Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-30 / 151. szám
4 KELET-M AG\ aRORSZÁG 1981. június 30. T TELEX Napi külpolitikai kommentár Az iráni robbanás A zaklatott iráni belpolitikai porondon, ahol már hosszú hetek óta sűrűsödtek a politikai detonációk, ezúttal valóságos robbanás teremtett ismét új helyzetet. A világ valameny- nyi hírügynöksége gyorshírben jelentette, hogy az iszlám köztársasági párt székházának egyik szemétkosarában felrobbant pokolgép több miniszter, párt- és vallási vezető mellett megölte Mohammed Behesti ajatollahot, a párt vezetőjét és a legfelsőbb bíróság elnökét is. Bár a párt székházában egybehangzó jelentések szerint Khomeini ajatollahon kívül jelen volt a most éppen győzedelmeskedő vallási szárny szinte minden vezetője, aligha lehet vitás, hogy a merénylet tervezői és végrehajtói elsősorban az úgynevezett iszlám fundamentalisták legmarkánsabb alakját, az ötvenkét éves Behesti ajatollahot vették célba, a maguk szempontjából teljes sikerrel. A robbanás időpontja több szempontból is érdekes. Nemcsak arról van szó, hogy éppen Behesti beszélt, amikor (a szónoki emelvény közvetlen közelében) felrobbant a pokolgép. Az időpont legfontosabb jellemzője az, hogy Behestinek — és ez aztán már semmiképpen nem lehet véletlen! — éppen akkor kellet meghalnia, amikor immár vitathatatlanul ő lett (persze Khomeini után) a rezsim kiemelkedően leghatalmasabb embere. Behesti a sahellenes vallási ellenzék régi vezető személyisége. Amikor Khomeini még iraki száműzetésben volt, Behesti fél évtizeden át Hamburgból irányította az NSZK-ban élő, elég jelentős számú iráni ellenzékieket. Amikor Khomeini Franciaországba költözött, először az akkor már régebben ott élő és a Sorbonne-on tanító Bani- szadr vendége volt, de hamarosan megjelent ott Behesti is. Khomeini környezetének e két legjelentősebb tagja között szinte az első pillanatól kezdve megindult a rivalizálás. Az otthoni hatalomátvétel után Baniszadr a bazár, a nemzeti burzsoázia által támogatott „mérsékeltek”, Behesti pedig a vallási szárny vezéralakja lett. Khomeini hosszú ideig hagyta hömpölyögni a két tábor közötti vetélkedést. Ma úgy tűnik, a döntő fordulat akkor kezdődhetett, amikor Behesti meggyőzte az idős főpapot arról: az államfőnek esetleg sikerül befolyása alá vonni — főparancsnoki minőségben a hadsereget és ezt — az Irakkal vívott háború befejezése után, de esetleg még azelőtt — a belpolitikai küzdelemben használja fel! M iután Khomeini döntött: gyorsan követték egymást az események. Először Baniszadr lapját tiltották be (ez volt a szorongatott államfő utolsó szócsöve), aztán leváltották Noba- rit, a központi bank elnökét, Baniszadr egyik legfőbb bizalmasát, majd — június 10- én — jött a legfőbb lépés: leváltották Baniszadrt a hadsereg főparancsnoki tisztségéről. Ekkor már ő is érezhette, hogy fizikai léte is veszélyben van és illegalitásba vonult. Ami ezután következett, már csak következmény volt. A parlament megfosztotta Baniszadrt államfői tisztétől is, a legfőbb ügyész letartóz- tatási parancsot adott ki ellene, Khomeini pedig mindkét döntést hivatalosan szentesítette. A győztes iszlám szárny által foganatosított le- tartóztatási hullám nem korlátozódott Baniszadr híveire, hanem számos baloldali személyiség halálát is előidézte. Ebben a közegben, Behesti teljes személyi és politikai diadala közepette következett be a vasárnapi robbanás, ami alighanem ismét új fejezetet jelent Irán fordulatokban gazdag történetében. Harmat Endre Pekingben hétfőn este hivatalos közleményt hoztak nyilvánosságra a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának június 27. és 29. között megtartott VI. plénumáról. A plénumon részt vett a központi bizottság 195 tagja és 114 póttagja, valamint 53 szavazati joggal nem rendelkező személy. Az ülésszakon, amelyet pontosan meg nem határozott időtartamú előkészítő ülésszak előzött meg, Hu Jao-pang, Je Csien-jing, Teng Hsziao-ping, Csao Ce-jang, Li Hszien-nien, Csen Jun és Hua Kuo-feng, a politikai bizottság állandó bizottságának tagjai elnököltek. A KKP KB VI. plénumának napirendjén a következő kérdések szerepeltek: 1. határozat megvitatása és elfogadása a Kínai Kommunista Párt történetének bizonyos kérdéseiről a Kínai Népköz- társaság létrejötte óta eltelt időszakban; 2. a központi bizottság legfontosabb vezető személyiségeinek újjáválasz- tása, illetve megválasztása. BONN A Der Spiegel hamburgi hetilap legújabb számában a „Spiegel-beszélgetés” rovatban interjút közöl Aczél Györggyel, az MSZMP PB tagjával, a Minisztertanács elnök- helyettesével. MOSZKVA Hétfő délelőtt Moszkvában tárgyalások kezdődtek Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter, valamint Faruk Kaddumi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága politikai osztályának vezetője (külügyminiszter) között. Kaddumi a PFSZ küldöttsége élén péntek este óta tartózkodik a szovjet fővárosban. MARIENHAMN Az Észak-Európában létesítendő atomfegyvermentes övezet kialakítását támogató határozattal fejeződött be vasárnap, a finnországi Marie- hamnban az északi békekonferencia. Skandinávia, Izland és Finnország több mint nyolcvan politikai szervezete és békebizottsága képviseletében 350 résztvevő hozott egyhangú határozatot, amelynek értelmében hazájuk kormányánál és törvényhozó testületéinél valamennyien, minden erejüket latba vetik egy olyan Európa kialakítása érdekében, amelynek atomfegyvermentességét nemzetközi szerződések garantálják. A plénum egyhangúlag elfogadta Hua Kuo-feng lemondását a központi bizottság elnöki és a központi bizottság katonai bizottságának elnöki tisztségéről. Ezt követően a részvevők titkos szavazással újjáválasztották, illetve kiegészítették a központi bizottság vezető testületét. A választás eredménye a következő : 1. Hu Jao-pang a központi bizottság elnöke. 2. Csao Ce- jang a központi bizottság al- elnöke. 3. Hua Kuo-feng a központi bizottság alelnöke. 4. Teng Hsziao-ping a központi bizottság katonai bizottságának elnöke. 5. a központi bizottság politikai bizottságának állandó bizottságában a központi bizottság elnöke és alelnökei foglalnak helyet: Hu Jao-pang, Je Csien-jing, Teng Hsziao-ping, Csao Ce- jang, Li Hszien-nien, Csen Jun és Hua Kuo-feng. 6. Hszi Csung-hszun a központi bizottság titkárságának tagja lett. Személyi változások a kínai pártvezetésben Cselekvő szolidaritás Szíriával és a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel Nyilatkozat a damaszkuszi nemzetközi szolidaritási konferenciáról Darvasi István, az ország- gyűlés külügyi bizottságának titkára, az Országos Béketanács alelnöke, aki részt vett a Damaszkuszban június 22—25. között tartott, a Szíriával és a Palesztinái Fel- babadítási Szervezettel való szolidaritási konferencián, hazaérkezése után nyilatkozatot adott az MTI tudósítójának. — A nemzetközi szolidaritási konferencia azt a helyzetet vitatta meg, amely a Libanon ellen állandósult, az arab népeket és a világbékét fenyegető izraeli agresszió miatt a közel-keleti térségben kialakult. A konferenciát Hafez Asszad köztársasági elnök, a kormány, a Szíriái Haladó Nemzeti Frontba tömörült pártok, közöttük a Szíriái Kommunista Párt, valamint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet kérésére a Béke-vi- lágtanács szervezte meg. Asz- szad elnök nyitotta meg a konferenciát, amelynek a Szíriái hírközlő szervek széles körű nyilvánosságot biztosítottak. A napilapok nagy terjedelemben közölték a beszámolókat, a rádió és a televízió pedig szinte az egész tanácskozást közvetítette. így nemcsak Szíria népe szerezhetett tudomást arról az áldozatos szerepről, amelyet a Szíriái Arab Köztársaság függetlenségének és területi integritásának, az ott élő palesztin menekültek életének védelmében tett, hanem megtudhatta az igazságot a környező országok lakossága is. A magyar küldöttség a plenáris üléseken és a bizottságokban kifejezte a magyar békemozgalom álláspontját a közel-keleti, megkülönböztetetten a libanoni válság ügyében. Sebestyén Nándorné, az OBT elnöke, a Béke-világta- nács mellett működő szolidaritási bizottság társelnökeként a bizottság ülésén ismertette a Béke-világtanácsnak a közel-keleti térség népeivel vállalt szolidaritás kifejezésre juttatását célzó akcióprogramját. A konferencia teljes egyhangúsággal fogadott el egy- egy dokumentumot a szíriai, a libanoni és a palesztin kérdésről, egyet az Amerikai Egyesült Államok szította fegyverkezési hajsza megállításának szükségességéről, egyet a közel-keleti helyzet egészéről, összefogásra és cselekvésre szólító felhívásban fordult a konferencia a világ közvéleményéhez a fegyverkezési hajsza és a közel- keleti válság súlyossága miatt. A közel-keleti helyzetről megfogalmazott dokumentum többek között hangsúlyozza: a konferencia kifejezi teljes támogatását az arab nemzeti felszabadító mozgalmakkal és azzal a harccal, amellyel Szíria, a PFSZ, a Libanoni Nemzeti Mozgalom, az egyiptomi haladó nemzeti erők és valamennyi arab ellenállási szervezet az izraeli agresszo- rok és támogatóik ellen vív. „HARCÉRINTKEZÉSBEN" - EURÓPA KÖZEPÉN (1.) L.-----------—------------------—>-----------------------------------------&—-----------------------------------------------------J Ki kit fenyeget? A nyugati rádióadók, a hadiipari körökhöz közel álló búlvárlapok — a NATO-ban megindult új fegyverkezési hullám „szükségességét” igazolandó — a legképtelenebb koholmányokat tálalják fel hallgatóiknak és olvasóiknak a Varsói Szerződés hadseregeiről. Az atlanti tömb hadügy- és külügyminisztereinek legutóbbi brüsszeli tanácskozásán sem volt hiány a háborús pszichózist szító „stratégiai elemzésekben”. A többi között azt hallottuk, hogy a NATO leghőbb vágya az európai biztonság fenntartása, s a több milliós haderő gyorsított felkészítését, a „korlátozott” nukleáris háború hadászatára való áttérést egyedül kizárólag a „keleti fenyegetés fokozódása” indokolja. Két, időközben félreállított hivatásos stratéga — Robert Close belga és Sir John Hac- kett brit dandártábornok — a képzeletbeli harmadik világháború rémképeit ecsetelve, nem kevesebbet hirdettek, mint hogy a Varsói Szerződés hadseregei le akarják rohanni Nyugat-Európát és „ha addigi legnagyobb katonai szövetséget, a NATO-t. A tömb alapító okmányát 12 állam képviselői írták alá. A szövetséghez később — 1952-ben — csatlakozott Török- és Görögország, de akkor még hiányzott a tizenötödik szövetséges, a fel fegyverezendő Nyugat-Németország... ményezte. A nyugati válasz így hangzott: nem! Két évvel később — 1954 márciusában — Moszkva javasolta, az Atlanti Szövetséget alakítsák át védelmi szervezetté és ez esetben kész maga is részt venni a NATO tevékenységében. A csatlakozási javaslatot a nyugati hatalmak elutasították, ezzel beismerve, hogy ezt a tömböt a szocialista országok kizárásával és éppen ellenük alakították. Ellenben még ugyanazon év októberében jóváhagyták a A NATO megalakításában és kibővítésében annak idején jelentős szerepet játszó két nyugat-európai politikus: Adenauer nyugatnémet kancellár (balra) és Churchill, az egykori brit miniszterelnök. nyugatnémet újrafelfegyver- zés előtt szabad utat nyitó párizsi szerződést, majd az európai biztonság ügyében Moszkvába szóló meghívót visszautasítva, megkezdték a szerződés parlamenti ratifikálását. 1955 májusában az akkoriban nyílt területi követelésekkel fellépő NSZK-t teljes jogú tagként felvették a NATO-ba és engedélyezték számára félmilliós hadsereg felállítását. Az US. News and World Report így ábrázolja az egész világot behálózó amerikai katonai támaszpontrendszert... 1979- ben az Egyesült Államok haderőinek minden ötödik katonája külföldön állomásozott. üuiupaudü suryus naouiu! feszültség állt elő. Ilyer helyzetben a Szovjetunió és i többi szocialista ország mái nem várhatta tétlenül s vésztjósló fejlemények telje kibontakozását. A háborúi erők egyesített frontjává szembe kellett állítaniuk a: európai béke és biztonság kollektív védelmének front ját. Ennek tett eleget 1955 május 14-én a Varsói Tanácskozás, amelyen nyolc barát Történelmi eseményt megörökítő felvétel: a lengyel fővárosban 1955 májusában a szocialista országok képviselői aláírják a Varsói Szerződést. egyszer elindulnak, meg sem állnának a La Manche-csatornáig.” „Ágybombázás" Ennek a politikai-pszichológiai „agybombázásnak” a veszélyét hiba lenne lebecsülni. Már csak azért is, mivel a fiatalabb nemzedéknek nincs közvetlen, személyes tapasztalata a 30-35 esztendővel ezelőtt történtekről, az 50-es évek hidegháborús időszakáról, a Varsói Szerződés aláírását megelőző európai fejleményekről. A „ki kit fenyeget?” és „a kinek vannak agresszív, s kinek védelmi céljai?” — kérdésre a válasznál abból kell kiindulnunk, hogy a második világháború után azonnal elkezdett fegyverkezésnek az imperialista hatalmak voltak a kezdeményezői. Nem a Szovjetunió, hanem az Egyesült Államok dobta le 1945- ben az atombombát, nem a Szovjetunió, hanem az USA fogott hozzá világméretű katonai támaszpontrendszer kiépítéséhez; nem a népi demokratikus országok, hanem a nyugat-európai tőkés államok alakították meg először szűkkörű csoportosulásukat 1948-ban (ez volt az úgynevezett Brüsszeli Paktum), majd szervezték meg 1949-ben az Moszkva javaslata A szovjet kormány, látva a nemzetközi helyzet éleződését, 1952-ben leszerelési világkonferencia összehívását kezdeállam képviselői aláírták barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésüket, a Varsói Szerződést — a NATO megalakítása után hat esztendővel. Serfőző László alezredes
