Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
1981. június 25. KELET-MAGYARORSZÁS 3 Közkatonák N emrég a kórházban volt dolgom, s az udvaron átmenve, egy nő köszönt, majd azt mondta: „Azért rólunk is írhatott volna; nem csak az orvosokról.” Egy pillanatnyi tűnődés után jöttem rá, igen, ő volt az a kedves ápolónő, aki a baleseti sebészeten jártamkor fehér köpennyel és jó szóval látott el, hogy a számomra új és (szerencsére) idegen közegben könnyebben igazod- hassam ki. Mit tagadjam, máig is furdal a lelkiismeret, hogy szóval sem említettem őket, amikor az osztályról írtam, pedig a jegyzetfüzetemben ott sorakoztak ők is, a szőke, aki pontosan és fáradhatatlanul adogatta kéz alá a műszereket éjféltájt, az altatónővér, akt azt mondta, hogy ez igen, ez a kedvére való munka, és ezt viselkedésével hitelesítette, a nővér az intenzív osztályról, és sorolhatnám még őket, az egészségügy, a gyógyítás közkatonáit. S ha már róluk esik szó, tovább is gombolyíthatom a fonalat, hiszen közkatonák nélkül sem háborút, sem békét nyerni nem lehet, a hadvezér, a mérnök, az orvos nélkülük mit sem ér. Tudom, hogy még Napóleon is csak gárdistáinak egy részét ismerte név szerint, s tudom, hogy egy bizonyos méreten túl nincs az a munkahelyi vezető, aki mindenkiről tudhatná, hogy ki kicsoda. Egyértelmű: nem a név szerinti ismeret, a napi kézfogás a lényeg, ennek lehetősége csak kevés helyen adatik meg. Ennél sokkal fontosabb annak a tudása, hogy az ember, a dolgozó, a fizikai munkás, az alkalmazott, nem csak, és nem is elsősorban munkaerő csupán, még akkor sem, ha tömegében látjuk őket, hanem emberek, egyének csoportja, akik között két egyforma nem akad. A baj — visszatérve a kórházhoz — ott kezdődik, amikor látványos, és természetesen nagyon fontos munka tudói mögött szinte láthatatlanná lesznek azok, akik a maguk helyén nem kevéssé fontosak, s akikről sokszor csak akkor veszünk tudomást, amikor nincsenek. A példák sora kimeríthetetlen, ki-ki munkahelye, beosztása, ismeretei szerint bővítheti a sort. Egy szó, mint száz: közkatonák nélkül megállna az élet. Az eredmények mögött mindig látnunk kell őket. S. Z. A demecseri szövőgyárban naponta ötezer méter szövet készül, melynek hetven százaléka exportra kerül. (Jávor L.) MEGMENTETT HEKTÁROK Gyíimölcsöskert sivatag helyett Világszerte nagy küzdelem folyik a termőföld védelméért, de a homok nemcsak Afrikában, Ázsiában avagy az amerikai, ausztrál kontinenseken, itt nálunk is nyomul előre. A mi sivatagjaink tenyérnyiek ugyan, de nem jelentéktelenek. Tíz-húsz hektárosak a műveletlen, sorsukra hagyott földek, elköltözött, kiöregedett, elhalt emberek hagyatékai, jobbára zártkerti részek. Látszatművelés Volt Sényőn, illetve a nyírturai határban is egy elhagyott, elvadult 10 hektáros terület. Balázs György, a Zöld Mező Termelőszövetkezet termelési elnökhelyettese mondta erről: — Ott volt tartalék földként, beékelődve a közös határba. Mi, hogy elkerüljük a meg nem művelt területek után kijáró büntetéseket, elejét vegyük az állandó zaklatásoknak, ahol lehetett, látszatművelést végeztünk. — Mi az, hogy látszatművelés? — Egyenlő a semmivel. Amit lehetett, azt felszántottuk és bevetettük rozzsal. A vetőmag sem termett meg. A nagy ötlet — Egy percig sem volt vitás: a sövényeket, a bozótokat, az elöregedett, beteg fákat ki kell irtani. De ki irtsa ki és milyen alapon? A termelőszövetkezetnek ez óriási összegbe került volna. És ha már kiirtottunk mindent, marad a pusztaság, a szél kényére-kedvére hordhatja a homokot. A nagy ötlet: telepítsünk gyümölcsöst. De ne almát, hanem meggyet. Erre viszont a szövetkezetnek nem volt fejlesztési alapja, később a műveléshez, még később a termőre forduláskor, a gyümölcsbetakarításhoz nem volt munkaerő. Hát így, ilyen előzmények és meggondolások alapján határoztuk el a meggytermelő szakcsoport alakítását. Ha valaki ma Sényő—Nyírtura felé jár, és látta korábban az elvadult, sivatagodás- ra kész határrészt, meglepődik. Háromezer meggyfa sorakozik dombról le, dombra fel katonásan. A telepítésben a szakszerűség, a művelésben a gondosság a jellemző. A szakcsoportnak 48 tagja van. De hát hogyan lett övék a föld? Honnan vették a terep- rendezéshez, telepítéshez a pénzt és kik a szakcsoporttagok? Hitel és állami támogatás — A föld tulajdonjogát hosszú utánajárással rendeztük. Erről csak annyit: akadt olyan terület, amelynek már egyáltalán nem volt gazdája, de olyan parcellákat is találtunk, amelyeknek tulajdonosai évtizedek óta külföldön tartózkodnak. A szakcsoporttagok tartós használatra kapták a területet. A parlagföldek művelését az állam támogatja, ez egyszeri alkalommal 10 ezer forint. Ezenkívül a szakcsoporttagok kedvezményes kamattal és fizetési feltételekkel személyenként 15 ezer forint OTP-hitelt vehettek igénybe. — Az induló tőke a beruházáshoz előteremtődött, de ki végezte a tereprendezést és egyáltalán, hogyan történik tovább a kertápolás? — A szakcsoporttagok többségben termelőszövetkezeti tagok is. A tereprendezést önköltségi áron a termelőszövetkezet végezte. Sok eketörés bánta, de megérte. A továbbiakban a metszés, a faápolás, a talaj művelés a szakcsoporttagok feladata lesz. A permetezést bérmunkában a termelőszövetkezet végzi. Felüdítő kikapcsolódás Az új telepítésű gyümölcsösben most nap mint nap dolgozik valaki, de az sem ritka, hogy nagy csapat fiatal évődő hangoskodásától zeng alkonyatkor a határ. A tsz szállítóbrigádjának tagjai például közösen járnak ki kapálni. Pehely Zoltán mondta erről: — A brigádból hatan vagyunk szakcsoporttagok és egy kis kertet alakítottunk. Egy nyilat húztunk, így a mi területünk egy darabban van. De nemcsak hatan mentünk ki kapálni. Aki ráért, az jött. Dolgoztunk, mókáztunk és főtt a finom vacsora, a bográcsgulyás. Kellemest a hasznossal. Seres Ernő flz ország pénztárcája RÉGI HAGYOMÁNY már, hogy az országgyűlés ilyenkor nyár elején betekint az ország pénztárcájába: a képviselők megtárgyalják, elfogadják a Magyar Népköztársaság előző évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Az idén — ezúttal első alkalommal — még egy terjedelmes, s bizony nem könnyen emészthető előterjesztés kerül a képviselők asztalára: a tanácsok középtávú pénzügyi tervének a végrehajtásáról szóló jelentés. Ennek parlamenti megvitatását az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény írta elő. A tavalyi költségvetés végrehajtását vizsgálva örömmel állapíthatja majd meg az országgyűlés, hogy folytatódott a külkereskedelmi egyensúly javuló irányzata, s bár némileg csökkenő nemzeti jövedelem mellett és szerény mértékben, de nőtt a lakossági fogyasztás. Megnyugtató az is, hogy egyre több vállalatnál, gazdálkodó egységnél a mennyiségi növekedés helyett a jövedelmezőség lesz a központi kérdés, a fő cél. A külkereskedelmi mérleg kedvező alakulását jelentősen segítette a mezőgazdaság jó kenyérgabona-termése és az élőállat-értékesítés: mindez lehetővé tette a külpiaci konjunktúra kihasználását. Az ország jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzetének alapos elemzése természetesen a parlamenti ülésszak feladata lesz majd: néhány kérdésre azonban már most érdemes felhívni a figyelmet. Mint ahogy ezt maguk a képviselők is megtették az országgyűlést megelőzően, a napokban tartott állandó bizottsági üléseken. TÖBBEN ELEMEZTÉK például a beruházási helyzet és a készletgazdálkodás további javulásának lehetőségeit. A vitákon sok szó esett a lakásépítésről — tavaly országosan a lakosság csaknem minden tizedik forintját lakásgondjának megoldására fordította —, s ezen belül is a magánerős építkezések tervszerűbb, szervezettebb támogatásáról. A képviselők az ország gazdasági helyzetébe vetett bizalom jeleként értékelik azt a tényt, hogy 1980-ban a lakossági takarékbetét-állomány további csaknem 10 milliárd forinttal növekedett. Mégpedig úgy, hogy jelentős arányeltolódás tapasztalható a hosszabb időre lekötött pénzösszegek irányába. A tanácsok fejlesztési alapja a vállalatoktól és más szervektől kapott pénzösszegekkel öt év alatt több mint 18 milliárd forinttal egészült ki. Az együttműködés a társadalom- politikai szempontból legfontosabb fejlesztések megvalósítását szolgálta. így ezeket az összegeket a tanácsok főleg lakások, közművek, óvodák, bölcsődék építésére, valamint a szakmunkásképző intézetek fejlesztésére használták fel. A TANÁCSI FEJLESZTÉSEK eredményei közismertek: Magyarországon az elmúlt öt évben a tervezettnél is több, összesen 453 ezer új lakás épült. A 100 lakásra jutó családok száma a fővárosban 122-re, országos átlagban pedig 108-ra mérséklődött, a komfortos lakások aránya ölről 66 százalékra nőtt. A parlamenti ülésszak az eredmények elismerése mellett nyilván a tanácsi gazdálkodás hiányosságaival is őszintén szembenéz majd. így például azzal, hogy a tervezettnél kevesebb kórházi ágy, bölcsődei és diákotthoni hely létesült. A tanácsok gazdálkodásával, fejlesztési politikájával kapcsolatban a bizottsági üléseken több képviselő bírálta a túlzott város- centrikusságot. Már az ötödik ötéves terv megfogalmazásánál is fontos célja volt a területfejlesztési elképzeléseknek a kisebb települések alapellátásának javítása. Ez azonban nem történt meg kellő mértékben. Bár 1976 és 1980 között a megyék központi költségvetési ráfordításai a korábbinál lassúbb ütemben növekedtek, a helyi — községi, városi — tanácsok pedig valamivel több pénzhez jutottak, az arányeltolódás mértéke még messze nem kielégítő. Ennek következménye például, hogy a községek népességmegtartó-képessége alig javult. A megyeszékhelyi városok aránytalanul túlzott fejlesztése következményeképp a kisebb települések szinte elnéptelenedtek, a lakosság városokba áramlott. Nem fejlődött kellően a városkörnyéki községek, valamint az agglomerációs övezetbe tartozó központok és a környező települések közötti együttműködés sem. IGAZ, A TÉMA, a napirend ezúttal a múlt: a korábbi költségvetések, fejlesztési célok végrehajtása. De a vita tanulságai már majd a jövőnek szólnak, irányokat mutatva, hogy merre, hogyan lépjünk tovább. A napkori Kossuth Termelőszövetkezetben szedik a cseresznyét. Palóczi Andrásné tsz-tag férjével 10 rekesz cseresznyét szed naponta. (Elek Emil felv.) N em tudom én azt elmondani sem. Meglátok egy régi utast a kocsiból, lassítok, és én vagyok hálás, ha elvihetem. Ha végiggondolom, magam is nevetek rajta, de annyi évet nem lehet az ember életéből eltörölni. Nem nevet ki? Kanyarban vagyunk. Lassít. Felemelt kézzel köszön a szemben jövő autóbusz pilótájának, mondja a nevét is. — Gyerekkoromban is buszost játszottam, pedig akkor még egy autóbusz ment napjában Bátor és Béltek között. Miért volt így? Nem tudom, de amikor kalauz lettem, én voltam az egyik legboldogabb ember a világon. Nem számított a téli hajnal, az éjszakába érő szolgálat. Az se, hogy egy-egy pénteken vagy szombaton úgy elfáradt az ember, hogy csak beleesett az ágyba. Kérdezték tőlem sokat, hogy mit lehet ezen szeretni? Lehetett. Azt, hogy minden utast, aztán már később minden utat ismertem. És minden ember, és minden út más, ahogyan az ember is más utazás közben, mint otthon, vagy a munkahelyén, vagy máshol. Jött a pénteki vonat. Tömeg volt, rosszkedHűség vű mindenki, egy rossz szó elég lehetett volna a bajhoz, a veszekedéshez. Akkor, olyankor rajtam is múlott, hogyan érünk haza... Volt egy utam ... Történetet mesél, több évest, de úgy, minha tegnap történt volna, vagy talán úgy, mintha ismétlődhetne akár holnap is. — Nem únja? Még a feleségemnek se beszélek róla, hogy ma is előfordul1 a busz- szal álmodok éjjel. Nem volt velem soha semmi baj, még annyi se, hogy figyelmeztetni kellett volna, de jöttek a kalauz nélküli járatok. Behívtak és megmondták, hogy mondjak fel, mert nincsen rám szükség. Így volt egyszerűbb, ha én mondok fel. Én meg felmondtam. Mit veszekedjek? Szerelemben se jó, ha úgy könyörgi, vagy éppen veszekszi vissza magát az ember. Nem igaz? — Igaz — mondtam, és arra gondoltam, hogy milyen sokáig sajoghat a szándék nélkül okozott seb is. — Elmentem Debrecenbe a Volánhoz. Ellenőrnek. Megmaradhattam volna sokáig ott, de valahogy nem volt jó, nem volt az igazi. Mások az emberek, idegenek, én is az voltam közöttük. Van iparom, megélek, és néha elképzelem, hogy történik valamilyen csoda. Beszélgetek a régi társakkal, úgy mintha el se jöttem volna. Biztosan elmúlik majd ez is egyszer.., Megálljunk a kitérőnél, mint régen? — Mint régen. Ha hívnák visszamenne? — Úgyse hívnak. Amikor fel kellett mondanom, akkor néhány nap múlva az utcáról vettek fel embereket. Egy sincs azóta ott. Tudom, mert most május elsején beszéltem a bentiekkel. — Hol? — Mondtam, hogy álmodtam néha a buszróL Akkor is. Reggel aztán azt mondtam a feleségemnek, hogy szép az idő. Menjünk el a kocsival egy kicsit. Előbb, hogy csak Nyírbátorban nézzük meg az ünnepet, aztán csak elmentünk Nyíregyházáig. Ott már ő is rájött, hogy miért ra- vaszkodtam. Jöttek a volá- nosok, beálltam közéjük, és vonultam velük, mintha ott lennék most is közöttük. Hazafelé aztán szégyelltem magam egy kicsit, de hát nem mondom én ezt másnak. — Csak a volt utasnak? — Egy volt utasomnak, maga sok emberrel beszél, talán nem mosolyog úgy meg, mint mások. Beszélni meg néha jólesik róla ... * Mondtam neki, hogy megírom a beszélgetésünket. Kért rá, hogy ne tegyem, mert nincs értelme. Bizonygattam, hogy van, le kell írni ezt a hűség különös balladájaként, bizonyságául, hogy gazdag az ember. A névvel így maradtam adós, tartván tőle, hogy egyetlen csúfolódni akaró ember is el tud venni e különös szépségű történet okozta jóérzéseimből. Bartha Gábor
