennyit görnyedt, / Belehalt se sunkba, / Megölte a munka. — Neked is, mint az apádpak / Rongyos bocskor töri lábad, / Más lesz gazdag, nem te, / Tente baba, tente”. Persze nem Zsana Plijeva volt az egyetlen, aki Hetagurovról beszélt nekem, és nemcsak Hetagurovról, hanem sok más híres emberről: tudósról, balett-táncosról, sarkkutatóról, sebészről ejtettek szót büszkén mindazok, akikkel oszétföldön összehozott a sors. Veronika Dudarováról, a nagy szimfonikus zenekart vezénylő karmesternőről például különösen sokat hallottam, aki méltán világhírű ugyan, csak éppen azt nem tudja róla a világ, hogy őszét. Tisztára véletlen, de Zsana Plijeva is nagyon híres ember rokona: Plijev tábornok, a Szovjetunió kétszeres hőse és Lengyelország hőse az unokabátyja volt. Az viszont valószínűleg nem véletlen, hogy a második világháborúban harcoló tábornokok közül nem kevesebbet, mint hetvenet a parányi oszétföld adott a szovjet hazának. És talán az sem véletlen, hogy éppen itt, Oszétiában, nevezetesen a tatárdúlás óta a „véres víz” nevet viselő folyócska, a Gizel- don határában állították meg a Mozdok felől előretörő, a bakui olajra szomjas, és a Kaukázoson át Indiába igyekvő fasiszta hadakat. Gizel falu mellett Szanakojev szobrász műve, egy 1975-ben avatott, versihlette emlékmű őrzi a „darvakká változott” őszét Gazdanov fivérek emlékét, akik közül az első itt, Oszétiában, a hetedik Berlinben esett eL A verset Raszul Gamzatov, avar nyelven ’"ró, dagesztáni költő alkotta, akinek, ha ez i verse nem is, de néhány szép nyolcsorosa, Weöres Sándor fordításában 1963-ban magyarul is megjelent, mégpedig abból az alkalomból, hogy Gamzatov — Szamuil Marsakkal és Dzsingisz Ajtmatovval együtt — Le- nin-díjat kapott. Az egyik nyolcsoros így hangzik: „Az én időm a hőst harctérre vitte, / nem firtatván igazságot, jogot, / az én időm a hősöket temette, / katonatisztességet sem adott. — Az én időm csapkodott, mint fivére / a rét fölött kóválygó dögmadár, / ki bátor s gyáva közti különbségre / nem hederít: minden szemet kiváj”. S ha már a hősöknél tartok, egy adósságomat kell még törlesztenem. Vendégül látott Béla Jekati, az Ősze! Állami Egyetem tanszékvezető docense, a történelemtudományok kandidátusa, aki a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem megemlíteni egy másik hős nevét. Megígértem, annál is inkább, mert Hadzsi Umar Mamszurov neve ismert: róla, Hemingway barátjáról Ehrenburg is írt, csak éppen törökként említette, holott Mamszurov oszétföld szülötteként áldozta a Szovjetunióért az életét. Az igazat megvallva, nem sokat beszéltünk róla Béla Jekati asztalánál, s talán mert már a pezsgőnél tartottunk, talán mert Oszétiában így szokás, vendéglátóm színésznő-barátnője, Zsana Plijeva hirtelen az ízig- vérig orosz Jeszenyin keleties Perzsa motívumaiból idézett valamit. Az idézett sorokat már itthon, Rab Zsuzsa fordításában találtam meg: „Élj, ha élsz! Csókolj nagyon, ha csókolsz! / Arany hold alatt gyönyört szakíts, / Ha meg holtak árnyainak hódolsz, / Élőt azzal meg ne háboríts”. Következik: Az alán kapun át. Aczél Gábor
