Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-11 / 135. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. június 11. Kommentár Tokióból nyolc év után most először látogat minisz­terelnök kontinensünkre, s ez önmagában is fontosságot köl­csönöz az NSZK-ban, Olasz­országban, Belgiumban, Ang­liában, Hollandiában és Franciaországban folytatandó eszmecseréinek, az EGK ve­zetőivel tervezett tárgyalásai­nak. Szuzuki Zenko kéthetes eszmecseréin.— amelyek ke­retében szerdán Schmidt kancellárral találkozott — a politikai nézetek tisztázásá­nak szeretne nagyobb jelen­tőséget tulajdonítani. Hogyis­ne, amikor Japán és Nyugat- Európa törekvései ebben csaknem egybeesnek: a há­borús konfliktus elkerülése, a kelet—nyugati kapcsolatos erősítése, a Szovjetunióhoz fűződő gazdasági szálak meg­szilárdítása Tokióból tekint­ve épúgy létérdek, mint a kontinens nyugati feléből szemlélve. Persze, mindezek ellenére a kormányfő tárgyalásai sok érdekütközésre is rávilágíta­nak majd. Mindenekelőtt a japán export rohamos emel­kedése, elsősorban az autó­invázió szakadatlan fokozó­dása miatt. Az idén év vé­géig a japán kereskedelmi aktívum várhatóan eléri a 10 milliárd dollárt az EGK-val szemben. Félő — legalábbis így vélekednek Nyugat-Eurp- pában —, hogy az amerikai piacról „elterelt” japán gép­kocsik áradata ezentúl a kon­tinens nyugati felében keres — és talál — piacot. Az Egye­sült Államok autókiviteli „önmérsékletre” bírta rá ázsiai szövetségesét, akitől most hasonló ígéretet várná­nak nytígat-éuröpai tárgyaló partnerei is. A japán kor­mányfő azonban jó előre je­lezte: csupán az óhajokról hajlandó tájékozódni, konk­rét elkötelezést azonban ne várjanak tőle. Szuzuki Zenko olyan idő­pontban 'érkezett Európába, amikor népszerűsége otthon megcsappant. Feltehető, hogy e látogatásoktól vár tekin­télynövekedést. Az enyhülés­ről, a leszerelésről, a béke megőrzéséről folytatandó megbeszélések ugyanis Ja­pánban kedvező visszhangra számíthatnak. Gy. D. Szép múlt után Az angol titkosszolgálat kapitánya nem kis önelégült­ségről tett tanúbizonyságot, amikor értékiratainak ezt a címet adta: Az angol kém­fejedelem — se névvel ön­magát illette. Hiszen egy ember ritkán érzi feljogosít­va magát rá, hogy ítéletet mondjon saját tevékenysé­géről, értékelje önnön életét. Igaz, hogy Reilly már 1933- ban, amikor ez a könyv elő­ször egy New York-i kiadó­nál napvilágot látott, sem volt az élők sorában. Az In­telligence Service híres tisztje helyett felesége volt kénytelen sajtó alá rendezni a művet, amelyet a kém ma­ga írt és nyugalomba vonu­lása után szándékozott ki­nyomtatni. Mi is Reilly kapitány va­lódi története? 1925 októberének első nap­jaiban a következő rövid hír jelent meg az Izvesztyijábanc „A szeptember 28-ról 29-re virradó éjszaka négy csem­pész próbált átjutni a finn határorr. Kettőt közülük le­lőttek, a harmadik — egy finn katona — fogságba ke­rült és a negyedik olyan sú­lyosan megsebesült, hogy be­lehalt sérüléseibe.” Néhány nap múlva a szov­jet hatóságok hivatalosan be­jelentették: az előző közle­ményben szereplők egyike Sidney George Reilly kapi­tánnyal, az Intelligence Ser­vice tagjával azonos. Folytatódik a LEMP KB plénuma Varsóban szerdán reggel kilenc órakor folytatta mun­káját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának kedden kezdődött XI. teljes ülése. A tanácsko­záson folytatják a vitát a politikai bizottság kedden el­hangzott referátuma fölött, amelyet Stanislaw Kania, a KB első titkára terjesztett elő „az ország jelenlegi hely­zete és a IX. rendkívüli kongresszusra való előkészü­letek” címmel. A szerdai vitában elsőként Mieczyslaw Rakowski, a KB tagja, miniszterelnök-helyet­tes szólalt fel. Véget értek a szovjet-algériai tárgyalások Szerdán véget értek a szov­jet-algériai tárgyalások, amelyek kedden kezdődtek meg a szovjet fővárosban a hivatalos, baráti látogatásra érkezett Bendzsedid Sadli, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadítási Front Pártjának főtitkára részvéte­lével. Szovjet részről a tár­gyalásokon Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnök­ségének elnöke, Nyikolaj Tyihonov kormányfő és And­rej Gromiko külügyminisz­ter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és más személyiségek vettek részt. Az algériai delegációban Bendzsedid Sadli oldalán a kormány és a párt több ve­zetője foglalt helyet. Mint a Moszkvában a tár­gyalásokról kiadott közle­mény megállapítja, a felek behatóan áttekintették a Szovjetunióé s Algéria poli­tikai, kereskedelmi, gazdasá­gi és más téren megvalósuló együttműködésének kérdé­seit. Megállapították, hogy a kiéleződő nemzetközi helyzet szükségessé teszi a politikai konzultáció és az eszmecsere további aktivizálását a két ország között az időszerű nemzetközi kérdésekkel, min- denkelőtt a háború megaka­dályozásáért és a béke meg­őrzésért vívott harc kérdé­sével kapcsolatban. Helmut Schmidt szövetségi kancellár és Szuzuki Zenko japán miniszterelnök szer­dán a hamburgi szenátus vendégházában nem keve­sebb, mint hét órán keresz­tül tanácskozott a nemzetközi helyzetről és a nyugatnémet —japán kereskedelem prob­lémáiról. Részt vett a megbe­szélésen Szonoda Szunao ja­pán külügyminiszter és nyu­gatnémet kollégája, Hans- Dietrich Genscher is. A hamburgi eszmecserén a gazdasági kérdések álltak a középpontban. Megkezdte tárgyalásait az NSZK-ban Szuzuki japán miniszterelnök (balról a má­sodik), jobbra tőle Helmut Schmidt kancellár, mögötte balról Szonoda japán, közé­pen Genscher NSZK külügy­miniszter. (Kelet-Magyaror- szág telefotó) A japán politikusok ked­den érkeztek Hamburgba, csaknem kéthetes Nyugat­európai kőrútjuk első állo­mására. A további állomá­sok: Róma, Brüsszel, Hága, London és Párizs; Az USA árnyékában—Közép-Amerika közelről (1.) Ä zöld börtön A közép-amerikai orszá­gokban több mint húszmil­lió ember él. Ez a Mexikótól Kubáig terjedő terület a tró- -pusi szélességi fokon találha­tó. Olyan térség ez, ahol az aktív vulkánok, gyakori föld­rengések még ma is változ­tatnak a föld domborulatán. Mivel a több mint 400 évig uralkodó spanyol hódítók, csak a mai Guatemalában ta­láltak gazdagabb ásványi le­lőhelyeket, évszázadokon át szinte egy helyben topogott ez a földsáv. A spanyolok uralma 1821-ben ért véget, öt ország —. Guatemala, Sal­vador, Honduras, Nicaragua és Costa Rica — létrehozta a Közép-amerikai Egyesült Tartományok Szövetségét, de ez mindössze néhány évig volt életképes. (Panama 1903-ban vált függetlenné Kolumbiától, s ettől számít­ják Közép-Amerikához való tartozását.) Jelen századunkban, ezek­nek az országoknak a törté­nelmét az USA növekvő be­folyása, rövid ideig tartó fegyveres függetlenségi har­cok, polgárháborúk váltako­zó korszaka jellemzi. És a megszámlálhatatlan katonai puccs. Nem véletlenül tartja magát az a mondás, hogy Közép-Amerikában ha egy tiszt eléri az ezredesi rendfo­kozatot, mindjárt az elnöki székbe is képzeli magát. Több mint 150 éven át a „vezérrendszerre” alapozott katonai kasztok irányították ezeket az országokat. Egy-egy puccs után, a hatalomra ke­rültek, forradalmárnak ki­áltották ki magukat, akció­jukat pedig forradalminak. A nép a politikai harcokban nem rendelkezett és — Nica­raguát kivéve — nem ren­delkezik kellő tapasztalatok­kal (áz analfabétizmus több mint 40 százalékos), s így a hadsereg mindig könnyen ki tudta használni a helyzetet. Természetesen amióta Ni­caraguában győzött a sandi­nista forradalmi harc és Sal­vadorban a népi erők egyre nagyobb területet tartanak ellenőrzésük alatt, új helyzet állt elő a térségben. Sok természeti katasztró­fa — földrengések, hurriká­nok — érte ezeket az államo­kat. De a legnagyobb ka­tasztrófát az USA gátlástalan behatolása, féktelen kizsák­mányoló politikája okozta. Nicaragua, részlet Granada városból Dwight Heat, a philadelphiai egyetem professzora, a tér­ségről szóló, nemrég megje­lent könyvében az írta: „A közép-amerikai nemzetek sűrítve hordozzák Latin- Amerika dilemmáit. Ezeknek az országoknak gyorsabban kell futniuk, hogy egy hely­ben maradhassanak”. A „futópályát”- nagyon is sok buktató tarkítja. Nem­csak az ellenszéllel — az amerikai imperializmussal kell megbirkózniuk —, ha­nem az egymás közti vi­szálykodás, egymás hatal­mára törés, a vélt vagy jo­gos sérelmekből fakadó konfliktusok fékező hatásá­val is. A térség politikai hangula­tára, békéjére még ma is rá­nyomja bélyegét az 1969-es, úgynevezett futballháború. Honduras és Salvador kö­zött. Nevét onnan kapta, hogy a két ország közötti vá­logatott labdarúgó-mérkőzé­sen robban az „első bomba”, tört ki tömegverekedés a mesterségesen szított nacio­nalizmusból táplálkozva. Ez ürügyet szolgáltatott arra, hogy a futballbíró szerepét a katonák vegyék át és hadat üzenjenek egymásnak. Való­jában a társadalmi és gazda­sági feszültségekből keletke­ző (oda-vissza) határkövete­lések robbantották ki a négynapos háborút. Salvador 21 ezer négyzettel lométeres területén 4,5 millió ember él. Ugyanakkor Honduras ötször nagyobb területe lakosainak száma alig haladja meg a hárommilliót. A fegyverek a határon lévő 200 kilométeres sávért .szólaltak meg. Ezer halott árán Salvador el is foglalta ezt a területet. A»kémfeiedelem<< tündöklése és bukása A londoni Times kétsoros gyászjelentéssel intézte el a kémfejedelmet: „Sidney George Reillyt, szeptember 28-án az oroszor­szági Allékul falu mellett a GPU-katonák lelőtték.” Bizonyára nyomós okuk volt a Times szerkesztőinek, hogy ilyen lakonikus nekro­lóg mellett döntöttek. Pedig Reilly igazán megérdemelt volna tőlük hosszabb bú­csúztatást is, hisz egész éle­tét — természetesen nemcsak meggyőződésből, hanem első­sorban jó pénzért, kémhiva­tásból — az angol és általá­ban a nyugati tőkések érde­keinek szentelte. Hogy miként került a brit titkosszolgálat kötelékébe, azt továbbra is teljes titok­zatosság fedi. Még Michael Sayers és Albert F. Kahm, a két neves haladó amerikai újságíró, Reilly életének ala­pos ismerője és feldolgozója sem tudta kideríteni. A kém életéről, tevékenységéről sa­ját visszaemlékezései, s a két amerikai újságíró által fel­dolgozott élettörténete alap­ján rajzolunk most képet. Sidney Reilly a cári Orosz­országban született egy ír hajóskapitány és egy orosz nő házasságából, s Ogyesszában nőtt fel. Már az első világ­háború előtt bizalmas mun­kakörben dolgozott egy szentpétervári nagy cári ha­jóépítő válallatnál: összekötő volt vállalata és néhány né­met érdekeltség — így a Blohm und Voss vállalat — között. Közvetlenül a világ­háború kitörése előtt értékes híranyagokat juttatott el a német hajóépítő-programról Angliába. 1914-ben az Orosz-ázsiai Bank embereként tűnt fel Japánban majd Amerikába hajózott. Ekkor a brit tit­kosszolgálat kartotékjai kö­zött már megtalálható volta neve az „I Esti” titkos meg­jelölés alatt. Nagyszerű nyelvérzékű — hét nyelven beszélt —, vakmerő, lelemé­nyes ügynöknek tartották. 1916-ban a svájci határon keresztül Németországba irá­nyították. Itt német tenge­résztisztnek álcázva behatolt a tengernagyi hivatalba, megszerezte, majd Londonba, szállította a német haditen­gerészet titkosszolgálatának sifrjét. Minden valószínűség szerint ez volt az első világ­háborúban tevékenykedő ké­mek legnagyobb bravúrja. Amikor 1917-ben Oroszor­szágban győzött a szocialista forradalom, Reillyt az Intel­ligence Service főnöke ma­gához kérette. — Sidney, lenne kedve va­lami újfajta munkához? — kérdezte. — Csak az értelmes dolgo­kat szeretem — válaszolta a mesterkém. — Nos, amit magára aka­runk bízni, nagyon érdekes dolog. Ott Oroszországban kell valaki, aki kézbe veszi a dolgokat. Lochart van ott, de úgy látszik, egy kicsit meg­zavarodott. Olyan táviratokat küldözget, hogy őfelsége kor­mánya ismerje el a bolsevi- kokat... A világ első mun­kásállamát kívülről ellenség ostromolta, belülről ellenfor­radalmi összeesküvések, s éh­ség, fagyoskodás veszélyez­tette. Az új szovjet rend nagy erőfeszítéseket tett, hogy ura legyen a helyzet­nek, de egyszerre nem lehe­tett mindent megoldani. A szovjetellenes szervezke­dések fontos fészkei voltak a még nyitva tartó bárok, ét­termek, ahol volt cári tisz­tek, félprostituált balett­táncosnők, hírhedt feketézők és más sötét elemek szőtték aljas terveiket. Massino úr a Baikov ká­véházban, a szovjetellenes elemek egyik kedvenc helyén ütötte fel sátorfáját. Szergej Baikov, a tulajdonos külön tisztelettel üdvözölte. Ké­sőbb a kávéház belső termei­ben titokzatos idegenekkel tanácskozott. Volt, akivel oroszul suttogott, mással an­gol, francia nyelven. Massino úr (természetesen Reilly ka­pitány) jól kihasználta egy­kori kapcsolatait, hogy mint maga finoman írta: „közve­títse őfelsége kormányának segítségét az alkotmányos rend híveinek”. Pétervárott a szovjet rend­szer iránti gyűlölete még to­vább fokozódott, s ilyen je­lentéseket írt haza: „Ezt az ocsmány fajzatot, amely most Oroszországban megszületett, mindenáron meg kell semmisíteni. Békét Németországgal! Igen, békét Németországgal, békét min­denkivel! Csupán egy ellen­ség van: az emberiségnek szent szövetségbe kell tömö­rülnie az éjszaka lidércnyo­mása ellen.” Minden arra vallott tehát, hogy az Intelligence Service — s urai, az angol tőkések — jó lóra tettek, amikor éppen Reillyre bízták ezt a felada­tot. (Folytatjuk) Hasonlóan, évek óta tarta­nak — változó hevességgel — a viták a haldokló Közép­amerikai Közös Piac újjá­élesztéséről, vagy eltemetésé­ről. A hatvanas évek elején, amikor zajos amerikai bá­báskodás és propaganda kö­zepette létrehozták a társu­lást, nagy jövőt jósoltak ne­ki. Abból az alapgondolatból kiindulva, .hogy meggyorsít­ják az egymás közti kereske­delmet, új iparágakat hoz­nak létre, eltörölték az or­szágok védő vámrendszerét. Már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy az érintett országok gazdasága egyoldalú, csaknem azonos mezőgazdasági termékekre, a banánra, kávéra, gyapotra és a fakitermelésre épül. Egyi- kőjüknek sincs fejlett ipara, így — a térségen belüli sza­bad kereskedelem — nagyon leszűkül. Másrészt, a tőke és a tapasztalat hiányában szen­vedő országokban kevés az esély arra, hogy új iparága­kat fejlesszenek ki, amelyek áruit a szomszédok keresik. A közös piacból eddig a legnagyobb hasznot — a tag­országok teljes kereskedelmi forgalmának 70 százalékát uraló — amerikai monopó­liumok húzták. A védővám megszüntetése növelte piaci területüket, s szabadon ván­dorolhatott az áru egyik or­szágból a másikba. Nem be­szélve arról, hogy az olcsó munkaerő lehetővé tette azt is, hogy gazdaságosabban, vagyis nagyobb nyereséggel termeljenek, mint az USA- ban. A több mint félmillió négy­zetkilométeren elterülő hat ország — Costa Ricát kivéve — a pánamerikai földrész legszegényebb államait al­kotja. A gazdasági, kulturá­lis, technikai fejlettség, itt a legalacsonyabb. Legmagasabb az analfabétizmus, a pusztító járványok ereje. Pedig . je­lentős kincsekkel rendelkez­nek. Közülük a legismertebb a banán. A közép-amerikai országok (Kolumbiával és Ecuadorral együtt) a világ banántermé­sének 65 százalékát adják. Panamában a devizák 57, Hondurasban 42 százalékát jelenti. A barna arany front­ját csaknem teljesen a há­rom nagy amerikai banán­monopólium — United Brands, Standard és a Del Monte — uralja. Saját légi- és tengeri flottájuk van. Mintegy 5000 kamion szál­lítja a kikötőkbe az árut. A hatalmas áruházaikban hi­telre is vásárolhatnak a ba- nánszüretelők, így — eladó- sítva — biztonságosabban le­het hallgatásra bírni őket. A pánamerikai földrészen szinte kényük-kedvük szerint manipulálják az árakat. Ezek után érthető, hogy bármerre jár az ember Kö­zép-Amerikában mindenütt „gringónak” (a túlsó partról jött idegennek) nézik, s bi­zalmatlanok vele. Ezek a né­pek bármilyen kedvesek és közvetlen, nyíltszívűek mint általában a trópusi népek: ha lehet, elkerülik a „kék szemű, szőke hajú idegene­ket”. Az ősi bizalmatlanságot, a mai valóság még inkább táplálja. Király Ferenc Szuzuki 8 *** f m® n japán miniszterelnök Hamburgban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents