Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
Az ismeretlen Somogyi Sándor Száz éve, 1881. május 16-án született Gyulaházán, Somogyi Sándor. Rajztehetségét Jósa András fedezte fel, aki felhívást intézett a vármegyéhez Somogyi megsegítésére, s ezzel az anyagi támogatással lehetőséget adott továbbtanulásához, művésszé válásához. Előbb Ungváron tanulta a kerámiakészítést, majd Jósa ösztönzésére a budapesti Ipar- művészeti Iskolába ment, ahol 1902—05 között folytatott díszítőszobrász stúdiumokat Mátrai Lajos tanítványaként. Szecessziós falikút tervével második díjat nyert 1904-ben. Mint Budapesten tanuló művésznövendék készítette el Gáva község részére a Ra- kovszki Sámuel (1802—71) 48-as honvédtiszt emlékét idéző obeliszkjét. Az emlékművet 1903 novemberében avatták fel a gávai temetőben. Ez egy bástyaszerű oszlopon zászlót hajtó honvéd szobrát, felül pedig Rakovsz- ky portrédomborművét tartalmazza. 1904-ben megpályázta a Debreceni Első Takarékpénztár ösztöndíját, s három évig Párizsban tanult. 1907-ben Debrecenben telepedett le, de Szabolcs vármegyéről sem feledkezett el. A Bessenyei kör felkérésére megmintázta atyai jótevője, Jósa András mellszobrát, de tiszteletdíjat nem fogadott el. Indulni akart a Benczúr Gyula pályázaton is, de terve nem sikerült. Debreceni első tíz évére sikersorozat jellemző. Diószegi-Fazekas emlékművével és Sesztina síremlékével mutatkozott be a cívisváros közönségének, s egyszerre az érdeklődés középpontjába került. 1908—10-ben készített Sesztina síremléke érzékeny formaadásról, a szecesszió hatásáról és a monumentalitás törvényeinek ismeretéről tanúskodott Másik fontos debreceni műve az 1907-ben készített Diószegi—Fazekas emlékmű volt. A Csokonai Kör 1907-ben kérte fel Somogyit, valamint két Párizsban tanuló fiatal szobrászt: Dávid Endrét (1883—1918) és Medgyessyt. A három pályázat közül messze kiemelkedett Somogyi műve, s ő kapta a megbízást. 1907-ben, országos ünnepség közepette (jelen volt Jósa András, Herman Ottó) avatták a kollégiumi Fűvészkertben a sóskúti kőből faragott háromalakos emlékművet, amelyet később — a Déri Múzeum építése idején — pár száz méterrel arrébb, a Perényi utcába helyezték el. A Perényi utcán lévő emlékmű felirata: „Diószegi Sámuelnek és Fazekas Mihálynak, a magyar fűvésztu- domány megteremtőinek”. A mű nem törekszik portrészerű ábrázolásra, vagy hasonlóságra, hiszen hiteles korabeli művek nem álltak Somogyi rendelkezésére. Helyette allegóriát választott: a Természetet idős, bő köpenyes, szakállas férfialakban személyesíti meg, aki szeretettel karolja át két, pillangókkal, növényekkel játszó fiát. A háromalakos, jelképes szobor- csoportot nagyvonalúan mintázta, illetve faragta a művész, s mesteri faragó készséggel törekedett a környezet ábrázolására. Az érett szecessziónak éppolyan remeke ez, mint síremlékei, díszkút- jai. Somogyi termékeny művész volt, készített érméket, kisplasztikákat, amelyek töredéke a Városi Múzeumba került (pl. Mácsay Sándor plakettje, a debreceni egyetem alapításának domborműve.) Tevékenységével fellendült Debrecenben a temetők művészete. Síremlékei az egykori Péterfia és Kossuth utcai temetőket díszítették. Megmaradt Aczél Géza és dr. Nagy Lajos síremléke, valamint a már említett Sesztina bronz síremlék. Park- és épületdíszítő, architekturális szobrászattal, portréval is foglalkozott Somogyi. A Debreceni Első Takarékpénztárnak hálából készítette el a Kossuth utca 1. alatt látható eklektikus épület szecessziós díszeit. Kútszobrot készített például a Simonyi úton lévő Fráter villába. 1910- ben avatták Hajdúszoboszlón Gönczy Pál mellszobrát. Részt vett az 1908-as és 1909- es debreceni Kossuth szobor- pályázaton, de csak a szű- kebb körű fordulóig jutott el. 1920 körül úgy érezte, hogy nincs több lehetősége itt, s csalódottan elhagyta Debrecent. Pesten, a Százados úti művésztelepen kapott műtermes lakást, itt élt több mint egy évtizedet, kapcsolata azonban nem szakadt el vidékünkről a húszas években Hajdúszoboszlóra és Polgárra készített hősi emlékművet. A 30-as, 40-es években zömmel csak festett: szürrealisz- tikus hatású pasztelljeit őrzi a Déri Múzeum. Az ötvenes években egyetlen, munkást ábrázoló szobra került a Magyar Nemzeti Galériába. Művei reménytelenül szétszóródtak, a Déri Múzeum szívós kutatás után három portrészobrát, két érmét, nyolc kevésbé jelentős pasztellképét tudta begyűjteni. Életművének felkutatása a Déri Múzeum és a Jósa András Múzeum közös munkája lesz. Sz. Kürti Katalin Somogyi Sándor: Diószegi—Fazekas emlékmű jön!” — villan át azonnal az agyamon. Kabátja zsákból készült, madzaggal van a derekán összekötve. Ha valamelyes egység felfedezhető öltözékében, akkor az éppen madzaggal kapcsolatos, mert szel- lős aktatáskája ugyanilyen madzagon csüng a válláról. Amikor tekintetünk találkozik, kék nefelejcsek nyílnak boldogan széthúzódó szemréseiben, borvirágos orra a felkelő nap, jobb karja előre lendül, széles körmű mutatóujja egyenesen a mellemre céloz. „Ismer ez engem? Vagy bárkitől lejmolna, akit az isteni kegyelem e pillanatban útjába vet?” A pádra sandítok, hogy a szélén ülök-e, vagy a közepén, s hogy miképp is volna jobb. — Jó napot kívánok! — veti meg a lábát nagy barátsággal Hasonló hangnemben fogadom az üdvözlést, mert gyerekkoromban úgy tanítottak, hogy az idegennek is köszönni kell, ha ránk köszön; még ma is tartom, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadj- isten, s ezt is oda-vissza értem. Mintha kissé meglepődne, de ez csak a pillanat töredékéig tart. — Fodor István vagyok — löki elém a markát. Én is megmondom a nevem, azután kezet rázunk. — Már csak azért"! — néz a szemem közé egy pillanatra megkeményedve. — Hogyha az embernek köszönnek, azt fogadni kell! — Én is így tartom — bólintok rá. — Szegedi parasztember vagyok — mondja erre Fodor István. Erre nem tudok mit válaszolni. Éppen szegedi? És éppen paraszt? Hangjában nyoma sincs sem szegedi, sem másféle tájszólásnak. A marka, az csakugyan széles és kemény parasztmarok. Akkor már miért ne lehetett volna akár szegedi is — sok-sok évtizeddel ezelőtt?... — Itt dolgoztam egész nap a Tóthnál — bök lapos hüvelykujjával a háta mögé. Tudnom illene, ki a Tóth, de sajnos csak találgathatom magamban: piaci árus, zöldségtermelő?... Alighanem az, valami őstermelő, mert Fodor István földdel dolgozott, erről vallanak fekete holdas körmei, tenyerének kapanyéltől fényes keménye- dései, és szétmosott szálú ruházata, mely minden olyan anyag illatát magába szívta volna és árasztaná, amely egy kicsivel is tisztátalanabb, mint a széljárta anyaföld ... — Most megyek, és leöblítem — hunyorít a kricsmi felé, aztán ismét erősen a szemem közé néz: — Annyi jár az embernek, le kell öblíteni, nem igaz? — Persze hogy — bólintok, noha kapálás közben sem igen tarthatta szárazon a torkát. — Na isten áldja — löki elém ismét a kezét. — Már csak azért... Haragszik, hogy köszöntem?... — Dehogyis haragszom — igyekszem meggyőzni erős szorítással. — Azért nem szabad haragudni. Köszönni... kell az embereknek. Szegedi paraszt- ember vagyok én ... Az utolsó szavakat már csak maga elé motyogja, útban a kricsmi felé, de a keze úgy jár, mintha lépkedne valaki az oldalán ... Zórika oratóriumot énekel Zsadon Andrea portréja aratott), játszott a Denevérben ... A János vitézben a francia királykisasszonyt alakítja (a nemrég megjelent nagylemezen is ő énekli), vasárnap estéken pedig a Gálaműsorban lép fel. — Külföldön koloratúr énekesnőként ismerik. Ügy tudom, rendszeresen meghívják Münchenbe, Berlinbe, koncertpódium-szereplésekre. — Igen. 1975-től minden Aki személyes ismeretségbe kerül a fiatal művésznővel, meglepődik szerénységén: a magánéletben nem játszik, rivaldafényhez szokott tartása, mozgása kedvesen kislányossá változik. — Mikor is kezdődött pályafutásom? Azt hiszem, négyéves koromban a debreceni zeneóvodában. Igaz, az iskolában a biológia legalább annyira érdekelt, mint a zene. Édesapámat követve orvos akartam lenni, csak kedvtelésként játszottam volna hangszeren, mint ő. De életem másképp alakult. Felköltöztünk Budapestre és a Szilágyi Gimnáziumban már tagja voltam a kamarakórusnak. Zsadon Andrea neve nem ismeretlen a tévénézők előtt. Mostanában gyakran láthatjuk a képernyőn operettekben, musicalokban, legutóbb a szilveszteri gálaesten hallhattuk szép koloratúr szopránját. A pajkos, játékosan naív szerepekkel, a kacér, csábító vagy tragikus színészi alakítással egyaránt tud azonosul— S ezután következett a vidéki élet, a megpróbáltatások ... ? — Részben. Kecskemétre szerződtem, egy év múltán Debrecenbe hívtak, majd onnan Szegedre kerültem. Magam választottam a vidéki életet, a legjobb iskola a pályakezdőknek, kipróbálhatja tehetségét: játszottam Mo- liere-t, főszerepet kaptam a — Emlékszem, a „Ki mit tud"-on három matrózblúzos lány versenyzett az iskola színeiben, szép sikerrel... — Az volt az első tévészereplésem! Várbíró Judit ma zenei szerkesztő a Tv- ben, Csengery Adrienne az Operaház tagja, én pedig... — Tudom, szintén operaénekesnek készült, s éveken át minden vágya az volt, hogy komolyzenei pályára kerüljön. S most mégis — már több éve — a Fővárosi Operettszínház tagja. i -Üí . 0« i Y) l Í‘}.í J^‘,7 — Azt akarja mondani, hogy a könnyű műfajt választottam? — zöld szemében kis harcias fény villan, s hangja is megkeményedik, ahogy kijelenti: — Nincs könnyű és nehéz zene, csak jó zene van. Nemrég egy társaságban voltam Kocsis Zoltánnal s szóba jött, hogy Lehár és Kálmán zenéje is csodálatos, csak könnyebb leolvasni, mint Chopint vagy Csajkovszkijt. Amikor beiratkoztam a Zeneakadémiára, zongoristának készültem, s csak ot beszéltek rá az éneklésre. Elvégeztem az ötéves tanárképzőt. Az igazat megvallva, mindig szerettem szerepelni, verset mondani, vonzott a színpad, épp ezért az akadémiával párhuzamosan a Szín- művészeti Főiskola musical- (zenés, táncos) osztályát is elvégeztem. Abban az időben rendszeresen jártam statisztálni a Madáchba — Pécsi Sándor, Dómján Edit, Tolnay Klári, Gábor Miklós, Garas Dezső környezetében nem volt nehéz behódolni a színjátszásnak. Manón Lescaut-ban, sikert hozott a Don Pasquale Nori- nája, szerepeltem a Leányvá- sárban, Lucyként.. Jó iskola, a vidéki színház, a főiskolá- ról kikerülve mindenkinek ott kellene kezdenie, mert megtanít hivatás- és közön- ségszeretetre, formálja a színészi és emberi magatartást. Őszintén szólva nem ártott, engem addig eléggé elkényeztetett a sors, nincs testvérem és a szüleim szeretete csak nekem jutott, még ma is minden áldozatot vállalnának értem, amiért nagyon hálás vagyok. Amíg vidéken éltem, hetenként kétszer ide-oda utaztam, éjszakákat töltöttem vonaton... A családi kötelékek is visz- szahúzzák Budapestre, ahol a színházi közönség a West Side Story Mariájaként ismerte meg. Testre szabott szerep volt: a karcsú, törékeny, ártatlan tisztaságú lány tragikus szerelmi története magával ragadta a nézőket — felfedezték. Ettől kezdve számos kedvére való feladatot kapott. Offenbach: Orfeusz az alvilágban című nagyoperett Euridikéje, a Cigányszerelemben Zórika (mellyel a szovjetunióbeli turnén is sikert évben hangversenyeken veszek részt Münchenben Beethoven-, Haydn-operatórium énekesként., Drezda,. , Lipcse, Magdeburg, Karl-Marx-Stadt • is „klasszikus” állomásaim közé tartozik. Legutóbb a berlini televízió nyilvános adásán szerepeltem Mozart-kon- certáriákkal Nemrég itthon is felléptem a Zeneakadémia koncertjén. Az Operettszínházban pedig bemutatjuk a Figaró házasságát. E kezdeményezés célja a komoly zene megszerettetése azokkal, akik eddig csak operettelőadásokra jártak. Zsadon Andrea a klasszikus műveket eredeti nyelven énekli. — A Magyar Televízióban zenés darabokban játszott. — A Három a kislánnyal kezdtem, aztán az Elvált asz- szony, a Párizsi élet, az Eljegyzés lámpafénynél, majd egy sanzonest következett... Elkészült a Mágnás Miska is. Hát akkor — viszontlátásra a tévében. Horváth Anita A Denevér próbáján. (Zsadon Andrea és Németh Sándor) KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. június 21. © A Mágnás Miskában Farkas Bálinttal.
